HTML

Forintblog

"A pénz a hatodik érzék. Muszáj, hogy legyen az embernek, különben nem tudja a másik ötöt sem igazán használni." – W. S. Maugham

Portfolio Blogger

Hírek

Linkblog

2010.11.19. 12:20 on the other hand

A kormány már megint szétver valami értékeset

Van valami elszomorító, hogy milyen módszeres ostobasággal veri szét a kormány a köztársaság intézményeit. Az Alkotmánybíróság ügyéhez legalább olyan nagyágyút rendeltek, mint Lázár János, de még a nyugdíjpénztárakra is jutott egy olyan másodvonalbeli dilettáns, mint Selmeczi Gabriella. A Költségvetési Tanácsnak (KT) még ennyi sem jár, mert ugyan Domokos László elvileg ÁSZ-elnöknek néz ki, de hát azért mindenki tudja róla, hogy valójában mégis csak egy békési mutyipolitikus, aki szakmányban nyúlta le az őt nem megillető képviselői költségtérítéseket, és érdekes alapon osztogatott jutalmakat. Most pedig rácsatlakozott az ügyre még egy járadékvadász, Varga József képviselő is, aki a KT teljes éves büdzséjét csoportosítaná át a Magyarországi Cigányokért Közalapítványnak, ha egyszer már a KT-re nincs szükség. Találós kérdés: vajon 2000-től ki a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány elnöke?

 

Azt régóta tudjuk, hogy a Fidesznek nincs ínyére egy olyan Költségvetési Tanács, ami érdemi munkát is végezne. Nekik megfelelne három bólogató is, aki úgysem tudná alátámasztani hitelesen számokkal, hogy esetleg éppen mégsincs kedve bólogatni. Ráadásul mostanában már azt is tudjuk, hogy a kormánynak úgy általában sincsenek ínyére az intézmények, köztársasági elnöknek megteszi olyan, akinek az alkotmányosságról fogalma sincs, ÁSZ-elnöknek meg olyan, akinek intézményvezetőként az új alkotmányhoz annyi hozzáfűznivalója van, hogy legyen benne a Szent Korona. Végül is minek nekünk hiteles intézményeken alapuló demokrácia, a vezetők a fontosak. Az angolszász mintát elfújta a keleti szél.

Na de az általános fanyalgás helyett térjünk vissza a Költségvetési Tanácshoz, mert igen tanulságos, ahogy formálódik az intézmény kinyírásának a terve. Domokos László egy hete pengette meg, hogy kérdéses, szükség van-e ilyen intézményre. Erről persze lehetne folytatni egy értelmes vitát is (bár szerintem mai közállapotainkat nézve nem kétséges, hogy egy ilyen mandátumú intézmény a közjót szolgálja), de Domokos érve már akkor mindent vitt: válságkormányzásból vissza lehet térni a normális kormányzásra, ami ebben az olvasatban a Költségvetési Tanács megszüntetését is jelentheti.

Egy blogposzt nem alkalmas arra, hogy a költségvetési intézmények funkcióin, jelentőségén rágódjunk, de az még józan ésszel is belátható, hogy egy olyan szervet, ami a fiskális stabilitáson őrködik, nem akkor kell létrehozni, amikor baj van, és nem akkor kell megszüntetni, amikor valaki azt hiszi, hogy már nincs gond. (Főleg nem akkor, amikor olyasvalaki hiszi ezt, aki amúgy szintén az állami gazdálkodást felügyeli, de nem lát előbbre két hétnél.) Persze Domokos csak az ÁSZ részére akarja lenyúlni a stábot és a melót, ez végül is érthető. De az is, ha nem repes a szívünk, amikor egy gittegylethez kerülnek fontos funkciók.

És most már nem csak a feladatra, presztízsre vágyók ugranak a koncra, hanem a KT pénzére is megvan a jelentkező. Varga József fideszes politikus 825,5 millió forintot vonna el a költségvetést vizsgáló független állami intézmény jövő évre vonatkozó 835,5 millió forintos előirányzatából. Tízmillió azért megmaradna, ami kb. a tanács helyének sóval való behintésére elég. A többi meg egy olyan szervezethez vándorolna, aminek 2000-től az elnöke maga a módosítást javasló képviselő. Ő már csak tudja, milyen jó helyen lenne ott az a pénz.

