HTML

Forintblog

"A pénz a hatodik érzék. Muszáj, hogy legyen az embernek, különben nem tudja a másik ötöt sem igazán használni." – W. S. Maugham

Portfolio Blogger

Hírek

Linkblog

2010.12.11. 12:10 on the other hand

Orbán nem ismeri a legfőbb kétharmados szabályt

"Nincs szükség a devizánk gyengítésére, és kamatemelésre sincs szükség... mert friss pénzt kell a gazdaságba pumpálni" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap. Ha ezt az ifjabb George Bush mondta volna, nyilván bekerült volna az aranyköpések gyűjteményébe, amivel annak idején szórakoztattuk egymást, továbbküldve a méretes ökörségek és vicces nyelvbotlások csokrát.

 

 

Orbán mondása a laikusok számára értelmezhető bölcsészkedő semmitmondásnak, de amint a jegybanki kamatpolitika bírálataként fogjuk fel, érdemes elgondolkodni azon, hogy az általános bullshiten kívül mit is jelent mindez. Azt tudjuk ugyan, hogy a miniszterelnök a közgazdaságtudományt legszívesebben bottal sem piszkálná, valahová az úri huncutság és az értelmetlen bohóckodás közé teszi a jelentőségét, de hát ettől még sajnos vannak olyan összefüggések, amik léteznek, függetlenül attól, hogy épp melyik diszciplína hajlandó foglalkozni felük.

Egy ilyen egyszerű összefüggés a lehetetlen hármasság, ami már a bevezető tankönyvekben is benne van. Ennek lényege: egy ország (1) a teljes tőkepiaci nyitottság, (2) a kamatok önálló meghatározása, rögzítése és (3) az önálló  árfolyamszabályozás közül választva mindig csak kettő teljesülésben bízhat. (A kétharmadában, teccikérteni.) Anélkül, hogy mélyebben belemennénk, nézzük a mi esetünket! A teljes tőkepiaci nyitottság adott, ha erről le akarnánk mondani, akkor ki kellene lépnünk az EU-ból, és Észak-Koreát játszhatnánk Európában.

Innentől viszont két megoldás van: 

(1) a gazdaságpolitika rögzíti a maga számára kívánatos kamatszintet, de akkor elviseli, hogy a külföldi befektetők hozamelvárásainak ingadozása a forint iránti keresletet mozgatja, és így az árfolyam akár hektikus pályát is leírhat.

(2) a gazdaságpolitika rögzíti a maga számára kívánatos árfolyamszintet, de hogy a külföldi kereslet ingadozása ne térítse el innen a kurzust, ahhoz a kamatpolitikát alárendeli az ország kockázati megítélésének, és úgy mozgatja azt, hogy a forintbefektetések iránti külső kereslet stabilan maradjon.

Nálunk inkább ez utóbbi a jellemző, de tökmindegy, mert akárhogy is forgatjuk, az az elképzelés, hogy a kormány összevissza mozgatja a kamatokat, de közben az árfolyam változatlan marad voluntarista álom csupán. Vagyis amikor Orbán azt kéri a jegybanktól, hogy úgy csökkentse a kamatokat, hogy közben stabilan maradjon az árfolyam, akkor azzal csak a hozzá nem értését bizonyítja. Ami még nem is lenne baj, de hogy a környezetében nincs egyetlen olyan ember sem, aki ezt hitelesen el tudná neki magyarázni, az elég ijesztő.

Van egy dolog, amit azért lehetne tenni az ügyben, hogy alacsonyabb kamatok mellett is stabil maradjon az árfolyam: nem szabad hagyni, hogy a külföldi befektetők kockázatérzékelése csak a globális hangulattól függjön. Például ha a kormányzat mérsékelné a gazdaságpolitikájának a kockázatát, akkor a külföld hozamelvárásai (kockázati felárai) is mérséklődnének. Ehhez viszont nem a jegybanknak kell üzengetni, hanem a saját háza táján kellene körülnéznie Orbánnak.

