HTML

Forintblog

"A pénz a hatodik érzék. Muszáj, hogy legyen az embernek, különben nem tudja a másik ötöt sem igazán használni." – W. S. Maugham

Portfolio Blogger

Hírek

Linkblog

2011.12.30. 00:29 stoppard

Különbözik-e Lázárisztán Ukrajnától?

Szokatlan bejegyzés következik. Nem fűzünk az alaphírhez sok kommentárt, önmagában is  mindent megmagyaráz a mai Magyarországból.

gaz.jpg

529 komment · 8 trackback

Címkék: hitel lázár gazdasagpolitika


2011.12.16. 05:46 stoppard

IMF, gyere már!

Nem tudom, ki hogy van vele, nekem most kezd igazán elegem lenni. Ezen a hét már annyira töményen jött a hülyeség, hogy ezt nehéz befogadni. Amikor  egyszerre ül tort a hatalmi gőg és az inkompetencia, akkor tényleg sok, na. Előbb-utóbb eljön az a pont, hogy az utolsó baromságnál összecsomagolnak a hitelezők, és mi kezdhetjük elölről az egészet.

Ezen a héten megtudhattuk, hogy az volt a hülye, aki nem devizában adósodott el, sőt, aki rendesen fizette a törlesztő részleteit. Megtudhattuk, hogy banki hitelezés ebben az országban 1-2 évig még biztosan nem lesz. Megtudhattuk, hogy ugyan a legnagyobb ellenségünk az államadósság, de azért a jegybanknak mégsem a stabilitás a legfontosabb feladata, hanem a növekedés beindítása. Ha ezt a jegybank nem érti, akkor akár a függetlensége is felszámolható. A forradalom nem tűr meg erős intézményeket.

devil.jpg

55 komment · 1 trackback

Címkék: válság gazdasagpolitika portfolioblogger


2011.11.29. 09:21 on the other hand

Kedves Olvasó, Ön egy spekuláns!

 

"Jaj, Teremtőm, fullasszad meg
Mindet már
Amelyik a jóban dúskál
Mégis rosszban spekulál
Kinek élte csak uzsora
Szodoma, Gomorra
Aki miatt összeromlik
A világnak humora."
 
Jó okunk van feltételezni, hogy Ön az elmúlt hetekben aktívan járult hozzá a forint elleni nemzetközi összeesküvéshez, ezért kérjük, ha az alábbiakban magára ismer, jelenjen meg a Spekulatív Támadás A Forint Ellen (STAFE) parlamenti vizsgálóbizottság meghallgatásán.
 

 

88 komment · 4 trackback

Címkék: árfolyam spekuláció gazdasagpolitika portfolioblogger


2011.01.17. 10:04 stoppard

Így bírtok Ti - a hülyeség diadala

Nem szokásunk sajtótermékek hülyeségein rugózni, de az alábbi példa annyira szépen mutatja a csontig benyalós, szervilis média ostobaságát, hogy muszáj, na. Azt mindenkinek a fantáziájára bízzuk, hogy az ilyen bravúrok úgy születnek-e, hogy a sajtómunkás túlbuzgóságában a kelleténél is jobban bizonyítja, hogy mekkora idióta, vagy a szerkesztő igazodási kényszere nagyobb-e a szellemi kapacitásainál.

 

80 komment · 2 trackback

Címkék: média gazdaság kamat


2010.12.16. 16:40 on the other hand

Szántsuk be az Állami Számvevőszéket!

Mivel úgyis meg kívánunk takarítani egy csomó pénzt, ráadásul a hivatalos indok szerint a Költségvetési Tanácsot is a "feleslegesen drága" jelszóval verték szét az illetékesek, ezért lenne egy tiszteletteljes javaslatom: legyen olyan kedves a kormány, és tegye a földdel egyenlővé az Állami Számvevőszék nevezetű izét. 