Hát így állunk most, a továbbiakban még számos méltatlan szituációt látunk a lelki szemeink előtt, amikor a majd például a fiskális szabályok világszerte egyik legnagyobb elismertségű szakemberét néhány opportunista politikus oktatja majd arról, hogy miért jó, ha a bizonytalan teljesítményű gazdaságpolitika szétveri a hitelességét esetleg erősíteni képes intézményeit.

54 komment · 1 trackback

Címkék: költségvetés gazdasagpolitika portfolioblogger


A bejegyzés trackback címe:

https://forint.blog.hu/api/trackback/id/tr292458910

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A jóslat: a gazdaságpolitikánk vagy beválik, vagy nem! 2010.11.19. 13:42:34

gazdasági meseAtyámfiai, képzeljétek újabb nagyszerű tehetségét villantotta meg az ország megmentője. Jós lett belőle!Ami azt illeti, gondolkodtam róla, hogy meg kellene kérdezni valami jövőbelátót, mégis kell-e idegeskednem a jövőm miatt, avagy nyugi,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pokesz70 2010.11.19. 13:32:19

Miért mondja Domokos, hogy a válságkormányzásból vissza lehet térni a normális kormányzásba, amikor a főnöke meg folyamatosan azzal magyarázza a jogállamiság lebontását, hogy lényegében gazdasági szükségállapot van?

smith2008 2010.11.19. 13:35:00

Nem baj, megy föl szépen a kötvényhozam, szerintem egy év múlva már DKJ-t se fognak tudni eladni, amikor kiderül, hogy a MNYP-ból mégsem jön át elég pénz.

shua55 2010.11.19. 13:35:54

Ki hozta létre a KT-t? Ki a vezetője? Milyen érdekcsoportokhoz kötődik?

Ezekután esetleg beszélhetünk, addig csak a szélbe hugyozol...

on the other hand 2010.11.19. 13:44:44

@shua55:

az országgyűlés, minden párt szavazatával

Kopits György

na milyenhez?

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.19. 13:50:43

@on the other hand:

tudtommal a fideszkádéenpé nem szavazta meg 2008-ban a KT felállítását. Fura is lett volna, ha BÁRMIT megszavaznak, amit az előző kormány akart.

Ez persze mit sem változtat azon a tényen, hogy most már lassan tényleg nem marad olyan fórum, ahonnan megtudhatná orbán, hogy téved. (Ha neadjisten, bár tudom, hogy ez elképzelhetetlen, de ha mégis!). Ez pedig elég veszélyes, kábé annyira, mint bekötött szemmel szerpentinen motorozni. Speciel leszarnám, ha nem ülne azon a motoron még egy egész ország...

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.19. 13:54:12

Bár azért abban bízhatunk, hogy bénák:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/16/cafolja_matolcsyt_az_ngm_nyugdijtanulmanya/

Én el is olvastam a tanulmányt, tréfás. :))

shua55 2010.11.19. 13:54:32

Kopits György:

- A Horn-kormány idején a Bokros-csomag IMF-referense
- A Medgyessy-kormány idején a Monetáris Tanács Medgyessy által javasolt kinevezettje - 6 évre!!
- A Gyurcsány-kormány idején, a GYF által létrehozott Költségvetési Tanács elnöke* - 9 évre**, az MT tagság 6 éves lejárta után rögtön kinevezve.

Legfőképpen a második pontot ajánlom figyelmedbe, ha a színvonalas közgazdasági munkáját akarnád értékelni...

sorokinV 2010.11.19. 13:56:11

Végül is évi 1 milliárdot bőven megér egy súlytalan, államidegen, értelmetlen, 2 éve ötletszerűen létrehozott szerv működése.

Blogger Géza 2010.11.19. 13:57:35

Nem azzal van a baj, hogy van ilyen tanács, hanem hogy majdnem 1 milliárdba kerülne. Tényleg nem látható, hogy az ÁSZ miért ne lenne képes ellátni ezeket a feladatokat. A kritikusok úgyis ingyen vagy egy újságcikk áráért fikáznak bármilyen költségvetési tervezetet, erre nem kell közpénzből 1 milliárdot elverni.

on the other hand 2010.11.19. 13:59:05

@Humperdickk: jogos, összekevertem azzal, hogy a KT tagjait már megszavazták.