113 komment

Címkék: árfolyam kamat jegybank gazdasagpolitika portfolioblogger


A bejegyzés trackback címe:

http://forint.blog.hu/api/trackback/id/tr842508376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

emzéperiksz 2010.12.11. 22:47:36

@Decadurabolin: azért nem működik, mert alacsony a kamat, és nem is kell a bankoknak forrás, mivel nem akarnak hitelezni. Ha itt is alacsony lesz a kamat, ugyanez lesz.

Lacdelo 2010.12.11. 22:49:28

@Morfologista:

Matolcsy meg a sajat haztartasat se tudja vezetni, azt is az asszony vezeti. Lehet hogy Matolcsy felesegenek kellene a Nemzetgazdasagi miniszternek lennie es Magyarorszag jobban jarna. :)

xxyati 2010.12.11. 22:55:41

"Erős forint nincs a célok között. "

- Nincs bizony, elinflálják a nyugdíjakat, a betéteket és a közalkalmazotti fizetéseket.
Csakhogy ez nem friss pénz, ez nem pénz. Ez pénzügyi kalandorság.
Nem azt csinálja amit kellene, nem a bürokráciát csökkenti.

gorcsev54 2010.12.11. 22:56:40

@Morfologista: Azért nem árt ha valamihez ért. (Mondjuk a joghoz ,ha már jogi diplomája van)és valóban vegye magát körül hozzáértőkkel,és ne talpnyaló "f"

haqim 2010.12.11. 22:58:29

i = r + π^e

i = nominális kamatláb

r = reálkamatláb

π^= várt infláció

vagyis a nominális kamatlábat (i) egy az egy arányban a várt infláció mozgatja.
az elmúlt hónapok csatái az mnb-vel arra irányultak, hogy kiszedjék simort, és betegyenek valakit a helyére aki úgy táncol ahogy a kormány fütyül, és megcáfolják ezt az alap azonosságot. ergó : trükközni akarnak oly módon, hogy kiszarják a spanyol viaszt. ugyanis jelenleg hiába teszik rá a mocskos kezüket a magánnyugdíjpénztári megtakarításra, mivel a hitel drágul majd folyamatosan ,hogy kompenzálja a kormányzati költekezések méretét, baszhatják az egész trick-et.

dr kíváncsivagyok 2010.12.11. 22:59:04

@emzéperiksz: Azért csökkentette a kormány (O.V.) a magas jövedelműek adóját, hogy élénkítsék a gazdaságot ! Semmi kétségem nincs , hogy fogják is élénkíteni . Az Osztrák, a Svájci és a Német gazdaságot, már ha nem olyan bátrak , hogy itthon tartsanak a napi fizetnivalóktól többet.....

Lacdelo 2010.12.11. 23:02:02

@xxyati:

Nem artana ha az euro mielobbi bevezetesen faradozna, ahelyett hogy az inflacios varakozasokat emelne Matolcsy is.

dr kíváncsivagyok 2010.12.11. 23:06:15

@Lacdelo: És ha az asszonyka (mármint Matolcsyné) megmakacsolja magát és mivel Ő intézi az ilyen dolgokat náluk, nem hajlandó visszamenni az Állami nyugdíjszektorba......? Na , baszki , sorban állhat szegény januárban....

dr kíváncsivagyok 2010.12.11. 23:07:36

@Akitlosz: jó hogy van itt valaki , aki érti a kormány szándékát.....és drukkol hozzá....

Lacdelo 2010.12.11. 23:12:22

@kíváncsivagyok:

En biztos vagyok benne, hogy Matolcsyne lesz az elso a sorban. Annak van esze, nem ugy mint a ferjenek. :)

Csigorin 2010.12.11. 23:20:00

ilyenkor orulok neki hogy ejroban kapom a fizetest...