 

74 komment · 1 trackback

Címkék: költségvetés portfolioblogger


2010.12.11. 12:10 on the other hand

Orbán nem ismeri a legfőbb kétharmados szabályt

"Nincs szükség a devizánk gyengítésére, és kamatemelésre sincs szükség... mert friss pénzt kell a gazdaságba pumpálni" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap. Ha ezt az ifjabb George Bush mondta volna, nyilván bekerült volna az aranyköpések gyűjteményébe, amivel annak idején szórakoztattuk egymást, továbbküldve a méretes ökörségek és vicces nyelvbotlások csokrát.

 

113 komment

Címkék: árfolyam kamat jegybank gazdasagpolitika portfolioblogger


2010.11.24. 19:52 stoppard

Ez nem kalandorság, ez gengszterizmus

Elképzelem, hogy fél évvel ezelőtt Orbán elé odaáll valaki, és ezt mondja: "Kedves Viktor,

1. mivel az őszödi beszédedet nem akarod elmondani,

2. a fedezetlen adócsökkentésből és az azértsemszorítunkmeg dumából nem fogsz vissza,

3. az európai adósságválságból semmit nem értesz,

4. a jobbkezed meg egy sültbolond,

5. a kormányzásra pedig nem készültél fel, mert azt hitted, ezeknél csukott szemmel is jobban csinálod,

ezért a következő fél éved a következőképpen fog telni.

Az adócsökkentés bizonytalan eredményeiért cserébe szétkúrod a költségvetés amúgy egészen jó strukturális egyenlegét, 2013-ra végleg kilyukasztod a büdzsét, hacsak nem csinálsz egy második Bajnai-csomagot. Alkotmányossági szempontból erősen kétes adókat vezetsz be, visszavágod a gazdaság beruházási potenciálját, leszámolsz az Alkotmánybírósággal, a Költségvetési Tanáccsal, bábszínházzá silányítod az amúgy is sóhivatalként működő Állami Számvevőszéket és méltatlan szintre degradálod a köztársasági elnöki intézményt. Feléled 12 év megtakarítását, a nyugdíjpénztárakat pedig olyan "eleganciával" nyírod ki, hogy még a padlássörpő kommunisták is elpirulnának az irigységtől. Továbbá hárompercenként fog a kormányod mást hazudni a költségvetés helyzetéről, olyan gazdaságpolitikát fogsz kialakítani, amiről te magad ismered be, hogy ehhez képest még a "nyugdíjtőzsde" is egy atombunker, szóval 10 millió ember életével hazardírozol.

Vagyis faltól falig pofoznak majd a tények, amiknek fittyet hánysz, egyre pocsékabb helyzetbe lavírozod magadat és az országot, annyira, hogy lassan tényleg körül kell nézni, hogy merre tovább."

Szerintem nem érte meg, de vajon Orbán mit mondott volna erre májusban? Talán semmit, csak élvezte volna, ahogy borzongatja a bőrét a keleti szél.

179 komment · 16 trackback

Címkék: orbán viktor gazdasagpolitika


2010.11.19. 12:20 on the other hand

A kormány már megint szétver valami értékeset

Van valami elszomorító, hogy milyen módszeres ostobasággal veri szét a kormány a köztársaság intézményeit. Az Alkotmánybíróság ügyéhez legalább olyan nagyágyút rendeltek, mint Lázár János, de még a nyugdíjpénztárakra is jutott egy olyan másodvonalbeli dilettáns, mint Selmeczi Gabriella. A Költségvetési Tanácsnak (KT) még ennyi sem jár, mert ugyan Domokos László elvileg ÁSZ-elnöknek néz ki, de hát azért mindenki tudja róla, hogy valójában mégis csak egy békési mutyipolitikus, aki szakmányban nyúlta le az őt nem megillető képviselői költségtérítéseket, és érdekes alapon osztogatott jutalmakat. Most pedig rácsatlakozott az ügyre még egy járadékvadász, Varga József képviselő is, aki a KT teljes éves büdzséjét csoportosítaná át a Magyarországi Cigányokért Közalapítványnak, ha egyszer már a KT-re nincs szükség. Találós kérdés: vajon 2000-től ki a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány elnöke?

 

54 komment · 1 trackback

Címkék: költségvetés gazdasagpolitika portfolioblogger


2010.10.18. 17:17 on the other hand

Mennyit szüljünk, hogy egymillióval több gyermek legyen?