Blogger Géza 2010.11.19. 14:00:30

@Humperdickk: Szerintem a tanulmány nem tréfás, korrekt, a belőle írt index cikk viszont kritikán aluli mind szakmai szempontból, mind abból, hogy elfogulatlanul adja vissza egy tanulmány mondanivalóját.

on the other hand 2010.11.19. 14:02:19

@shua55: mi a baj a 2. ponttal? annak idején Járaiék még meg is lepődtek, mert nem értették, hogy a szocik miért küldtek egy szakértőt, nem ehhez voltak szokva. mondjuk biztos véletlen is volt. :)

az mt-tagság törvény szerint hat évre szól, azzal mi a bajod?

on the other hand 2010.11.19. 14:04:16

@sorokinV: mitől államidegen? hogy ilyen korábban nem volt? akkor sose legyen?

nem volt amúgy annyira ötletszerű, előtte két évig rágták a pártok, majd közös erővel elszabotálták a bevezetését. a válság idején szedették elő újra a fiókból a terveket.

Diocles 2010.11.19. 14:30:09

@on the other hand:
1. ugye ez volt 2009-ben, a választások előtt.
merte volna a Fidesz nem megszavazni Kopits Györgyöt, amikor ez alig titkoltan IMF-feltétel volt. (Kopits élete nagy részét az IMF-nél töltötte.)
szóval lehet ezzel érvelni, de ez olyasmi volt, mint amikor az amerikai filmeknek azért veszik el a felcsinált arát, mert a papus odanyomja a puskát...

2. Simor András kábé ugyanazt az IMF-kompatibilis-neoliberális kritikát adja, mint Kopitsék, miért kell akkor Kopitsék bizniszét is fenntartani évi 1 milliárdért? Amikor ugyanerre ott van Simor úr is, ráadásul érinthetetlenül?

NYJetsTD 2010.11.19. 14:30:40

Csak a pontosság kedvéért: A független felügyelő testület létrehozását már évek óta sürgette a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz és közgazdászok, miután 2006-ig Magyarország rendre jelentősen túllépte az éves költségvetésekben meghatározott államháztartási hiány célokat, az Európai Unió legmagasabb deficitjeit produkálva és sebezhetővé téve a gazdaságot az olyan külső sokkokra, mint amilyen 2008 őszén érkezett.

Most már ők kormányoznak, úgyhogy ez sem kell...
Ja, el is felejtettem hogy a KT-nek sem igazán tetszenek a jövő évi támasz nélküli adatok, akkor tűzre velük.
Operettország...

mojszipupi 2010.11.19. 14:50:37

A privát testőrség meg 10 milliárdba...
A KT ugyanúgy kényes orbánnak mint az AB. Bár végülis minek van szükség szakemberek véleményére mikor van nekünk egy géniuszunk is

Voltak hasonló géniuszaink az elmúlt 100 évben...sajnos

on the other hand 2010.11.19. 14:56:31

@Diocles: ez egy ilyen nagyon távoli, bölcsész-érvrendszer, ami közelebbről vizsgálva azért kevésbé meggyőző.

1. nem vagyok feltétlen Kopits-fan, de nála hitelesebbet a válság közepén aligha lehetett volna találni. nézd meg a linkeket, azon pár könyve.

2.

- a költségvetési előrejelzésben semmiféle IMF-neolib világnézet nincs. az egy technokrata munka.

- azt a munkát, amit most csinál a Tanács réges régóta kellene csinálni, tehát a beszántással nem szűnik meg ez a kiadási igény - hacsak persze nem akarunk továbbra is olyan igényességű költségvetéseket csinálni, mint eddig. és akkor most nem hozok példákat arról, hogy más országokban milyen hatástanulmányok készülnek egy-egy költségvetési hatású lépésre.

- Simorék nem csinálnak olyat, mint a KT. van nekik valami költségvetési elemzésük, mert a saját munkájukat befolyásolja, de ez csak azért volt hangsúlyos a 2000-es években, mert mindenki más hazudott a büdzséről.

Battlestar Galactica 2010.11.19. 14:58:26

Úgy hallottam, hogy a Fidesz be akarja tiltani a blogolást, mert egyre többen kritizálják benne, ami nemzetellenes és felhatalmazásellenes is.

ehja 2010.11.19. 15:00:46

@mojszipupi: Jó, hogy mondod. A terror elhárítók aki piti autótolvajokat tartoztatnak le. Akiket egyébként a "sima" rendőrök találtak meg.

