HTML

Forintblog

"A pénz a hatodik érzék. Muszáj, hogy legyen az embernek, különben nem tudja a másik ötöt sem igazán használni." – W. S. Maugham

Portfolio Blogger

Hírek

Linkblog

2008.12.22. 17:05 on the other hand

Még hogy árokásás? Ha mutyiról van szó, rögtön feláll a nagykoalíció

Elkeserítő tanulságai vannak annak a megható összeborulásnak, amit az amúgy minden percben egymásnak eső politikusaink produkáltak óriási sumákolás közepette. A vagyonosodási vizsgálatokkal eddig tetten ért, a tagi kölcsönnel machináló adócsalóktól a 2009-es adócsomag a normál mértékűnél jóval kisebb, 61-80 helyett csak 10 százalékos teher megfizetését várja el. Mindehhez - biztos ami biztos - a negyedére csökkentik a vagyonosodási vizsgálatok számát. És miközben a Fidesz - globális válság ide vagy oda, jó magyar ellenzéki szokáshoz hűen - az idén az élőfába is belekötött, hogy-hogynem a Veres János pénzügyminiszternek az ügyhöz csatolt módosítását úgy megszavazta, mint a szél. KDNP és MDF dettó.

Miről is van szó pontosan? Egyszerűen szólva a következőről: adott egy cég, "elműködget" félig a fehér, félig a szürke zónában. Bevételeiről nemigen ad számot, a tulaj pedig minimálbéren tengődik. Hogy a cég mégis működhessen (papíron is), a tulaj több millió forintos tagi kölcsönnel biztosítja cége számára a túlélést a kegyetlen versenyben.

Ezzel két bibi is van. Egyrészt az APEH a vagyonosodási vizsgálatokra történő kiválasztás során előszeretettel (és sikeresen) halászott azon cégtulajdonos magánszemélyek között, akik nagy összegű tagi kölcsönt nyújtottak a cégüknek. A lebukás ott van, hogy erre a jövedelmük alapján nem lett volna módjuk, mivel a minimálbér körüli jövedelmet mutattak ki a bizonylatok alapján, ebből pedig sokmillió forintot megtakarítani és azt kölcsönadni a cégnek életszerűtlen.

A másik gond, hogy a tagi kölcsönt valamikor vissza kell fizetni. Ehhez viszont vastagon nyereségessé kell tenni a vállalkozást, ami ugye adózási szempontból nem kellemes. Ugyanakkor a tagi kölcsön nem visszafizetése még kellemetlenebb. Ugyanis ha a tagi kölcsönt elengedi a tulajdonos, akkor annak 16+4 százalékos a társasági+különadó vonzata, a magánszemély kifizet utána még 25-35 százalék osztalékadót, és ezeken felül általában még 21-40%-os ajándékozási illeték is terheli.

Vagyis akárhogy is nézzük, a tagi kölcsönnel trükközők adóeltagadása előbb-utóbb valahol kiugrik, és adófizetési kötelezettség lesz belőle - vagy a vagyonosodási vizsgálat, vagy a tagi kölcsön elengedése révén.

Ezt az állapotot szüntette meg egy csapásra a politikai elitünk azzal, hogy a vagyonosodási vizsgálatokat negyedére vágja vissza, illetve a fenti terhek helyett a tagi kölcsön elengedését (az akár 80 százalékos teher helyett) mindössze 10 százalékos egyedi osztalékadó terheli. Sőt, hogy még biztosabb legyen a dolog, a jogszabály azt is rögzíti, hogy "a magánszemélynek az elengedett tagi kölcsönnel azonos vagyona tekintetében vagyongyarapodás nem vélelmezhető".

Tudom, hogy adózási ügyekben az adófizetés mellett érvelni nem túl népszerű dolog (pedig többek között az ilyen ügyek miatt magas mások adóterhe), de azt hiszem, ezt még amnesztiának sem nevezhetjük, csak egyszerűen mutyinak. Főleg úgy, hogy Veres Jánosnak az illetékkötelezettség eltörléséről szóló külön indítványát a Fidesz simán megszavazta. (A könnyítés többi részét nem, mert az az adótörvényekbe volt belecsomagolva, de ez utóbbi is elég árulkodó.)