20 év múlva egymillióval több gyerek legyen  - mondták a kormány vezető képviselői az adócsomagjuk kapcsán. Ez nagyjából úgy hangzik, mint a "10 év múlva 1 millióval több foglalkoztatott" lózung, aminek a szakmai háttere nem is titkoltan az az igen releváns tény, hogy a cseheknél pont ennyivel többen dolgoznak. Vajon ez az új szlogen is ennyire megalapozott?


195 komment · 2 trackback

Címkék: demográfia gazdasagpolitika portfolioblogger


2010.08.10. 13:16 venyus

Elírták a forintárfolyamot? – Történelmi csúcs a Szigeten

A magyar gazdaság már-már példátlan erőt mutat mostanában, legalábbis a Sziget fesztiválra érkező külföldiek erre is gyanakodhattak a tegnapi nyitó napon. Lényegében sosem ért olyan keveset az eurójuk kicsi hazánkban, mint most. 

 

107 komment · 1 trackback

Címkék: gazdaság árfolyam sziget forint portfolioblogger


2010.07.22. 11:00 on the other hand

Orbán, Simor és a nyolcmillió

Valódi gesztusoktól mentes, pitiáner politikai életünk szép példája az Orbán-Simor csetepaté. Miközben a nyugat a jegybank függetlenségének szép ideáját látja fenyegetve, belülről nézve egyre inkább úgy tűnik, egyszerűen csak havi 8 millión marakodnak a sértődött emberek.

 

68 komment · 3 trackback

Címkék: jegybank portfolioblogger


2010.07.18. 01:12 stoppard

Két férfi, egy eset

"- Nincs déja vu-je, Mrs. Lancaster?
- Öööö... máris megnézem a konyhában."

(Idétlen időkig)
 

 

Tegnap hazautazott "az IMF meg az EU", megelégelve a kormány és a nemzetközi szervek közötti álláspontok áthidalhatatlan különbségét. "Ne csinálj nagyobb hiányt", "ne csinálj lex Járait", "ne izmozz a jegybankkal" - túl sok ez egy olyan kormányzati erőnek, amelyik szemlátomást azt hiszi, hogy a közgazdaságtan törvényei is kétharmadosak.

 

Csak hogy lássuk, mennyire nem újkeletű ez, iderakok két nyilatkozatot (persze a szövegösszefüggeikből csúnyán kiragadva):

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, 2010. július 17., az IMF és az EU távozására reagálva:

"A magyar kormány az IMF és az EU küldöttségével folytatott tárgyalásai során őszintén és nyíltan feltárta az első félévi elhibázott költségvetési gazdálkodásból fakadó súlyos problémákat. Az IMF és az EU küldöttségei mindezek alapján elismeréssel méltatták az új kormánynak a korábbi hibák kiigazítása érdekében tett tekintélyes lépéseit, amelyek a bankadó, a végkielégítéseket terhelő különadó és a költségvetési szférában érvényes fizetési korlátozás bevezetésével növelték az állam bevételeit..."

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, 2005. december 6., a Fitch hitelminősítő intézet magyarországi leminősítésére reagálva:

"Az, hogy kedden a legnagyobb európai hitelminősítő rontott Magyarország besorolásán, azt jelenti, hogy Magyarország további ösztökélést és bátorítást kapott a kormány által megkezdett változtatások átfogóbb és mélyebb bevezetéséhez... a Fitch értékelése is elismeri, hogy a magyar gazdaság stabil... a kormány komoly intézkedéseket foganatosított, például a fémhulladék-hasznosítóknál az inverz áfarendszer bevezetése."

 

620 komment · 9 trackback

Címkék: költségvetés imf gazdasagpolitika portfolioblogger


2010.06.09. 14:24 mentális cukorka

Negyedelik is, meg nem is Simor fizetését

A tegnapi „első akcióterv” bejelentésekor elhangzott, az állami köztisztviselők bérét havi bruttó 2 millió forintban maximalizálják, beleértve a jegybankot is.

116 komment · 2 trackback

Címkék: politika költségvetés jegybank portfolioblogger


2010.06.07. 11:22 on the other hand

Hogyan tegyük tönkre a gazdaságot két hónap alatt? - 2. rész

"Hogyan tegyük tönkre a gazdaságot két hónap alatt?" - tettük fel a kérdést egy hónapja.