Diocles 2010.11.19. 15:10:12

@on the other hand:

"Simorék nem csinálnak olyat, mint a KT. van nekik valami költségvetési elemzésük, mert a saját munkájukat befolyásolja, de ez csak azért volt hangsúlyos a 2000-es években, mert mindenki más hazudott a büdzséről."

nyilván nem látok bele alaposan, de Simorék most elég bőséges elemzést adnak, ráadásul a KT melletti érvek is arról szóltak, h az ő véleményük szinte egy az egyben megegyezik Simor MNB-jének véleményével.

tehát az én bőcsészparaszt agyamnak ebből csak az gyütt le, h:
1. Minek kettő ugyanolyan elemzés, dupla pénzért? Amikor Simorék is vállalhatják ezt a funkciót, vállalják is, tehát nem arról volna szó, h a csúnya kormányt senki nem ellenőrzi innentől.

2. azért az az egymilliárd tényleg sok.

igényes 2010.11.19. 15:15:12

Körülbelül 20 jogász dolgozik a Smittnek, de egy önéletrajzot nem tudnak létrehozni. Helyesírási hibák tömkelege. Egy ilye életrajz nagyon kevé helyen fogadható el.

www.keh.hu/index.php?submenu=schmitt_pal_eletrajz&cat=51

1. Személyes adatoknál a születési hely és idő felcserélve. Itt szerepel az adatoknál a feleség és a gyerekek.
2. Tanulmányok
siralmas
3. Nyelvtudás pontatlan, szint nincs megadva
4. Sportolói múlt (hát legalább a városokat beírta volna)
5. Politikai tevékenység
csak 2003 óta végez, kimaradt az MSZMP korábbról
5.Civil tevékenység a nagyköveti poszt?
6. Kitüntetések
nevetséges helyesírási hibákkal (csiillagja pl.

belekotty 2010.11.19. 15:16:17

A költségvetést a kormány és minisztériumai csinálják. Az eddig eltelt időben nem láttam hogy 0. Viktor bármiféle tanácsot megfogadna. Akkor egy gittegyletre 1 milliárdért nincs szükség.

csekk 2010.11.19. 15:19:00

Hijjjnye de jót röhögtem ezen a poszton, :)
...szóval éppen ideje, hogy elzavarják a francba őket.

Ilyenkor derülnek ki hova folynak el a milliárdok.
Hát ne!

sorokinV 2010.11.19. 15:35:28

@on the other hand:

Például azért, mert:
1, az ugyanilyen feladattal bíró ÁSZ többek között az Alkotmányban is nevesítve van
2, Az államháztartási jogtól idegen

Az kgt-ét eddig is szép számmal elemezték és eddig sem olvasta senki el, akiknek illet volna. Lehet számolatlanul létrehozni intézményeket, de az alapproblémán ez nem változtat.

AnnaKarenina 2010.11.19. 15:35:58

Van, aki meg sem érti, hogy ismét egy szakemberekből álló kontrollcsapat felszámolására tett kísérletről van szó. Nehéz elhinni, hogy az egyszeri jobboldali választópolgár megelégszik azzal, hogy
- persze, itt is csak a pénz folyik el,
- ugyanazt csinálják, akkó' minek,
- amit OV talál ki, az csak jó lehet.
Meg sem fordul egyik buksijában sem, hogy még a szociknál is sokkal nagyobb, ráadásul törvényesített lopás történik a közpénzeket illetően. Szóval vagy túl egyszerűek, vagy éppen az egészben valahogy érdekeltek írogatnak itt a várható intézkedés védelmében.
Pedig az is elég egyszerű, hogy komoly és felelősséggel végzendő munka nincs kontroll nélkül. Aki pedig felszámolja a kontrollt, azt azért teszi, hogy se akadálya, se hírvivője ne legyen annak, amit csinálni akar.

