HTML

Forintblog

"A pénz a hatodik érzék. Muszáj, hogy legyen az embernek, különben nem tudja a másik ötöt sem igazán használni." – W. S. Maugham

Portfolio Blogger

Hírek

Linkblog

2010.06.04. 11:41 whynot7

A piac kegyetlenül bünteti a badarságot

Minden bizonnyal emlékezetes nap lesz Kósa Lajos számára a június 3-i, csütörtöki nap. Szavak helyett beszéljen inkább az alábbi grafikon:

 

Nem tudtam azonosulni a forradalmi helyzettel és biztos ezért állok értetlenkedve Szijjártó Péter szavai előtt, amikor azt állítja, hogy "badarság lenne azt gondolni..., hogy egyes nyilatkozatok kapcsán, mondjuk tőzsdeindexek és árfolyamok mozdulnak meg radikálisan". Ez legalább annyira igaz állítás (a fenti grafikont szemlélve), mint hogy április vége óta már a nap is másképp süt.

Képtelen vagyunk tanulni az elmúlt évek hibáiból, és képtelenek vagyunk okulni más országok válságából. A politikusok a "bullshit" szótár margójára a "tabuszavakat" is be kéne véssék (és az államcsőd az egyik ilyen szó!)

 

334 komment · 7 trackback

Címkék: politika gazdasagpolitika portfolioblogger


A bejegyzés trackback címe:

https://forint.blog.hu/api/trackback/id/tr752055583

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tízcsapás Egyiptomra és Edelényre 2010.06.04. 18:27:57

A ronda egyiptomi uralkodó nem fogadott szót az Úrnak és nem engedte ki annak kedvenc népét a fogságból, jöve ezért tíz kemény csapás. Vérré váltak a folyóvizek, békák, tetvek,  (álliberális) férgek és kártékony rovarok lepték el Egyiptomot, dögvé...

Trackback: Rémes hírterjesztők 2010.06.04. 16:44:38

A Büntető Törvénykönyv 270. paragrafusa szerint "aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt – vagy való tényt oly módon elferdítve – állít vagy híresztel, amely alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar...

Trackback: Tranzfikció 2010.06.04. 15:22:17

- Halló, Zolikám. Itt Kamarássy beszél.- Jelentkezem, képviselő úr!- Zolikám, akkor ahogy megbeszéltük, megvan az euró?- Természetesen, képviselő úr. Átváltottuk.- Mennyin, Zolikám?- 273-on, képviselő úr.- Jól van, rendben. Mert egy óra múlva bejelente...

Trackback: Illetékes Elvtárs megszólalt 2010.06.04. 15:21:04

Ha Kósa Lajos megszólal, arra oda kell figyelni. Most pedig megszólalt. Nem kicsit. Nagyon.Nem tudom mondjuk, hogy Kósa Lajosnak jutott-e bármiféle kormányzati szerep vagy funkció az átadás-átvételben, amiről nem mellékesen a témában legautentikusabb F...

Trackback: Kósa szavára zuhant a tőzsde és esett a forint 2010.06.04. 14:08:44

Már korábban megírtuk, hogy a külföldi elemzőknek nem tetszik a fideszes csontvázkeresés. (Főleg, hogy a "csontvázak" egy része nyilvánvalóan kamu). Ma azonban Kósa Lajos belecsapott a lecsóba. A Napi Gazdaság konferenciáján kijelentette, hog...

Trackback: 1998 szelleme 2010.06.04. 14:02:46

 Talán sokakat meglepetésként ér a hír, miszerint Kósa Lajos bejelentette, hogy az ország a csőd szélén áll, és egy-két évet most arra kell fordítani, hogy ezt a vészhelyzetet elhárítsuk.   1998. szürke tavasza juthat az eszünkbe, mikor Ur...

Trackback: Szijjártó és Kósa padlóra küldték a forintot 2010.06.04. 13:44:01

A miniszterelnök szóvivője szerint nem volt túlzás Kósa Lajos csütörtöki kijelentése az ország gazdasági állapotáról, csődközeli állapot van. Veszélyben a devizahitelesek: a forint és az OTP esik, miközben a svájci frank a nemzetközi piacon is erősödik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

soproni1 2010.06.04. 12:01:00

Járai fogta a kezét ! Ő cége érdekelt olcsó vásárlásban.

is 2010.06.04. 12:06:57

és tegnap volt a 29 közgazdászos ülés is ugye, Vargával? tanulgassuk a neveket, ez a 29 ember árulta el a közgazdaságtan diplomáját, tudását, és ezen keresztül az országot egy kis FIDESZes koncért cserébe. több, mint 2% GDP-csökkenés idénre, ugye? februárban bedőlt költségvetés, ugye?

peti6 2010.06.04. 12:08:26

sajnos, hogy a "portfolio.hu' is ilyen mélyre sülyedt, hogy ilyen megtévesztő írásokat is közöl........
ez az írasnak nevett nulla, egy hozzá nem értő szánalmas ember időtoltése ilyen módon....

is 2010.06.04. 12:12:09

@peti6: ennyi? ez az összes érv? hát, köszönjük, demokrácia van, Önt is meghallgattuk. és akkor jöjjön a következő, várhatóan értelmesebben érvelő hozzászóló...

S2000 2010.06.04. 12:24:10

Kósának nem kellene olyan témákban nyilatkoznia, amihez 1) nem ért, 2) aminek a kommunikációjához sem ért. Ugyanez igaz Szijjártóra is.

Sokat remélek (vagy inkább reméltem) attól, hogy a Fidesz tejhatalmat kapott, de sajnos kezd olyan érzésem lenni, hogy nem tudnak vele mit kezdeni.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.06.04. 12:28:22

@peti6: miért nem fejted ki, hogy mi a megtevésztés, hogy mi is okulhassunk?

**ADAM** 2010.06.04. 12:33:45

peti6 sajnos nem tudja kifejteni bővebben álláspontját, mert előbb el kell mennie egy naggyűlésre, ahol majd megmondják, hogy mit kell mondania.
Amiről nincs szó a Magyar Nemzetben vagy a Heti Válaszban, arról sajnos ő nem tud magától nyilatkozni, mivel ez esetben a "hazaáruló, igazmagyar, nemzet és haza, család, kedves honfitársaim" szavak nem illenek a szövegkörnyezetbe.

Peti6, fognak még meglepetések érni az életben, addig is forgasd a szakkönyveket. Sok szerencsét.

Zinovjev 2010.06.04. 12:44:35

A járai annak idején is bedöntötte a forintot, amikor MNB elnök volt. Akkor is jól szétkereste magát. A mostani is erre irányult. Már a fidesz kormány alakulása előtt 300_as euróról beszéltek belső források.

nickita 2010.06.04. 12:46:58

ezzel királyul lehetne zsarolni a cseheket és a lengyeleket. ha nem teszitek, amit mondunk, akkor engedjük Kósát nyilatkozni. be lennének szarva keményen, mert őket is húznánk magunkkal a szakadékba.

nickita 2010.06.04. 12:51:16

@peti6:
kedves barátom, idézek egyik hozzászólásodból:

"IGENIS A FIDESZ ÉS ORBÁN VIKTOR TUDJA CSAK EZT A MASZOP ÁLTAL TELJESEN TÖNRETETT ORSZÁGOT TALPRAÁLLÍTANI!!!!!!!"

ez mindent elárul rólad :)

Kieran Hayes 2010.06.04. 13:01:23

Mielőtt keresztre feszítenénk Kósát azért érdemes megfontolni, hogy a tegnapi otp és EURHUF esés technikai alapon kereskedőknek nem volt akkora meglepetés:

www.napi.hu/default.asp?cCenter=blog&nID=447913&e=1334&&place=kepes1_kapcs3

Magánvéleményem, hogy Kósa nem alkalmas ilyesfajta kényes üzenetek célbajuttatására mint amit rábíztak, már alkatilag. De amit mondott az jobbára igaz, és legfeljebb katalizátorként beindított egy olyan esést ami egyébként is benne volt a piacban.

Egyébként meg ki felel az ország és a HUF jelenlegi sérülékeny állapotáért? Ugye nem a 4 napos kormány.

@is: Téged meg nem láttalak ilyen véres szájjal hisztizni 2008 októberében.

parttalan 2010.06.04. 13:03:33

Kezd már nagyon elegem lenni ebből a mocskos, hazug szemét Fideszből meg a tróger kormányából.

Legyen már vége!!!!!!!!!!!!!

Orbán, takarodj!!!!!!!!!!!!

**ADAM** 2010.06.04. 13:13:15

@parttalan: Van egy rossz hírem: még 4 évig biztos itt fogják csinálni a műbalhét. Utána meg már lehet, hogy téged sem fog érdekelni a dolog, mert addigra mindent sikerül szétbaszniuk. De hittanoktatás az lesz. Meg 8 gyereke mindenkinek. Barátom, ideje csomagolni a bőröndöket, és a forintot meg valutára váltani.
Nagy a világ, az élet meg rövid :(

Kieran Hayes 2010.06.04. 13:16:19

@parttalan: @**ADAM**:

Titeket honnan szalajtottak? Az mszp pártközpontból?

A fidesz 4 nap alatt tönkrekúrt mindent mi? Ideje tudomásul venni, hogy most derül fény arra a helyzetre amit az előző garnitúra 8 éve után hagyott itt.

a katona fehérben 2010.06.04. 13:22:41

@Kieran Hayes: Az, hogy a sérülékeny állapotért ki felel, ebben az ügyben irreleváns, tekintve, hogy a problémát nem a sérülékenység, hanem az ostoba nyilatkozat okozta. Ti. a sérülékenység megvolt tegnapelőtt is, mégse estek ekkorákat a grafikonok, továbbá a jelenlegi gazdasági környezetben relatív fogalom a sérülékenység, kevés olyan ország van, amelyiknek a tőzsdéje-devizája ne rezzenne meg egy "átgondolatlan" megszólalástól. Erről egyesegyedül Szijjártó Péter gondol (vagy remélhetőleg csak mond) mást, de meglátjuk, meddig és milyen sebességgel tud az összes szembejövő bel- és külföldi elemzőt, EU-IMF-akármi költségvetési szakértőt és hasonlót hülyézve hajtani az autópályán ez a narancssárga kocsi.

nickita 2010.06.04. 13:23:06

@Kieran Hayes:
a baj nem a gazdasággal van, hanem a kommunikációval. a ma délutáni Szíjjártó nyilatkozat tovább lökött bennünket a szakadék felé. már 285,50-nél jár a HUF/EUR. a forint tegnap reggel óta 3,6%-ot gyengült az euróval szemben, a CZK és a PLN 0,9-et. ez nem a nemzetközi hangulat romlása miatt van, hanem a Fidesz kommunikációs hibái miatt. komolyan felmerült bennem a kérdés, hogy csak nem shortolt Viktor?

nickita 2010.06.04. 13:26:56

bakker a tőzsdéről ne is beszéljünk. most nézem, hogy 700 pontot zuhant a Szíjjártó nyilatkozat óta. holnap már Viktor fog nyilatkozni, hogy: Hungary=Greece.

**ADAM** 2010.06.04. 13:28:51

@Kieran Hayes:

Nem, még nem jártam a pártközpontban. Sőt, még csak nem is szeretem őket.
De sajnos most nem arra fog fény derülni, hogy mennyire rossz itt a helyzet, hanem a következőkre: a fidesz szakértői - akik elsősorban nagy bajuszukkal és lovasszobraikkal vívták ki eddig a nemzetközi befektetők szimpátiáját - számodra is rövidesen bebizonyítják, hogy a helyzet magaslatán állnak, és kommunikációjukkal rövid úton a béka segge alá rántják az amúgy nem annyira vészes helyzetben levő országodat. Még egy-két beszólás az EU és az IMF felé, meg egy-két "rosszabbul élünk mint 4 éve", és hozzánk képes kutya fasza lesz, ami Izlandon történt.
És nagyon kérlek, ebbe ne keverd bele a pártszimpátiát, mert semelyik pártot nem szeretem. Akit viszont utálok, azok a handabandázó, hozzá nem értő álszakértők.
Én ugyanis, sok jelenlegi "kormányzó erőtől" eltérően már láttam belülről tőzsdét, jegybankot - és láttam már percek alatt elvérezni ilyen nagyszájú bandákat.

Ha haverjaid, akkor légyszi szólj már nekik, hogy az utolsó utáni percben vannak és nem kéne a hóhér pöcsét rángatniuk.

Ha meg nem haverjaid, akkor ne védd őket, meg nem nagyon érdemlik meg.

Joejszaka 2010.06.04. 13:31:34

@Zinovjev:

Milyen belső források? Ha ilyet tudtál, akkor miért nem szóltál hamarabb?

Szerintem kamuzol.

ladislaus 2010.06.04. 13:31:52

indexeknel tuti valmi reszeg bloggerek irogatnak rohadtun nem hozzaerto modon cikkeket. Hulyek gyulekezete! eddig arrol cikkeztetek hogy Mo-t a libajnai fele bagazs rendbe tette, lelegeztetogepre tette (Kuncze G. alma teljesult, az emlegette mindig az inkubatort) es mi szepen hatradolhetunk. Akkor most megsem? Ej, ez a szemet kormany egy het alatt gallyravagta az egeszet mi?

Kieran Hayes 2010.06.04. 13:33:03

@nickita: Tévedsz, a hangulat beborult Európában, Dow futures, S&P futures lefelé megy. Nyilván szíjjártó nyilatkozata megrengette a világot.

Úgy gondolom, tisztában kéne lenni azzal, hogy hogyan is működnek a tőzsdék, a piacok.

A portfólió szervez is a témában szemináriumot, aminek a címe mániák és tőzsdepánikok a múltban.

Most szerintem az van, hogy a görög helyzet és az eurózóna válsága világossá tette: W alakú válsággal kell számolni. Most vagyunk a második leszálló ágban.

Mivel a reálgazdaságunk és a pénzügyi szektorunk sérülékeny, a szavahihetőségünk 0 ezért joggal lettünk a piacok célpontjai. Pont mint 2008 őszén.

Nincs új a nap alatt. Ez legfeljebb csekély mértékben kommunikációs kérdés.

Én úgy gondolom, a tőzsdék és piacok működésének megértéséhez jóval több felkészültség kell mint amivel itt bármelyikünk rendelkezik. Beleértve a posztolót is.

choko 2010.06.04. 13:33:53

...értetlenül állok Kósa nyilatkozata előtt...még azt a forgatókönyvet tudom elképzelni, hogy nyilatkozat előtt 270-ért vett eurót, ma + 280 eladja...aztán hétvégén már vissza is vonja, hogy ő nem igy értette...:-)

ladislaus 2010.06.04. 13:34:18

@**ADAM**: beszolas EU es IMF fele szerinted hogy a francba van osszefuggesben azzal hogy a forint zuhan?

doktorúr 2010.06.04. 13:34:24

Rohadjanak meg, akik ilyen felelőtlenül pofáznak a sajtó előtt. A devizahitelemet talán ők fogják majd fizetni?!!

**ADAM** 2010.06.04. 13:35:55

@ladislaus:
Ha külföldről írsz és azért nincs ékezeted, akkor ne szólj bele a hazai dolgokba.
Ha pedig itthon vagy és így írsz, akkor azért ne szólj bele az írni tudó felnőttek vitájába :)

ladislaus 2010.06.04. 13:38:33

De egyaltalan nem csodalkoznek ha olyan szarban lenne az orszag ktg vetese ahogy azt emlegetik. 8 ev hazudozas szoclib kormanyzas utan...

Kieran Hayes 2010.06.04. 13:38:59

@**ADAM**: Nos, én meg PM-et és tőzsdét láttam belülről.

Egyébiránt a fidesz eddigi teljesítményével magam is roppant elégedetlen vagyok, csak teljesen más szempontok miatt. Amit most felrónak nekik abban szerintem történetesen nem hibásak.

Biztosan tudom, hogy tisztában voltak a büdzsé valós helyzetével és annak a 72 órás akciótervnek és részletes intézkedési politikának már rég nyilvánosnak kellene lenni.

ladislaus 2010.06.04. 13:39:22

@**ADAM**: es ha Mo-rol angol bill-el?

herbert 2010.06.04. 13:39:23

@nickita: Feri még csak javasolta hogy menjünk el az országból, viktor tesz róla hogy meg is fogadjuk a tanácsot. Egy kurva hét alatt bedöntik a devizahiteleket, ellehetetlenítik az állampapírpiacot és zéró forgalmi értékre viszik a kisebb magyar tőzsdei cégeket. Így kiprovokálni az államcsődöt gyakorlatilag hazaárulás. Ha nem is jó a költségvetés helyzete (bár az új kormányzati módit elnézve erős kétségeim vannak az állítások igazságtartalmáról), ezt két helyen lehetett volna csak elmondani, fülbe suttogva: barroso irodájában meg az imf vezérkaránál.

azt hittem ferinél senki sem tudná aljasabbul szembeköpni és megalázni a választóit. De ez egy újabb csúcsa a sunyiságnak és a gerinctelenségnek.