A fenti ügy külön pikantériája, hogy minderről a tisztelt nagyérdemű semmit sem tudhatott. Sem a vagyonosodási vizsgálatok visszavágását, sem a tagi kölcsönnel összefüggő ügylet drasztikus adócsökkentését nem reklámozta a kormányzat, az egész úgy ment át a parlamenti hercehurcán, hogy arról gyakorlatilag szó sem esett. Csak szépen csendben megszavazták.

47 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://forint.blog.hu/api/trackback/id/tr28836928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

is 2008.12.23. 10:47:15

egyik kutya, másik eb. és tényleg, ebből nincs botrány, erről nem cikkezik a sajtó, erről nem beszélnek az emberek. pedig az ilyenek miatt kellene az egész bagázst kiseprűzni.

Octavian 2008.12.23. 11:10:15

Kíváncsi vagyok, hogy ezt Magyarországon kívül hány országban lehetne ilyen csendben és simán tető alá hozni...Elkeserítő, hogy hol áll az ország, egy óriási válság közepén bukdácsolunk, és a politikusok 90%-a még mindig csak a saját pecsenyéjét sütögeti.

Tóki 2008.12.23. 11:17:48

Alapvetően az egyik tábornak én nem hiszek el semmit sem. a másik tábort pedig nem istenítem, de sokkal jobbak. Azonban az ilyen mutyizásokkor mindig össze tudnak fogni. Rég tudjuk mi kell a népnek, cirkusz és kenyér és ez annyira igaz.
Csinálják a fesztivált, de a háttérben az embereket kijátszva a saját zsebükbe tömik a pénzt. Nagytakarítás kellene! Szigorú feltételekkel szűrni a korrupt gazembereket, akik példát mutatnak az adó nem fizetésében. Fejétől bűzlik a hal...

páter 2008.12.23. 11:31:32

Bizony jobbak!Simicska Lali találta ki a hosszu bitek éjszakáját.Ha nem emlékeznél rá nézz utána!

Netuddki. 2008.12.23. 12:15:50

Csak halkan jegyzem meg, mindenféle árokásás nélkül, már van egy ilyen blog:
emberitisztesseg.blog.hu/2008/12/22/legalizalt_adocsalas

Birthba 2008.12.23. 12:18:13

Nem kell aggódni. Hamarosan csak a mutyizók és a segélyen/rokkantnyugdíjon élők maradnak az országban. Akkor majd meglátjuk, mit kezdenek egymással.

Bambano 2008.12.23. 12:23:57

Azért azt látni kell, hogy ekkora buktás válság közepén lehet olyan üzenete is a dolognak, hogy inkább mutyizzon a plebs, csak maradjon talpon. Inkább mondjon le a kormány 50-70% adóbevételről, minthogy megboruljon sok tízezer kkv és utána fizetni kelljen a munkanélküli segélyt.

Nem pártolom a dolgot, ronda dolgokat csinálnak, de nem csak egy olvasata létezik a dolognak.

BkSp 2008.12.23. 12:37:44

tényleg nem csak egy olvasata van: kenegessük még a sz@rt pár évig, majd csak lesz valahogy. aztán lehet visítani, amikor a Jobbik kerül hatalomra... miért kell mindig centizni?

BkSp 2008.12.23. 12:43:55

... esetleg megtörtént a durva adócsökkentés első lépcsője? :)

Netuddki. 2008.12.23. 12:45:46

Békés, Boldog Karácsonyt kívánok minden politikusnak! Élvezzék ki még ezt a rövid kis időt amíg jó dolguk van.

blr 2008.12.23. 12:49:00

"Inkább mondjon le a kormány 50-70% adóbevételről, minthogy megboruljon sok tízezer kkv és utána fizetni kelljen a munkanélküli segélyt."

4-5 éve a cég/egyének túlélésének határán egyensúlyozunk, mert nem vettünk számlát és nem nyújtottunk fiktív kölcsönt a cégünknek, de legalább nem is minimálbérre vagyunk bejelentve.
Ha az elmúlt 5 év befizetett nyereségadójának és osztalékadójának a felét visszakapjuk és zsebretehetjük, akkor egyetértek. Egyébként a jó k.... ....ukat. Nekem is jól jönne így válság idején...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.12.23. 13:01:30

”A fenti ügy külön pikantériája, hogy minderről a tisztelt nagyérdemű semmit sem tudhatott.”