Noxin 2010.12.11. 23:23:16

@Akitlosz:
Sok elkölthető pénze lett.
És mit kezd vele?
Jelen pillanatban:
1. kifizeti nyugdíjemelésre
2. kifizeti az árfolyamromlás miatti kamat felárat
3. + a kockázati biztosítás emelkedését az állampapírokra

Lacdelo 2010.12.11. 23:32:15

@Noxin:

Mikor lesz mar Magyarorszagon egy hozzaerto kormany? Lehet, hogy Bajnaikat kellene megkerni hogy jojjenek vissza. Nalam Oszko es Bajnai hitelesebb emberek mint OV es Matolcsy.

Morfologista 2010.12.11. 23:33:53

@kíváncsivagyok: Nyilvánvalóan nem megfelelő eszköz a magasabb jövedelműek állami transzfereinek növelése a gazdaság élénkítésére. Ugyanis az így keletkező költségvetési hiány az állami költekezést csökkenti ergo ugyanott van a gazdaság, csak az állam másra bízza a költekezést, ami nem szokása. Az adócsökkentés más célt szolgál szvsz. Azt remélik, hogy a módosabb polgárosodott rétegeket megtámogatva az adócsökkentéssel, plusz a 3 gyerek után járó magas adókedvezménnyel majd jól elkezdenek gyerekeket gyártani. Csakhogy ezek az ösztönzők Magyarországon marhára nem fognak hatni (legalábbis nem a kívánt módon), mert már senki nem hisz a politikusokban.

csárli hárper 2010.12.11. 23:41:50

Kurvára mindegy mit mond a zorbán meg a matolcsyné férje, az országnak már lőttek......dilettáns barmok ezek, mijafaszt csináltak évekig? állítólag húdenagyon felkészültek a kormányzásra oszt most mi van, szarakodás, hazudozás, szerencsétlenkedés. méghogy forradalom meg kétharmad, anyátokat azt......

dekol84 2010.12.11. 23:42:44

@kíváncsivagyok:
... és a szlovákot! Azért ne felejtsük, hogy a luxus autóban a seggét meresztők 90%-a, aki szlovák rendszámmal jár, intenzíven szidja a komcsikat és akkora magyar zászlót hord amekkorát a cigányok fuxban! Addig magyar csak, amíg a pénztárcája engedi! onnatól viszont rohadt libsi, csak nem tud róla a köcsöge!

Noxin 2010.12.11. 23:43:01

Az a legnagyobb baj, hogy eszükbe sem jut elmondani mit szeretnének. Iletve van nagyobb is, hogy a saját kijelentéseikkel mennek szembe napról napra. Igy marad a következtetés, hogy őksem tudják.
Nekem mostanában már csak viccek poénjai jutnak eszembe:
Nem vak az, csak bátor...
Egy ámokfutó? dehát mindegyik az!

stratez 2010.12.11. 23:47:15

Ha van hiteltelen résztvevője a magyar és a világgazdaság szereplőinek, az a pénzügyi szektor, az a nagy rakás szar, amiben nyakig ülünk világszerte, az jórészt nekik köszönhető. És ez még akkor is így van, ha erről a tényről a szokásos primitív orbánozással próbálják elterelni a figyelmet.

Noxin 2010.12.12. 00:04:46

@stratez:
Aha, ismét mindenki mást okolunk...
meg a primitiv orbánozás, az persze.

xxyati 2010.12.12. 00:28:13

@stratez: Na az lehet, de a világ pénzügyi szektorának alternatívája jegyrendszer és a cserekereskedelem.
Azokat már ismerjük.
A világ pénzügyi szektorával elég jól kijönnek azok az országok ahol közgazdaságot végzett emberek ülnek a miniszteri székekben és nem kétharmados az államforma.
Csináljátok csak, az ország ki fogja ezt is bírni, főképp az EU tagjaként. Legalább a Fidesz eltünik.