feiticeiro 2010.11.19. 15:43:00

@shua55: most erre mit lehet mondani, ez nem azt mutatja, h Kopits mennyire balos, hnm hogy a jobboldal nem szeret jó képességű közgazdászokat alkalmazni; Kopits sem balos ("szakmailag"), csak nem elég jobbos/lojális mert van független véleménye. Sztm az egyik legnagyobb baj a mostani dolgokkal, h nincs rendes közgazdász gárdája a fidesznek, aki 1-2 esetleg lenne magában a pártban az sem dolgozik, hnm elment politikusnak v businessmannek. Ráadásul sztm rengeteg pozitív externáliát termel az intézmény; Például miután az MNB meg a KTI, a két másik hely ahol ma folyik érdemi, folyamatos kutatás más dolgokkal foglalkozik, azért hiányozna a szakmának.

joel67 2010.11.19. 15:44:36

Sztem nagyon fontos intézmény, amely sok adat birtokában kiszámolja azt amit a kormány mond (teljesen mindegy milyen színű a kormány). A kontrol nagyon fontos. Pl. akkor is amikor egy ürhajót készítünk (pl. Fermiék majdnem felrobbantották annak idején Chicago-t, amikor az atomágját csinálták. Nem volt kontrol....) Különben az drága intézmény, amely az állampolgároknak évi 100 Ft-ba kerül per koponya? A hasznosság/költség aránya talán a legjobb az egész országban. Ja és a költségvetés 0,007%-ról beszélünk!!!!!!!!!

Betelgeuse-2 2010.11.19. 15:52:28

Valaki írta, hogy minek KT, hisz érrtelmetlen, sokba kerül ésatöbbi ésatöbbi. A KT-t éppen a Fidesz javasolta 2006 decemberében... Mert akkor még fontos volt a kontroll. Ma már nem fontos.

tlvajferi 2010.11.19. 16:21:16

a kormány már megint szétver valami értékeset?

ez vlt az az értékes "szakemberek" gyülekezete, amelyik azt tanácsolta a gyurcsány bandájának meg a bajnai vezérelte kaliforniai maffiának, hogy 100 évre adósítsa el az országot?

szét kell verni?
nem!
felkötni őket!!!

newcy67 2010.11.19. 16:23:13

Azért kell megszüntetni, mert a neve az átkos tanácsrendszerre hajaz! Persze mit tennének akkor, ha Nemzeti Polgári Költségvetési Felügyelőknek hívnák őket.

on the other hand 2010.11.19. 16:24:22

@tlvajferi: 2009-ben alakultak, trollkodj máshol. kösz.

vizibicikli 2010.11.19. 16:59:53

@tlvajferi: régen röhögtem rajtatok, most látom, hogy ez az átlag

bierkamp 2010.11.19. 17:06:40

mind kötelet fognak kapni az elszámoltatásnál...MERT ELSZÁMOLTATÁS NEKIK IS LESZ!!!!!!!!!!!!!

Blogger Géza 2010.11.19. 17:24:48

@on the other hand: "- a költségvetési előrejelzésben semmiféle IMF-neolib világnézet nincs. az egy technokrata munka."

Hát ez nem ilyen egyszerű. Ha csak annyit mondtak volna, hogy "megnéztük a költségvetés számait és jelen tudásunk szerint azok nagyjából tarthatóak, mi egy kissé magasabb (0,2%) hiányt és inflációt várunk." akkor ez OK is lenne. Ehelyett mintegy 4. ellenzéki pártként viselkedve elkezdték kritizálni a hosszú távú gazdaságpolitikai célokat, módszereket, másfajta költségvetési prioritásokat tartanának helyesnek stb. Szóval ez már kőkemény politika, nem egy sima ellenőrzés. Ráadásul lássuk be, Magyarország elég kiélezett pénzügyi helyzetben van, most tényleg kell állami pénzen 1Mrd-ért fenntartani egy ilyen károgó intézményt? Itt úgyis mindenki jobban tudja, mit kéne csinálni, 10 millió adószakértő és gazdaságpolitikus országa vagyunk.

economister 2010.11.19. 17:58:54

Ennek a javaslatnak még a tervezete is botrányos. Átcsoportosítani egy komoly szakmai színvonalat képviselő, költségvetési hitelességet erősítő intézmény büdzséjét, az említett szervezetnek? A hazánkban oly jellemző populizmus sokadik vadhajtása ez a bejelentés, amely már a hasonlat szempontjából is erősen demoralizáló.

Ha a költségvetés oly nagyon rendben lenne, akkor talán nem lenne szükség a Tanácsra. A jelenlegi helyzetben viszont ezt egyáltalán nem lehet kijelenteni.