Igen így van. Mint ahogy arról sem, ahogy önjelölt politikusok zárt ajtók mögött - de közben magukat azért szorgalmasan demokratának állítva - szépen, a nép kizárásával, megegyeztek az MSZMP vezetőivel 1989-ben arról a rendszerről ami azóta ezen az alapon működik. Lásd:

www.kibulizottorszag.net

Nagyon ajánlott.

vizipipa 2008.12.23. 13:03:27

Na, akkor most lehet tippelgetni, hogy vajon miért nem vagyok hajlandó egyetlen mostani parlamenti pártra se szavazni.

Mpett 2008.12.23. 13:06:09

Nekem erről az a vicc jut eszembe, hogy a vagyonosodási vizsgálat során megkérdetzik a cégvezetőt:
- Honnan telt erre a hatalmas luxusházra a minimálbérből?
- Hát kifogtam az aranyhalat, és a három kívánságból!
- Van erre valami bizonyítéka?
- Hát ott a ház, nem?!!!

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2008.12.23. 13:15:16

a mutyi meg a lepapírozás országa

Erdőtársulás 2008.12.23. 13:17:31

Olvasom a történteket, és egyszerűen nem hiszem el. Egyszerűen hihetetlen, hogy az politikai elit szentesítette azt a magatartásformát (mert ez kizárólag magatartásforma, pedig nem vagyok radikális). Ez az egész ország olyan mint egy X kategóriás horror, nem szólhatok senkinek arról, hogy elítélem az adócsalást meg a többi társadalom kárára végzett tevékenységet, mert valószínűsíthető, hogy ismerőseim nagyobb része nem osztja a véleményemet, mert bizony csalnak és lopnak. Persze mindegyiknek megvan az oka rá, ha éppen nem az "éhhaláltól" menti meg a dolog, akkor ők a "kommunistáknak" vagy éppen a "fityesznek" nem adnak - hangsúlyozottan elvi MORÁLIS alapon. És most felzárkózott e mellé a törvényhozás is, és úgy érzem, hogy nekem vagy húgyszagom, mert szembe széllel pisilek. És egyszerűen látszik, a napnál világosabb, hogy ez az ország ezért nem jut egyről a kettőre. Alig fizet valaki adót, de általában pont nem ők fogják rá a cigányokra, munkanélküliekre, stb, tehát az eltartott rétegekre, hogy miattuk vagyunk szarban. A jövőt nap nap után áldozzuk fel, a közösségi és társadalmi eszmei értékek együtt anvazsálnak el a közös vagyoni elemekkel. Egyre közelebb jutunk ahhoz a ponthoz, amit a teljes szétesés jellemez, a közszolgálatok csődjével kezdődve. A vesztünkbe rohanunk!

A megoldással kapcsolatban van egy-két feltételezésem is. Az egyik az, hogy a teljes politikai elitnek mennie kell (lehetőleg számüzetésbe, hogy még véletlenül se legyenek képesek befolyásolni semmi újat), senki sem élvez kivételt. Valamint azt is feltételezem hogy honfitársaimat is át kell nevelni, hogy kevésbé legyenek önzőek, primitívek, önbíráskodásra hajlamosak.

Van valakinek ötlete, hogyan lehet ezt kivitelezni mondjuk egy évszázadon belül vagy akár azon túl?

Rwindx 2008.12.23. 13:28:25

Bambano:
Ez nem üzenet, ha valóban az általános teher könnyítés lett volna a céljuk, akkor azt értelmesen átláthatóan is lehetett volna csinálni. Ráadásul utána blokktéglával verhették volna a mellüket. Így meg suttyomban csinálták. Vajon miért? Erre nem sok válasz lehet...

És valóban ki kellene pucolni az egész brigádot a parlamentből, ezek nem valók oda.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2008.12.23. 13:34:23

például ha lenne egy népszavazás arról, hogy 120-150 fős legyen a parlament?...
akkor lehet, hogy magukhoz kapnának a gennyesek, hogy hoppá, talán vmit csinálni is kéne..., mert szavazógépnek mán nem juthatok be...

blr 2008.12.23. 13:42:52

"120-150 fős legyen a parlament?"

Inkább arról kéne népszavazás, hogy ne létezzen a frakciófegyelem fogalma, mint ahogy a listás szavazás sem, és minden szavazás eredményét név szerint tegyék közzé. Máris nem üldögélnének békésen a képviselők a seggükön, nyomogatva azt a gombot, amit amire a "főnök" utasított, mert féltenék a pozíciójukat, ha tényleg az emberek választanának.

