HTML

Forintblog

"A pénz a hatodik érzék. Muszáj, hogy legyen az embernek, különben nem tudja a másik ötöt sem igazán használni." – W. S. Maugham

Portfolio Blogger

Hírek

Linkblog

2010.10.18. 17:17 on the other hand

Mennyit szüljünk, hogy egymillióval több gyermek legyen?

20 év múlva egymillióval több gyerek legyen  - mondták a kormány vezető képviselői az adócsomagjuk kapcsán. Ez nagyjából úgy hangzik, mint a "10 év múlva 1 millióval több foglalkoztatott" lózung, aminek a szakmai háttere nem is titkoltan az az igen releváns tény, hogy a cseheknél pont ennyivel többen dolgoznak. Vajon ez az új szlogen is ennyire megalapozott?


Annak a megbecslése, hogy miként lesz a jövőben egymillióval több gyerek (mondjuk 0-18 éves személy), igen körülményes, egyszerűsítsük le arra, hogy szülessen a következő 20 évben 1 millióval több gyerek! Ezzel kicsit megengedőbbek vagyunk az ígérethez képest, de az alapvető dolgokon nem változtat.

Tavaly Magyarországon 96 442 ember született. Amennyiben ez a szám nem nagyon változna, akkor 20 év alatt 1 millió 920 ezer gyermek születne meg. (Amúgy ez a szám csökkenne, hiszen a szülőképes korú nők száma is csökken, vagyis a folyamaton nagyobbat kell rántani.) Ebből persze nem sok minden következik, de azt az elhamarkodott következtetést levonhatjuk, hogy az idén 10 millió fő alá süllyedő magyar népességtől első pillantásra nem lenne feltétlenül "lehetetlen küldetés" az évi 146 ezer gyerekszületés - legalábbis ha abból indulunk ki, hogy 1980-ban nagyjából ennyi gyerek született, és akkor is "csak" 10,7 millióan voltunk.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, hiszen e szempontból nem a teljes népesség, hanem a szülőképes korú nők száma számít. Anélkül, hogy a demográfia szépségeibe és mélységeibe is belemennénk, ideírunk két definíciót és két számot. Mindenki döntse el maga, hogy a kormány a földön jár-e.

Korspecifikus termékenységi arányszámok: az adott korcsoportba tartozó nők által szült gyermekek száma osztva az adott korcsoportba tartozó nők számával.

Teljes termékenységi arányszám: a korspecifikus termékenységi arányszámok összege a 15 éves kortól 50-ig, tehát a hipotetikus gyerekszám, amelyet egy nő szülne élete folyamán, ha az adott évi gyakoriság szerint szülne élete folyamán.

Ez a szám 1980-ban: 1,92

és 2009-ben: 1,33

Szóval láthatóan a gyerekvállalási hajlandóságon nagyot kellene javítani, ez vagy sikerül, vagy nem. Mi a helyzet azonban a szülőképes korú nők számával? Az alábbi ábrán látszik, hogy 1980-ban éppen demográfiai csúcson voltak a 20-33 éves nők, ezúttal azonban már a mélyponton vagyunk. (Az alsó ábrán a bekarikázás nem a pedofil hajlamunk miatt, hanem azért csúszott ilyen mélyre, mert hirtelen csak 1990-es ábrát találtam ugyanolyan formátumban, mint amiben az 1980-as készült, most meg ugye 2010 van.)

 

Látható tehát, hogy nem egyszerűen egy jóval kisebb gyerekvállalási kedvű generációtól várjuk a gyerekvállalási csúcsot, hanem egy olyantól, amelyikben jóval kevesebben vannak.

Szóval?

195 komment · 2 trackback

Címkék: demográfia gazdasagpolitika portfolioblogger


A bejegyzés trackback címe:

http://forint.blog.hu/api/trackback/id/tr22381289

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Angolóra: Lehetséges a demográfiai fordulat? 2010.10.27. 09:26:11

Csak lehetőséget kell teremteni a gyermeket amúgy is akaróknak, hogy a gyermekvállalást összeegyeztethessék a modern piaci Magyarország kihívásaival. Erre durván öt évünk van. Vendégszerzőnk, Tory írása A népességcsökkenés és az elöregedés nem teljes...

Trackback: A jövő magánnyugdíj-pénztárak nélkül 2010.10.18. 22:24:12

2050-ben járunk. Vendégünk egy Nyugdíjas.   KR: Üdvözlöm stúdiónkban. Kissé zaklatottnak tűnik. És izzad is. Minden rendben? Nyugdíjas: Igen, köszönöm, minden oké. Csak futottam, azért melegedtem ki. KR: Igazán nem kellett volna rohannia. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

régészbúvár · http://buvarregesz.blog.hu 2010.10.19. 10:34:21

@on the other hand: Vállalták, akkor teljesítsék! Csak drukkolni tudok hozzá.
Ha elszúrják, nagyon, annak biztos lesz következménye. A nyilatkozatnál több kell, az biztos. Valami elkezdődött. Remélem megalapozott a terv... Ha igen, akkor mindannyian jól járunk. Nem könnyű, de elvileg nem is lehetetlen, hogy össze tudnak hozni egy olyan hátteret, ahol a hezitálók a gyerekszülés felé billennek.

Suhi71 2010.10.19. 10:35:09

Nekem 3 gyermekem van, mióta megszülettek külföldön dolgozom van, hogy 2 havonta járok haza. Nem túl kellemes ez így nekik sem és nekem sem, de ez volt az egyedüli módja, hogy biztosítottnak lássam a felnevelésük anyagi hátterét.

régészbúvár · http://buvarregesz.blog.hu 2010.10.19. 10:37:16

@Szputya: Ma már 40 felett is simán szülnek. Vannak korai vizsgálatok, amikkel ki lehet szűrni a genetikai rendellenességeket. Egy nőgyógyász jobban el tudja magyarázni, mint én.
Mivel a mai embereknek jó esélyük van, hogy 70-75-80 évet is elélnek, még simán látják az unokáikat is.

gorcsev54 2010.10.19. 10:38:40

@régészbúvár:"A társadalmi hasznosság és a pénzkereset (adó és járulékfizetés) biztos, hogy egyenes arányban áll? Tűzoltó, orvos kontra bróker, mobiltelefon ügynök?" Ezt én már többször felvetettem de a kutyát nem érdekelte.- Mindenki csak azt látja ,hogy aki jól keres az hasznos a társadalomnak(remélem a jól kereső amikor ne adj isten a tűzoltó nem a lábával együtt vágja ki a roncs Audijából a "jól fizetett" mentős időben bevisz az intenzívre és "jól fizetett "egészségügyiek rá kötik az infúziót megmenti és még a rendőr is megnyugtatja nem ő volt a hibás akkor majd kicsit gondolkodik a társadalmilag hasznos munka fogalmáról.

paráznabillegető 2010.10.19. 10:38:57

@gorcsev54: például az apósom.
na, ő rá fog baszni csudálatosan!
de hát nincs mit tenni.

on the other hand 2010.10.19. 10:40:06

@régészbúvár: "Nem könnyű, de elvileg nem is lehetetlen, hogy össze tudnak hozni egy olyan hátteret, ahol a hezitálók a gyerekszülés felé billennek. "

a poszt éppen azt próbálta bemutatni, hogy a hezitálók gyerekszülés felé billenése nem elég a cél teljesüléséhez.

gorcsev54 2010.10.19. 10:41:00

@Publius Decius Mus: Én nem azt mondtam ,hogy sok, de mostaniaknak hány van?

paráznabillegető 2010.10.19. 10:42:35

@Suhi71: "mióta megszülettek külföldön dolgozom van, hogy 2 havonta járok haza"
DE HÁT EZ TÖK SZAR MEG NEHÉZ!!!
EGÉSZ ÉLETBEN DOLGOZNI???