Hát így. Vagy így.

Jean-Claude Trichet és Ben Bernanke, az Európai közponi Bank és a Fed elnökei

 

És még van egy hónapunk tököt vakarni is.

Ez a forintblog történetének legrövidebb posztja. Utáljuk, amikor azt kell mondani, hogy ugye megmondtuk. De ez nem is igaz, nem utáljuk. Csak jobb lenne nem ilyenkor mondani.

205 komment · 5 trackback

Címkék: költségvetés gazdasagpolitika portfolioblogger


2010.06.04. 11:41 whynot7

A piac kegyetlenül bünteti a badarságot

Minden bizonnyal emlékezetes nap lesz Kósa Lajos számára a június 3-i, csütörtöki nap. Szavak helyett beszéljen inkább az alábbi grafikon:

 

334 komment · 7 trackback

Címkék: politika gazdasagpolitika portfolioblogger


2010.05.27. 13:04 venyus

Végre összerakhatjuk az 1 millió darabos Fidesz puzzle-t?

 

A Fidesz nagy tervéből, a 10 év alatt létrehozandó 1 millió új magyar munkahelyből már bő 500 ezernél lehet tudni, hogy mely területeken jönne létre – amennyiben két meghatározó Fidesz-politikus friss jelzéseit „készpénznek” lehet venni.

 

45 komment

Címkék: gazdasagpolitika makrogazdaság portfolioblogger


2010.05.11. 10:57 on the other hand

Hogyan tegyük tönkre a gazdaságot két hónap alatt?

Nagyot fordult a világ az elmúlt napokban, a külföldi és hazai elemzők egyre inkább gyanakodva nézegetik a Fidesz gazdasági terveit. Nem véletlen, az elmúlt napok eseményeiből ugyanis egy nagyon átgondolatlan gazdaságpolitika képe rajzolódik ki. Ha a Fidesz így folytatja, egy szempillantás alatt tűnhet el a piac, a gazdaság, a társadalom megelőlegezett bizalma, amit a szocialista-liberális kormány is oly sikeresen erodált nullára. Úgy tűnik, az átalakítások és a fegyelmezett, következetes gazdaságpolitika helyett voluntarista, rövid távú élénkítésre alapozó - és ebben a világgazdasági környezetben különösen veszélyes - taktikázás van kialakulóban. Persze most még korai farkast kiáltani, de azt gondolom, itt lenne az ideje, hogy a Fidesz vegyen egy nagy levegőt, leüljön, és végiggondolja, mi az, amit meg lehet valósítani a kétharmados többséggel. Egy biztos, a közgazdaságtan alapvető összefüggéseinek átírásához még ez sem elég.

 

401 komment · 8 trackback

Címkék: fidesz költségvetés jegybank gazdasagpolitika portfolioblogger


2010.05.03. 14:24 venyus

Hülyeségeket lehet beszélni díjmentesen

2013-tól ingyenes lenne a budapesti tömegközlekedés a Budapest polgára kártya tulajdonosai számára – hangzott el a szombati majálison Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettestől az ígéret. A BKV-nál kieső jegyárbevételt az autósok számára bevezetendő dugódíj jórészt fedezné – indokolt a politikus. Mindez felfogható az őszi önkormányzati választásokra szóló kampányígéretként is, amelynek gazdasági racionalitása, átgondoltsága a nullához közelít.

18 komment

Címkék: bkv portfolioblogger


2010.02.26. 15:58 daddy7

A bazinagy görög válság

Hatalmas szerencsémre sikerült elkerülnöm a szerdai görög sztrájkot, ami a beszámolók szerint egész Athént megbénította, a sztrájk indulásakor ugyanis én már vígan kompoztam Kréta felé.

Úgy gondoltam, hogy ha már erre járok megpróbálom úgy szemlélni az eseményeket, embereket, helyeket, mint akiket/amiket óriási válság sújt. Azon voltam, hogy megtaláljam az erre utaló jeleket, levettem a rózsaszín szemüveget, kerestem a drámát, és ugye Magyarországról érkezve van erre esély:

12 komment

Címkék: politika gazdaság görögország eurózóna nácizás portfolioblogger


2010.02.10. 11:49 Dr. Justice

Orbán direkt elkérte a pofont?