A Tanácsból több embert ismerek személyesen, és nincs kétségem afelől, hogy mindegyik jobb képességű, mint szargyártóék feltehetően ízig-vérig lojális háttérmunkásai.
Igen, biztos kellemetlen, ha egy jobban hozzáértő szervezet kritikát fogalmaz meg a nem hozzáértőkkel szemben, de az ellhallgattatás helyett inkább a szakmaiság erősítése kellene a célja legyen a kormánynak. Ez lenne a receptje annak, hogy végre előre is léphessünk, ne pedig csak ismét hátra.

Vanek úr61 2010.11.19. 18:28:15

A képlet tiszta és világos:

- a jogállamiság kiteljesedett - nincs szükség Alkotmánybíróságra,
- a válság megszűnt - nincs szükség Költségvetési Tanácsra,
- a baloldalt börtönbe zárják - nem lesz szükség ügyészségre és bíráságra,
- a parlament működése máris puszta formalitás - nem lesz szükség Országgyűlésre.

Csupán egyvalakire van szükség: Kedves Vezetőnkre, aki törvényt hoz és még bíráskodik is. (+ még az őt kiszolgáló fullajtárokra - szükség szerint)

Egyébként javaslom megfontolásra: a KT feladatait delegálni kellene smittpalira, valszeg abban is olyan otthonosan mozog, mint az Alkotmányban.

vakpocok (törölt) 2010.11.19. 18:28:38

@igényes: a nagy tesó figyel és elég gyors is :) Amit említettél "csiillagja" azt mostanra már kijavították :), de gondolom a születési hely és idő megcserélésére még nem volt idő :D

on the other hand 2010.11.19. 18:45:06

@Blogger Géza: tudnál erre példát mondani? egy idézetet mondjuk valamelyik KT anyagból, vagy vezetői megszólalásból.

Bundili 2010.11.19. 19:04:42

Ha ezeket a blogokat olvasom, már elmegy a kedvem mindentől. Hogy lehet, hogy eltelt kb. fél év a Fidesz óriási, vitathatatlan győzelme óta és máris temetitek őket! Csak nem képzelitek, hogy a választók ezek alapján elpártolnak tőlük? Igenis meg kell várni, mi sül ki belőle, aztán ha annyira rémséges, mint az elmúlt 8 év alatt, akkor lehet vészharangokat kongatni!

Bundili 2010.11.19. 19:05:52

Érdekes, hogy hirtelen milyen sok okos ember bújt elő, akik most akarják megmondani a frankót. Eddig miért nem tették?

Mnofőnix 2010.11.19. 19:11:01

Mind az ÁSZ, mind a KT a kormánytól független intézmény, csakis a Parlamentne vannak alárendelve.

Az Állami Számvevőszék az utóbbi években mindig is véleményezte a költségvetési törvényt, valamint a zárszámadást.
A KT pár éve van csak, "mindössze" a költségvetési tervet véleményezi. Mit csinálnak az év további részében?
Ráadásul amióta van KT, az Állami Számvevőszék mégiscsak vizsgálja a költségvetési törvényt.

Nekem csak az nem tetszik, hogy egy költségvetési szerv megszüntetése nem csupán annyi, hogy a költségvetésből kihúzzuk a működtetés fedezetét. Rendezni kell az egyéb törvényeket, gondoskodni kell a dolgozókról. De nyilván ezt a hiányosságot pótolni fogják.

crey7 2010.11.19. 19:24:26

@Bundili:
Tudod mindezzel nem is lenne gond, ha látnám, hogy érdemi munka folyik jelenleg. De amikor egyszerűen minden lehetőség adott arra, hogy végre rendbe tegyenek minden rohadt pénznyelőt ebben a kurva országban, akkor hónapokat töltenek látszat intézkedésekkel, a helyzet pedig változatlan. 1 mrd forint a KT-ra? Muhhahaha. Kivetették az extra adókat a bankokra, a kereskedelemre, lenyúlják az mnyp befizetéseket, mindezt azért, hogy a költségvetést bevételi oldalon erősítsék. De mind emellett az egészségügy rendbetétele várat magára, a MÁV és a busztársaságok fenntartása irdatlan pénznyelők megint, az oktatási rendszerünk kritikán aluli, hadd ne soroljam...

ezek után ne csidáld, ha szidja őket mindenki, mert a választások már elmúltak, de még mindig kampányszaga van ennek az egésznek...

crey7 2010.11.19. 19:26:49

Illetve a KT körül, most a ,,kinek van nagyobb fasza,, játék zajlik....

theneverlate_Wizard 2010.11.19. 19:27:35

egyértelmű. el kell lehetetleníteni mindenkit, aki kicsit is képes hosszú távon gondolkozni.