:D :D :D

Szputya 2010.10.19. 10:45:39

@régészbúvár: na igen, lehet akkor is szülni, kérdés, az apja megéri-e a gyermek felnőttkorát... :/
Magyarországon a férfiak átlagkora 68, a nőké 76... nem túl magas, a szórásról meg ne beszéljünk...

gorcsev54 2010.10.19. 10:45:51

@paráznabillegető: Nem azt mondtam ,hogy nincs ilyen, de bízom ,hogy a többség nem ilyen,de lehetek még én is munkanélküli könnyen,és sose dolgozott?

Napkutya 2010.10.19. 10:46:05

@régészbúvár: Csak egy gondolat:
Ugye, most sok szülői korban lévő nő nem vállalt eddig gyereket. (létbizonytalanság, alacsony jövedelem, munkahelyi kényszerek, karrierépítés, stb.)

MOST, mi változott idáig, amitől a gyermeket vállaló nőnek hirtelen az egekig nőhet a bizalma?

Ha a jelenlegi kormány maga a gazdasági csudatáltos, az aranyat lépő ló, akkor is még kell minimum három-négy év, mire ez meglátszik az életkörülményeken.

Mire gondolok? Ezzel az optimista kifutással, ma egy 25 éves nő esetében ez azt jelentené, hogy kb. negyvennyolc éves lesz, mire az első gyermeke érettségizik (!) és akkor még hol van a többi...
Erre a lapra ráhúzni még kettőt? Nem mindenki képviselői fizetésekből és illetményekből él.

Még valami. Azt, azért semmiképp se felejtsük el, hogy a mai hangadó politikusok 5-10-15 éve is ott voltak a parlamentben. (Esetleg más padokban, de ott voltak...)

Akkor mi a búbánaton járhatott az eszük? A bánáti bazsarózsán?
Sajnos, ez a tény sem növeli most túlzottan a hitelességük...

Csirke72 2010.10.19. 10:47:53

Ez a sztori már 20 éve el lett szurva.

A politikai elitt orrba szájba szüli a pujákat mert van rá keret.

A magyar fizetések 80%-a nem gyerekképes azaz nem lehet rá gyereket vállalni.

Aki gyereket szeretne jöjjön ki nyugatra, itt nem csak a támogatás ok de a fizu is + a velejáró szabadidö amit törvények szabályoznak:)

gorcsev54 2010.10.19. 10:49:16

@Napkutya: Akkor mi a búbánaton járhatott az eszük? A bánáti bazsarózsán?
Sajnos, ez a tény sem növeli most túlzottan a hitelességük... A zsebükön!!!!!!!!!!

Publius Decius Mus 2010.10.19. 10:52:00

@Csirke72: Bár igaz amit írsz, de a nők nyugaton sem szülnek, pedig ott lehetne. A bevándorlók, na az más.

[c] 2010.10.19. 10:53:05

@Tleilaxu: "biztos munkahelyet nem nagyon találsz a világon, ilyen az élet."

Jó, persze, igazán biztosra sose mehet az ember. De azért vannak fokozatok...
Soktényezős dolog ez is, a magyar munkavállaló például nem öntudatos, bármit meg lehet vele csinálni.

[c] 2010.10.19. 10:55:58

@Publius Decius Mus:
"Az tudható, hogy teljes demográfiai egyensúly csak Dániában van a kontinensen, elfogadható a helyzet Svéd- és Finnországban, a legaggasztóbb születésszámok pedig Olaszországban tapasztalhatók. Alacsony a gyerekvállalási kedv Spanyolországban, Portugáliában, Németországban és Görögországban is. Ezen országok szociológiai elemzése során azt találták, hogy ahol magas a női foglalkoztatottság, és jók a női munkavállalás kondíciói is, ahol a szülés után könnyű a nőknek a munkaerőpiacra visszatérni, ahol jó színvonalúak a gyerekintézmények és a fogyatékosokat és időseket ellátó szolgáltatások, vagyis az állam szerepvállalása intenzív e téren, és ahol a társadalom egyenjogú tagjának ismerik el azokat az egyedülálló nőket, akik gyereket nevelnek, ott többé-kevésbé rendben vannak a gyerekszámok. Minél kevésbé teljesülnek ezek a feltételek, annál inkább csökkenést mutatnak a születési mutatók."

www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=9150

régészbúvár · http://buvarregesz.blog.hu 2010.10.19. 10:59:00

@Napkutya: @Csirke72:
Sajnos jelentős különbség alakult ki aközött a kép között, ahogy az emberek élni szeretnének, és aközött, ahogy élni tudnak.
Valóban, ez állhat a gyermekek számának csökkenésében.
Tartós megoldást csak a körülmények javulása hozhat.
Az is sokat számít azonban, hogy "a jövőben minden rosszabb lesz" jövőkép helyett a "van esély, hogy jobb legyen" lép. Havi 10 000 forint adókedvezmény önmagában nem sok. Viszont a kommunikáció azt sugalja, hogy tesznek majd többet is.

Gondoljunk bele abba, hogy mit éreztek az emberek a hanyatló, majd összeomló római Birodalomban! Vagy Mohács után, vagy az 1. és a 2. Világháború alatt-után!
Ahhoz képest nagyon jól élünk!
Afrikában, Indiában éhenhalnak emberek, mégis szaporodnak.

Egy társadalom nem működhet hosszú távon úgy, hogy ha egy kicsit rosszul megy, akkor nincs gyerek. Az Élet törvénye mást diktál. Ha a mi társadalmunk nem áll át egy optimistább jövőképre, "nem növi ki" (fizikailag és lelkileg) a mai bajait, akkor bizony 100 év múlva a, nem lesz Magyarország, vagy b, olyan ország lesz itt, ami miatt érdemes aggódni.

Olyan a helyzet, hogy szemből fújja a szél a jeges esőt, de ha nem indulunk el az úton, akkor egyszerűen itt a vég. Most egy kicsit mintha alább hagyna az eső...

simabörű 2010.10.19. 11:00:38

A gazdagok még gazdagabbak lesznek.A szegények még szegényebbek.A tehetős fizetéssel rendelkezőket támogatja a kormány(300-400e Ft).Persze azok sem vállalnak több gyereket max2 ,a karrier miatt.Kelet Magyarországon nettó 90-ből nem nagyon lehet gyereket vállalni.Max éhen halni hónap végén.

Publius Decius Mus 2010.10.19. 11:01:23

@gorcsev54: Ebben bizony igazad van. Az én családomban sok a kisgyerek, de az ismerőseim körében rengeteg a 30-as, sőt 40-es szingli. Nagyon sajnálom őket, ez nagy baj nekik, másodsorban az országnak is.

[c] 2010.10.19. 11:01:34

@Publius Decius Mus: "Neked van, de a többiek mit csináltak az életben? TV-ztek?"