Azurák Csaba egyenesen beleütötte a magas labdákat Orbán Viktor arcába. De miért vállal be Orbán Viktor egy huszonötperces beszélgetést, ha egyetlen lehetősége, hogy fájdalmasan látványos módon kerülje az érdemi válaszokat? Főként miközben világosan látszik, társadalmi víziókról szóló nagy okosságokban király, de gazdasági témákban egyszerűen képtelen elfogadható módon nyilatkozni. (Az eddigi tapasztalatok szerint persze más se, egyik oldalon sem, aki tudott, repült.) Túl rizikós az ilyen, és senkinek nem tűnne fel, ha elkerülné ezeket a felkéréseket.

251 komment

Címkék: gazdaság fidesz orbán viktor gazdasagpolitika portfolioblogger


2010.01.29. 11:25 on the other hand

A következetes adóelképzelések és Nyakó István

Biztos mindenki tudja, hogy van ez. Van egy párt, kiforrott értékrenddel, világszemlélettel, az egyenlőtlenségek kezeléséről szóló határozott szemléletettel. Tudja, kihez akar szólni, milyen társadalmi, gazdasági célok szolgálatába kívánja állítani az erejét. Mi következik ebből? Hát például az, hogy az olyan alapvető kérdésekben, mint hogy adózzanak-e a nagy vagyonal rendelkezők, igen határozott elvi álláspontot képvisel.

 

32 komment · 1 trackback

Címkék: választás adó portfolioblogger


2010.01.27. 15:56 on the other hand

Szijjártó "agyi redukciója"

"A Fidesz által szorgalmazott 6 százalék lett az alapkamat. Ám ezt egy éve kellett volna megtenni - egy lépésben!" - reagált az alapkamat csökkentésre közleményében Szijjártó Péter. Szerintem meg Szijjártónak nem kell agyi redukció, inkább tanuljon a főnökétől.

 

67 komment · 1 trackback

Címkék: fidesz kamat jegybank portfolioblogger


2010.01.26. 11:09 on the other hand

Így halnak éhen a nyugdíjasok

Néhány napja az egész ország azt találgatja, hogy mi is az az NDC rendszer, illetve mennyire nyomorítja meg a nyugdíjasokat. Sokféle válasz született már a blogoszférában erre - jobbak is, rosszabbak is. Most megpróbáljuk azt a módszert, hogy a politika által ügyesen megcsavart, és a néphülyítésre kiválóan alkalmas állításokon keresztül ismertetjük a dolgot, hátha segít kicsit jobban tisztába tenni a dolgokat.

 

27 komment · 1 trackback

Címkék: politika nyugdíj portfolioblogger


2010.01.18. 14:24 venyus

Ugyan minek nekünk a külföld pénze?!

Határozott jelzést küldött a befektetőknek Oszkó Péter pénzügyminiszter a Financial Times-ban ma megjelent nyilatkozatával, amely szerint Magyarországnak többé már nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi segítségére és a következő politikai erőtől függően ez így is maradhat. Optimista forgatókönyv mellett mindez igaz is lehet, de mégis elképzelhető, hogy jobb lett volna óvatosabban fogalmazni.

15 komment · 1 trackback

Címkék: politika választás hitel költségvetés imf portfolioblogger


2009.12.02. 11:20 on the other hand

Oszkó nagyon komoly tartalékai

Nem különbözik a kormány és a jegybank véleménye a jövő évi költségvetésről - mondja Oszkó Péter. Egy fenét nem, már elnézést. Tulajdonképpen akár örülhetnénk is, mert az utóbbi időben már kifejezetten idegesítők voltak a jegybank és a kormány látványosan összehangolt prognózisai, végre egy kis disszonancia a nagy harmóniában. Ám amit Oszkó mond, az egy kicsit sem megnyugtató.

29 komment

Címkék: költségvetés oszkó portfolioblogger


süti beállítások módosítása