DMX 2008.12.23. 13:48:13

Nekem már csak 1 célom van.
Ausztráliának hívják...
Akinek itt nem tetszik, megkérem kövessen...

szvsz 2008.12.23. 13:54:06

Isten hozta onoket a Magyar Banankoztarsasagban.
De mi a budos francon teccenek csodalkozni? 16 eve mindenki tud a "titkos" gazsagaikrol, de azert rendre be teccenek szavazni oket. Beeee-beee, be bizony.

Rob67 2008.12.23. 13:54:21

Már nem létezik a gulág?

Közöd?? (törölt) 2008.12.23. 13:55:20

Jövőre rá fogtok jönni miért is kellett ez. A válság miatt tömegével fognak borulni a cégek, nem kell, hogy ezt a katasztrófális folyamatot az apeh mégjobban támogassa. Szóval jópár embernek megmentik így a munkahelyét, akinek nem tecc rúgassa ki magát az adócsaló főnökétől és tengődjön segélyen tovább.

7esbusz 2008.12.23. 14:07:43

Csak 1 békés megoldás van. Senki ne menjen szavazni semmire. Bár félek, ez semmit nem számít.
Á inkább Austrália. Megyek én is....

Ez vagyok 2008.12.23. 14:19:56

Hihetetlen, hogy nem az adófizetés az érték. Ezt is sikerült lerombolni. Tényleg már minden szétzüllik. Nagy balek vagyok, hogy rendesen adóztam és nem vittem ki a pénzt külföldre. Mert azok is 10% adóval hazahozhatják. A blogíró a 14%-os eho-t kihagyta az adófelsorolásból. Természetesen én azt is befizettem, én marha. Tökre el vagyok keseredve.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2008.12.23. 14:20:00

én inkább másik galaxisba megyek...

szerintem nem tudjuk mi ezt megoldani, tök késő bármit tenni...

még ami megoldás lehet, az ugyanaz, ahogy a gordiuszi csomót is lerendezték...

a17d12is 2008.12.23. 14:26:53

Minden szinten ez megy, csak a kisember kicsiben csinalja:

iwiw.hu/pages/forum/topic.jsp?topicID=3803669

a17d12is 2008.12.23. 14:28:16

Es akarhol van, viszi magaval ezt a mentalitast.

Ez vagyok 2008.12.23. 14:29:56

Ráadásul még iwiw-em sincs :(
DE képzeljétek, idejött egy katicabogár a klaviatúrámra. Itt szaladgál föl és alá :)

blr 2008.12.23. 14:34:45

Közöd??: Ez a törvény az adóelkerülést legalizálja. Ha a kkv-kon szerettek volna segíteni, akkor azt mondják, hogy az elmúlt 2-3-5 év befizetett nyereségadójának átlagával csökkentheti idén/jövőre stb. az adóalapját. Ebben az esetben azok a kkv-k nyernének a dolgon, akik eddig is befizetők voltak, és nem a mutyizós, sumákoló, adócsaló parasztok.
Tehát itt szó sincs a kkv-k "megmentéséről", a néhány fős, megélhetésükért küzdő, tisztességes cégek dögöljenek éhen nyugodtan, de a milliókat elcsaló haverokat mentsük már meg egy törvénnyel, mert tovább nem lehetne húzni, hogy ne ők kerüljenek sorra a vagyonvizsgálaton...

Ez vagyok 2008.12.23. 14:40:30

blr: ne csak a nyereségadót. Én kiterjeszteném ezt az összes adónemre, különösen az osztalékadóra is :)
Látod, minden szentnek maga felé hajlik a keze (az enyém is). Csak én nem a csalásomat szeretném legalizálni.

pablophone 2008.12.23. 14:52:17

Kérdezném az itt kommentelőktöl, hogy tisztában vannak e azzal, hogy ez a 10% a valóságban mennyi ?

., (törölt) 2008.12.23. 15:14:18

Megmondták előre!
A közterhek csökkenni fognak. A Fidesz is ezt akarta.
És lőn!
Hogy nektek semmi nem elég.........