Nem bírom, amikor sugallják, hogy a gyermektelen vagy egygyerekes automatice valamiféle hedonista és/vagy igénytelen birka, aki értelmetlen életet él.
A gyerekvállalás értelmet ad az életnek, de nem csak az. A gyerekvállalás hasznára válik a társadalomnak, de nem csak az.
Egy elhivatott orvos, aki történetesen gyerektelen, tán nincs hasznára a társadalomnak?

[c] 2010.10.19. 11:09:00

@régészbúvár: "Afrikában, Indiában éhenhalnak emberek, mégis szaporodnak."

Persze, mert nincs fogamzásgátlás. Másrészt eltérő az életstratégia - nincs tizenvalahány év iskola, egy gyereknek minél korábban hasznát veszik.

régészbúvár · http://buvarregesz.blog.hu 2010.10.19. 11:14:26

@antiszociális exlúzer: Ez esetben az övék a nyerő stratégia. Túlszaporodnak minket, átveszik a helyünket. Az utódaink utódai vagy keverdnek velük, és feloldódnak bennük, vagy úgy járunk, mint a neandervölgyiek. Kiállításokon fogják mutogatni, hogy voltak emberek, akik így éltek, de kihaltak.

[c] 2010.10.19. 11:19:06

@régészbúvár: Na igen, bár ehhez hozzátartozik, hogy jóval nagyobb a gyermekhalandóság és kisebb a várható élettartam.

gorcsev54 2010.10.19. 11:19:15

@simabörű: Ezt én is így gondolom.Nem a gyerek vállalás támogatásával van a baj ,hanem az arányaival, és valóban a gazdagok nem fognak több gyereket vállalni általában.A kivétel erősíti a szabályt .Orbán Viktor!Támogatás emlékeim szerint valamilyen módon majdnem mindig volt de leginkább csak bizonyos jövedelem határig.Lehet ,hogy sarkított de ne mondja nekem senki ,hogy ha a szülők szerencsésen akár 1-1,2 mill.keresnek ,havonta akkor olyan sokat számít a plusz sok ,mint ahol a szülők jó ha 300 at keresnek.És azt se mondja senki ,hogy az előbbiek vannak többen tehát több gyereket hoznak össze ,mint az utóbbiak, lehet ha nem hármat ,hanem hatot nevelnek.

Napkutya 2010.10.19. 11:20:34

@régészbúvár: (...Egy társadalom nem működhet hosszú távon úgy, hogy ha egy kicsit rosszul megy, akkor nincs gyerek.)

De. Pont így működik. Ez az egyik legmarkánsabb mutató. Ezt a mai politikusok is tudták, tudják, csak most a téma , a nyugdíj kapcsán, tetszik-nem tetszik, az emberek szeme elé került.

Ez nem propaganda kérdése. Az ember nem lelkesedésből szül gyereket. Több százezer nőnek nem lehet "hasat beszélni a lyukába" (elnézést!), nekik fizetéskor, a boltokban a benzinkutakon, a villanyszámlán és a lakásárakban kell bizonyítani és nem papíron, vagy egy pulpitus mögött...

Három év. Négy. Hallottunk már két ciklust is, -az nyolc. Nyakadat tennéd rá, hogy ennek a csapatnak menni fog? A gyerekedét?

A legtöbben még várni fognak.

Lelkesedésből meccsre jár az ember, vagy legfeljebb szavazni...

Publius Decius Mus 2010.10.19. 11:23:44

@antiszociális exlúzer: Valószínüleg mindegyik elhivatott orvos volt és a párjuk is, ezért nem hoztak össze családot.

Elismerem, van akinek nem való a család és van aki nem tudja vállalni, mert nagyot alkot. Már régóta tömegek lustultak el úgy, hogy semelyik kategóriába sem esnek.

noire jack 2010.10.19. 11:26:24

Szerintem kezdetnek mindenképpen jó a kormány lépése
- tragikus a demográfiai helyzet jelenleg, drasztikusan csökken a népesség. Miközben gyakorlatilag minden 3. gyermek roma. És itt nem azzal van a baj, hogy roma, hanem azzal, hogy nagy része valószinűleg nem lesz adófizető állampolgár..
- aki min. 3 gyermeket nevel az kap lényegében adó mentességet, (ha két embernek két gyermeke van, nem nő a népesség), és itt fontos, hogy adómentességet, tehát elvárt, hogy legyen jövedelme a családnak felnevelni a vállalt gyermeket
- ne nevezzük már milliomosnak azt, aki bruttó 600eFt-ot keres (nettó 340), de mellette három gyermeket nevel, esetleg számolgass, iskola, étel, ruhák stb.
- aki 90eFt-ot keres, annak a gyermek vállalási kedvét valóban ne ösztönözzük már tovább, abból csak további segély kérés lesz (90eFt-ból ugyan hogyan lehetne már három gyermeket nevelni?)
- amúgy ettől függetlenül családi pótlékot kapnak azok is akiknek nem magas a jövedelmük

Az aki pedig azt írja, hogy valaki számolja ki, hogy mennyibe kerül évi 50.000 gyermek (az államnak), az gyorsan gondolkodjon már el azon, hogy vajon ki fogja fizetni a nyugdíját, ki fog dolgozni a közértben, az utakon stb. stb., egyáltalán ki fog adót fizetni, ha mondjuk nem születik évi 50.000 gyermek.

ca2 2010.10.19. 11:28:14

@Napkutya: Jó, ebben igazad van...
De ha a következő 20 évben sem lépünk semmit akkor 20 év múlva még reménytelenebb lesz a szitu...
Ez egy nagyon sok tényezős folyamat. csirke72 írja, hogy nyugaton...
Hát azért ott is van gond a szaporulattal, meg aztán sztem az nem megoldás, hogy"telepítsünk be egy csomó gazdasági menekültet, azok majd kikozmetikázzák a statisztikát..."
Nagyon sok tényezőnek kellene pozitív irányban változnia ahhoz, hogy áttörés következzen be, ez nyilvánvaló, de egyben az is nyilvánvaló, hogy a jelenlegi demográfiai folyamatok társadalmi katasztrófához fognak vezetni.
Ha csak annyit elérünk, hogy a politika nem csak a következő 3-4 évre gondol ("ha nem születik sok gyerek 1-2 évig akkor legalább nem kell annyi gyes-t gyed-et fizetni, nem kell bölcsit fejleszteni, tiszta nyereség...") szóval ha csak ez megváltozik, az már egy nagy előre lépés.

Ma Baker 2010.10.19. 11:28:45

A cikk írója láthatóan ért a témához, vagy vette a fáradtságot és tájékozódott benne. Ennek fényében érdekes megközelítés a lehangoló statisztikák néma elfogadása és a hozzáállás a témában pozitív változást erőltető kormányhoz "Úgyis/remélem eltoljátok!"

régészbúvár · http://buvarregesz.blog.hu 2010.10.19. 11:30:34

@Napkutya: Gazdasági indokból el lehet halasztani 4-8-12 (?) évvel a gyerekszülést. Aztán vége.

Önmagában még nem gond, ha egy társadalom egyedszáma beáll egy szinten, még egy kis ingadozás is belefér. ha azonban a csökkenés átmegy mélyrepülésbe, annak már következménye van.

