A kínai gazdaság kapcsán mindenki a potenciált látja a maga 10%-os éves GDP növekedésével, mely a részvénypiac esetében is egy egyértelmű hosszú távú emelkedő trendet vetít előre. Azt viszont már régóta tudjuk akár a jelenlegi tőzsdei visszaesés láttán, vagy a szintén nem túl régen történt 2000-es dotcom lufi kipukkanása kapcsán, hogy a fák nem nőnek az égig. Az egykori Japán csodát nem is említve. A kínai gazdaság sexepilje egyben a legnagyobb kihívása is. A növekedés ára kezdetben a nyugati vállalatok kiszervezésének környezetszennyező hatása, míg mára a kínai társadalom élvezve a gazdasági sikerek gyümölcsét a belső fogyasztás, a motorizáció és a belső piacra összpontosító iparágak környezetszennyezése is csatlakozott a sorhoz.

Ha számokban nem is vesszük észre, hogy hol nem konzervatívak a kínai gazdaság teljesítményével kapcsolatos piaci várakozások, a pekingi olimpia kapcsán a fél világ szeme előtt hever a tényező, amivel nem kalkulál többé kevésbe senki sem.

Az egész olimpiai faluban, de lehet mondani az összes kínai nagyvárosban elviselhetetlen a szmog mértéke. Ha egy gazdaság vágyik a nyugati világ életszinvonalára akkor valószínűleg nem úgy, hogy a fogyasztás és az egy főre jutó jövedelemszintje úgy érje el a fejlett világét, hogy számos autentikus forrásból azt hallja, lássa, hogy évi 2 millió rákos haláleset 70%-át közvetlenül a környezeteszennyezés idézi elő. Szóval a GDP-ben mért kínai gazdaság sikerét mindenképp érdemes korrigálni a környezeti károk költségével, melyet a széles publikum green GDP-ként aposztrofál. A Columbia Egyetem legfrissebb kutatásai alapján kijelenthető, hogy a gazdaságok környezetszennyezésének mértékét nagyban meghatározza az egy főre jutó jövedelemszint. Mielőtt bárki könnyedén legyintene a problémára azzal, hogy a kínai gazdasági teljesítmény és a vele szorosan együtt mozgó jövedelmeszint majd szépen ezt megoldja. Annak a figyelmébe ajánlom, hogy Haiti és Costa Rica között nincs számottevő jövedelemkülönbség, mégis Haiti jóval szenyezettebb. Ha a gazdag országok között keresünk ellenpéldát a széles 150 országon alapuló mintavétel kapcsán kimutatott eredményre, akkor Belgiumot is említhetnénk, mely ország nem sokkal áll jobb helyen, mint Nikaragua. Szóval, így erre azért még nem igyunk hypot. Néhány egyéb adalék még ahhoz, hogy Kína egyátalán nem biztos, hogy a statisztikai utat járja. A SEPA (The State Environmental Protection Administration) környezetfelmérő tanulmányához vállalatoktól kuncsorokta össze a forrást, míg a kínai kormány egy petákkal sem dotálta a kutatásokat. Továbbá a kínai kormány kérte a Világbankot, hogy a SEPA-val közös publikáció ne tartalmazza a környezetszennyezéshez kötödő halálesetek számát, mely országos nyugtalalansághoz vezetne, szólt a kínai kormány érve. A számítások azt mutatják, hogy a környezeti károk éves költsége a GDP 4-5%-ára rúgnak, mely szint torony magasan az első helyett jelenti a világban. Ha azt vesszük alapul, hogy a gazdasági teljesítmény fenntartásához a jelenlegi 1% helyett a nyugati világhoz hasonlóan a GDP 5-6%-át kéne infrastruktúrális beruházásra költeni, míg ezzel párhuzamosan évi 5% a környezeti károk költsége, mely 'hála' a politikai tétlenségnek szárnyal, akkor kijelenthető, hogy nincsen ingyen ebéd. Előbb vagy utóbb a környezetszennyezés megállítása miatt be kell húzni a kézi féket, melynek a környezettudatosság jegyében elköltött sok milliárd dolláros nem termelő beruházás lesz a vége, mely alacsonyabb növekedést és vállalati profitszinteket fog eredményezni. Mindez ugyanannyira struktúrális lesz, mint az eddigi-jelenlegi növekedés. Addig is amíg ez bekövetkezik érdemes az előrejelező modelekbe egy új sort beszúrni, és az idő függvényében az egyes szcenáriókkal eljátszani.