HTML

Forintblog

"A pénz a hatodik érzék. Muszáj, hogy legyen az embernek, különben nem tudja a másik ötöt sem igazán használni." – W. S. Maugham

Portfolio Blogger

Hírek

Linkblog

2008.10.11. 09:54 on the other hand

Gyurcsány megint áldozatot kér

Most épp 12 pontban foglalta össze Gyurcsány Ferenc a jövő gazdaságpolitikáját. A pénzügyi válság kellős közepén nem éppen a szép jövőről szól az új csomag, lássuk hát, min van okunk örvendezni és min kell keseregni újfent!

 

 

 

 

 

Mi vár ránk, ha elfogadják a csomagot? Összegezve:

– Az adócsökkentő csomag elhalasztása, eltörlése.

– A bérek reálértéken történő befagyasztása (vagy inflációkövető, kb. 4%-os emelése)

– Alacsonyabb költségvetési hiány, már az idén teljesülő uniós deficitszint.

– Költségvetési tanács létrehozása, illetve kiadási plafon alkalmazása a büdzsében.

– Az Új Tulajdonosi Program felfüggesztése.

 

"Hiányos" gazdaság

A lépések okai ismertek: a globális pénzügyi krízis a vártnál erőteljesebben érinti Magyarországot. Itt nem is elsősorban arra kell gondolni, hogy egyes spekulánsoknak pont a leglikvidebb, és egyedi bedőlésre gyakorlatilag esélytelen OTP Bankot sikerült kiszemelniük, hanem arra, hogy Magyarországot a múltja és jelene miatt a sérülékeny gazdaságok között tartják számon. A múltja miatt azért, mert a piac még mindig nem feledte az állam esztelen költekezését, a jelene miatt pedig azért, mert a magas eladósodottsága és a gyenge növekedési teljesítménye miatt vélhetően kevésbé sokktűrő, mint több régiós társa. Az állampapír- és a devizapiacon ez jól látszik.

A cél tehát az, hogy minél erőteljesebben jelezzük: stabil a költségvetés és a magyar gazdaság. Ilyen látványos jelzés lehet, hogy már az idén a maastrichti hiányszint alá csökkentjük a deficitet (bármilyen hihetetlen, a hatalmas kiigazítás mellett még mindig a miénk Európa legnagyobb hiánya), és a fiskális szabályokkal (tanács, kiadási plafon) mutatjuk, hogy ezt tartósan így szeretnénk.

Az idei alacsonyabb hiány külön intézkedés nélkül összejöhet, igazából a 3.4-es új terv akár aktualizált prognózisnak is felfogható - már régen nyílt titok a költségvetés hivatalosan hirdetettnél jobb helyzete.(Most igazából jól jön, hogy eddig lapított a kormány, és ilyen helyzetben van mit bejelenteni.) A jövő évi büdzsét kicsit több homály fedi, de elvben ott is megvalósítható a 2.9 százalékos GDP-arányos deficitcél.

Vagyis a tervezett intézkedések közül a hiánycsökkentés és a fiskális szabályok kiépítése jó iránynak mondható, egyértelműen üdvözölhető lépés. Ugyanakkor érdemes rávilágítani a szomorú tényre: miközben az USA és Európa országai azon gondolkoznak, hogy mennyi költségvetési forrást vessenek be a válság kezelésére, addig nekünk ilyen anticiklikus lépésre esélyünk sincs, mert az általános bizalomhiány miatt a külföld azonnal végzetesen büntetné a költekezés megindulását. Jó jó, nálunk nincs szükség klasszikus megmentő csomagra, mert a bankrendszerünk elég stabil ahhoz, hogy a bedőlése csak a világ teljes pénzügyi rendszerének bukásával következhetne be. De azért recessziós időszakban egy ésszel alkalmazott fiskális élénkítés jól jöhetne - nálunk pedig ilyenre esély sincs. Még mindig túl korán jött a válság.

Fagyáspont

Őszintén megmondjuk, hogy igazából az így elbukott adócsomagért sem ejtünk sok könnyet, hozott volna kis tehercsökkenést, de összességében igen rossz véleménnyel voltunk róla. Még a tőzsde híveként sem nézzük mélységes szomorúsággal az ellentmondásos Új Tulajdonosi Program halasztódását.

Ugyanakkor a bérbefagyasztás motivációit nem értjük. Pontosabban arról lehet sejtésünk, hogy a globális recessziótól sújtott vállalatok megsegítésére szolgál, de a módszer valahogy így sem tűnik jó ötletnek (azon túl sem, hogy a saját pénztárcánk is megérzi). Költségvetési pozíciót nem javít (inkább ront), mert adóbevételektől esik el a kormányzat. Leülteti a belső keresletet, vagyis inflációs és külső egyensúlyi szempontból talán kedvező, ám a gazdaságból teljesen kiveszhet a növekedés.  Ortodox stabilizáció, nagy növekedési áldozattal - sejlenek fel bennünk az egyetemi padsorokban tanultak.

A munkaerőpiac kínálati oldalának ösztönzése inkább a szociális rendszer átalakításával lenne elképzelhető, ez önmagában is szolgálhatná a bérdinamika mérséklődését, és jóval előremutatóbb lenne. Halvány reménysugár, hogy Veres János pénzügyminiszter tett erre utalást tegnap este, de előtte Gyurcsány 12 pontjában kiadáslefaragásról szó sem esett, és mintha mostanában a miniszterelnök és a pénzügyminiszter között amúgy sem lenne teljes az összhang.