Nincs itt a kánaán. A gyerekeket nem a politikusok szülik (vagy nem csak ők :) Aki már 8-10 éve hezitál, már nem várhat még ugyanennyit.
Ne a GDP miatt szüljön, ne a támogatásért, hanem azért , mert az élet törvénye ez.

Kényszeríteni nem fognak senkit (remélem), hogy szüljön. De a fajfentartás normális dolog, ráadásul társadalmilag hasznos.
Csak azt értékelem, hogy van szándék arra, hogy ebben segítség a derék polgárokat.
Hosszú távon ez valóban nem elég a baby-boom-hoz.

Van kivitelezhető, fenntartható ötlet?

nickes kelemen 2010.10.19. 11:34:21

Az adókedvezményként a családoknál maradó pénzt nagy valószinűséggel nem a párnába varják, hanem ELKÖLTIK! Tehát lesz belőle ÁFA bevétel, élénkíti a gazdaságot, és közvetve bár de munkahelyet teremt.

Gyengébbek kedvéért: ha a családnál maradó pénzből mondjuk bevállal a család egy lakáshitelt (pl. nagyobbra cseréli a lakását), akkor amellett, hogy az ingatlan piacot élénkíti, még a bankszektort is helyzetbe hozza. Ha autót vesznek a zsebükben maradó pénzen akkor az autó piacot élénkítik. Ha élelmiszert vesznek többet ezáltal akkor a kereskedelmi láncokat segítik és így tovább.. Tehát munkahelyeket is termet ez a lépés

[c] 2010.10.19. 11:41:21

@Publius Decius Mus: Nem mondtam, hogy mindegyik, csak egy általánosításszagú kijelentésre hoztam esetleges ellenpéldát.
A társadalom hasznára válni többféleképpen lehet, és a gyerekvállalás még nem garancia rá - gyereket csinálni nem nagy teljesítmény, tisztességben, szeretetben felnevelni már az, és nem sikerül mindenkinek.

gorcsev54 2010.10.19. 11:41:55

@noire jack: Az nem milliomos aki bruttó 600 -t keres.Valóban. Ne ösztönözzük azt aki csak 90-vagy 130 ezret keres, mert abból csak segély lesz?Tehát az ne szaporodjon vagyis legalább kb 2 mill. ember x 2 -vel ,az ne gondoskodjon majd nyugdíj termelőről?És majd itt lesz a "kanaán", a maradék jó fizetéssel rendelkező gondoskodik róla legyen megfelelő számú utód(természetesen magasan képzett)aki majd eltart mindenkit.Igaz alacsony jövedelműt nem kell mert azok kipusztulnak ,és egyébként sincs rájuk szükség.Hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe?

ca2 2010.10.19. 11:43:54

@Ma Baker: "Ennek fényében érdekes megközelítés a lehangoló statisztikák néma elfogadása és a hozzáállás a témában"

Sztem meg teljesen érthető.
Nyilván vannak olyan érdekek is, miszerint sokkal jobb ha társadalom a forrásait a jövő nemzedékei helyett felesleges fogyasztási cikkek hiteltörlesztésébe fekteti.
A zindexen ezek a vélemények általában elég hangsúlyosan jelennek meg...

gorcsev54 2010.10.19. 11:45:43

@nickes kelemen: De nem csak az aki 500-vagy 600 -at keres!-

Napkutya 2010.10.19. 11:46:36

@régészbúvár: Igen. Van. Először a nő lásson stabilitást maga körül. De nem szavakban, ígéretekben.

Csúnyábban mondom: legyen pénze. Vásárlóereje. Vagyona.

Arra gondolok, hogy egy igazán pozitív folyamatnak a végeredménye (!) a sok gyerek, és nyilván nem a kezdete.

Ha a nő tudja, hogy (elnézést, ezt nem tudom épelméjűen megfogalmazni) "megengedheti" magának az anyaságot, akár több gyerekkel, akkor megtalálja a párját és szülni fog.

Ha nem, akkor nem teszi.

Úgy gondolom, az első gyereket egy pár összehozhatja szerelemből is, de a többit az ember már vállalja.

Azt viszont meredek lenne elfogadtatni bárkivel, aki még nem is szült, hogy most ugyan neked nem annyira jó, ezért a gyerekednek is nehéz lesz, de aztán jó lesz majd, és akkor a gyereknek is könnyebb...

Ezt a lutrit egy nő nem játssza. Nem csak maga miatt, a gyermek miatt sem. Sőt, elsősorban miatta nem...

Krujs 2010.10.19. 11:47:24

@nickes kelemen: ahol a gyerekek miatti adóteher enyhítésre szükség van, ott egyébként szerintem a kölykökre megy a pénz.

Persze ebben az esetben az állításod ugyanúgy helytálló, csak kiegészíteném hogy inkább nevelés-orientált lesz, ami több fronton élénkíti a gazdaságot, meg egyebeket is.

Gondolom nem kell részletezzem miért.

Csirke72 2010.10.19. 11:49:43

@Publius Decius Mus:

So-so. Sokan vannak akik szülnek, de akkor egész futtball csapatot.

A másik fele pedig az ego német és inkább élvezi az életet:(

[c] 2010.10.19. 11:50:45

@ca2: Na, megint a "gyerektelen egyenlő hedonista, ostoba birka" érv.

blacklord 2010.10.19. 11:51:15

Ne haragudj, de mi ez a szar? Legalább annyit megtehettél volna, hogy szépen megfogod az adott alacsony női populáció-számot, és felszorzod, hogy a "szaporodási célhoz" egy nőnek hány gyereket kellene szülnie. Most ezzel így mit kezdjen az átlagolvasó, ha én fizikusként se akarok több energiát beletenni?

Krujs 2010.10.19. 11:51:24

@Publius Decius Mus: nálunk is ez megy, csak a bevándorlás 500 éve történt.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.10.19. 11:56:23

@Napkutya: És ami nagyon fontos - tudja hogy biztonságban van a gyermekével, gyermekeivel. Amíg külföldön szinte lehetetlen elsunnyogni a gyerektartást vagy éppen vagyonmegosztást nálunk sajnos nem ez a helyzet...

Csirke72 2010.10.19. 11:57:01

@régészbúvár:

Ezek szép elméletek, de amig a bérek nem lesznek legalább 150.000 Netto minimumban meghatározva, addig nem lehet mire tervezni.

Ez a gazdagok sportja lett magyarországon, nekik kell a kékvérüeket kipottyantani:(

Publius Decius Mus 2010.10.19. 11:58:38

@blacklord: Egyetértek. A posztíró feldobott egy jó témát, indított egy jó matematikai megközelítéssel, aztán semmit sem hozott össze.

kgonzo 2010.10.19. 12:01:52

@Werwolf:
Szép-szép.
De azért jelezném, hogy nem attól lesz több gyerek, mert nem fizetnek adót, hanem azért mert jogbiztonság van.
Szeretném megkérdezni tőled, hogy te vállalnál-e olyan országban harmadik gyereket, ahol egy magán személy, és egy gazdasági társaság magányjogi szerződésébe belenyúl az állam, és elveszi a felhalmozásra szánt pénzt.
Vállálnál-e harmadik gyereket, ha azt látod, hogy bármely törvény, bármely rendelkezés fölülírható.