Ja, és persze a legfőbb csattanó. államcsődközeli a helyzet, de nem lesznek megszorítások. és mi a nagy megváltó ötlet szíjatgyártó petikém, államosítjátok svájcot?

**ADAM** 2010.06.04. 13:39:29

@ladislaus:
Válaszolok, bár kérdésedből látszik, hogy annyira hülye vagy, hogy kár...

Szerinted, ha egy kis szar ország, aki hitelből él, azt szajkózza, hogy nem kellene az IMF politikáját követni, illetve az EU tagság csak bajokkal jár...stb., akkor a nemzetközi piacon milyen mértékű bizalmat fog élvezni?

Márpedig jelzem, hogy szeretett forintunk árfolyamát nem más bassza a mélybe, mint az, hogy a külföldi befektetők megnyomják a Sell gombot, és helyettünk majd a zlotyinál nyomnak egy Buy-t.

El sem hiszem hogy erre tényleg válaszoltam...
Te ennyire atom hülye vagy?

balfaszék 2010.06.04. 13:42:14

Ki a túró volt aköltségvetési bizottság elnöke?
Ja!
Leülhettek.
Osztályismétlés!

**ADAM** 2010.06.04. 13:42:43

@ladislaus:
nekem is angol billentyuzetem van de azert meg tudom hogy hol vannak a magyar ekezetek mert ugy latszik ehhez eleg hazafi vagyok csak a kokardat nem hordhatom mar marcius 15-en.

Tényleg a faszom ki van a hülyékkel!!!

Kieran Hayes 2010.06.04. 13:43:43

@**ADAM**: Nem kellene a dolgokat a maguk kontextusából kiemelve szemlélni.

Miért él ez a kis nyitott ország hitelből? 2002-ben úgy került átadásra a kormányrúd, hogy az összes imf hitel vissza volt fizetve.

Ki szolgáltatta akkor ki a hitelezőknek az országot?

@herbert: Ne pánikolj. 285 körüli a z EURHUF árfolyam, ami jócskán alacsonyabb mint a 2009 február-márciusi állapot (320 körül).

megitális rózsa 2010.06.04. 13:44:20

Szíjjártó inkább azt magyarázná meg, hogy miből lett 200 milliós ingatlanvagyona!

**ADAM** 2010.06.04. 13:49:09

@Kieran Hayes:

Kedves, hogy a sajtóban megjelenő vezércikkekből összeollózod a véleményedet és még olyan szakzsargont is használsz, hogy W alakú kilábalás, de ezúton jelzem és nyilatkozom, hogy "Alulírott..... felelősségem tudatában kijelentem, hogy rendelkezem a piacok mozgásának megértéséhez szükséges kellő háttérismeretekkel és tapasztalattal."

Dátum, pecsét, aláírás.

Nem Szíjjártó rengette meg a világpiacot. De jelenleg nem a világpiac reng, hanem a magyar szakadt el a mezőnytől nagyon csúnyán, biztos csak véletlen egybeesés...
(bár borítékolom, hogy rövidesen meghúzza a cseh, lengyel...stb. piacokat is, úgyhogy 1 óra múlva kéretik nem az orrom alá dörgölni, hogy esik az egész régió).

AutosVilli 2010.06.04. 13:51:59

Akinek deviza hitelevan az most kurvaanyázik rendesen ezeken a tetves szarfaszú kijelentéseken, elkéne gondolkodni mennyi pénzt szedett ki az emberek zsebéből.Kurva anyátokat

Agent orange (törölt) 2010.06.04. 13:52:04

@megitális rózsa:
Amiből a főnökének 100milliós Budai villa a Kecskeméti panelből : )

Kieran Hayes 2010.06.04. 13:53:12

@**ADAM**: Kénytelen vagyok a sajtóban megjelenő hírekből véleményt formálni mivel nem áll módomban egyszerre mindenütt személyesen jelen lenni...

lifelike 2010.06.04. 13:53:40

ilyen az amikor egy országnak nem politikusai vannak hanem önjelölt bohócai
megérdemeljük, megszavaztuk

bastian 2010.06.04. 13:56:41

Tévedés az egész alapfeltevés. Az EURUSD előtte kezdett szakadni, mint hogy a forint megmozdult volna, mind a két esetben (tegnap és ma is). Mivel ezzel foglalkozom, itt ülök előtte egész nap, úgyhogy nem lehet ilyen marhaságokkal megetetni. Ennek nemzetközi okai vannak, nem Szijjártó, meg Kósa.
Ez most egy jó alkalom, hogy a ballib korai támadásba lendüljön az új kormány ellen, kihasználják a körülmények "szerencsés" együttállását. A tegnapi forinttal foglalkozó Newsweek cikk alján érdekes módon egy "magyar nevű" is fel volt tüntetve, mint hivatkozott forrás....
Sajnos a jobboldalnak is ki kell építenie a nemzetközi kapcsolati hálóját, különben elásnak szívlapáttal minket pillanatok alatt...

**ADAM** 2010.06.04. 13:57:26

Egyszerűen nem bírom megállni....
Na tehát.
Nincs pánik, mert az EURHUF csak 288 és volt már 320 is?

Hát te nagy szakértő, az USDHUF volt-e 239 akkor és a CHFHUF 207?

Azért csak ennyi az euró, mert már szarrá gyengülte magát a dollárhoz és a svájcihoz képest.

Sajnos jelentem, hogy sokkal szarabb az árfolyam, mint a "válság" legsötétebb perceiben.
Már csak a hozamoknak kell elszállni az égbe és akkor tényleg ott vagyunk, ahol a part szakad.

Személyeskedéseket visszavonom. NE egymást basztassuk, hanem a hülye vezetőinket kell seggbe rúgni (mindegy melyik garnitúra).

Agent orange (törölt) 2010.06.04. 13:57:26

Úgy látom szargyárónak ás kósának elég sok eurót vett az elmúlt hetekben.

Magg (törölt) 2010.06.04. 13:57:42

@nickita: Vegyük már észre, hogy direkt csinálják!
Meg kéne szerezni valahogy párszázmilliárdot és mivel Barroso az orrára vert Viktorkának, hogy szó nem lehet a hiány 6-7%-ra emeléséről, így másmilyen fondorlattal kell lenyúlni a pénzt.
Hááát nincs píz, hááát üres az államkassza, hááát mi megmondtuk, hogy államcsőd lesz!

Ezek se különbek az előző gárdánál!

Delinquent 2010.06.04. 13:58:29

@Kieran Hayes:
Kosa alkatilag nem alkalmas kenyes uzenetek tovabbitasara, hat kb egy csimpanz okosabban nyilatkozna.

Komolyan mondom felmegy bennem a pumpa amikor az ilyen szuperintelligens balfaszok mint Kosa meg Szijjarto kurjak fel az euro arat 288 kozelebe.
Meg mindig azt hiszik hogy ok barmit figyelmen kivul hagyhatnak.

Miert nem lehet siman bevallani hogy nem lesz adocsokkentes, mert a szocialistak elkurtak. Vagy mert ilyen a vilaggazdasagi helyzet es ez Mo-ot is erinti, a 2/3-ukkal mar ugy is biztonsagban vannak, minek ezt meg fokozni?

Agent orange (törölt) 2010.06.04. 13:58:37

Ja,és ők védik meg az euró hiteleseket.
Hahahahaha

jozsiahorgasz 2010.06.04. 13:58:44

Egy-egy ilyen húzással, mint a tegnapi nyilatkozatok, igen könnyen összejön az a százmillió.

herbert 2010.06.04. 14:00:01

@Kieran Hayes: erősen remélem hogy igazad van, de szerintem akkor is menthetetlen amit csinálnak.

"Hírügynökségi beszámolók szerint a globális piacok beborulását a magyarországi események (az államcsőddel kapcsolatos kijelentések) váltották ki."

remek publicitás. a görögök jönnek nekünk egy sörrel.

parttalan 2010.06.04. 14:03:18

@Kieran Hayes:

a Fidesznek elegendő pár nap is, hogy leromboljon mindent. Nem kell ahhoz 4 v. 8 év.

dr kíváncsivagyok 2010.06.04. 14:04:48

Ezek a pánikkeltő nyilatkozatok kellettek ahhoz, hogy bejelenthessék : Sajnos nem lesz adócsökkentés , sem a többi (a választások megnyeréséhez nélkülözhetetlen) felelőtlen ígéret !! Ez a f..sz Kósának meg ha még igaza lenne is ( Érdekes a külföldi elemzők nem látják a csődöt ?) , ha büdös a lába ne vegye le a cipőjét a vonaton !

R. Daneel Olivaw 2010.06.04. 14:05:00

Hogy jön egyáltalán ez a tenyérbemászó kis agyatlan buzi ahhoz, hogy érdemben nyilatkozzon ilyen kérdésekben??!! Ki adott erre ennek felhatalmazást??!!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.06.04. 14:05:29

erre gondoltak amikor aztmodták megsegítik a devizahiteleseket??
nem értem ,nem értem!!!
pedig pár napja kezdtem bánni hogy a Jobbikra szavaztam!!!
most már nem bánom.

márvesztes 2010.06.04. 14:07:11

Úgy tetszettek átvenni a kormányrudat, hogy nem volt náluk iránytű. Ugyanúgy nem volt a "Pénzügyminiszter költségvetési táskájában" semmi, ahogy Gyurcsánynak sem 2006-ban.
Bazz, hát még a nagy garral bejelentett új kormányzati struktúra sem alakult ki. Fejvesztve menekülnek az intézmények és hatáskörök Matolcsy alól Fellegi alá, két héten belül meglesz az első bukott miniszterünk, ami ugye egy hónap alatt 12,5 százalékos lemorzsolódás. De nemcsak a miniszter, hanem egy egész tárca süllyed éppen el. Remek.

dr kíváncsivagyok 2010.06.04. 14:09:24

Eufórikus állapotában Kósa és társai még akár elő is idézhetik a csődközeli helyzetet. Legyengítik a forintot és a gazdaságot és már meg is van indokolva hogy miért nem fog menni a sok eszement ígérgetés, amit a józanabb emberek tudták előre hogy kivitelezhetetlen !! Mindezt azért, hogy ne kelljen bevallani a választási hazugságaikat !!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.06.04. 14:09:57

Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!Orbán akarodj!!!

márvesztes 2010.06.04. 14:10:20

@Magg: Ettől hogy a faszba les pár száz milliárd szerinted? Ez csak viszi a lét, nem hozza.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.06.04. 14:10:38

@Gyurma73: Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!Orbán takarodj!!!

Yoshka 2010.06.04. 14:11:04

Azt szeretném, ha a jelenlegi, gyűlölettől, hatalomvágytól hajtott csürhe lemondana és gyámságot kérnénk magunknak. Mindegy kit, akár még a görögök is jöhetnek.
Sajnos nincs ma Magyarországon olyan politikai erő, vagy akár egy maréknyi ember, aki képes lenne rendet tenni.
Ez a picányi kis ország is túlságosan nagy falat az elitnek. Mit sóváronak akkor a háromszor ekkora után? Mekkora nagy pöcegödröt tudnának abból csinálni?

pucros 2010.06.04. 14:12:25

Alighanem ezek tudatos lépések, még ha nem is látjuk egyelőre, hogy hova akarnak vezetni.
A kétharmad nagy önbizalmat ad, a hazárdjátékhoz is.
A vészhelyzetnek van egy olyan "pozitív" oldala is, hogy hivatkozási alap lehet szinte bármire.
Habár azt azért olyan sokan nem fogják elhinni, hogy a csontvázak tehetnek róla.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.06.04. 14:13:02

@kíváncsivagyok: na de milyen áron??,
hogy még több embert tönkre tesznek??? mocskos szemetek!!!!!
Jobbik szervezz tüntetést!!!!!!!

dr kíváncsivagyok 2010.06.04. 14:13:49

@bastian: Elismerem, akkor Te okosabb vagy az ÖSSZES KÜLFÖLDI (nem szlovák !) elemzőtől is ! Mert MINDEGYIK egyértelműnek látta a Kósa -beszéd - piac reakciója párhuzamot !!

endre69 2010.06.04. 14:14:47

ÖSZÖD2 Orbán módra.

Magg (törölt) 2010.06.04. 14:15:31

@márvesztes: a még "meglévő" pénzre gondolok, amit az EU nem engedett eltapsolni a hiány 6-7%-ra emelésével, a szerződött 3-4% helyett.
Ne csak kommenteket olvass!

dr kíváncsivagyok 2010.06.04. 14:16:18

@Gyurma73: Mert káoszban és válságban a kutya sem fogja számon kérni rajtuk a hazug ígéreteiket !! Csakhogy ehhez (ha nincs !) válságot kell csinálni !!! És fogd rá a nyuszira !!!

endre69 2010.06.04. 14:16:21

@márvesztes: Szerintem ezeknek hetek alatt meg kéne bukniuk. Őssezl rendkívüli új választást!

whynot7 2010.06.04. 14:17:19

@a katona fehérben: Kösz, hogy megmagyaráztad a poszt lényegét, ugyanis én is csak azt tudom mondani (ha nem lett volna valakinek egyértelmű), hogy a lényeg a kommunikáción van, vagyis lett volna. A kedves politikusoknak azt kellene megérteniük, hogy - főleg amíg ilyen kiszolgáltatottak vagyunk, addig - a piacokat nem vehetjük semmibe. Tisztában kéne lenni azzal, hogy ilyen parás időszakban meg kell válogatni a szavakat.

Úgy tűnik, hogy a trend nem most fog javulni (már ami a kormányzati kommunikációt illeti): www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=1&k=3&i=134121

endre69 2010.06.04. 14:17:40

Kurcsánynak 4 hónapja volt a választások után, hogy ne boruljon lángba az ország. Ezeknek mennyi lesz vajon?

Magg (törölt) 2010.06.04. 14:20:28

@endre69: egyetértek!
De óh mondd, te kit választanál?

bobo55 2010.06.04. 14:20:46

Nem sokat vártam ettöl a kormányzó
verebektől, de,hogy már négy nap után padlóra küldik a piacot ezt nem
gondoltam volna.Diletánsok, és akkor
még finoman fogalmaztam.Össze, vissza beszélnek, egyszerüen nem tudnak kormányozni.Igy legyen nagy
nemzeti összefogás?Mire?Nesz neked
Magyarország most megkaptuk,hát
aszhatjuk.

ODIV 2010.06.04. 14:20:53

Én nem hinném, hogy akkora hülyék ezek. Mármint hülyék, de tudatosak.

- Nem lehet magasabb hiánycélunk? Bazz
- A Jegybank ragaszkodik a 270-es euróhoz?
- Nem tudunk adót csökkenteni? Anyám borogass, akkor hogyan lökjük ki a holtpontról a gazdaságot?
- Gyengítsük a forintot idióta nyilatkozatokkal. Ha nem találunk csontvázat a szekrényben, rántsuk magunkra az egész Biedermayer tálalót.

Már csak azért izgulok, hogy legyen majd aki kihúz minket a szekrény alól, mielőtt megfulladunk.

JoséLuisTorrente 2010.06.04. 14:27:31

ODIV a számból vetted ki a szót, mi ez ha nem direkt, annyira TALÁN senki nem hülye h 2x egymás után ráadásuzl 2 egymást követő nap elkövesse ugyanazt a hibát!!!!!!! Direkt jól jön nyár előtt is majd a nyaralóknak:S

Magg (törölt) 2010.06.04. 14:28:42

Na most mi van?
Hol lapít a sok fidesznyik, aki eddig csak maszopozni, meg cuclibezni meg Gyurcsányozni tudott?

sterimar 2010.06.04. 14:30:35

@AutosVilli: Aki volt olyan ostoba és nem számolt az árfolyamkocázattal amikor devizahitelt vett fel, az meg is érdemli

jozsiahorgasz 2010.06.04. 14:30:59

Hungary, the first European Union country to receive an international bailout during the credit crisis, is in a “very grave situation” because the previous government manipulated figures and lied about the economy, said Peter Szijjarto, a spokesman for Prime Minister Viktor Orban.