így már kevésbé lesz feltűnő, hogy a kormány nem hosszú távban gondolkozik.

aki azt mondja, hogy nem kell egy független költségvetési javaslatokat elbíráló intézmény, az nézze meg Hollandiát. Ott a választási kampány során egy ilyen intézmény kiszámolja, hogy megvalósíthatóak-e a pártoknak a programjai. Ha nem ítélik annak, egyszerűen kiröhögik azt a pártot, és alkalmatlannak titulálják a választók. Na, ezt szünteti meg most a kormány.

Blogger Géza 2010.11.19. 19:32:08

@on the other hand: "hiányolják a Tanácsban a kormányzat részéről azokat a tartós intézkedéseket, amelyek javíthatnák Magyarország költségvetési egyenlegét. "

"A költségvetési törvényjavaslatban kirajzolódó költségvetési politika egy kockázatos terv, amelynek esetleges sikertelensége tetemes károkat okozhat - "

"A 2011-es büdzsé – szűken értelmezve – egy óvatos költségvetés, a Költségvetési Tanács számításai szerint akár a tervezettnél is alacsonyabb lehet a hiánya. Minősége és finanszírozása ugyanakkor valószínűleg nem teszi majd fenntarthatóvá – nyilatkozta Kopits György közgazdász, a Költségvetési Tanács elnöke a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorának vasárnap este.

A negatív hatás pedig kivetül a jövőbe, és akár tíz-húsz év távlatában is gondokat okozhat – derült ki a beszélgetésből. "

"Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerint a kormány által beterjesztett adómódosítások középtávon nem hoznak érdemi gazdaságnövekedést, ezért megkerülhetetlen a kiadási oldal átalakítása."

Nekem ezekből nagyon úgy tűnik, hogy Kopits nem arra korlátozza a maga és a KT szerepét, hogy a szűken vett jövő évi költségvetés betarthatóságáról mondja el a véleményét, hanem több évre előre akarja megmondani, mit hogyan és merre. Ez a jóindulatú értelmezés, a rosszindulatúbb meg az, hogy mivel érdemi támadási felületet nem talált a jövő évi költségvetésben, ezért máshol keres gyenge pontot, ahol támadhat. Persze szép lenne, ha valaki 3, 5 vagy 20 évre előre pontosan meg tudná mondani, hogy mi lesz, de ez szerintem nem elvárható egy költségvetéstől pláne nem ilyen helyzetben. Nyilván a hosszabb távú előrejelzések mindig elnagyoltabbak, nem erre koncentrálnak, amikor összeállítják a törvényjavaslatot.

Az is figyelemre méltó, hogy az utóbbi időben Kopits valóságos médiaoffenzívába kezdett, és nyilatkozatai alapvetően annak ellenére negatív kicsengésűek, hogy valószínűleg az utóbbi 10 év legalacsonyabb hiányú és legbetarthatóbb költségvetését fogja hamarosan elfogadni a parlament.

Ezt nem lehet nem észrevenni, de neki azért gyakorlatilag sikerül.

Blogger Géza 2010.11.19. 19:36:51

@theneverlate_Wizard: Egészen biztos vagyok benne, hogy ott a lehetőségekhez képest pártatlan objektív elemzéseket produkál ez a holland kormányszerv. Kopits rövid működése nagyon nem ezt sugallja. Az előző kormány idején meg a választás idején intenzíven hallgatott (vajon miért nem tőle hallottuk, hogy nem fog összejönni a Bajnai-Oszkó féle hiánycél?), most meg úgy kiabál, mintha összedőlne a ház.

Blogger Géza 2010.11.19. 19:42:53

@on the other hand: De ez is érdekes:

A Költségvetési Tanács saját számításai szerint a GDP növekedése jövőre akár fél százalékkal is jobb lehet a tervezetben szereplőnél, fontos lenne azonban 12-14 hónaposnál nagyobb távlatokban gondolkodnia a kormánynak bizonyos ügyekben - ilyen például a demográfiai helyzet vagy az alacsony foglalkoztatottság.

www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=44752

Szóval már a demográfia is hozzá tartozik.