A hetvenes években nem csak azért volt sok gyerek, mert családi pótlékot kaptak a szülők, hanem azért, mert anyuka, ha elment Gyesre, akkor tudta, hogy lesz hová visszamennie dolgozni.

Nüansz, hogy ezt ma már senki sem tudja garantálni.

régészbúvár · http://buvarregesz.blog.hu 2010.10.19. 12:03:25

@Csirke72: Aki nem adja tovább a génjeit, és/vagy a szellemiségét, az fizikai, iletve szellemi értelemben egy mellékvágányra futott. Mivel az egyedileg létrehozott szellemi örökség létrehozására csak egy szűkebb szellemi elit képes, ezért a többségnek marad a gyerek. Legalább egy.
Ha gazdag, ha szegény, amennyiben legalább egy gyereket létrehozott, már volt értelme (biológiailag - ha létezik biológiailag értelmes) az életének.
Szerintem értitek a gondolatmenetemet.

Részemről legyen sok bölcsi, ovi, minimum 150 nettó, alkalmazzanak sok nőt akár 4-6 órában.

De ezt nem lehet semmi perc alatt...

Publius Decius Mus 2010.10.19. 12:04:16

@Krujs: Bevándorlás és bevándorlás között akkora különbségek lehetnek! Jöhetnek iparosok tömegesen a szomszéd országból és jöhetnek ősemberek a dzsungelből, vagy egyenesen ellenségek egy másik kultúrából. A következmények is teljesen eltérőek, a gazdasági kultúrális új virágzástól, az erőszakos, véres összeomlásig végig a spektrumon.

[c] 2010.10.19. 12:05:17

@csizsikpizsik: Stimmt. Mindig mondtam, hogy a magyar társadalom csupán elméletben értékeli az anyaságot illetve gyerekvállalást. A gyakorlatban az anyától elvárják, hogy földöntúli boldogságban leleddzen egész nap attól, hogy anya, de igényei (munkaerőpiaci egyenlőség, akadálymentes közlekedés és egyebek) ne legyenek.

Mindenesetre dicséretes, hogy a kormány támogatná a részmunkaidős foglalkoztatást. Ez önmagában kevés, de jó kezdet.

virus 2010.10.19. 12:09:18

Egy biztos, az hülye akinek ettől már megjön a kedve. Hogy a p.csába lehet erre alapozni. Ezt bármikor vissza lehet vonni, eltörölheti akár a következő kormány stb.

Én ha nem fogok szülni az a fizetések,és a munka meg nem becsüléséért lesz, a közbiztonságé,a c.gányoké,meg a gyermekes anyukák hátrányos megkülönböztetéséért lesz.

virus 2010.10.19. 12:12:38

Ami meg a másik a nők nem tenyészállatok.

Mille38 2010.10.19. 12:13:03

Az a baj, hogy mindig a nőktől akarják a gyerekszám növelését. Majd ha a férfiak is vállalják a gyereknevelés hercehurcáját 20 éven át, akkor lesz több gyerek. Addig legfeljebb lesz egypár, aki besikeredett. Meg néhány tudatos nagycsaládos, meg jópár nemtudatos, de nagycsaládos.

El Argentino 2010.10.19. 12:14:01

Ha már keletről jönnek, jöjjenek koreaiak. Olyat lehet?
Adókedvezmények nem segítenek, hogy megszeressem a gyereknevelést.

Jerky_Master 2010.10.19. 12:20:32

szerintem 1000 nő szüljön fejeként 1000 csecsemőt! :-D

Publius Decius Mus 2010.10.19. 12:30:40

Az adókedvezmény csak azoknál működik akik már eddig is billegtek, hogy legyen e egy, vagy még egy gyerekük mostanában. Nade ha mondjuk csak 5000 gyerek születik emiatt az is szép valahol nem?

Talán még lesz más pozitív külső / belső hatás is az országban, hogy még jobban lendüljön a gyerekvállalás. Egy biztos a sültgalambra nem lehet várni sem a kormánynak, sem az egyénnek.

A második fiamat a válság közepén munkanélküliként hoztuk össze. Anyósom majd elájult, én meg jobb állást szereztem mint valaha. Ezt nem tudhadtam, de ha mindig várnánk elmúlna az élet.

blr 2010.10.19. 12:36:26

@noire jack: Nem azon gondolkodtam el, mennyibe kerül évente 50000 gyermek születése, hanem azon, mibe kerül a jelenlegihez képest plusz 50000 gyermek, ami azonnali költség, de mire a nyugdíjkasszát gyarapítanák az elsők, addigra olyan már nem lesz...

ver@s kan-tár 2010.10.19. 12:37:11

A gyermek utáni vágy, a vállalás és persze a felnevelés valahány vesződsége, a beleölt évek súlya, kockázata, öröme és fáradalma mind egyénfüggő. Nem a hazáért vagy az állam jókedvére spekulálva vállal az ember gyermeket, mert az talmi termelési buzgalom volna. Gyermeket azért vállalunk, amiért levegőt veszünk, vagy amiért a szívünkhöz kapunk ösztönösen, ha szorító fájdalom szúr a mellkasba: az élet tényéből következően. Nincs statisztikai mérlegelés, nincs állampolgári küldetésteljesítés, és nincs apelláta.

A gyermek gond és öröm és felelősség és költség: mindegyikből egy rahedli. Nem ezekért éri meg. Hanem önmagáért. Saját életed tartalma és minősége tétetik mérlegre, mikor gyermeket vállalsz. Mert ahogy élsz, úgy nevelsz. Ez lutri is, rizikós is. Még sincs alternatívája, és milyen szerencse, hogy nincs. Mondom én.

[c] 2010.10.19. 12:37:53

@Publius Decius Mus: Biztosan jó szakember vagy, de szerencsés is.

Az, hogy a nők meg akarják kapni a lehetőséget arra, hogy visszamenjenek dolgozni (és ne rúgják ki illetve utasítsák el az anyukákat mindenféle ürüggyel), alapvető igény, nem mondanám sültgalamb-várásnak.

gorcsev54 2010.10.19. 12:43:21

Elkészült a Hoover-híd- 27 milliárdból Margit híd felújítás 30 milliárd,még hogy itt nincs lóvé?

Bandibacsi34 2010.10.19. 12:47:01

Nem kell félni, de fájni azt fog.

Ajánlom a két alábbi cikket. A fehér nők nem hajlandóak különböző okok miatt elég gyereket szülni, de a bevándorlók majd kitöltik az űrt.
(max. a kínaiak hasonlóak, de ott is meglesz ennek a böjtje)
hirextra24.blog.hu/2010/10/17/ne_soporjuk_a_szonyeg_ala_a_ciganykerdest_teljes_cikk

www.tothandras.hu/blog/index/2010-01-14/lesz-e-forradalom-2013-ban/

Bár előbbiek megoldják a nyugdíjas kérdést hmmm gondolom sejti mindenki, hogy hogyan...

manager2008 2010.10.19. 12:51:32

@Szputya: 35 feletti nőknél a gyermekvállalás már emelkedő kockázattal jár az irodalom szerint. Mi a fenének kellett eddig várni?
Ha már van gyereke és elvált akkor második férj elérhető, de az 40 feletti és nem valószínű hogy gyereket akar.
A 40 -es nők meg az ismert MILF kategóriába esnek.
Ideális női kor a 26-28 közötti szerintem, aztán vége a dalnak kb., mert talál a férfi 25 -30 közöttit amennyit csak akar. Csak Budapesten 1300 nő keres tárat ebben a kategóriában (nolrandi.hu) országosan meg ugyanitt 3000 felett.