Baszódj meg, Petike.

pampalina 2010.06.04. 14:31:02

Édes Istenem! Most segíts meg minket! Ne hagyd, hogy EZEK (Kósa, Szíjjártó és társaik) a szakadék széléről a tényleg-mélybe lökjék az országot a f@sz dumájukkal! Merthogy sokkal hülyébbek, mint a választóik hitték, az most már biztos...

ODIV 2010.06.04. 14:31:03

@Magg: Remélem az emberek mihamarabb rájönnek, hogy a legjobb a saját maguk pártjára állni. A politikusok sem fognak maguknak szimpatikus választópolgárokat választani, és velük együtt sörözni, netán az érdekeiket képviselni. hát mi se tegyük.

A politika nem popzene, hogy zenekarokért rajongjunk.

egy maréknyi dollár 2010.06.04. 14:31:37

Emlékszem,kb. egy hónapja,amikor történetesen egyik politikus sem mondott semmilyen sületlenséget,12 órán belül 10 forintot liftezett nemzeti valutánk./fel, aztán vissza/
Nem gondolom,hogy Debrecen - amúgy kiváló - polgármestere hivatott bejelenteni az államcsődöt ill. a csődközeli állapotot és azt sem,hogy ez ilyen,abszolút nem hivatalos formában lehetséges lenne.
Én arra gyanakszom inkább,hogy ez az okosság,kapcsolódva az osztódással szaporodó,egyre elviselhetetlenebbül zörgő csontvázak pokoli víziójához,a Fidesz retirálását igyekszik alátámasztani.

Agent orange (törölt) 2010.06.04. 14:31:39

@Magg:
Otthon sírnak az euro-hitel csekkek felett...

ODIV 2010.06.04. 14:32:20

@sterimar: téged sem lopnak el az eszedért

Magg (törölt) 2010.06.04. 14:33:35

@ODIV: oké, de hogy jön ez most ide?

TheDevil 2010.06.04. 14:33:35

Gyerekek, ezeknek az idiótáknak semmi sem drága? Kiváncsi lennék a fidesz-közeliek ma reggeli short kötéseire...
Hogy takarodjanak a jó kurva anyjukba vissza bivalybasznádra, ahonnan jöttek ezek a dilettáns buzigyerekek. Valmelyik például dolgozott valaha egyetlen percet? Van fogalmuka arról, hogy nem Viktor seggéből süt a nap? Vagy csak okoskodnak?

ostván 2010.06.04. 14:34:22

Köszönjük azoknak, akik a FIDESZ-re szavaztak.

?aztaaa? 2010.06.04. 14:35:43

ket hete meg eros honvagyam volt......most valahogy meg kivarnek :(

Buerger 2010.06.04. 14:36:15

Hát igen, most nem látom a kezeket a levegőben, hogy Viktor, Viktor, mert majd ha hó végén megjön a lakáshitel törlesztő akkor mindenkiben az Anyád, Anyád rigmus fog felmerülni a fantasztikus Szargyártó és Kósa nyilatkozatok után. Be kéne fogni a pofákuat és nem arra kéne törekedni, hogy a saját piti látszatmegoldásaikat végre tudják hajtani amit ugye beígértek a sok marhának. Ezért még képesek az Unióval meg az IMF-fel is szembe menni. Pökhendi, arrogáns majmok, semmivel nem jobbak, mint Fletóék!

JoséLuisTorrente 2010.06.04. 14:36:43

ez a baj, hogy mi tudjuk h szijjártó egy komolytalan bohóc, de kintről ő a magyar miniszterelnök (2/3) szóvivője!!!!!!!!

ODIV 2010.06.04. 14:38:44

@Magg: Hát hiányolod a Fidesz szimpatizánsokat. Én meg remélem, hogy elindul egy olyan folyamat, ahol az embereket már nem a miniszterelnök két szép szeme, és fröcsögése elégíti ki, hanem a saját bőrükön tapasztaltak alapján döntik el, hogy mi a jó nekik.
Ne járjanak nagygyűlésekre, ha nem párttagok. Ellenben ha a politika ordenáré nagy szemétséget csinál, ne féljenek kimenni az utcára és tüntetni.

JoséLuisTorrente 2010.06.04. 14:38:53

otp annyi mint tavaly nyáron

inebhedj - szerintem 2010.06.04. 14:38:56

A "piac" kegyetlenül bünteti... :D
A "piac" önszabályozó... :D
A "piac"... :D

Vannak ugyebár a közismert muszlim vezeklők, akik saját magukat korbácsolják, vagdossák, stb. felvonulás közben. Nos még ennél is van elmélyültebb hívő, a "piac" és "piaci folyamatok" stb. típusú "fogalmak" fanatikusa.

Testvéreim az urbanitásban, van produktív és spekulatív tőke, slussz. Azt teccenek belehinni, ami csak jól esik, gyártani hozzá paradigmákat, elméleteket, szabályokat, stb., ezzel mind kendtek jól el teccenek szórakozni, mind a többi népek teccenek sokat derülni ezen.

Méghogy a "piac" kegyetlenül büntet... :D

Jól esik ez a kis duhaj mosoly itten a nagy büdös esőzésben, mint egy fájintos napsugár, olvasok is hozzá egy kis önéletrajzi művet valamelyik "meghatározó és tekintélyes" hazai közgazdászunk tollából:
"30 év a marxista gazdaságelmélettől a liberálizmusig"

A "piac"... :D (Bocsi, nem tudok ezzel betelni.)

ezanevemeskesz (törölt) 2010.06.04. 14:39:32

köszönjük meg drága honfitársainknak az 'összetartozás napján', hogy a saját hazájuk(?) érdekeit mindig szem előtt tartva teszik dolgukat és felelős politikus módjára nyilatkoznak. szánalmas ez az ország, szánalmasan ostoba emberekkel, egy szánalmas múlttal és még szánalmasabb jövővel(?). ti választottátok, legyetek rá büszkék, de ne csodálkozzatok azon, hogy ha 350ft lesz egy euró a benzin 500ft és minden lehetséges potenciális befektető nagy ívben elkerül minket. mindenki tudja, főleg kedves fidesz szavazók, hogy az unión kívűl is van élet. elég szar, de van. gratulálok, az pedig hülye és naiv aki azért szavazott a fideszre, mert azt hitte, hogy majd - a jelenlegi helyzetben - elhozza 4év alatt a kánant.

sterimar 2010.06.04. 14:42:06

@TheDevil: Gratulálok a kifinomult stílusodhoz.
Szóval ki is jött bivajbasznádról?

kokavec 2010.06.04. 14:43:23

Az, amit tegnap Kósa tett az nevezhető mondjuk súlyos szakmai hibának, amikor a belpolitikai taktikázásnak nemzetközi következménye lett, komoly gazdasági kárt okozva.
De a mai lépés, amit Szijjártó tett, az ennél még sokkal súlyosabb. Hiszen amikor már szakmailag nyilvánvaló volt minden, és tudni lehetett mivel jár, akkor tették meg újra, még nagyobb károkat okozva az országnak.
Az első lépés csak szakmai inkompetencia, a második viszont cinikus károkozás, ami előrevetíti (vagy újra igazolja), hogy Orbán nem tud önkritikát gyakorolni, inkább vesszen az egész ország (amire egyébként olyan magasztosan tud hivatkozni).
És ez nem pártpolitikai szimpátia kérdés. Azokon kívül, akik valamelyik nyáj csordaszellemében mantrázzák az egyik vagy a másik igét, mindenkinek látható.

csárli hárper 2010.06.04. 14:44:32

és most gondoljatok bele ha 2006-ban lettek volna előrehozott választások és jön ez a "szakértő kormány", mi lenne most itt? bangladesh 2?

pampalina 2010.06.04. 14:47:14

Ezúton gratulálok a fidesz-szavazóknak, amiért ezen emberek kezébe adták az ország sorsát és így hagyják veszni azt!
Egy nem kommunista, nem jobbikos.

?aztaaa? 2010.06.04. 14:47:27

csak azt tudnam hogy mit ertett a FIDESZ azon hogy "megsegitjuk a devizahiteleseket" ?
Segitenek godrot asni, segitenek kotelet szerezni, amire minden devizahiteles felkotheti magat?

Haaat, a FIDESZ megkapta az orszagtol a bizalmat. Eddig bizony semmit, de semmit nem mutatott. Azon kivul hogy ha torik ha szakad csontvazakat kell keresni.

Ez egy kicsit olyan mint a iraki haboru, ahol ugyebar atomfegyvereket vizionaltak. Aztan miutan szarralottek egy orszagot+lelottek kitudja hany 100.000 civilt, kiderult hogy semmi nincs..(oljon kivul). Csak nehogy itt is vali hasonlo legyen a cel. Atvitt ertelemben persze.

TheDevil 2010.06.04. 14:47:45

@sterimar: Nem baj, te csak szopkodd tovább ovi farkát egy gyógyszercég jelenleg is piacon lévő termékneve mögé bújva. Remélem, legalább ott dolgozol, mondjuk pm vagy, aztán amikor majd húzza a gazdád a rolót lefelé, mert beseggeltették az országot, akkor is üvöltsed teli torokból, hogy hajrá fidesz :)

Hugo2010 2010.06.04. 14:48:19

Ügyes! Nagyon ügyes! Néhány nap alatt a Fidesznek sikerült megoldani az ország gondjait. Pl:
- segítsünk a devizahiteleseknek
- kiismerhető, pozitív gazdasági környezet
- közpénzek észszerű felhasználása (új honlapok, kisebb államapparát)

Már csak arra lennék kíváncsi, hogy ha már az elején ilyen jól megy, mi lesz évek múlva?

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.06.04. 14:48:51

az orszag gazdasagi fellendulesenek az az ara hogy 350 ft legyen az euro, es bedoljon 100 ezer devizahiteles csalad , akkor ezt meg kell fizetni
meg akkor is ha ez egyeseknek piszokul nem tetszik
ne mindig onnon erdekek vezereljenek titeket emberek

sterimar 2010.06.04. 14:48:58

@pampalina: Az a baj, hogy arról, hogy ide jutottunk, nem e fidesz tehet.

pampalina 2010.06.04. 14:50:56

@sterimar: nem persze! ezt is a gyurcsány csinálta :-DDD

bastian 2010.06.04. 14:51:35

@kíváncsivagyok:

Ha érdekel, hogy honnan táplálkozik a külföldi sajtó akkor esetleg írjál neki, mert ő szítja az egész ügyet külföldön, mindenki rá hivatkozik:

To contact the reporter on this story: Edith Balazs in Budapest at ebalazs1@bloomberg.net

pampalina 2010.06.04. 14:52:06

@version: ezt komolyan gondolod? Mármint, hogy a 350 ft.os eurótól jobb lesz nekünk?

JoséLuisTorrente 2010.06.04. 14:52:16

@sterimar: de a forint elmúlt 2 napi szerepléséről igen!!!!!!!!!!

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.06.04. 14:54:11

@pampalina: hosszutavon igen, de lehet valasztani az allamcsodot is ha az jobban tetszik

mig29-b 2010.06.04. 14:54:13

Egyértelmű, hogy szándékosan nyilatkoznak ilyeneket. Minden eszközzel és minden áron feljebb akarják tolni a hiánycélt! Ha másképp nem megy akkor a csődhelyzet esetén majd biztos belemennek EU-IMF-ék.
Mindenképp szükségük van a nygobb mozg.-térre, különben tényleg lesznek őszi rk.-i választások!
Az hogy mi lesz a deviza-hitelesekkel meg pont leszrják jelen helyzetben!

Hugo2010 2010.06.04. 14:54:55

@version: Te tényleg ennyire hülye vagy? Attól lesz jobb az országnak, hogy bedőlnek a hitelek? Vagy a 350 Ft-os euró? Nem számít, hogy az ország lényegesen többet importál, mint exportál? Vagyis így drágábban vásárol. Ha valamihez nem értesz ne szólj bele! Nem a pártvezér baromságait kell szajkózni, hanem gondolkodni!! Legalább néha.

sterimar 2010.06.04. 14:54:59

@TheDevil:
Csak az szól mentségedre, hogy senki nem tehet róla , hová születik.
Majd következő életedben, hátha jobban sikerül.

Agent orange (törölt) 2010.06.04. 14:55:23

Azért valamiben már csúcstartkl a fiuk a bányából.
Ilyen rövid idő alatt ekkor kárt még egy kormány se csinált.
EZÚTON IS GRATULÁLOK.

vidéki suzukis 2010.06.04. 14:55:52

1. Nem meglepő, hogy államcsődközeli helyzetben vagyunk. ennel elhallgatása lenne inkább a szemétség, nem a kimondása.

2. Egyes bal-libek szerint a gyenge forint a jó, mert "ócsítja" az exportot. Akkor most mégsem jó?

nickita 2010.06.04. 14:56:02

@Kieran Hayes:
nem Szíjjártó rengette meg a világot, de buta dolog negatív hangulatban csődközeli helyzetet emlegetni. ez egy olyan szó, amit jelenleg nem szabad a szájára venni senkinek, aki csak egy kicsit is közel áll a kormányhoz.
ha nincs ez a kommunikációs szarvashiba, akkor megúsztuk volna max 280-as euróval a mai napot.
sajnos a felelős vezetőink nem értenek annyit a gazdasági kommunikációhoz, mint amennyi minimálisan elvárható lenne.

ODIV 2010.06.04. 14:56:15

@version: remélem mind a 100ezer család beköltözik majd hozzád.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.06.04. 14:56:24

@Hugo2010: igen pont az a cel hogy az importot csokkentsek, ezert a 30-35%-os afara is szamitsal

mr.fox 2010.06.04. 14:57:00

Néhány éve a fidesz egy szakértoi kormány felállítását kovetelte. Most látható mi az eredménye az o szakértelmuknek.

pampalina 2010.06.04. 14:57:09

@version: Akkor hajrá Magyarország, hajrá magyarok! cél a 350 ft-os euró! Muhaha!
a baj csak az, hogy így össze is fog jönni!

TheDevil 2010.06.04. 14:57:49

@Hugo2010: Szerinted, ha ezek tudnának gondolkodni, lenne akár csak egyetlen önálló gondolatuk, akkor ki szavazott volna a fideszre? A fidesz, az egyház és hasonló szervezetek lényege, hogy NE gondolkodj. Majd mi megmondjuk, mi a frankó, te meg a 80-as iq szajkózd szépen, amit a főnök mond.

ODIV 2010.06.04. 14:58:42

@Agent orange: jójó, azért még lélegzik az, nem kell rá földet dobni.
Sajnos a spekulánsok is ilyen módon reagálnak. Kicsit túlfűtik a piacot.

kigyurt álat 2010.06.04. 14:59:06

Szerintem ez tök vicces. :)

"a közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg, szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük.”
-----_
-
-
|
|
|
|

"nem túlzás államcsődről beszélni"
-----_
-
-
|
|
|
|

"milyen államcsőd?"
-----_
-
-
|
|
|
|

"öööö... valaki itt államcsődről beszélt?"
-----_
-
-
|
|
|
|

"fincsi volt a görögsaláta"
-----_
-
-
|
|
|
|

"nem lesz államcsőd!"
-----_
-
-
|
|
|
|

karolyist 2010.06.04. 14:59:35

Addig menjünk csődbe, amíg van pénz a világpiacon.

Ha tizenötödiknek megyünk csődbe, akkor tényleg vége mindennek.