Ex0dus 2010.11.19. 19:46:01

@Blogger Géza: Na azért legalább 2 dolgot jegyezzünk meg, habár te nagyon lapátolsz, hogy úgy mutasd be Kopitsot, mint valami mszp-s beépített embert.

1, Attól, hogy egy költségvetésben alacsony lesz a hiány, attól még nem biztos, hogy jó hosszabb távon. Kopitsnak totál igaza van, már középtávon is tarthatatlan ez a költségvetés, a hiány csak azért lesz most alacsonyabb, mert minden létező helyről sarcolják a pénzt.

2, Mitől baj az, hogy kifejti a véleményét nyilvánosan? A kormánypárt láthatólag leszarja, akkor miért ne fordulhatna a médiához?

Ex0dus 2010.11.19. 19:50:31

Meg különben is, az ÁSZ hatáskörébe helyezni? Abban a pillanatban szűnt meg hiteles forrás lenni, mikor odahelyeztek egy pártkatonát. Innentől ki hisz el bármit is amit ott kitalálnak?

kovacsguszti68 2010.11.19. 20:02:08

@Blogger Géza: Az ÁSZ feladata leginkább az ellenőrzés, tehát azt nézi, hogy a kormány a költségvetési tv-nek megfelelően gazdálkodik-e. Persze emellett vizsgálja az uniós pénzek felhasználását, önkormányzatok gazdálkodását, néha tanulmányokat is gyárt, stb. Mindezt éves tízmilliárd forintot meghaladó összegből.
Ezzel szemben a KT feladata az lenne, hogy hosszú távú modelleken vizsgálja a kormány egyes intézkedéseinek várható hatását, tehát megnézze pl, hogy a magánnyugdíjpénztári pénzek lenyúlása és felhasználása mit eredményez hosszabb távon és mi várható, amikor feléltük ezt a forrást is...

Blogger Géza 2010.11.19. 20:11:05

@Ex0dus: 1. A költségvetésnek nem középtávon kell tarthatónak lennie, hanem 1 évig. Ugyanis ekkora időszakra szól. Utána majd jön egy másik, ami szintén. A költségvetési tanácsnak nem feladata a középtávú gazdaságpolitika, társadalompolitika meghatározása, kidolgozása, minősítése. Legalábbis én ilyent nem olvastam róla.

2. Mondok egy példát: az elmúlt 20 évben ha pl. az AB egy javaslatról elmondta, hogy alkotmányellenes, akkor ezt szépen megindokolta, de onnantól csend volt, nem haknizták végi a médiát, most meg a csapból is Kopits folyik.

Aránytalannak érzem a dolgot. Én úgy látom, hogy megpróbálja felhatalmazás nélkül kiterjeszteni a jogkörét, hatalmát. Amúgy amit mond, abban van igazság, de ahogyan, ahol és amikor mondja, az kissé visszás.

Ex0dus 2010.11.19. 20:27:18

@Blogger Géza:
Egy ilyen hatóság a kormánnyal együttműködve tud dolgozni. Szerintem szimplán arról van szó, hogy a KT a média nyomásával akarja egyáltalán a tárgyalóasztalhoz ültetni a őket, és ez teljesen rendjén is van. Ehelyett a kormány válasza látszólag a fenyegetés.

Hát én szerintem meg amellett, hogy szakmailag vizsgálják a költségvetést, rendkívül fontos, hogy hosszabb távra is reflektáljanak, sőt elengedhetetlen. Nem lehet 1 években gondolkozni. Attól, hogy a költségvetés 1 évre készül, attól még a benne foglalt hatások potenciálisan sokkal több évre is kihathatnak.

Blogger Géza 2010.11.19. 22:01:12

@Ex0dus: Hát abban egyetértek, hogy a médianyomást használják. De szerintem ez nem azzal a hatással fog járni, amire gondolsz, hanem pont az ellenkezőjére. Ennyire ismerni kell a magyar politikai kultúrát, attól tartok, ez a Kopits vagy nem ismeri, vagy igazából nem is ez a célja.
süti beállítások módosítása