Publius Decius Mus 2010.10.19. 12:55:28

@antiszociális exlúzer: Sajnos ezt a problémát- vagyis hogy a gyerekes nőket nem akarják visszafogadni - az állam nem fogja megoldani belátható időn belül. Talán lesz kis javulás. De erre várni nem szabad, mximum olyan döntésthozni, hogy akor lesz csak gyerekem, ha csoda történik.

Ugyanis a nyugattól etérően nálunk egy keményebb kapitalist szemlélet jött létre, kiépült és beépült és tényleg hiányzik egymillió munkahely is, amiért óriási a harc a létezőkért és egy fizu alig é valamit általában. Drámai változás kellene. Tehát valaki vagy elveti a gyereket, vagy akár nehéz körülményeket vállal. Ráadásul akinek több a pénze valamivel annak is álandó a holnap bizonytalansága. Nem egyszerű, de szerintem gyerek kell, régen is sok sikeres ember indult szegny kölökként. Belegondolni is szörnyű öreg nők és férfiak millióiba akik soha sem halották azt, hogy Anya", vagy "Apa". Úgy halnak meg, hogy nem ismerik az életet és életük égével tényleg kialszik a láng. Bocs, hogy irodalmi lettem.

[c] 2010.10.19. 12:56:32

@manager2008: Ehhez képest az ismeretségi körömben általános, hogy 30 felett vállalták az elsőt. Igaz, a férjet nem 30 évesen keresték hozzá, hanem mindketten a feltételek megteremtésén dolgoztak (nem, nem a kacsalábon forgó palotára keresték a pénzt).

ördög_ 2010.10.19. 12:56:45

Csak nagyvonalakban:
Sokan azért nem vállalnak gyereket, mert:
- nincs társuk (pedig szeretnének, de nincs lehetőségük/idejük) ismerkedni,
- tudják jól, hogy már nem vennék őket vissza a munkahelyükre
- lakáshitelt törlesztenek és ha ehhez hozzájönne még az, hogy pl. másfél évig kiesne a fizetés és csak GYED lenne, nem tudnának megélni, pláne, ha elveszítik a munkahelyüket
- nem garantált, hogy esélye lesz bölcsödébe járatni
...és sorolhatnánk.

Azért lássuk be, hogy egy gyerek normális felnevelése (értsd hozzá, hogy megfelelő taníttatása) egy keményen dolgozó, de nem kimagaslóan kereső, esetleg lakáshitelt törlesztő párt tényleg jó eséllyel ellehetetlenít anyagilag. Hát még két gyerek...

Ja és a mostani kicsit is képzett fiatalok jókora része külföldre készül...nem vennék rá mérget, hogy ha valaki felnevel 1-2 gyereket, azok tuti az itthoni adó-és járulékfizetők táborát fogják gyarapítani.

[c] 2010.10.19. 13:01:32

@Publius Decius Mus: Belátható időn belül az adókedvezmény sem fogja megoldani a népességfogyás problémáját.
Amúgy értelek, persze; ha arra várunk, hogy minden feltétel meglegyen, soha nem jutunk el a gyerekvállalásig.
De vallom, hogy az államnak hosszú távú stratégiát kell(ene) kidolgoznia, melyben benne van az anyaság és a hivatás összeegyeztethetőségének támogatása az említett eszközökkel. Mert ez igazoltan működik - hosszú távon, nem azonnal.

hegyilany 2010.10.19. 13:03:52

@Babette_: A közszférát ne írd le egy az egyben. Sok olyan állami cég/intézmény van, ahol a fizetések forrása nem a költségvetés, hanem EU-s pályázatok, külföldi munkák, megrendelések. A mi cégünknél (állami háttérintézmény) pl. 100%-ban ilyen forrásokból jön a fizetés.

Tomycat 2010.10.19. 13:13:53

A nok ma lehetetlen helyzetben vannak, hogy a ferfi igenyeket (minel nagyobb szamu kozosules) maradektalanul kielegitsek! Megbecsulese csak a sokat kozosulo, munkaban sikeres, gazdag, szingli szerepbenlevo (vagy parjat gyakran cserelo) nonek van. Tipikus Casanova szerep! Vagyis a no egy pasi, akinek noies a kulseje es noi nemiszervei vannak.
Az igazi no kozutalat alanya, gunyolodasok kozpontja, lesajnalo elnezo tekintetek allando reszese - az ugyeletes hulye. Vagyis, aki a noi szerepkorben marad, 3-4 gyereket nevelo anya, gondos feleleseg, haziasszony akar egy jol kereso pasi mellett is minimum abszolut luzer.
A sikeres es luzer kozotti kulonbseg olyan egyertelmu, hogy ma mar a 16-17 eves leanykak is buszkek szinglisegukre.
Ha ezt a nezetet megtudja a kormany valtoztatni, lehet majd tobb gyerek. Ha nem, akkor sincs baj!
Anno a romai nok is sokat dugtak, keveset szultek. El is fogytak a vegere es kitoltottek az urt a sokat szulo (fundamentalista) keresztenyek. Eljott a sotet kozepkor. Aztan a felvilagosodas, megint sokat dugunk (hehe) es utaljuk (ciganyozzuk) a sokat szulo (fundamentalista) mohamedanokat. A romaiak is irtottak a maguk fundamentalistait mig volt erejuk, mi is irtjuk a magunket.... a vegen ugyis az gyoz, aki szul.

Csirke72 2010.10.19. 13:15:25

@régészbúvár:

Az élet értelméért nem lehet felelötlenül a magunk örömére 1 gyereket is beallalni.

A gyerek iránt felelösséggel tartozunk és nem tehetjük ki öt a mai vérszivó társadalom atrocitásainak, amig nincsen valamilyen szintü anyagi biztonság a háttérben(ház, pénz, megtakaritás...)

Nekünk 2 gyerekünk van de csak akkor vállatuk be az elsöt amikor németbe kijöttünk mert elötte a magyarországi bizonytalan, gyenge bérre nem akartunk a gyerekkel kibaszni:(

Sok ember 40nm panelba gyereket vállal!!! Ezeknek elment az eszük.
Örülnek ha maguk megélnek és még hozzá 1 gyerek aki aztán megissza a levét, csak mert a szülök a maguk örömére felelötlenek voltak:(

ördög_ 2010.10.19. 13:18:25

@Babette_: nem eltartják, dolgozik érte, mert valakinek ezeket a melókat is el kell végezni. Az ő munkájának is van értéke, de nem kapja meg a teljeset, mert levonják belőle, amit le kell.

Ne használjuk már mindig ezeket a dehonesztáló kifejezéseket. Lehet, hogy többet dolgozik egy évben, mint te 5 év alatt.

Az más, hogy honnan származik a pénz, nyilván a költségvetésből, mert ezeket a feladatokat, amiket ők ellátnak, az államnak muszáj ellátnia. De az persze kurvára természetes, hogy ott az orvos, ott a mentős, ott a rendőr, ott a tűzoltó, ha kell. A közszférában nagyon sok munkakört "szolgálat"-nak hívnak. Néha el lehet gondolkodni, miért.