Gyurcsány és csapata rohadjon meg!

kigyurt álat 2010.06.04. 15:00:11

Levette a szpészeimet ez a mocsok.

mojoking77 2010.06.04. 15:00:34

Tiszteletem,
Jobbara nem szoktam politikai cikkekhez hozzaszolni, de most felmerult bennemegy gondolat.
Az uj promedad elso otleteinek egyike az volt, hogy mindenki valtas at meglevo deviza hitelet forint alapura. Ebben van is racio, viszont termeszetesen senki sem tette, a forinthitelek kondicioi miatt.
Ezekkel a bejelentesekkel nagyon hamar el tudjak erni, hogy az Euro hitelek legalabb olyan rosszak legyenek mint a jelenlegi forint alapuak, igy csak egy kis lokes kell,s a sok szerencsetlen birka mar is megy (mivel kenytelen) a kormany altal kijelolt osvenyen.
Kerem, jobban hozzaerto kollegak cafoljak meg ezt az osszeeskuves-elmeletet.
Udv

fran7 2010.06.04. 15:01:42

@inebhedj: Én is ezen vagyok behalva, ha nem láttuk volna az elmúlt 8 évet és különösen a két évet, amit a válságban töltöttünk, akkor még talán ek is hinném. A piac az álmokat szerei, hogy holnapra gazdagodni lehet, az hogy ez lehetetlen az nem érdekli, csak a sussogások a fülbe, hogy minden rendben van. Az kell neki. Hogy nincs rendben semmi, amit szerintem még Bajnai és Oszkó is tud, csak nem mond ki az nem érdekli. Úgy ment bele Magyarország a krízisbe, majdnem csődbe,hogy azt mondták minden rendben van, sőt Gyurcsányt nagyformátumú politikusnak Tony Blair utódjának követőjének mutatták be. Azóta láttuk Blair érdemeit a remek angol gazdasági állapotban és Gyurcsány tetteit. Bajnai, pedig igen is hagyott csontvázakat a szekrényben. MÁV, BKV, amit senki nem tud hogyan lehetne megoldani nagyértékű pénzbefektetés nélkül. S akkor még nem beszéltünk a az egészségügyről, Inkább mondják, hogy nagy baj van és mindenki legyen észnél, hitelfelvételnél, költekezésnél, s akkor könnyebben lábalunk is ki talán. De ezt nehéz megérteni, ha nem akarják a ballibesek.

tygger 2010.06.04. 15:01:46

@pampalina: ne foglalkozz vele, hülye troll, egy másik blogon már teljesen beégette magát, ott is csak ezt tudta szajkózni. hagyjátok csak beszélni, ne etessétek.

Hugo2010 2010.06.04. 15:01:52

@version: Adócsökkentés? Ígérjünk fűt-fát aztán majd leszarjuk őket a szavazás után.
Hát remélem ezeknek a marháknak előbb-utóbb az orrára koppint az EU és az IMF.
Te meg egy BAROM vagy!

JoséLuisTorrente 2010.06.04. 15:02:55

jaaaajjjjjjjj de kis aranyos, simogassuk meg a kis buksiját és elég lesz egy ejnye bejnye, nem kell megfeddni, csak félreértettééééééék, hát csak félreértettééééééééééék ezt az önelégült gilisztát

ODIV 2010.06.04. 15:03:16

@mojoking77: Sajnos én is ezt a manipulációt sejtem az egész mögött.
Pont ettől érzem aljasnak az egészet.
Egyik barom szajkózza, hogy "de számíthattál rá, meg árfolyamkockázat, most megszoptad."
A másik pedig elintézi, hogy tényleg megszopd. Elveszi tőled a szabad választás lehetőségét, és kényszerpályára állít.

Na ezt tartom undorító manipulációnak.

fran7 2010.06.04. 15:04:04

@TheDevil: Nagyon remélem te még nem tetted be a lábad egyetlen egyház ajtaján se, és nem tapasztalatból beszélsz.

politikai 2010.06.04. 15:08:58

Azt mondta, de mégsem azt mondta? Hülyének nézik a világot:
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=1&k=3&i=134121

politikai 2010.06.04. 15:10:19

Ja, és a bejelentés után Viktor gyorsan kinevezte Petit. Jól van Petike... Ügyes voltál...

"Időközben Havasi Bertalan, a Miniszterelnök Sajtóstábjának vezetője sajtóközleményben közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a mai napon - azonnal hatállyal - Szijjártó Pétert miniszterelnöki biztosnak nevezte ki. A miniszterelnök szóvivője vezeti a Miniszterelnök Sajtó- és Szervezési Stábját és feladata lesz a miniszterelnök szóvivői teendőinek ellátása. "

Kopi3.14 2010.06.04. 15:12:16

@fran7: Mind a MÁV, mind a BKV ezer éves totem, nem csontváz. Aki nem volt vak, az már tizenéve világosan látta, mindkét céggel komoly bajok vannak. Így csontváznak nevezni eléggé érdekes.

ladislaus 2010.06.04. 15:13:19

@**ADAM**: az hogy rohadt ékezette írok vagy sem az nem mindegy??? Szerintem totálisan az.
Miert baj az hogy valaki elmondja hogy szarban a haza es nem kamuzik osszevissza, ahogy tette a nagy elod gyufi? duborog a gazdasag, mi az hogy... hogyne.

csárli hárper 2010.06.04. 15:13:27

@fran7: értsétek már meg hogy ez nem jobboldal-baloldal harc, ez kőkemény gazdasági, pénzügyi dolog, itt nem érvényes a hit meg a dogma, hinni lehet a fideszben vagy bármi másban, de ha hülyék és hülyeségeket beszélnek nem kell nekik felállva tapsolni, hanem szólni nekik ácsi marhák vagytok! értem én hogy aki nem tapsol nekik az aljas hazaáruló, meg ballib.komcsi miegymás, de ez nem erről szól.

ODIV 2010.06.04. 15:13:41

@politikai: A stratégia része. Ha már azt hiszik, hogy direkt mondtad, és csak manipulálni akarsz, akkor próbálj magyarázkodni és tagadni. A hatás nem marad el.

blah 2010.06.04. 15:14:27

Ezt nem hittem volna, hogy ezek az elmebetegek 1 hónap alatt elérik, hogy visszasírjam Gyurcsányt. Jól jártunk ismét...

HomeGnome 2010.06.04. 15:16:49

Azt a jó k***a életbe! Eddig is tisztában voltunk vele, hogy sz*r a helyzet, de csak nem kéne már hangoztatni, mert ez egy önbeteljesítő folyamat! Ennyire nem lehetnek hülyék!!! Szóljon már nekik valaki!!! Hála ezeknek a felelőtlen kijelentéseknek ma ingyen dolgoztam... Köszönöm Emese!!! :(

badborbi 2010.06.04. 15:17:08

Két eshetőség van.

Az egyik, hogy tudatosan gyöngítik a forintot mert az árfolyam változáson nyernek. Természetesen ez felelőtlen és a „kicsi” emberek szokás szerint jól megszívják. Persze velük valójában soha senki nem törődött és nem is fog.

A másik hogy annyira sötétek a Fidesznél, hogy nem jöttek rá vége a választásoknak és a rossz hír keltéssel maguk alatt vágják a fát. Attól tartok, hogy inkább ez az igaz és Kósa egyszerűen nem kapcsolt. 8 évig arról beszélt hogy meg van osztva az ország most meg összefogásról. Hát az nehéz lesz hiszen 8 évig mást sem csináltak mint szakadékot ástak…

kokavec 2010.06.04. 15:17:47

@fran7:
Ha párthívő vagy tudnod kell, hogy nincs szakmai véleményed. Csak formálgatod a szavakat úgy, hogy a te birkanyájad jöjjön ki belőle győztesen, amíg a pártod a szádba nem adja, mit kell gondolnod. Mindegy, hogy szoci, fidesz v. jobbik, vagy bármilyen hívő vagy, ez ugyanúgy működik.

A ballib-ezés meg azért is különösen szánalmas, mert M.o-on nem is értik, teljesen rosszul használják ezeket a fogalmakat.
A szocik soha nem voltak baloldaliak, csak annak nevezték magukat, már akkor is, amikor diktatúra volt, ami eleve nem lehet baloldali, csak baloldaliságra hivatkozó. A liberalizmus pedig nem egyenlő az szdsz-el, az szdsz-nek ezer baja volt, legkevésbé a liberalizmusra való hivatkozása. Csak ezzel volt a legkönnyebb megnevezni, anélkül, hogy értené bárki is. Ezt minden ballibezőnek írom gondolkodnivalóként.

bobo55 2010.06.04. 15:20:09

@sterimar de,hogy hova fogunk jutni,
a nagy kakiba, arról már igencsak ezek a lúzerk tehetnek.A kétharmaddal nem cak izomból lehet kormányozni, egy orszárot leht szarba vinni, és ez most nagyon úgy néz ki.

TheDevil 2010.06.04. 15:20:36

@sterimar: Csak nehogy kiderüljön, hogy a főnököd vagyok, mert akkor bajban vagy, nyuszi :)

politikai 2010.06.04. 15:20:46

Arra leszek kíváncsi, mint szurkolótábor egy lelkes tagja, hogy Viktor ezt a két Emesét hogy rendezi le. Gondolom tartja értük a hátát, és mint fentebb láttuk: ismét kimagyarázzák, hogy azt mondta, de nem azt mondta. Rúgjuk ki a tolmácsot...

fran7 2010.06.04. 15:22:50

@ezittenkéremmagyarország: Hány éve ment a sírás azon, hogy baj van, nem tett a világ pénzpiaca semmit, csak amikor már végzetesen bedőlt minden. S mivel magyarázták ezt. Hittünk abban, hogy majd jobbra fordul. Én hívő ember vagyok, de a pénzügyeknél amíg nem a 2+2=4 érv mentén zajlik addig nekem piaci észszerűségről ne beszéljenek, mert nem azok, soha nem is voltak azok és nem is lesznek
@Kopi3.14: Igazad van talán inkább totemek, de van egy pont ahonnan nem lehet tovább tolni a megoldást. Bajnaiék toltak rajta egyet. S vannak sok kisebb tételek, amit szépen tovább toltak, amit a Fidesznek/kormánynak azonnal fizetnie kell, de már azok a pénzek késve érkeznek és lefoglalják a lehetséges kapacitások egy részét.

nestrot10 2010.06.04. 15:24:33

Ne csak a piac büntessen, hanem a meghülyített félrevezetett Orsós Orbán szavazók is kapjanak észbe és büntessék meg a Fityisz bandát és a gonosz törpét! Még idejében! ,mert alkotmány módosítással és választási törvény módosítással csak FEGYVERREL lehet elvenni majd a hatalmat a rohadt FITYISZ bandától!!!!! Igazi Forradalmat akar az ORSÓS? Megkaphatja!
ORBÁN TAKARODJ!!!!

kokavec 2010.06.04. 15:25:16

@politikai: komolyan azt hiszed, hogy maguktól nyilatkozgattak? Ez volt a B. terv, OV utasítására.
Szijjártó állására már régen kiírhattak volna egy pályázatot csimpánzok részére (100 banán havi fix + juttatások). Öt mondatot kell felváltva ismételgetni.

TheDevil 2010.06.04. 15:26:07

@bobo55: Nem tudod meggyőzni, ő egy kedves marketingista a Sterimar nevű tengervíz témakörben. Ne várd el tőle, hogy gondolkodjon, a fizetését sem azért kapja :)

Amundsen73 2010.06.04. 15:26:14

Szerény észrevétel:
Ez a komplett bagázs vagy teljesen hazaáruló euróhozamra játszó maffiózó, vagy akkora barom a "politikához" mint felvidéki szomszédainknál. Még ha nem is kapott Viki engedményt, akkor sem így kell "tálalni", hogy sajnos nem tartunk be semmi programot..... Eszement emberek ezek. Olvasva a kárörvendő parasztokat:.. minek vettettek fel hitelt, stb... üzenem nekik: Igen sajnos ahhoz, hogy valamicske életnek nevezhető időtöltést el tudjunk kezdeni netán, ahhoz valamennyi segítség kellett. /pl. otthon, család, stb/ Ésszerű keretek között ez működik és 25%-os ingásokig még tűrhető, de becsődöltetni 2 millió embert gyalázat! Na most kérem az összes fideszre szavazó, könnyes szemű agymosottat, hogy kurva gyorsan penderítesse ki a parlamentből ezeket a tetveket. .... tényleg kell a hely másoknak.... majd a Likud elintézteti.....

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.06.04. 15:26:21

@whynot7: bezzeg a régi szép időkben, amikor gyferenc és barátai a képünkbe hazudtak, azok voltak ám a jó idők?

talán még az indexes bérbloggerkedés is jobban fizetett, de úgy látszik bajnaiék hiába vezették ki az országot a válságból, kósa az egészet tönkreteszi :(((

ladislaus 2010.06.04. 15:26:44

en nem tudom, legalabb tisztan elmondta hogy szar van a palacsintaban es ehhez merje magat mindenki. legyen az adofizeto, vallalkozo, befekteto...

JoséLuisTorrente 2010.06.04. 15:26:59

na most megnézném hányan shortolták a forintot a fideszből!!!!!!!!! szijjártó majd vesz egy házat, megkérdik miből? majd szemrebbenés nélkül azt hazudja: összehordták a legyek

JoséLuisTorrente 2010.06.04. 15:29:11

@kokavec: te egy állat vagy, a legjobb értelemben:))))))))

TheDevil 2010.06.04. 15:29:56

@JoséLuisTorrente: ezt kérdeztem én is... Kiváncsi lennék a külföldi, apeh és egyéb magyar szervek által kontrollálhatatlan fx trder számlákon a ma reggeli short kötésekre a fidesz felsővetésének soraiból... A büdös életben nem tudja meg senki. Mondjuk lúzerek vagyunk, mert ha mi is szopnánk szépen a farkukat, lehet, hogy csöppent volna némi infó, aztán ma már kerestem volna úgy 150-200 milliót, különösebb erőlködés nélkül :)

Gestas 2010.06.04. 15:31:24

A legnevetségesebb az egészbe, az , ahogy a Fidesz nyaloncok védeni próbálják a védhetetlent.

Kopi3.14 2010.06.04. 15:32:30

@fran7: Bajnaiék felvállaltan korlátozott időre voltak ott, s szerintem teljesen érthető, s jó döntés, hogy nem mozdítottak semerre rajta- mert a midnentvissza amit az ördögék cisnáltak kommunikációval izmozó FIDESZ bármilyen módosítást ellenzett, lásd a vonalakon a forgalom szüneteltetése-ok, egyik-másik nem biztos, hogy erre érdemes volt, de tudok olyat, ami már ezer éve megérdemelte volna ezt- s ha kidobnak egy év alatt bármilyen struktúrális reformra egy csomót, majd egy év múlva mindentvissza újrakezdünk, az szerintem a legnagyobb pazarlás.

Agent orange (törölt) 2010.06.04. 15:32:33

@kokavec:
Már csak négyet,a "monnyon le a kormány" kikerült a repertoárból.

JoséLuisTorrente 2010.06.04. 15:33:23

@TheDevil: Ezüsthajó Bróker Zrt. :))))

politikai 2010.06.04. 15:33:26

@kokavec: ezzel tisztában vagyok, de ez nem a kaszinó, vagy a póker, aztán vagy bejön vagy sem... Az meg a másik, ha lenne valami tervük, azt kint Viktor elmondta volna gondolom (megsúgja, hogy mi ne halljuk), és akkor engedték volna a hiányt, de mégsem engedték.
Tehát ha ez egy összehangolt akció volt, hogy
- megvárták, hogy Viktor kiutazzon
- Viktor kint van, na akkor Kósa szóljon be
- erre reagál valamit kint a fejes közösség (ergo engedik a 7-7,5%-os hiányt, amit ki fizetett volna vissza?)
- ha meg nem engedik, akkor Szíjjártó megerősíti másnap, hogy ez biza úgy van és olyan helyzetbe hozzák az országot, hogy papíron is hozzák: sz*ban vagyunk, és igenis, itt 7% lesz, ha kefe kefét eszik is...
Én ezt látom innen, mint forgatókönyv. És esetleg azt gondolták, hogyha ez a taktika bejön, akkor majd amit most elcsesztek, azt később helyrehozzák. És ha nem?

ODIV 2010.06.04. 15:33:47

@Agent orange: Na jó, de azért 3 kínkeserves nap volt mire megtanulta a pártközpontban, hogy ezt nem mondhatja, ha zavarba hozzák/sarokba szorítják az újságírók :)

belekotty 2010.06.04. 15:34:19

Csak a tényeket.
A forint zuhan - pedig Vikiék szerint az erős forint jó.
A tőzsde zuhan, az tudjuk hogy rossz.
A szolgáltatók 15 százalékos gázáremelést akarnak - Viki szlogen, nem emeljük a gáz árát. Majd megláttyuk!
Az EU az orrukra koppintott, adócsökkentés nem lesz ez már láccik.
Közben államcsődöt vizionálnak.
A benzin ára az egekben.
A közszférában fejetlenség és bénultság.
Ja és OMG, az volt.
Eddig ennyi az Orbán kormány.

Hugo2010 2010.06.04. 15:34:21

@wmiki: Meg fogsz lepődni, de jobb. Ami nem azt jelenti, hogy Ő jól végezte a dolgát. Nem, nem végezte. De legalább nem akarta egy hülye törpe, diktátor szándékosan tönkretenni az emberek életét a saját pitiáner politikai ambíciói miatt.

blah 2010.06.04. 15:36:00

@wmiki: apa, szerinted a fidesz meg a többi nem hazudik a képedbe? Hol élsz te? Nem is csodálkozok, hogy itt tart az ország...