Ez vagyok 2008.12.23. 15:27:10

Végülis egy nesze semmi fogd meg jól. Mert a 2008. évre megállapított osztalék összegéből le lehet vonni a tagi kölcsönt, ami 10%-al adózik. A többi osztalékhányad 25%-al, + 14% eho. Csak a mérleg szerinti eredmény terhére lehet fizetni, az eredménytartalékból nem. 18millió Ft-ig 21%, 18millió-35millióig 35% és 35millió felett 40% illetéket kell utánna befizetni. NAMOST, kérdem én: van annak ennyi eredménye, aki tagi kölcsönöket nyomott a cégébe? Nincs. Nagyon kevesen tudnak élni ezzel a lehetőséggel. Ez egy kis vigasz kesergésemre.

pablophone 2008.12.23. 15:35:49

Itt az igaz válasz !!! Aki 1M ft erejéig élni akar, az előszőr 16+4=20 %, utána a 10%, és ha nem olyan szerencsés, hogy alanyi mentes legyen, akkor mindenek előtt még a tánya és a különadó előtt, a jó öreg ÁFA 20%-al, hiszen a vállalkozások nyeresége elsöprő mértékben ebből a részből tevődik össze ...

Ennyit a 10%-ról ...

Ez vagyok 2008.12.23. 15:42:48

Pablophone: de, ha én az eddigi osztalékadózás helyett (ami 25% ill. 35% megmég 14% eho = 39, ill. 49%) ezt kivárom, akkor 11 + 21 = 32%-ot kellett volna fizetnem. Ez pl. 10millió esetén 700ezer ill. egymillió-hétszázezer talált pénzt jelentett volna.

Ez vagyok 2008.12.23. 15:44:16

bocs 10% helyett 11-et írtam véletlen

pablophone 2008.12.23. 15:45:49

Ez igaz, de hidd el hogy durva kisebbségben vagy, és én is :(

atomarc 2008.12.23. 17:51:02

Ja, ez mind igaz, nem kéne bátorítani az adómegkerülést, de ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy Európa egyik legdurvább, de a térség biztosan messze legdurvább adósarcait nyögjük (lásd: iparűzési adó, különadó stb.). Mindez nyilván nem a rettenetes adókedvezményeket kiharcoló multikat, hanem a KKV-ket sújtja. Szóval azt is nézzük meg, hogy miért kellett gyakorlatilag megfizethetetlen terheket kivetni, azután nézni, hogy a jól működő cégek mind szlovákiai, vagy offshore helyszíneken lesznek bejelentve. Ez vajon kinek jó?

appollo24 2008.12.23. 18:37:03

@Erdőtársulás: A megoldás független képviselők parlamentbe juttatása lehetne olyan számban, hogy a kétpólusú kormány meghatározó erői között a mérleg nyelvét ők alkothassák!

Ha tudtok olyan hazafi, vallásos neveltetésű, az országért dolgozni akaró független politikusjelölteket, akik változtathatnának a jelenlegi helyzeten, kérem keressetek (keressenek) a hudini12@gmail.com email címen. Megreklámozzuk őket a 2010es választásokig a fuggetlenkepviselo.hu-n. Aki hallja, adja tovább!

p_p 2008.12.23. 19:42:36

@hudini12: miért kell ahhoz vallásos neveltetés, hogy valaki az országért akarjon dolgozni?
Amúgy az ötlet jó.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2008.12.23. 23:07:27

apollo24,

a vallásos neveltetés nem szükséges és nem elégséges feltétele a becsületességnek.

BlazeHun 2008.12.24. 09:24:33

Erről szól a politika!
Hogyan basszunk ki a dolgozó állampolgárokkal, hogyan csaljuk el a pénzüket, hogy nyaraló, kocsi, örökjáradék, meg szavazóbázis legyen belőle!
Aki ma politikus (ismerek egy párat) az mind anyabaszó a "népnek", de még a családjának is átvágná a torkát mindegyik fillérekért.
És ez vonatkozik mindegyik pártra!!!

BlazeHun 2008.12.24. 09:25:33

Ja és nincs megoldás, ha valaki trisztán kerülne oda, hamar besározzák, vagy eltávolítják!

karosultak · http://www.help.try.hu 2008.12.24. 12:27:45

Elvtársak, ez nem alkotmányellenes? Kéne egy az AB-tól "utólagos normakontrollt" kérni!

fickó44 2008.12.25. 10:43:06

Szerintem csak rájöttek, hogy sajátmagukkal együtt a mutyizó középosztály ~felétől elszedhetnék a pénzt és feketelistára tehetnék őket! Ennek örömére viszont nem maradna ebben az országban már senki, csak az ingyenélők, a nyugdíjasok, a romák ...stb.
Azokkal meg nehéz lesz kimászni a kátyúból, gazdasági válságból...
...se velük de nélkülük sem megy...?