[c] 2010.10.19. 13:24:30

@Tomycat:
"Vagyis a no egy pasi, akinek noies a kulseje es noi nemiszervei vannak."

Elég baj, hogy mindez a férfiasság kritériuma és privilégiuma.

"Az igazi no kozutalat alanya, gunyolodasok kozpontja, lesajnalo elnezo tekintetek allando reszese - az ugyeletes hulye. "

Ugyan. Ha főállású anya, akkor ingyenélő, ha dolgozik, netalántán szingli, akkor egoista, karrierista ribanc. Van rajta sapka - nincs rajta sapka.

Különben egyetértek abban, hogy az anyaságot nem becsüli a társadalom, csak nem abban az értelemben, ahogy te írod.

Winston Smith 2010.10.19. 13:25:17

@Csirke72: Speciel engem is 40 nm panelba (na jó, téglaépítésűbe) vállaltak be a szüleim, és meg kell mondjam, örülök neki, hogy így tettek.

Ha a szüleink, nagyszüleink, dédszüleink így gondolkoztak volna, ahogy most te teszed, akkor gyakorlatilag egyikünk sem lenne most itt.

Publius Decius Mus 2010.10.19. 13:33:14

@Csirke72: Örülök, hogy jól éltek, de mindenkinek joga van a gyerekhez még nehéz körülmények között is. És Magyarországon is lehet egy gyerek boldog akkor is, ha nem polgári körülmények közé születik.

Láttál már afrikai gyereket mosolyogni? Pedig azok szar helyen vannak. Ki érti ezt mi?

manager2008 2010.10.19. 13:33:24

@Csirke72: Aki kimegy, az kint is szokott maradni.
Nincs ezzel nagy baj (nekem is vannak külföldi rokonaim akik meg bejöttek annak idején).
De most úgy néz ki a dolog hogy egy bizonyos népcsoport simán , békés eszközökkel, háború nélkül elfoglalja a hazát, úgy mint Koszovót az albánok. Te meg majd nézed kintről és sopánkodsz.

Csirke72 2010.10.19. 13:57:26

@Winston Smith:

Ez nem igaz. Anno más szelek fujtak.
Most szoci fizukon, 40 év hitel mellet vállal az ország 80%-a gyereket!

Anno 1-2 lakást is könnyen összszedtek 2-3 év fizuból, söt nem kevesen kaptak kiutalásra:)

Ja és az árak magasabbak mint New York-ban de Hamburg-ot is verik.

Csirke72 2010.10.19. 14:02:41

@Publius Decius Mus:

Nem igaz. Nekem a nejem monddja, hogy a kisfiaim ovistársai sokszor szomorúak, hogy nekik nincsen olyan mint a kisfiaimnak:)

Ez az egyik alap. Ne afrikával gyere ahol mobil telefon sincsen....

Ma már nagyon kimutatkozik az anyagi különbség és igencsak szar amikor a gyerek nem tud nyaralni, nem ülhet be 1 fagyira és látja, hogy a szülei ott sakkoznak a pénzzel:(

Persze a 3 éves gyerek nem tudja, de a 10 éves már képben van és kurva szarul esik neki, amikor ö nem megy tengerre nyaralni, nincsen mobilja, nincsen márkás cucca, NINCSEN SAJÀT SZOBÀJA!

Rossz nézni amikor néha otthon járok és a családok 80%-a olyan lelenc ruhákban nyomul, mint itt németben 1 hajléktalan sem!

Franciában még a hajléktalanok is öltönyben, fehér ingben nyomulnak:)

Csirke72 2010.10.19. 14:04:21

@manager2008:

Nem kimész meg bejössz hanem átmenetileg nem Pesten hanem pl. Frankfurtban dolgozol.
Ezezl te komoly anyagi elönyre tehetsz szert ami mellett haza jársz és a megtakaritásaid mellett, mindent meg tudsz adni a gyerekeidnek:)

Balance Of Power 2010.10.19. 14:13:59

Par dolog:

1. A nok parvalasztasi igenyszintje valoban kicsit elszallt, de a ferfiak joresze is komplett idiota. Mondom ezt ferfikent. Es errol bizony a ferfiak anyjai is tehetnek.

2. A fentiekbol kovetkezoen rengeteg ember egyszeruen alkalmatlan a csaladalapitasra. Ferfiak, nok egyarant - a kutyamat nem biznam ismeroseim egy reszere. Se a szuleikre.

3. Az emberek 99,9%-a a sajat oromere vallal gyereket. Szarnak a jovore, a tarsadalomra. A ciganyok ugye legendasan csaladcentrikusak0-gyerekszeretok, a tehetos szulok meg az elkenyeztetesben jeleskednek. Sok normalis szulo van szerencsere, de nekik sem a tarsadalom jar a fejukben, amikor ugy dontenek, hogy megtartjak a magzatot. Innentol kezdve senki ne jojjon a szinglik "onzesevel".

4. Mi van azokkal, akik egyszeruen nem szeretik a gyerekeket? Oket is kenyszeritsuk szulesre?

Balance Of Power 2010.10.19. 14:15:55

@Csirke72: Az hogy lehet, hogy az ovistarsaknak nincs olyanja, mint a te gyerekeidnek?????? NEMETBE vazze ahol munkanelkuli segelybol is megvehetne mindent a szuloje?????

Csirke72 2010.10.19. 14:19:30

@Balance Of Power:

Azért ez nem igy van. A munkanélküliek itt is örülnek ha megélnek és nem járnsak 3-400 Euros kabátban, cipöben...nem nyaralnak riviérán... nem kapnak ajándékot 1000 Euróért szülire. De nem ez a fö lényeg, hanem hogy a gyereknek pl. minden szülö tud elötakarékosságról gondoskodni....

Amugy a ténykene nem változtat. Ebböpl is látszik, hogy gyereket ott vállaljon az ember ahol az anyagi adott, pl. németben, osztrákban, svájcban...

DE NEM MAGYARORSZÀGON!

Publius Decius Mus 2010.10.19. 14:22:03

@Csirke72: Különbségek mindig is lesznek. Azt mondod csak átlag fölöttinek szabad lenni, mindenki más szomorú, szánalmas, meg se szülessen, nem éri meg.

Menj orvoshoz.

Csirke72 2010.10.19. 14:26:45

@Publius Decius Mus:

Kezeltesdd magad. Pont, hogy a lényeg, hogy nem kell átlagon felül, az csak plussz yo.

A lényeg, hogy ne legyenek napi anyagi gondjaid és tudj elöre gondoskodni az anyagiakról a jövendöbeli gyerekeidnek! Ha ezt nem teheted meg akkor ne vállalj mert csak megnyomoritod a gyerekedet és a nyomorba szülöd!

Igenis otthon családok maguk is alig élnek meg és mind emellett a nyomorukba gyereket vállalnak.

Aztán ha nincsen munka akkor kiül a gyerekkel a hid alá????
Valamint ne a nagyszülök neveljék fel a gyerekeket!

Publius Decius Mus 2010.10.19. 14:27:18

@Csirke72: Az én gyerekeim Magyarországon nőnek fel. Nem vagyunk gazdagok, szegények sem és nevetünk legalább annyit mint ti. Nincsennek semmilyen hátrányban veletek szemben és tartalmas pogramokat csinálunk. Otthon vagyunk és gyakran összejövünk a nagy családdal is! Nem értem mit kell itt Németországgal, meg nyaralással arcoskodni?