TheDevil 2010.06.04. 15:36:03

@JoséLuisTorrente: Csak miért maradtunk ki belőle? Bár, még bejegyeztethetjük, izibe :)

JoséLuisTorrente 2010.06.04. 15:38:11

mér te kimaradtál belőle? :) ez volt szijjártó bosszúja amiért kiközösítették a suliban...

kokavec 2010.06.04. 15:38:37

@politikai: nem, az időzítés úgy volt, hogy OV megtudta, nem támogatják a költekező országhelyreállítást - telefon haza, B. terv - Kósa beszél (tartalom: a szocik miatt nem tudjuk elindítani a beigért országhelyreállítást)

TheDevil 2010.06.04. 15:40:11

@JoséLuisTorrente: Nem, én nem kiközösítettem volna. Te, ez mind olyan majom, akiket azért agyaltunk volna meg a suliban, mert egyáltatlán létezik :) vitya is kapott volna egy-két sallert, csak úgy miheztartás végett...

politikai 2010.06.04. 15:40:18

@kokavec: igaz, vannak nekik már előre B és C terveik is.
Ahogy mondani szoktam: a fehér az fekete, csak épp a negatívja. ;-)))

JoséLuisTorrente 2010.06.04. 15:40:22

@TheDevil: majd megmagyarázzák: nem volt forintgyengülés, azt csak a baloldal akarja elhitetni, éppen hogy nőtt az árfolyam:DDDDDD na? na?

fran7 2010.06.04. 15:40:24

@Kopi3.14: Nem értettél meg teljesen a BKV, MÁV esetében én sem tettem volna mást, de a kisebb kifizetések is érdekes csúszásban vannak. Meg azok a kinevezések, amik az utolsó félévben ejtett meg sokszor 6 évre.
Bajnaiék első féléve talán besorolható a szakértői kormány elképzelésébe, de addig csinálták csak jól míg a sorvezetőt követték. A második félév már az elképzeléstelenség és időhúzás ideje volt. Tanulság: szakértői kormányt csak félévig lehet vinni. Tovább nem.
Viktorék belengetik, hogy nem lesz olyan egyszerű semmi, amit már a kampányba se mondtak, ahol különben se lehet kifejteni a tennivalókat, részletesen, ahogy a kormányprogramban sem. Mert a gyakorlat mindig más.

politikai 2010.06.04. 15:43:32

Felmerült bennem akkor a kérdés szójáték szintjén: ha nem szakértői kormány van, akkor a mostani kormány sem szakértő? ;-)))

Hugo2010 2010.06.04. 15:44:21

@fran7: Neked aztán jól a szádba rágták ezt sok hülyeséget.
Kormányprogramban nem lehet kifejteni? Hát hol lehet?

Kopi3.14 2010.06.04. 15:44:22

@fran7: a második félévben már szerintem a lenvdaiék féle erőszakoskodás is benne volt, hogy pár kebelbarát pozícióban maradhasson. Szerintem ha lett volna lehetősége mondjuk három éven keresztül a pártot megfelelően sarokba sztoróitva vezetni a kormányt Bajnai maradt volna következetesen az eredeti úton-sőt, szerintem Gyurcsány sem ugrált volna úgy, ahogy kellett neki, hisz saját pártja volt leginkább beszari, céloktól mentes csürhe. karsai, lendvai and co., akik miatt modnhatjuk, hogy ott vaghyunk, ahol, s elment egy csomó idő, amikor lehetett volna tényleg reformálni.

ODIV 2010.06.04. 15:45:51

@politikai: egy szakértő kormány semmiképpen nem tesz politikai nyilatkozatokat. Úgyhogy határozottan nem! :D

maya711 (törölt) 2010.06.04. 15:49:32

HÁTEZHÜLLYE!
Osztja mán a fegyvereket a Jobbik?

gpetersz 2010.06.04. 15:50:47

@Agent orange: Megmutatták, hogy ebben is jobbak mint Fletó! Fasza gyerekek!

politikai 2010.06.04. 15:51:32

@ODIV: Hát ilyeneket ne is tegyen, akkor inkább maradjon a szakértői. Azzal jobban járunk. :-))

Különben meg merem engedni azt a kijelentést, hogyha Bajnai lett volna ebben a négy évben továbbra is, amit most a Fidesz tölt be, akkor négy év múlva már jól ment volna az országnak. De miért kell mindig az utolsó pillanatban tönkre vágni a dolgokat? :-(

bobo55 2010.06.04. 15:51:47

@whynot7.Hát ennél jobb volt,mert ami itt van, és jön,nehéz
rosszabbnak lenni.Ami a hazugságokat, ileti a fityesz választási igéreteiben is volt egy szekérrel.

Camelot 2010.06.04. 15:52:18

Kezd az az erzesem lenni, a Fidesz kormanynak mindent meger, hogy majd elmondhassa, hogy "mi megmondtuk".
De ez meg csak nem is fidesz-dolog. Ez az allando önigazolas kereses, megfelelni vagyas...Nem tudom, felnövünk-e ebböl valaha, magyarok.

ladislaus 2010.06.04. 15:52:32

a befekteto azt hall meg amit akar, ugy ertelmez dolgokat ahogy akar. Ez a baj.

szcsongor 2010.06.04. 15:54:33

@blah: "Ezt nem hittem volna, hogy ezek az elmebetegek 1 hónap alatt elérik, hogy visszasírjam Gyurcsányt. Jól jártunk ismét..."

Hat ha Gyurcsanyt nem is sirnam vissza, de Bajnait igen...

nestrot10 2010.06.04. 15:55:00

Nem is tudom, hogy sírjak, vagy nevessek? Nevetni nem sok okom van. Sírni, arra lenne, de nincs kedvem. Nem sírhatok én azért, mert 2.7 millió ember hagyta magát megvezetni. És itt bizony legtöbben a Fideszt , és Kósát marasztalják most el. Jóval többen, mint 2/3 haragszik most a fijjúkra. Tessék mondani, hol vannak most a fideszfanok? Vagy talán nekik is devizahitelük van? Vagy nem tetszik a kettős állampolgárság? nem tetszik a közszolgák becsapása, akarom mondani, kicsapása? nem tetszik, hogy eltörölték az állami cégek felső vezetőinek 2 milliós felső fizetéshatárát? nem tetszik a 42 államtitkár? nem tetszik, hogy állami megrendeléseket pályáztatás nélkül adjanak, akinek ők gondolják? nem tetszik, hogy a nyugati világ nagyon rosszul reagált a fijjuk győzelmére, és a jobbik eredményére? nem tetszik, hogy még mindig nincs programjuk, (pedig 2 éve tudták, hogy nyerni fognak) és most is csak ötletelnek az adókról? nem tetszik, hogy minden eddigi megszólalásukkal folyamatosan kárt okoznak a zembereknek? akkor is zuhant a Ft, amikor a zorbán nekiment a jegybankelnöknek! nem tetszik, hogy Bajnai teljesítményét elismerte a külföld, a komoly hozzáértők mindenütt csak elismerték. nem tetszik, hogy a zorbán 20 év alatt nem teljesített annyit, nem ismerték el úgy, mint Bajnait 1 azaz egy év alatt? Most, ha jó kedvem lenne, kacagnék. De nincs jó kedvem, mert nem tudom, hol volt az a sok ember, amikor a fülkében kellett volna véleményt mondani?akik azóta is, amióta lementek a választások, csak a fijjukat szidják, nemtetszésüknek adnak hangot! Nemcsak itt, és most, hanem mindenütt, a fijjuk baromságait olvasva, és kommentelve!!! nem értem, hogy tudott ez a párt2/3-al nyerni? Miért Kósa most a nemzetrontó? vagy a zorbán? Ki adott nekik ekkora hatalmat? Vagy most megint jön a szánom-bánom, azért szavaztam rájuk, mert nem ezt ígérték? Asszem', mégiscsak elmorzsolok néhány könnycseppet, vagy inkább zokogok. Nem azért a 2.7 millió emberért, hanem a másik 7.3 millióért, beleértve jómagamat is.
Tényleg jön az igazi forradalom , de most Vitya ,…….. ellenetek!

ladislaus 2010.06.04. 15:55:33

@belekotty: igen ez mindezt egy het alatt csinaltak ugye? ne legyel demagog. Ildi nénje cukorkát oszt?

könyvsarok 2010.06.04. 15:57:00

Végülis azért el kell ismerni, hogy van, amiben verhetetlenek a Fidesz-fiúk...Két nap alatt nagyobb kárt tudtak okozni, mint a szocik 8 év alatt...
Hiába, aki tud, az tud.. A 2/3-nyi bírka meg most bégethet bánatosan...

Hugo2010 2010.06.04. 15:58:52

@ladislaus: Nem ez a baj. A probléma ott van, hogy néhány "hozzáértő" baromságokat beszél. Mert csak simán egy barom, vagy mert erre utasították, vagy mert ezt kívánja a saját anyagi érdekük. Ki tudja melyik? Lehet mindegyik...

belekotty 2010.06.04. 15:59:57

Igazad van, nem egy hét, április 25 óta sokkal több eltelt. Van az öt hét is. De a fentiek közül több az utobbi két-három napban volt.

belekotty 2010.06.04. 16:01:45

@szcsongor: Igen, nekem nem egy politikát utáló ember mondta, Bajnait kellett volna megtartani. Nem lármázott, tette a dolgát csöndben.

TheDevil 2010.06.04. 16:02:44

@nestrot10: Az a baj, tudod, hogy a sok birka, aki a Te és én általam fizettet adókból létezik (eü, nyugdíj, oktatás, minden), gondolkodni képtelen. Hiába magyarázod, csak az a válasz, hogy ballib magyarellenes nemzetrontó hülye vagy, persze mindezt érvek és tények nélkül. Csak úgy, mert te mersz gondolkodni, olvasol, szétnézel és véleményt alkotsz. Ez nekik nagyon nem fekszik, mert akinek önálló gondolata van, az bizony veszélyes. Itt egy gondolat van, amit a führer (vagy helyettesei, vagy a papbácsi a templomban) kihirdet.

Veder1 2010.06.04. 16:03:20

Pénzrontás:

1. vedd át az MNB-t és csináld magad

2. ha nem tudod az 1. pontot véghezvinni, akkor beszélj csődhelyzetről a médiának, a piac majd elintézi helyetted

3. Mindezek előtt ne felejtsd el meglebegtetni a deizahitelesek előtt, hogy jobb lesz, ha átváltanak forintalapúra, és rögtön lenyelik az ingatlanonként 20%-os veszteséget, mert később ez csak rosszabb lehet.

4. utazz ki Brüsszelbe és jelentsd be, hogy nagyobb lesz a hiánycél a vártnál, akár akarják akár nem.

cél: néhány pénzember szerint az export növelésével ki lehet húzni az országot a szarból (kissé Münchausen-effektus...)

blah 2010.06.04. 16:03:54

@szcsongor: Ahogy fentebb is említették, ha a Bajnai kormány maradt volna, pár éven belül rendbe lett volna téve a gazdaság. Így most megnézhetjük magunkat.
Sosem bíztam a fideszben mert mindig is kizárólag a népszerűség érdekelte őket. Azt a fajta politikát nagyon jól csinálják. Már 98-ban sem hittem el, hogy ennyi embert meg tudnak vezetni. Először sikerült megosztaniuk az országot, most meg úgy néz ki nyomorba is fogják dönteni. Szép munka...

Veder1 2010.06.04. 16:04:34

Ja, Csányinak meg Demjánnak biztos jól jön a gyenge forint...

kokavec 2010.06.04. 16:07:47

A fidesz megmutatja milyen szittya a magyar, inkább vesszen az ország, minthogy belássa: el"taktikáztuk" és korrigáljon amíg lehet.
Ildikóék meg délutáni babzsúrt tartanak és koccintanak - lám csak más is válságba tudja sodorni az országot, hurrá, egészségetekre elvtársak!

TheDevil 2010.06.04. 16:08:16

@Vödör: Csányi papa azért ma taknyolhatott egy pár milliárdot a fiúk ügyes, körültekintő kommunikációja miatt. A Demján az más tészta, az fasz. Én azt várom, h a Csányiék mikor yárják el a pénzcsapot a viktornál. Bár, így kormányon már megint szakítanak majd maguknak 8 évre épp eleget. Lásd OMG projekt. Ki látott a közbesz értesítőben milliárdos webes projektet? Ja, hogy senki? Pedig valahol már dolgoznak rajta...

ODIV 2010.06.04. 16:08:44

@TheDevil: Hát sajnos ebben van igazság vastagon. Néha már-már komcsinak érzem magam, mert van véleményem. Pedig szívesen rúgnám szét az elmúlt 8 év kormányának valagát, ha a Fideszre mondok rosszat, egyből komcsi vagyok

Lenin 2010.06.04. 16:09:41

Tehát látom hogy itt most összedőlt a világ. Kósa benyögött a forint az egekben tőzsde a picsában.
Mind itt pusztulunk nyomorultúl,a tatárjárás a Fidesz egy heti munkájához képest csereüdültetés volt.
De azt is olvastam itt az indexen hogy egy 50 000 forintos törlesztőrészlet emiatt a fiaskó miatt 1100 forintal megy feljebb , de csak akkor ha pont a bejelentés időpontjában vonták. Meg azt is itt írták hogy az egéssz balhé KB 85 milla kárt okozott. Hmmm...
Ennél még a BKV-nál is több végkielégítéssel szoktak felállni. Az nem zavart senkit. Pár tétel ami többe kerűlt nekünk mint Lajos :

Völgyhíd
M6 Alagutak (a pusztában)
Margit Híd
4 es Metró
Moszkvai Kereskedelmi központ
Sukoró
Malév (30 Milliárd)
Ezekért a tételekért nem fáj a szivetek?
Egyébbként meg szerintetek az Uniónak nem kell valami indok hogy eleressze a deficitet? Nekik is kell majd böfögni valamit ha megkérdezik tőllük hogy miért engedték meg nekünk azt amit másnak nem!!
Mert megengedik abban biztosak lehettek.
Akit meg 1100 forint földhöz vág azt nagyon sajnálom.(nekem is deviza hitelem van )

Kopi3.14 2010.06.04. 16:10:06

@Vödör: export? Pont azzal lehet egyedül. Szerintem te kevered a belső fogyasztás növelésével.

@szcsongor: mindkettővel az a baj, hogy csatolt álomáanya a möszöpő káderanyaga is.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.06.04. 16:10:14

Holnap fog kiderülni, hogy mire ment ki ez az egész, de ha csak az lesz mögötte, hogy ez kellett, hogy ne kelljen beismerniük, hogy valamiben tévedtek, akkor sok ember szimpátiáját el fogják veszíteni a saját táborukból is.

ODIV 2010.06.04. 16:10:29

@Vödör: Megnézheted majd, hogy a Sanyi bácsi hány otp részvényt vásárol jövő héten. Fent lesz az OTP honlapján. :)

DominoFX 2010.06.04. 16:12:05

Korrektebb lett volna, ha nem csak ezt az egyetlen napot rakod fel a grafikonra. Az elején annak a két órának a vegyes gyertyáiból önmagában még nem lehet még levonni olyan következtetést, hogy "optimista nemzetközi hangulatban erősödő forint". Utána meg már Kósa beszéde előtt elkezdett gyengülni, igaz a gyertyák akkor még kicsikék.

TheDevil 2010.06.04. 16:12:20

@ODIV: Én lassan elkezdem venni. a ahprt végét még azért elkaptam ;-)

t a m á s 2010.06.04. 16:12:23

Az NBH-t átkeresztelik Alkotmány Védő Hivatallá (Idősebbek reminiszcenciájaként AVH).
De én nem kell féljek mert nem a saját véleményemet mondom hanem csak idézek:
Trackback: Tranzfikció 2010.06.04. 15:22:17
- Halló, Zolikám. Itt Kamarássy beszél.- Jelentkezem, képviselő úr!- Zolikám, akkor ahogy megbeszéltük, megvan az euró?- Természetesen, képviselő úr. Átváltottuk.- Mennyin, Zolikám?- 273-on, képviselő úr.- Jól van, rendben. Mert egy óra múlva bejelente...

Az összes gazdasági-politikai okostojás elemző mondja, mondja csak mondja. Pedig csak arról van szó hogy valakik lenyúlnak most a jó időben való átváltásokon néhány milliárdot.
Hogy ki tudhatta előre a Kósa bejelentést...természetesen fogalmam sincs... Habár 1 ember talán biztosan...