Erkölcsi szempontok

Fontos leszögezni, hogy a pénzügyi válság kezelésének forrásait mindenképpen mi, magyar állampolgárok fogjuk állni. Volt már ennél ostobább cél is, amiért fizetnünk kellett az elmúlt években, úgyhogy ez még talán nem is fájna annyira. Ám az már inkább szomorú, hogy a számlát megint az adófizető, dolgozó réteg állja, amelyik amúgy is agyon van terhelve a mai adórendszerben.

A mostani lépések közül az adócsökkentés elmaradása és a bérbefagyasztás is ezt a réteget érinti, közülük épp csak azokat nem, akiket a munkáltatójuk a közeljövőben elbocsát a pocsék konjunktúra miatt.

Érdekes a kérdés politikai vetülete is. Egy ilyen horderejű ügyben is működik a hatalomgyakorlás sajátos logikája. Szemlátomást cél például a népszerűtlen döntések esetében a felelősség megosztása az ellenzékkel. Akiknek az ágálása persze érthető (elvégre nem rajtuk múlt, hogy ilyen sebezhetővé váltunk), bár ízlésünk szerint az ő felelősségérzetük sem verdesi az egeket. Gyurcsánynak pedig a gazdaság szorult helyzete kapóra jön ahhoz, hogy néhány ponton engedményt téve saját, nem túlságosan amíciózus elképzeléseivel vágjunk neki a 2009-es évnek. Ahogy most látszik: az sem lesz könnyű, türelem és nyugalom kell majd hozzá.

7 komment · 1 trackback

Címkék: gazdaság költségvetés gazdasagpolitika


A bejegyzés trackback címe:

https://forint.blog.hu/api/trackback/id/tr67708215

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.10.13. 07:45:42

Forintblog - Gyurcsány megint áldozatot kérMost épp 12 pontban foglalta össze Gyurcsány Ferenc a jövő gazdaságpolitikáját. A pénzügyi válság kellős közepén nem [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fekete Mamba 2008.10.11. 13:37:11

Egyes számú Gyurcsány axióma: nyugdíj, segély nem csökkenhet, aki dolgozik, azt ütni kell, amíg ki nem takarodik az orszából

gabezka 2008.10.11. 15:10:44

De csökkenteni sem kéne, csak megnézni, hogy kinek hogyan adják.
Az APEH ott kutathatna. Létszám megvan hozzá.

nadal1 2008.10.11. 21:06:16

mamba Az adócslaót nem ütni, verni kell. )))

Baba_piskóta 2008.10.12. 15:11:22

Az egészben én mégis azt érzem, hogy Gyurcsány mégsem szeretne lemondani ha nem fogadják el a költségvetést. Nincs mit elfogadni mert mindent visszavontak. Az új 12 vagy ki tudja hány pontos tervet meg kutya kötelessége mindekinek támogatni mert az a "haza üdve program". A hatalmat nem szereti úgy senki mint Fletó. Még nagyon sok kis trükköt látunk majd ettől az embertől.

is 2008.10.12. 17:51:14

az USA-ban két hétig nyomták ezt a Main street vs. Wall street dumát, amíg a képviselőház le nem szavazta első körben a csomagot. mi mondjuk megspórolhatnánk ezt a két hetet, ha nem kezdenénk a 'kisember, szegény, aki ezt kifizeti' fordulatot. Mo 2001-2008 között többezer milliárdot belenyomott ugyanabba a megalapozatlan lakásboomba, mint az USA, csak itt nem alacsony alapkamattal, hanem állami lakáshitel-támogatással. ha most csak annyit kérünk, hogy ezt az indokolatlan kamattámogatást ugyan már részben adják vissza, akkor semmi erkölcstelent nem csináltunk.

talán észre lehetett volna venni, hogy Simor András, aki pedig nagyon kínosan ügyel másfél éve a függetlenségére, most társmeghívó volt, mert itt akkora ügyekről van szó. ok, átlagmagyar - a márciusi szavazata óta tudjuk - semmit nem ért az egészből, csak izomból agyal, de egy gazdasági szakember, aki posztírói babérokra is tör, jobban is láthatná a lényeget, meg a szükséges hangsúlyokat. Baba_piskóta, sajnos komoly a helyzet, hiába próbálod relativizálni, meg trükknek beállítani.

on the other hand 2008.10.12. 18:41:47

te már megint kevered a szezont a fazonnal, és nagyságrendbeli tévedésekben vagy.

1. Mo-on a megalapozatlan lakásboom korrekciója nagyrészt már lezajlott.

2. Nincs benne több ezermilliárd, sosem volt. Ennél egy nagyságrenddel kisebb az összesített kiadás is.

3. A bankoktól is részben visszakérték már, lb. banki különadó és társai.

4. Már vagy két-három éve az ilyen hitelek nem is futnak, a deviza kiszorította őket.

Jó reggelt kívánok.

Az ügy tényleg nagy, és Simor jól tette, hogy felvállalta, ez így normális. A nagy részével egyet is értettem, ne fájjon már ennyire, hogy látok bene vitatható tételt is. Meggyőzhető vagyok, de nem ezekkel a baised érvekkel, ami mögött nagyjából a "biztos jó, mert Fletó csinálja" - logika húzódik.

Tehát: kellett ez a lépés, nagyrészt jó is ez a lépés, de ettől még igaz: az, hogy ennek ilyennek kell lennie, az a mostani kormányzó erő felelőssége, és látok benne kérdőjeles elemeket. Ez ugye azért nem bűn?

Bölcs Bagoly 2011.03.02. 20:29:47

Gyurcsány Ferenc sokszor kért áldozatot a magyar néptől majd öt éves országlása alatt. De meg volt a pozitív eredménye.
süti beállítások módosítása