Csirke72 2010.10.19. 14:30:27

@Publius Decius Mus:

Ne irigykedj. Az ami neked arcoskodás az másnak itt nyugaton természetes te bohoc!

A gyerekek nevetni mindig tudnak de a java csak akkor jön amikor semmire nem telik és azt látják, hogy mindenben csak a nehézségek vannak és hogy semmi jövöjük sincsen. A szülök persze szét teszik kezüket:(

Csirke72 2010.10.19. 14:37:14

@Publius Decius Mus:

Ne irigykedj. Az ami neked arcoskodás az másnak itt nyugaton természetes te bohoc!

A gyerekek nevetni mindig tudnak de a java csak akkor jön amikor semmire nem telik és azt látják, hogy mindenben csak a nehézségek vannak és hogy semmi jövöjük sincsen. A szülök persze szét teszik kezüket:(

Ès milyen hátrányban vannak, ha...
Azt te is tudod csak sárgulsz az irigységtöl mert tudod, hogy a német szinvonal és lehetöségek közelébe sem érnek soha...

Itt van lehetöség, képzések. Minden munka megfizetett és ha nincsen elég pénzed az állam kiegésziti!
Erre lehet tervezni de nem arra kilátástalan fertöre ami otthon van.

Mindenki tudja, hogy milyen nagy a munkanélküliség, alacsonyak a bérek és ha nincsen kifizetett ingatlanod akkor beledöglesz a törlesztö részletekbe.

A nyaralás pedig itt németben természetes és senki nem irigyli a másiktól.
Aki azt mondja öt nem érdekli az hazudik és irigy a másikra(jó ebben nem csalódtam benned, adod a magyar formát).

Csirke72 2010.10.19. 14:39:33

@Publius Decius Mus:

+ arcoskodás a normál felfogású embereknél ismeretlen fogalom, csak a magadfajta futóbolondnál létezik akik mindenre és mindenkire irigy és riválisának érzi és mindenáron bemagyarázza magának is, hogy ö legalább olyan yo körülmények között él a putriban és a másik arcos...:(((

Überciki vagy:(

Balance Of Power 2010.10.19. 14:59:40

@Csirke72: "Itt van lehetöség, képzések. Minden munka megfizetett és ha nincsen elég pénzed az állam kiegésziti!" De meddig? Pont emiatt gaz ott is az eloregedes, sokszorosan is.

Publius Decius Mus 2010.10.19. 15:04:02

@Csirke72:

Te aztán bemutatkoztál most :-)

Hidd el lenne mivel dicsekednem nekem is, de nem az én stílusom. Mindegy, azért örülök, hogy boldogok vagytok.

[c] 2010.10.19. 15:13:24

@Publius Decius Mus: Elbeszéltek egymás mellett. Nem kell hipergazdagnak lenni a gyereknevléshez, nem a luxusnyaralás és a luxusmobil a boldogság záloga, ebben tökéletesen igazad van. De: az olyan alapvető feltételek hiánya, mint lehetőség a tanulásra, a megfelelő egészségügyi ellátásra etc. boldogtalanná tehet.
Csirke72 olvtárs nyilván úgy látja, hogy ezen feltételek hiányoznak Magyarországon. Némileg egyetértek vele, legalábbis tudok sok olyan családról, ahol pl. a tanulás valóban probléma (ne a diákhitelből induljunk ki, mert vannak, akik odáig sem jutnak el).

[c] 2010.10.19. 15:16:49

@Publius Decius Mus: Jól mondta Csirke: ő azt tekinti alapszintnek, hogy napi anyagi gondjaid (ki tudod-e fizetni a számlákat, jut-e a legolcsóbb vacaknál jobb minőségű, egészséges étel az asztalra stb.) nincsenek. Én is.
(A stílusától elhatárolódom :))

Balance Of Power 2010.10.19. 15:26:45

@antiszociális exlúzer: Es ennek a szintjet ki hatarozza meg?
Viszont az is biztos, hogy Csirke nem azt erti az anyagi gondok nemleten, amit te irsz zarojelben. Vagy neked marad mondjuk 500 euro hovegere? ;)))

[c] 2010.10.19. 15:34:26

@Balance Of Power: Nincs abszolút mérce. A gond inkább azzal van, amikor egymást minősítik az emberek - nem igaz az, hogy a gazdagabb illetve magasabb anyagi "alapszintet" elérni szándékozó automatice felszínesebb, birkább is, ahogy a szerényebb igényű sem mindig valóban szerényebb, igényesebb illetve kevésbé felszínes.

Publius Decius Mus 2010.10.19. 15:39:30

@antiszociális exlúzer: Persze, hogy van igazság abban amit Herr/Frau Schirke ír. Tényleg nehéz előre tervezni Magyarországon és gázak a gyereket támogató intézmények is gyakran. Nem mehet mindenki Németországba aki gyereket akar. Én hiszek az akaratban, az ember amit lehet tervez, amit nem, arra reagál és kűzd szívósan. A megfelelő hozzáállás már majdnem elég mindenre. És talán ott sem tökéletes minden. Ha meg igen, az sem baj :-)

Publius Decius Mus 2010.10.19. 15:47:13

@antiszociális exlúzer: Nekünk sem kell mindenből a legolcsóbb, nyaralni is járunk, külföldre is. De volt már durván spórolás is évekkel ezelőtt és ki lehetett bírni azt is.

Ugyandehogy (törölt) 2010.10.19. 20:45:18

@ördög_: a te problémád, ha dehonesztálónak érzed.
attól még tény, hogy a versenyszféra adóiból kapják a fizetésüket.

Ugyandehogy (törölt) 2010.10.19. 20:47:27

@Csirke72:
off
afrikában több mobil van mint magyarországon.
csak hogy tudd.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.10.19. 21:41:23

@Csirke72:
"A nyaralás pedig itt németben természetes és senki nem irigyli a másiktól.
Aki azt mondja öt nem érdekli az hazudik és irigy a másikra(jó ebben nem csalódtam benned, adod a magyar formát). "
A magyar formát az általad folyamatosan hangoztatott "itt németben" kifejezés adja. Na, ez az überciki...

Tleilaxu · http://djofftopic.blog.hu 2010.10.19. 22:28:20

@gorcsev54: alapban nem adókra gondoltam, hanem az megtermelt bevételre/értékre, amiből valamikor adó (és sokminden más) lesz. A nyugat-európainál alacsonyabb fejenkénti magyar GDP a kevés főt foglalkoztató, de nyugatival összemérhető hatékonyságú iparból és szolgáltatószektorból, a sokkal kevésbé hatékony egyéb aktívakból, és a (fajlagosan is) rengeteg inaktívból átlagolódik ekkorára. Az, hogy szegényebb országnak a világ nem adja szociális alapon olcsóbban az energiát vagy pl. a külföldön gyártott dolgokat, pech.

Ma Baker 2010.10.19. 23:12:33

Mekkora egy sz@r bérblog ez....

ördög_ 2010.10.20. 00:18:32

@Babette_: ezt egy percig sem vitattam. De eltartani azt szokás, aki nem dolgozik. Értő olvasás, talán legközelebb sikerülni fog :)
Azért kicsit majd olvasgass még a témában.