II.Briandrew 2010.06.04. 16:13:26

Azon túl, hogy súlyos árat fizetünk a felelőtlen kijelentések miatt a piacon mégis túl sokan akarják Magyarország vesztét, hiszen régen is mondtak faszságokat a politikusok, még sem esett ekkorát a tőzsde. Szóval a piac lehet, hogy érzéketlen, de itt valami más is van a háttérben. Mi mindenesetre szívunk nagyokat, az tuti!

politikai 2010.06.04. 16:14:25

@Lenin: Mit mondhatnék? Itt a világ felé esett a presztízsünk, ami elég nagy hullámot indíthat el, nagyobbat, mint az M6-os gödre vagy a Margit híd...

chemical_tourist 2010.06.04. 16:15:11

Adtok kölcsön a devizahiteleseknek fiúk? Szijjártó, Kósa elkúrtátok, de nagyon!

Veder1 2010.06.04. 16:15:23

Kopi3.14, az exportal nem lenne baj, csak az nálunk nem túl nagy, nincs igazán húzóágazatunk, szóval szerintem többet árt, mint használ, de majd meglátjuk.

Veder1 2010.06.04. 16:16:34

TheDevil, szerintem Csányi erről már jóval korábban tudott, még azt is kinézem belőle, hogy az ő ötlete volt.

blah 2010.06.04. 16:17:03

@Lenin: nem ártana egy kicsit gondolkodnod is. Amikor a fidesz kormányra került 180 Ft volt egy CHF, most 205 körül van. Ha azt mondom, hogy kb 2 millió embernek van CHF alapú hitele, ok legyen csak a törlesztő részlet 50e Ft (ami eléggé az alsó határ ha egy lakáscélú hitelt nézel) akkor is 15 milliárd Ft kárt okoztak az embereknek 1 hónap alatt. Na ehhez képest amit felsoroltál lófasz. Főleg, hogy nem közvetlen a zsebekből húzták ki azt a pénzt hanem a befizetett adóforintokat nyúlták le amit a fidesz is örömmel meg fog tenni.

kokavec 2010.06.04. 16:17:49

@Lenin:
korábbiból idézve:

Ha párthívő vagy tudnod kell, hogy nincs szakmai véleményed. Csak formálgatod a szavakat úgy, hogy a te birkanyájad jöjjön ki belőle győztesen, amíg a pártod a szádba nem adja, mit kell gondolnod. Mindegy, hogy szoci, fidesz v. jobbik, vagy bármilyen hívő vagy, ez ugyanúgy működik.

Az, amit tegnap Kósa tett az nevezhető mondjuk súlyos szakmai hibának, amikor a belpolitikai taktikázásnak nemzetközi következménye lett, komoly gazdasági kárt okozva.
De a mai lépés, amit Szijjártó tett, az ennél még sokkal súlyosabb. Hiszen amikor már szakmailag nyilvánvaló volt minden, és tudni lehetett mivel jár, akkor tették meg újra, még nagyobb károkat okozva az országnak.
Az első lépés csak szakmai inkompetencia, a második viszont cinikus károkozás, ami előrevetíti (vagy újra igazolja), hogy Orbán nem tud önkritikát gyakorolni, inkább vesszen az egész ország (amire egyébként olyan magasztosan tud hivatkozni).
És ez nem pártpolitikai szimpátia kérdés. Azokon kívül, akik valamelyik nyáj csordaszellemében mantrázzák az egyik vagy a másik igét, mindenkinek látható.

Netuddki. 2010.06.04. 16:18:42

@II.Briandrew: Hát kósa most rábszott, hogy éppen az előtt mondta amikor éppen Magyarországot földbe akarták döngölni.
Mondjuk választhatta volna a szerdát vagy a pénteket, de mégsem így lett.
Ígyis, úgy is a qrva nénikéjét! +A fideszes bagázsnak. Ezeknek semmi sem szent.

fran7 2010.06.04. 16:18:49

@Hugo2010: Erről konkrétan Tölgyessy beszélt, aki elmondta, hogy ez a 80-as évek reformkommunisták mítosza, hogy konkrét kormányprogramot kell írni, mert akkor okosnak tűnünk. Én a 80-as években nem a kormányprogram figyelésével voltam elfoglalva. De annyit tudok, hogy pontos számokat nagyon nehéz kommunikálni, lásd 3%-os hiány, ami jelent x milliárd forintot, x= túl sok. Melyik a pontosabb, melyik a trartjatóbb. A 3,1 % csak egy százalékpontot jelent ettől még senki nem megy a falnak, de az az egy százalékpont mennyit jelent nominálisan, ft-ban és euróban. Tehát a leegyszerűsítés a gazdasági életben is megy. Másrészt ez a nagy bajom az őszödi beszéddel, mert ellehetetlenítette a jószándékú megegyezés, meggondolás lehetőségét a politikában, s minden, ami nem pontosan úgy történik, mintahogy leírtam és elképzeltem, akkor hazudok egy nagyot, ahelyett hogy bemutatnám a folyamatokat, amik megakadályozták. S még esetleg irányt is lehetne váltani. Az itteni hozzászólk várták, hogy mi lesz az első lépése a Fidesznek, ami a nem legsikerültebb, s utána válságot vizionálnak, mintha most először emelkedett volna a devizahiteleik részlete. Ez legalább annyira önbeteljesítő jóslat, mint az általuk szidott Kósa és Szíjjártó kijelentés.

ODIV 2010.06.04. 16:19:14

@Vödör: Ha belegondolunk, akkor a belső piacot erősíti a gyenge valuta.

Végre elkezdjük vásárolni az "olcsó magyar árut"

Ami még rendben is van, de vajon megvan a megfelelő háttér ahhoz, hogy kiszolgáljuk a belső piacot? Vagy csak a fogyasztás fog csökkenni?

politikai 2010.06.04. 16:19:28

@blah: ezért gyanakodom én is arra, hogy ez egy félrebeszélésnek álcázott gyors rablás volt. És hívhatjuk így, mert talán egy hét múlva esetleg visszaerősödhet a forint, de ezzel a két beszólással végülis dupla vagy semmi alapon kétszer lehetett kaszálni, akinek a keze benne volt...

Netuddki. 2010.06.04. 16:22:05

@blah: "Ahogy fentebb is említették, ha a Bajnai kormány maradt volna, pár éven belül rendbe lett volna téve a gazdaság. Így most megnézhetjük magunkat."

Nagy büdös lópisztojt lett volna rendbetéve!
Adó és közigazgatási reform nélkül nem változik itt senki és semmi. A statisztikák ugyanis nem tartalmazzák mennyi adót nem fizetnek be.

politikai 2010.06.04. 16:23:06

@politikai: illetve még annyit: erre a stiklire pár év múlva alig fog emlékezni valaki is, ha gyorsan elnézést kérnek és pár héten belül elsikálják. Mégis kerestek rajta.
Kicsiben ezt adták elő az Ocean's 11-ben, amikor azt hitted a rablók, közben nem azok voltak, ergo: mindenki más, mint ami valóban. Tehát felénk és a világ felé ezt tolták, miközben ebben a két napban esetleg duplán nagy tranzakciók történtek a háttérben...

Veder1 2010.06.04. 16:25:35

Lenin, az a valóságban kb. 3000 Ft (amikor a cikket írták, még nem volt 207 ft a chf, ráadásul ha jól emlékszem euroval számoltak).

De nem ez a gond, hanem az, hogy ha tényleg az a céljuk, hogy leértékeljék a forintot, akkor 250-ig nem állnak meg.

A nagy többsége a lakáshiteleknek svájci frank alapú és kb. 150-160 forintos árfolyamnál vették fel. Ez a különbség már azért megterhelő lehet.

Arról nem beszélve, ha át akarják váltani a hitelt forint alapúra, akkor jó pár milkát buknak azonnal. Pl.: ha 5 millió hitelt vettek fel 150Ft-os árfolyamon, akkor átvátlátás után a hitelük 6.9 millió lesz (207Ft/chf), ha meg tovább romlik a forint akkor akár 8,3millió is lehet (250Ft/chf)

Kopi3.14 2010.06.04. 16:26:41

@Vödör: hát, a belső fogyasztás nem tud gazdaságot fellendóiteni, amúgy meg importunk van, amiből megitn nem lendülünk fel. Amúgy szerintem exportunk nem olyan rossz, sőt, jó. S van benne potenciál.

@ODIV: hát, belső piacról túl sok gázt, kőolajat, benzint, szenet, plazmatévét, autót, stb. nem fogunk venni.

Netuddki. 2010.06.04. 16:28:08

@fran7: Hehe! Ez jó! Naggyon jó!
A választások előtt ugye azt mondtátok, hogy azért nem hozzátok nyilvánosságra a fidesz programját nehogy ellopják a zemeszpések.

Most, hogy kiderült nincs is program azzal jöttök, hogy nem is kell, mert a tölgyesi is anno megmondta csupán szemfényvesztés a kormányprogram.

De ne is kormányprogramot mutassatok nekem!
Azt lássam megértitek, hogy a bérből és fizetésből élőkön és úgy általában az ADÓT FIZETŐ embereken mekkora teher van. Miközben egy csomóan NEM FIZETNEK ADÓT. Vagy nem annyit amennyit legálisan kéne.
Ezt lássam b+!

ODIV 2010.06.04. 16:28:54

@Kopi3.14: Tud rajta javítani, ha nem a külföldi terméket veszed meg mert az olcsóbb/jobb. Pont a védett piac miatt működött a mezőgazdaságunk a rendszerváltás előtt.

Az, hogy csak azok az emberek vesznek 2 méteres plazmatévét, akiknek tényleg van rá pénzük, szerintem nem olyan nagy baj.

blah 2010.06.04. 16:29:10

@kovi1970: az emeberk mentalitásán tud változtatni a fidesz szerinted? Mert a legnagyobb baj az adókerülés. A korrupció sem okoz akkora károkat mint az adókerülő magatartás. Reformálhatnak ezek bármin ha az emeberek basznak fizetni. A közigazgatási reformtól meg nem lesz jobb neked ha nincs pénz a közigazgatásra. A szomorú tény az, hogy az ország azon kisebbik része húzta volna ki a szarból az országot akik befizetik az adókat. Nem fair, de működött volna. Jelenleg nem tudnának olyan adócsökkentést végrehajtani, hogy vonzó is legyen az adókerülőknek és több adóforint is follyon be.

Ugyandehogy (törölt) 2010.06.04. 16:29:55

@ladislaus: igen, ebben gyengülésben is a gyurcsányahibás. persze.

Ugyandehogy (törölt) 2010.06.04. 16:31:45

@herbert: valamit kellett csinálni, hogy meg tudják indokolni, miért NEM lesz "egyszeri, nagyarányú adócsökkentés".

Kopi3.14 2010.06.04. 16:32:09

@ODIV: de áttételesen gázolajat, gázt midnenki vesz. Ha beborul nagoyn a foriunt, akkor a belső kereskedelmet is megdrágítja. A plazma tv egy példa volt a sok közül. Miovel a belső piacra szóló termelés lepkefing, ezért a belső kereskedelemmel nem megyünk előre. Az országos szinten egyi kzsebből másikba tett pénzeket jelent csak. Nem növekedést.

Hugo2010 2010.06.04. 16:32:18

@fran7: Nos én sem foglalkoztam kormányprogrammal a 80-as években. De amikor egy párt (kormányzó) gazdasági elképzeléseiről annyit lehet tudni, hogy majd ők mindent rendbe tesznek és attól fogva jó lesz. Na ez igencsak pofátlanság. Az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt a gazdasági programról néhány közhelyet elpuffogtatni megint csak pofátlanság. Nem számokat kellene elmondaniuk, hanem azt, hogy az elpuffogtatott frázisokat hogyan is szeretnék elérni. Ha ezen a módon, amit tegnap és ma sikerült alkotnia a Fidesznek, akkor ott komoly baj van fejekben. Egy elsőéves közgazdász hallgató nem tenne ilyen baromságokat. Kivéve persze, ha a dolog negatív irányba fordítása a cél. Ha ez volt a Fidesz célja (nagyon úgy néz ki), akkor sikeresen végrehajtották az elképzeléseiket.

ODIV 2010.06.04. 16:33:41

@Kopi3.14: Hát igen, ez igaz. Csak megpróbáltam ésszerű magyarázatot keresni a forintgyengítésre. :D Nekem nem sikerült, de majd a Peti meg a Viki megmonnya. :P

Netuddki. 2010.06.04. 16:34:55

@blah: Ugyanmár! Pont ezzel a szöveggel jön mindenki akinek nagyon is megfelel ez a rendszer. Ergo nemigen fizet adót.

Az emberek mentalitásán qrva egyszerű változtatni. Elárulom, egy módja van. El kell venni az adót nem fizetők kedvét az adó nemfizetéstől. Ilyen egyszerű.

Amit ugye akár most is meg tudnának csinálni, de az ország nagy része dutyiba kerülne és/vagy tönkremenne.
Meg persze akkor a politikusok érdekeltségeinek is megszűnne a versenyelőny. Szerintem ez a legnagyobb akadálya a változásnak.

fran7 2010.06.04. 16:36:00

@kovi1970: Részint én soha nem mondtam, hogy azért nem hozzák le a kormányprogramot, mert az MSZP ellopja. Én nem a Fidesz vagyok csak egy jobboldali ember, de a baloldal a saját mítoszát, amit soha nem vett komolyan ne kérje számon a FIDESZ-en. Másrészt 4 napa alatt valóban nem lehet változtatni az emberek hozzáállásán, de még egy rendes törvényt se lehet rendesen előkészíteni, megtárgyalni, kormányrendeletekben szabályozni, közlönyben kiadni. Ezért a türelmetleneknek részint igazuk van, de bizonyos dolgok nem történhetnek meg túl gyorsan. Ezt a forint hintába ültetését, Fletóék már néhányszor megcsinálták. Ez nem jelenti azt, hogy örülök ennek.

ODIV 2010.06.04. 16:37:25

@Vödör: Igen, nekem is pont az fáj, hogy az 5milliós CHF hitelemmel még mindig boldogan elvoltam az elmúlt két évben is. Vagyis átlagban inkább 6millió volt már az értéke, de még mindig jobban jártam, mint forintban.

Erre, most tudatosan akarnak a gödörbe lökni, nem hagyva választási lehetőséget. Vagy hagyom veszni a lakást és az önrészt (apám egészsége ment rá annak a néhány milliónak az összekalapálására), vagy pedig váltok forintra és realizálok egy 2-3 milliós veszteséget, plusz a magasabb kamat. Há' csak azér' mer' komenista vagyok?

Netuddki. 2010.06.04. 16:37:47

@Hugo2010: Porig lerombolják az országot, hogy aztán új alapokkal újraépíthessék? Még ha beledöglünk is.

t a m á s 2010.06.04. 16:38:26

Tudják az ismert történelmi anekdotát, Caligula római császár hatalmi tébolyában kinevezte konzullá a...lovát.
Nézem a képet, az államtitkárok kétszeri Sólyom elnöki fogadásáról (egyszerre nem fértek el a teremben) és nem találtam sehol....Overdose-t.

Na már most a bejelentett államcsőd fenyegetés kapcsán akkor meg van Ő is

Kopi3.14 2010.06.04. 16:39:11

@fran7: ahhoz képest eléggé belehúztak a törvénykezésbe...

Ugyandehogy (törölt) 2010.06.04. 16:39:32

@pampalina: attól nem, de az államcsódtől igen: megszabadulunk a hiteleinktől (nem kell visszafizuetni őket). ha jól tudom.

Hugo2010 2010.06.04. 16:41:54

@kovi1970: Igazán erre csak azt tudom mondani, hogy dögöljön bele az aki kitalálta...

blah 2010.06.04. 16:42:45

@kovi1970: de figyelj már ide, megoldások kellenek, nem pedig óhajok, hogy de jó lenne ha mindenki rendesen fizetné az adót. Az nem megoldás, hogy lecsukod a nép felét mert ugye abból nem lesz adó, ahogy te is mondod. Nem tudom elképzelni, hogy mi lenne az amivel rá lehetne venni az embereket az adófizetésre (sajnos)... Mellesleg én rendesen fizetek adót, nagy valószínűséggel bőven az átlag felett. Még ezt is lenyelném ha lenne célja. De most ezek az elmebetegek még több terhet rónak a nyakamba és nem lesz könnyebb amíg nem tudnak még több bevételi forráshoz jutni bármit is hazudtak korábban.