xxyati 2010.12.12. 00:34:09

@stratez: "a nagy rakás szar, amiben nyakig ülünk világszerte, az jórészt nekik köszönhető"
- Ebben óriásit tévedsz. A nagy rakás szar annak köszönhető, hogy a fejlett világ és Magyarország is, többet költ mint amennyit megtermel. A pénzügyi szektor ehhez csak a lufit fújta. Ha nem lenne aki feléli a virtuális pénzt, akkor a pénzügyi szektor nem tenné ezt.
A 70-es évek óta az árumennyiség megnégyszereződött, míg a pénzmennyiség inflációval korrigálva tizenötszörösre nőtt, jórészt a felfújt ingatlanjelzálogoknak köszönhetően.
Az ingatlanjelzálogok pedig csak akkor érnek valamit ha van termelő gazdaság. A magyar ingatlan jelzálog lufi felfújását, a támogatott lakáshitelekkel pedig melyik kormány is kezdte el?

xxyati 2010.12.12. 00:37:26

@Lacdelo: "Lehet, hogy Bajnaikat kellene megkerni hogy jojjenek vissza."

- Már mindenki ezt mondogatja. Bajnait vissza! Bajnai csendben tette a dolgát. De amíg Orbánt nem ítélik életfogytig dolomitbányára, addig nem lesz ebben az országban nyugalom.
De még mindig egy csomó hülye hisz benne, mint ez a sisakfejű.

xxyati 2010.12.12. 00:39:20

@Lacdelo: Matolcsy mosogasson otthon, mert a felesége jobban ért a közgazdasághoz, mint a barom férje.

freemind93 2010.12.12. 00:41:07

@Morfologista: azt se felejtsuk, hogy a magasabb jovedelmu reteg plusz keresetete veletlenul sem a belso kereslet elenkitesere hasznalja.

xxyati 2010.12.12. 00:59:41

@freemind93: És főképp nem magyar terméket vesz. És ahogy a dolgok állnak, nem is belső megtakarítás lesz belőle, hanem külföldi bankszámlákon fog landolni.

Nádasi Balázs 2010.12.12. 01:00:46

"Orbán azt kéri a jegybanktól, hogy úgy csökkentse a kamatokat, hogy közben stabilan maradjon az árfolyam, akkor azzal csak a hozzá nem értését bizonyítja."

-- én rendszeresen kérdezem mindenkitől, hogy mihez ért Orbán? Retorikailag nagyon jó. Manipulációban szintén, és ha kell, mellé is beszél (véletlenül téved, de sosem hazudik), jog + szereti a focit. Mihez nem ért? Közgazdaságtan, XXI. századi technikák, természettudományok, bölcsésztettudományok. Még így is kimagaslóan művelt és intelligens Szíjártóhoz, Schmitthez, Matolcsyhoz képest. Igen ám, de ahhoz, hogy félszeműként király maradjon, vakokkal kell magát körülvegye, hogy kimagasodjon a mezőnyből... :)

Amúgy természetesen lehet szidni mindenkit, az előző 8 évet is bőven, de nem ahhoz kell magát mérnie senkinek, hogy más mit csinált és hogy csinálta, hanem ahhoz, hogy hogyan lehetne ideálisan, lehető legjobban dolgozni, lehet mutogatni az előző kurzusra, de egyfelől ahhoz képest jónak lenni nem nagy szám (ismét csak arról van szó, hogy jól kell megválasztani az összehasonlítás alapját), másfelől meg sok dologban a mostani kormány még ahhoz képest is jóval rosszabb :)

porquenotecallas · http://antiblog.blog.hu 2010.12.12. 01:31:02

szeretnék én is beszállni az orbánozásba.
nem akarok lemaradni. csak én sajnos nem tudok akkora okos dolgokat mondani hozzá, mint ti.
úgyhogy csak ennyi: orbán rohadt fasiszta, rákosista, zsidócigánynáci. semmihez nem ért! éljen bajnai! éljen gyurcsány!
;)

Táskás Tóni 2010.12.12. 01:54:05

@VGY: Várjuk ki a végét? Igazad van , ha így folytatják, márpedig nagyon elszántak, akkor a vég nemsokára itt van. Még hányat kell aludni?

oanna333 2010.12.12. 02:01:18

Érdekes ha egy blog nem általánosságokról beszél, hanem szakmaiságról, nem jelennek meg a mocskos szájú turbó magyarok. Ez már megterhelő nekik.