Kopi3.14 2010.06.04. 16:43:01

@Babette_: ez biztos, hogy csődhelyzetben nem kell hitelt fizetni? És munkabért kell?

fran7 2010.06.04. 16:43:05

@Hugo2010: 8 éven keresztül hallgattam, hogy a Fidesz bezzeg tönkretenné az országot. Politológusok, közgazdászok megmondták és a balliberálisnak nevezett oldal megmondó emberei is ezt tették. Én annyit tudok, hogy bízom abban, hogy Orbánék jó irányba akarnak menni, az első 4 évük erről győzött meg. Most én nem tudom mi következik, mit fognak tenni. Szerintem senki se tudja ezért az előítéleteiket vetítik rá a kormányra. Akinek pozitív képe volt róluk az jót, aki negatívat gondolta eddig is róluk az, pedig a negatív dolgokat feltételez róluk. S ez igaz a külföldi piacokra is. Ami persze részint baj, de a focibajnokságot is csak a végén lehet megnyerni. Az elején meg elveszíteni.

Netuddki. 2010.06.04. 16:43:42

@fran7: Hagyjuk már a fletót! Tököm nem emlékezne már rá, ha a jobboldal folyton nem emlegetné.
Az akkor volt, most meg most van.

Milyen 4 napról beszélsz? A fidesznek már nagyon régóta tudnia kell mit kellene csinálni. Ez a helyzet amiben az ország van nem 4 alatt derült ki. Nehogy azt mondd 4 napja kezdtek csak el ötletelni, mert az rég rossz. 4 nap meg bőven elég, hogy a terveket ismertessék. És itt nem orbán kis szakdolgozatára gondolok. Ami már amúgy is több mint 4 napos.

Lentoreno 2010.06.04. 16:44:08

Nem igazán értem, hogy a piac miért reagálja ennyire túl. Kósáról mindenki tudja, hogy mindig össze vissza beszél, vagy épp részeg. Vagy esetleg kedves fideszesek elfelejtettek bevásárolni annak idején OTP ből ? Most itt az alkalom.

szolid_mercis 2010.06.04. 16:44:27

Bajnai utolsó parlamenti felszólalásában (asszem az volt az alakuló ülés) az "államcsődről/hiányról" azt mondta, ne fessük az ördögöt a falra, mert még megjelenik.

Igaza lett, megjelent...

arizmendi 2010.06.04. 16:45:35

hol vagy rockeee?????????

fran7 2010.06.04. 16:46:31

@Kopi3.14: Ebben picit igaza is volt az ellenzéknek, de még az igazán komoly ügyeknek nem ugrottak neki, mint alkotmány, közigazgatási rendszer, PTK.

Veder1 2010.06.04. 16:49:01

ODIV, detto nekem is ez a helyzetem...

Netuddki. 2010.06.04. 16:52:22

@blah: Szerintem nagyon egyszerű a megoldás.

- Max. 20% SZJA + max. 20% ÁFA
- Max. 100EUR társadalombiztosítás
- Ezen felül nuku munkát terhelő adók.
- Nuku adójóváírás.
- Statárium. Akit rajta kapnak az 10-szeres büntetést fizet elsőre, aztán dutyi.
- Vállalkozásoknál korlátlan felelősségvállalás. Olyan nincs, hogy valaki valakinek nem fizet. Ilyeneknek vagyonelkobzás és dutyi.

Persze ezekhez a közigazgatást is végletekig le kellene egyszerűsíteni, felesleges embereket kirúgni. Bárki munkaidőn túl is tudjon ügyet intézni.
Stb.

dögölj meg 2010.06.04. 16:53:00

Naív barom az,aki azt hiszi,hogy a piac
Kósa szavaira figyel ! A piac /világbank/
jobban ismeri helyzetünket,mint mi ma-
gunk.A forint azért gyengül,mert soro-
sék / konkrét név mellékes/erre játsza-
nak, és akkor erősödik ,amikor nekik
az lesz a jó!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.06.04. 16:53:15

Azért kiváncsi lennék milyen értékű short pozíciója volt Kósának és Szijjártónak euróra és OTP-re? Egy ilyen szakszerű nyilatkozattal sok 10 milliót nyerhet, aki előre tudja, hogy mit fog mondani. "Így igaz!

Ez a fidesz pénzügyi oligarcha tudatos blöffje. Jó páran tudtak róla és most milliárdokat kaszáltak pár nap alatt. Lehet hogy maga a "forradalmi" fidesz szervezet is!

Mocskos egy nyitás a forradalmiaktól!

Hugo2010 2010.06.04. 16:54:21

@fran7: Nocsak! Úgy látod jó irányba haladnak a dolgok? Furcsa szemüveget hordhatsz.. Egyébként nagyon egyszerű a dolog szerint jó irány (pl. adócsökkentés) nem valósul meg ,ezért vannak ezek a barom nyilatkozatok, hogy ki lehessen táncolni az egyetlen konkrét ígéret mögül. Egyébként már megkezdődött a mosdatás, hogy Szíjjártó ugyan nem is ezt mondta, és egyébként is félremagyarázták a rosszindulatúak amit mondott. Holdudvarban lévőknek meg elkezdték osztogatni a megszolgált jussokat (honlapok, MTV tisztségek, államtitkárok, katonai vezető, vagyongazdálkodási szakmeberek). Ez a jó irány? Akkor én másfelé szeretnék menni! De nagyon

Ugyandehogy (törölt) 2010.06.04. 16:55:13

@Kopi3.14: nem a te hiteled, hanem a mi hitelünk. mint pl az IMF-től kapott.
(de nem avgyok közgazdász...)

stars7726 2010.06.04. 16:57:32

arról mit lehet tudni hogy a demján bevásárolja magát a malévba?
és a fedélzeti hang ki lesz?áder jános köszönti majd az utasokat angol nyelven.
köszönjük lajos,jól kib...tál nem kevés emberrel.
elkéne kezdeni azt fene nagy munkát,azok a fene nagy tervek alapján amiket állítólag kidolgoztatok.

Móg 2010.06.04. 16:58:41

üdv nektek
a fáma szerint Antall József steril szobája közelébe,haldoklása közben,a kórházi személyzeten kivül sem rokon,barát,ismerős nem mehetett,csak VIKTOR.Ő,mint a legnagyobb magyar politikai zseni vette át az örökséget.
Sokáig fogjuk,sajnos emlegetni vikit
ŐŐŐ lesz a jobbik hatalomrajuttatója

Netuddki. 2010.06.04. 16:59:48

@fran7: Az előző 4 évük szintén régen volt. Rám viszont nem tettek pozitív benyomást. De szerintem hiába is magyaráznám máig nem értik a fideszesek miért is veszítették el a 2002-es választásokat.

Most viszont aki figyeli őket annak a szemében van egy bizonyos perverz csillogás. Ezért pedáloztatok 8 évig bátok+! Hát most itt van, hadd lássuk hogyan húzzátok ki az országot...

Azért perverz, mert egyben önpusztító dolog a saját sorsunkat dilettánsokra bízni csak, hogy lássuk hogyan buknak el. Mert akkor viszont mi is velük bukunk. Még egy esély nem lesz.

Kopi3.14 2010.06.04. 17:00:47

@Babette_: nem is az egyszerű emberekére gondoltam. De az állami hitel is a mi hitelünk.

gyilkos fűegér 2010.06.04. 17:01:35

Azért azt nem tartjátok szokatlannak, hogy egy átlag magyar index-olvasó, többet tudott Obama terveiről az amerikai választások ELŐTT, mint a fidesz terveiről egy héttel kormányalakítás UTÁN?

ODIV 2010.06.04. 17:03:12

@gyilkos fűegér: USA-ban demokrácia van. Nagy különbség!

Netuddki. 2010.06.04. 17:06:54

@Navracsics a FIDESZ királya, már ő a vezér!:
Valamiből csak vissza kell fizetni azt a rengeteg kölcsönt amit 8 év alatt felvettek. :(((

Hugo2010 2010.06.04. 17:07:19

@gyilkos fűegér: Ismerjük a Fidesz terveit. O. V. -t élete végéig Istenként tisztelni, a más véleményen lévőket elnyomni, a haverokat zsíros álláshoz jutattni stb.

Nem, nem vagyok MSZP szimpatizáns, csak utálom a diktatorizmust.

ladislaus 2010.06.04. 17:09:56

Mertetek pulzust miutan ezeket a hireket olvastatok? Esetleg a kommenteles alatt?
Rohej, itt parazik mindenki, attol amit eddig is tudtunk hogy nagy szarban vagyunk. De ha itt az lesz mint Gorogo, meg Izland, akkor sem lesz semmi. A fu zold, az eg kek, a magyar lanyok pedig a legszebbek! Es reszemrol ez itt lezarva.

moophlander 2010.06.04. 17:10:03

Miért azt kiáltják ki baromnak, aki elmondja a tutit? Men azt kéne p...csán rúgni aki előidézte! Összeszarták magukat a brókerek? Ja, hogy ez a gond!

Hugo2010 2010.06.04. 17:10:52

@gyilkos fűegér: Hiszen tudjuk mit akar a Fidesz. O.V.-t élete végéig Istenként tisztelni, a mást gondolókat elnyomni, a haverokat zsíros álláshoz jutattni stb.

Nem, nem vagyok MSZP szimpatizáns, csak egyszerűen utálom a diktatúrát.

Kopi3.14 2010.06.04. 17:11:22

@moophlander: azért annyira nincs államcsődveszély, mint amit kósa mondott.

Kopi3.14 2010.06.04. 17:12:04

@Kopi3.14: illetve kiegészítem- ha nagoyn akarják akkor lesz. De ezért már ők tehetik a legtöbbet.

Netuddki. 2010.06.04. 17:17:18

@ladislaus: Egy hajléktalannak baromira mindegy mi lesz itt.
Bár ha a kukákban kevesebb lesz a kidobott ennivaló azért nekik se lesz mindegy. +Hamar vége lesz a nyárnak is, már ha lesz egyáltalán...

Netuddki. 2010.06.04. 17:19:01

@ladislaus: Mellesleg az avatarodat elnézve úgy látom 4 évig neked biztos nem lesznek megélhetési gondjaid. Hiába, aki közel van a húsosfazékhoz... ;)

moophlander 2010.06.04. 17:19:05

@Kopi3.14: Nem is ez volt a lényeg ebben! Ha most valamelyik kormánytag bal kézzel nyúlt volna a poharához, akkor azért esett volna a tőzsde! Azért van itt szar bőven a gangon! Eleve már az vicces, hogy úgy várják el, hogy programja legyen egy pártnak a választások elött, hogy nem árulják el neki a valós helyzetet, vagy hazudnak róla! Ha valakinek azt mondják, hogy tele a hűtő (persze meg nem nézheti) tedd le ide a tervet, miket fogsz főzni a következőben! Tök mindegy mit tervez főzni, ha mikor belenézhet a hűtöbe, kiderül, hogy majdnem üres! Ezután könnyű pofázni, hogy na akkor most főzzél wazzzee! :D

Netuddki. 2010.06.04. 17:21:51

@moophlander: Hát ebből qrvára nem tudtok már kimagyarázkodni. Szerintem ne is erőltessétek! ;)

Ha kósa okosabb lett volna, csöndben maradt volna. Na ha a Forint akkor is esett volna akkor nem volna probléma (legalábbis a fidesznek nem). Ha a volna ott nem volna...

Gábor mester 2010.06.04. 17:24:06

Kedves Bérkommentelők!
Az úgynevezett Piac - a gyurmányfélék neoliberális gyülekezete, jórészt. Egy bizonyos A.H.-nak se tűrték el, hogy TÖBBEK KÖZÖTT (!!!!!) Nemzeti és Szocialista gazdaságpolitikát folytasson. Gondoljátok, hogy O. V.-nek (aki azért mégse V. G.!!) majd eltűrik???

Kopi3.14 2010.06.04. 17:24:35

@moophlander: Mondod ezt úgy, mintha ne lett volna semmi rálátásuk eddig a költségvetésre- KV bizottság pl.- vagy eddig ne zajlott volna bármilyen átadás-átvétel, amit jóelőre beharangoztak, hogy dőlni fognak a csontvázak, majd hirtelen eddig nem, de majd a hétvégén. Amúgy attól, mert nem ismerem a hűtő tartalmát, még nem kell látatlanba mindent penészes, rohadt terméknek nevezni, ami benne van. Ha már konyhai példálózás.

moophlander 2010.06.04. 17:25:34

@kovi1970: Ez a ti taktikátok! Sunnyogni, hazudozni, megtéveszteni! Aztán mikor kiderül a szarság, ráfogni a nyuszira! Mindenkinek joga van tudni az ország gazdasági helyzetéről! A valósról! Nem pedig a sarló-kalapácsos könybe írtról!

Kopi3.14 2010.06.04. 17:26:22

@Gábor mester: mondhatom, hogy rokonságodon kellett volna AH-nak erőltetnie a nemzeti és szocialista gazdaságpolitikát? A világ jobban járt volna vele.

moophlander 2010.06.04. 17:28:02

@Kopi3.14: És ha bűzlik a hűtő? Tudom.....evolúciós probléma! Közel van a szájuk az orrukhoz! Persze!

Hugo2010 2010.06.04. 17:29:14

@moophlander: Miért nem tudnak, talán nem végezték el a munkájukat a különböző parlamenti bizottságokban? Ezek szerint az elmúlt 8 évben a semmittevésért kaptak a képviselői fizetéseket, bizottsági költségtérítéseket? Nahát, nahát ilyet mondani...

Karipapa01 2010.06.04. 17:31:32

A FIDESZ 8 évvel ezelőtt egy igen intenzív politikai kritikába kezdett, aminek az alapja az volt, hogy a hatalmon levő kormány és bármely inézkedése sehogyan nem jó. Ezzel széles néprétegeket tudott maga mellé állítani. Amikor az utolsó évben egy ún. szakértői kormány felállt, a fentiek miatt ezt sem fogadhatta el, mert ezt a kormányt a szocialisták állították fel és a Fidesz a következetesség miatt ezt sem tarthatta jónak, holott bizonyára tudhatták, hogy nincs más gazdasági út, de valamit ígérni kellett a hatalomrajutás érdekében A népet innen már nem lehet leállítani. Már csak két lehetőség maradt:
1. elismerni, hogy a Bajnai-kormány a lehetőségekhez képest jól működött: politikailag nem jó (becsaptunk mi is benneteket).
2. csőddel riogatni olyan alapon, hogy a már lemondott kormány eltagadta a valós helyzetet: (csontvázak esnek ki a szekrényből)gazdaságilag nem jó.
Magyarul: a FIDESZ most mélyen behajolt a saját lábai közé. Talán azt kellett volna megvárni, hogy valahogy helyreálljon a gazdaság, (bár politikai szempontból ez is kockázatos), mivel ez a kicsi és viszonylag lemaradt ország nagymértékben függ az erős gazdasági hatalmaktól és csak azután törni a politikai hatalomra. Mostmár csak egy lehetőség van, várni, hogy a világgazdaság fellendül. Akkor majd el lehet mondani, hogy ezt MI csináltuk, egyéb esetben nagyon valószínű, hogy Ők is elsüllyednek. Sok szerencsét kívánok nekik.

Átvitel honvéd 2010.06.04. 17:32:41

Ha a Fidesz szándéka a ballib okosok neuronjainak magas izgalmi állapotba hozása, ill. az így elért szint fenntartása volt -- gyk. gumicsont --, akkor a hack jól sikerült... :-)

Aladár69 2010.06.04. 17:34:30

@moophlander: hát igen, a sunnyogás és hazudozás kemény fegyver... és eléggé szar, amikor visszaüt... de meglátja ezt majd a fityesz is...

Kopi3.14 2010.06.04. 17:34:47

@moophlander: azt is érezhették korábban. Azt nem modnhatják, hogy eddig semmit nem tudtunk róla, mik a tényleges állapotok. És pláne mi alapján mondták akkor, hogy azonnali, nagyarányú adóocsökkentés? Vagy hazudni mindig lehet, ha róluk van szó? Ahogy lehetett 14. havi nyugdíjat is hazudni?

nestrot10 2010.06.04. 17:38:13

Eddig nyakig volt az ország a szarban....most jött a Fityisz banda és azt mondja: MERÜLÉS!!!!
Ez kellett hülye megvezetett szavazók?

Bummer 2010.06.04. 17:38:33

A piacot ki hatalmazta fel, hogy "büntessen"?

Kopi3.14 2010.06.04. 17:41:55

@Bummer: az az állam, amelyik tőlük várja, hogy fizessék a költekezéseit.

ladislaus 2010.06.04. 17:44:13

@kovi1970: es ha kosa kussol es esik a forint akkor az arviz miatt... ugyan mar! Itt mondom beszartak londonban az elemzok es klikkelgettek hogy sell, sell, sell... azt pá.

lüke 2010.06.04. 17:46:45

forradalom?
ez majdnem olyan,mint a szalonkommunizmus

Veder1 2010.06.04. 17:47:25

Bummer a befektetőik, nagy amcsi nyugdíjalapoknak a kicsi, redneck befektetői.

ladislaus 2010.06.04. 17:56:00

@kovi1970: Profeta szoljon beloled :)))

Pajtás 2010.06.04. 17:56:26

szopóágon a Fidesz az első héten? Szép. Valaki szóljon má nekik, hogy mosmá kormányozni kéne, nem faszságokkal oltani a népet, me más is meghallhassa.

moophlander 2010.06.04. 17:58:30

@Hugo2010: Azt hogy hány, az országnak nagyon-nagyon előnytelen szerződés, megállapodás történt csak ők tudtak és a mancsaftjaik!

moophlander 2010.06.04. 18:01:15

@Kopi3.14: Tényleg ennyire nehéz ez! Bizonyított tény, ha csökkentik az adókat,(elviselhető szintre) javul az adózási morál, kevesebben trükköznek, mert nem éri meg bebukni és ezáltall nő a bevétel!

Rob67 2010.06.04. 18:01:43

Mindjárt jön 'rockee' a másik blogról és megmagyarázza, hogy liberálbolsik látják ilyennek az árfolyamot, tulajdonképpen nem is változott, vagy ha igen csak az emberek előnyére

moophlander 2010.06.04. 18:02:48

@moophlander: Persze nem varázsütésre! Tegyük hozzá!

moophlander 2010.06.04. 18:06:01

Képzeljétek! A véleményvezérről meg letiltottak! Archiválom minden kommentemet, nehogy kikezdhető legyek! Most kértem, hogy írják már meg nekem, hogy melyik kommentem alapján tiltottak le! Ez ám a vélemény szabadság! A liberálisok akkor liberálisok, mikor azt hallják amit ők akarnak! Demokrácia meg akkor van, ha ők nyernek! :D

Kopi3.14 2010.06.04. 18:11:09

@moophlander: aha, tényleg bizonyított. Van rá n példa, meg másik m, amelyik esetén ez nem történt meg. és sosem lehet tudni, hogy ez ha eddig midnig megtörtént a múltban, most is meg fog történni. A társadalmi morál meg nem attól fog változni, mert kevesebbet kell asdózni. Amíg az a faszagyerek, aki egy fillért sem fizet, mert a sokmilláját elcsalja, addig ha egy fillért is kell fizetnie, nem fogja megtenni. Azt úgy mégis hogy tudod levezetni, hogy csöükkenő adóok mellett biztos nőni fog a bevétel? Sehol senki nem tudott még ténylegesen valósan megálló elméletet dolgozni ki rá, hogy adott adócsökkentés mellett tuti milliomos lesz az állam, mert annyira fizetik befele. Amúgy ha ez igaz, viktoréknak kezében a varázspálca, töröljenek el midnen adót, és hopp, a marha nagy adófizetési morál miatt akkora adóbevétel lesz, hogy nem győzik visszafizetni amerika államadósságát a sajátunk mellett.

Karipapa01 2010.06.04. 18:11:21

@moophlander: Ez így igaz, csak a kérdés az, hogy mennyire kell csökkenteni az adókat ahhoz, hogy az adózási morál megfelelő legyen és ez mennyi bevételt hoz. Igen kockázatos lépés mivel meg kell tartani legalább a jelenlegi egyensúlyt. Vajon meg merik csinálni?

Kopi3.14 2010.06.04. 18:12:16

@moophlander: A vv elég kretén csapat szerintem, a kritikát nem viselik, de mégis "véleményvezérek" lennéenek.

blacklord 2010.06.04. 18:13:56

Nincs kedvem végigfutni a kommenteket, de azért ha megnézed az adatokat, a forint elindult lefele már a nyilatkozat előtt. A posztodnak akkor lenne létjogosultsága, ha kb. úgy nézne ki, hogy megy a forint, mendegél, Kósa nyilatkozik, egy ideig megy ugyanúgy tovább, majd a trend megfordul, majd egyre jobban felgyorsul. Még akkor se lenne evidens, ha így lenne, de hát a grafikonod egyáltalán nem azt mutatja, amit szeretnél belelátni. Kapsz egy nagy fekete pontot analitikus gondolkozás hiánya miatt. A jelen helyzetben viszont most azt eldönteni, hogy emiatt gyorsult volna be az esés vagy sem, hát... Enyhén szólva sem tudományos kategória. Mindemellett orbitális baromság volt ilyeneket mondania neki fél centinyi belföldi helyzeti előnyért, ezt én is aláírom.

eznemisénvagyok 2010.06.04. 18:16:18

Vicces, ahogy Varga "csontvázakat" emleget, pont ő, aki költségvetési bizottság elnöke volt.

Mindamellett szánalmas, ahogy a fidesz hívők még mindig gyurcsányoznak, meg bérkommentelőznek. Kéremszépen, akkor megpróbálom elmagyarázni: felelős politikus nem járatja le az országát csak azért, hogy az elődjét szapulja, mert ezzel magát szopatja meg. És lőn!

Aki olyan hülye, hogy az őt hitelező bankba megy panaszkodni, hogy milyen szarul megy a cég, az meg is érdemli. Most pont ez történt.

A "csontvázakról" meg még annyit: most mondták a híradóban, hogy Obama levelet küldött Bajnainak, a kiváló és eredményes válságkezelés elismeréseképp.

2,7 milliós 2/3-ad elintézte, hogy 10 millió szopja a bránert egy európaszerte populistának tartott idióta miatt, akinek semmi sem drága, már persze ha róla van szó.

Köszi!

eznemisénvagyok 2010.06.04. 18:17:33

@blacklord: Rajtad kívül nagyjából az egész üzleti világ és sajtó egyértelműnek látja az összefüggést, de lehet hogy neked van igazad, ki tudja?

moophlander 2010.06.04. 18:18:57

@Kopi3.14: Látom, nem csak bennem fogalmazódott meg a vv-vel kapcsolatban negatív kritika! Köszi!

Karipapa01 2010.06.04. 18:24:10

@blacklord: Tisztelt TANÁR ÚR/NŐ!
A világgazdaság nagy ívben szarik arra, hogy Ön ezen a blogon fekete pontokat osztogat, vagy pirosakat. Akármilyen befektető (legyen az kisnyugdíjas vagy mágnás), ha elbizonytalanodik velünk kapcsolatban, akkor baj van. Erre a nagy szakembereknek is gondolniuk kellett volna, mielőtt nyilatkoznak. Itt már nem a politika, hanem a gazdaság a lényeg, úgyhogy kedves politikusaink és támogatói: tessék ezt tartani szem előtt!

moophlander 2010.06.04. 18:24:21

@eznemisénvagyok: Beteges gongolatmenet! Te kire szavaztál? Elárulod? Az elmúlt nyolc év kimagasló teljesítményére, mikor elsőkből utolsók lettünk? Vagy netán azokra a liberálisokra, akikről már a Megyó is elárulta, hogy tele vannak korrupciós ügyekkel? Netán senkire? Akkor meg CSITT!!!

eznemisénvagyok 2010.06.04. 18:25:36

@moophlander: El. Senkire. Most először. Bár semmi közöd hozzá.

eznemisénvagyok 2010.06.04. 18:26:22

@moophlander: Anyádat kussold le ... amúgy.

Kopi3.14 2010.06.04. 18:26:28

@moophlander: eleinte jónak indult, utána belefutottam pár ritka rossz posztba, majd jött a kritika, s én is kaptam egy bant ott. Azóta nem látogatom őket. :)

moophlander 2010.06.04. 18:32:51

@eznemisénvagyok: Tudod a szavazás tényleg titkos! Ennek ellenére én mégis azt mondom, akinek van egy csepp vér a prucájában, nem szégyenli a nézeteit! Nem szavaztál senkire, most kritizálsz! Az első lépcső, az anachia felé! Todom, most azt fogod írni, hogy nem volt számodra hiteles párt! :D Azért tudod te jól kiket akarsz rugdalni! Én 1994 óta vagyok vállalkozó! Hidd el tudom, mikor volt becsülete a minkának és mikor virágzott legjobban a korrupció!

eznemisénvagyok 2010.06.04. 18:37:02

@moophlander: Nem szavaztam senkire, ÉPP EZÉRT jogos a kritikám mindenki irányába. Csápolós fidesz fanok Orbán dicsérete, védelmezése büdös.

Most mondja a Főnök, hogy pénzben nem lesz hiány az árvízi védekezésben. Megint hazudik.

moophlander 2010.06.04. 18:37:32

@Kopi3.14: Követem példádat azt hiszem! :)

eznemisénvagyok 2010.06.04. 18:38:10

@moophlander: Én meg 1996 óta vagyok vállalkozó. Ez most verseny? Mert akkor én nyertem.

Karipapa01 2010.06.04. 18:40:42

@moophlander: az APEH is ezt szeretné! (vagyszerette volna)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.04. 18:42:25

Ezn a primitív jogász csűrhe, mármint a FIDESZ azt hiszi, hogy ért a gazdasági ügyekhez is. Nemhogy ahhiz nem ért, de még a joghoz sem, hiszen egy napot nem dolgoztak a szakmájukban. Most mi fizessük a baromságaikat. Meg kell nézni az árfolyamokat, és a tözsdét, hogyan reagált az okos közleményeikre.

eznemisénvagyok 2010.06.04. 18:42:48

@moophlander: Te tényleg azt hiszed, hogy a Főnök odaküldi a lóvét estére, oszt jónapot?

tlvajferi 2010.06.04. 18:45:43

badarság?
hát senki nem veszi észre, mekkora sz*rban van a ország
ez a mentőöv!

eznemisénvagyok 2010.06.04. 18:45:51

@moophlander: Te tényleg azt hiszed, hogy a Főnök odaküldi a lóvét estére oszt jónapot?

moophlander 2010.06.04. 18:46:04

@eznemisénvagyok: Az első munkahelyem még a szocializmus egyik remek üzemében volt, ahol az "1947 es Rákosi Gépgyár" feliratú gépektől várták el a kétszázados pontosságot! :) Nem versenynek írtam persze, csak arra akartam rámutatni, hogy tapasztalatból beszélek! :)

moophlander 2010.06.04. 18:47:42

@butus: hűvagy nevedhez! Kérlek ne vedd sértésnek!

eznemisénvagyok 2010.06.04. 18:48:10

@moophlander: Én is. Ennyi. Nyilván egyikünk sem vátesz.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.04. 18:49:19

@tlvajferi: az ilyen mentőövet, amelynek az árát az ország fizeti, ők meg röhögnek, mert már előre bespájzoltak Euróból, vagy bármi másból köszönöm szépen, de nem kérek.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.04. 18:50:44

@moophlander: én lehet, hogy hű vagyok a nevemhez, de nem csinálok hülyét egy egész országból!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.04. 18:53:00

@moophlander: nézd meg légyszives az Euro jelenlegi árfolyamát, és azután beszélj! (meg a múlt hetit)

moophlander 2010.06.04. 18:55:46

@eznemisénvagyok: Ezek szerint pont a dolgok két ellentétes oldalát tapasztaltuk? Ezek szerint biztosan! Én azért remélem, hogy az a munkamorál, ami 1998-2002 között volt, mikor tényleg tervezni lehetett, visszatér egy kicsit! Hidd el felőlem a "Jedi Párt" is lehetne, csak látszódjon az akarat, és legyen valami pozitív eredmény! Amit az MSzP (exMSzMP) művelt az kritikán aluli! Ehez már tényleg pofa kellett na! :)

eznemisénvagyok 2010.06.04. 18:57:27

@moophlander: Van eredmény: váratlanul jó országelemzés mellett közel 10%-os CHF áremelkedés.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.04. 18:59:02

@moophlander: segítek Neked, s megnéztem az árfolyamokat. Az Euro 2010 május 31.-én 275,34 forint volt. Ma 291,19, és én vagyok hű a nevemhez?

moophlander 2010.06.04. 19:01:43

@butus: Te figyelj! Hány embert tett tönkre a komcsi gazdaságpolitika? RENGETEGET! Te meg most jössz egy euró árfolyam emelkedéssel! A CHF hitelem majdnem a kétszerese lett! Miért is? Mert az egymás elvtársai olyan kurvára értettek a dolgokhoz, ugye? Persze most jössz a világgazdasági válsággal majd! Egy betegség először a gyenge állatot dönti le! Minket pedig az MSzP tett gyengévé! Magukat meg kajmánszigeteken erőssé!

moophlander 2010.06.04. 19:04:14

@butus: 2003ban CHF 164 Ft volt....az egyiken az eladásit a másikon a középértéket nézted ugye? :)

moophlander 2010.06.04. 19:07:28

@butus: Még valami! A Bankok úgy alakították a dolgokat, hogy ha csak az árfolyamkockázatot kellett volna elviselni, az nem lett volna akkora teher! (hitelem van, tudom) A Bankok minden szart kitaláltak és egyoldalúan módosították a szerződéseket......kezelési költség növekedés, beszerzési illeték meg az isten f@sza is ......

eznemisénvagyok 2010.06.04. 19:08:29

@moophlander: Gyanús, hogy mindig előre tudod, mit fognak válaszolni.

moophlander 2010.06.04. 19:08:50

"Kaufmann Mózes" leszólt a komcsiknak, hogy nem lesz lóvé, ha baszogattok! :)

moophlander 2010.06.04. 19:10:47

@eznemisénvagyok: Persze, mert mindig ugyan azt a két dolgot emlegetik! "Nincs hiteles párt és a gazdasági válság a felelős nem a kommunista elvtársak!" :)

moophlander 2010.06.04. 19:13:23

Na, elhagyom köreiteket! További jó eszmecserét mindenkinek! Szép estét! :)

Kopi3.14 2010.06.04. 19:19:31

@moophlander: reálértéken, mindkét inflációt figyelembe véve 210-nek kéne lennie. Ehhez képest tegnapról mára sikerült neki 193,54-ről 199,9-re mennie. Ezt csak a politikai lépések, dumák okozhatták, mert semmi nem változott egy nap alatt.
Euro: 274,03-ról 281,19.

igyugyaz 2010.06.04. 19:24:09

@blacklord:

Hasonlítsd inkább össze a többi régióbeli devizával, gondold végig, hogy a befektetők általában régiókban gondolkoznak ezért az árfolyamok nagyjából egyszerre mozognak, vedd észre, hogy a forint gyengülése kiemelkedik, vesd ezt össze a Kósa beszéd idópontjával, majd véss be egy fekete pontot ha nem látod az összefüggéseket.

ladislaus 2010.06.05. 12:09:06

szerintem siman talalni olyan napot ahol meg sem szolalt senki jobbrolbalrol es az eur drgult 7ft-ot.
index meg bekaphatja a hazug cikkeivel!

52 · http://52nap.blog.hu 2010.06.07. 14:10:29

Akik Orbánékat védik, azok nem veszik észre, hogy nem csak a magyar, de a nemzetküözi sajtó is egyértelműen a FIDESZ nyilatkozatát teszi felelőssé az esésért.

Mindezt annak ellenére, hogy az esés nem volt meglepetés. Egyszerűen a FIDESZ eddigi kommunikációjába tökéletesen beleillett az, hogy Magyarországon újabb rossz hír borzolja majd az idegeket, amiről persze kiderülhet, hogy nem valós...

De jelen helyzetben egyetlen elszóllásnak is lehetnek következményei. A gond az, hogy sikerült akkora elszólást csinálni, hogy azóta a fél EU és IMF azzal foglalkozik, hogy a nemzetközi sajtónak ezt kimagyarázza.

De ugye azóta a FIDESZ is magyarázkodni kényszerül, és a nemzetközi sajtóban is címlapon van a helyzet.

Más kérdés, hogy amennyiben szándékosan gyengítik a forintot, akkor lesz még pár nyilatkozat.

FlybyWire 2010.06.10. 15:41:43

280 alatt. Holnap 277 körül is lehet, úgyhogy lehet hogy beégek, mert nem megy le 275ig.
Az majd jövő héten, úgyis kedden van a fordulónapom :)
süti beállítások módosítása