Gyurmigyuri · http://www.g3.hu 2010.12.12. 02:23:19

Egy indiszkrét kérdésem van: Viktor hozzáértetlensége hogy lehet újdonság ? - első országlása idején is ugyanezt a "gazdaságpolitikát" próbálta megvalósítani, csak nem volt hozzá 2/3-os fülkeforradalomnenyiegyüttműködésrendszerenemzetiügyekkormánya.

Gyurmigyuri · http://www.g3.hu 2010.12.12. 02:44:21

Még egy adalék: Erdős Tibor akadémikus közgáz profot hallottam a rádióban.Mesélte hogy az Ő tanítványai voltak az ismertebb közgazdászok, jegybank elnökök, és a fidesz gazd szakértői. Maolcsiról egyenesen azt mondta nem ért hozzá, szerinte inkább Varga Mihálynak kéne a gazsaságpolizikát csinálnia. Még egy megjegyzése volt: az egész fideszes garnitúra az egyetemi padokból került a politikába, a tanult szakmájukat egy percig nem gyakorolták. Egyébként a cucilizmusban volt divat az iskolából kikerült megbízható káderek kinevezése minisztériumok élére.
Éljen a szocializmus, éljen munkáspáraszt megbonthatatlan szövetség! Hajrá!
Ki csinál? mit csinál? hova csinál? és mi folyik itt?
Ki érti most ki a komenista? ki a rohadt kapitalista? az undorító, erkölcstelen, gazdag, és pofátlanulnagyfizetésű?

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2010.12.12. 03:10:08

Nem baj a gonosz Felcsuti törpét nem zavarja semmi!! Nem érdekli a közgazdaság tudomány realitása!! Majd meg szavaza a két harmad aztán kész!! MAjd meg szavazuk az erös forintot az alacsony kamatot az álami nyugdijjat mindenkinek még a május 1-i napsütést is ami csak kell! Igy gondolkodik a törpe és hogy az ország rá megy egy psichopata megamániás ember agy rémére az nem baj!! Ezt szavaztátok meg ezt eszitek!! Köszi a postot postolo!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.12. 04:15:04

@Gyurmigyuri: hulyeseget azert ne beszelj
a Kadar korszakban 50 alatt lasztiba sem rughatott senki
pozsgay volt az elso un fiatalabb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.12. 04:17:17

@Gyurmigyuri: hulyeseget azert ne beszelj
a Kadar korszakban 50 alatt lasztiba sem rughatott senki
pozsgay volt az elso un fiatalabb

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.12. 04:36:58

Jó a bejegyzés.
Bölcsész (inkább jogászt kellene írnom mert sértő lehet a bölcsészekre) megközelítéssel akár olyan törvényt is hozhatunk, hogy holnaptól a gravitációs állandó nem 9,81 m/s^2, hanem 10 (mer' ez kerek szám).

Ez a fizikát erőszakolná meg és a következmények akár katasztrofálisak is lehetnek, mert összedől egy épület amit g=10 el terveztek.

A közgazdaságtan jogi megerőszakolásának is meglesznek a következményei, de ezek 10 millió embert érintenek NEGATÍVAN.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.12. 04:40:44

ó a bejegyzés.
Bölcsész (inkább jogászt kellene írnom mert sértő lehet a bölcsészekre) megközelítéssel akár olyan törvényt is hozhatunk, hogy holnaptól a gravitációs állandó nem 9,81 m/s^2, hanem 10 (mer' ez kerek szám).

Ez a fizikát erőszakolná meg és a következmények akár katasztrofálisak is lehetnek, mert összedől egy épület amit g=10 el terveztek.

A közgazdaságtan jogi megerőszakolásának is meglesznek a következményei, de ezek 10 millió embert érintenek NEGATÍVAN.

kappaapa 2010.12.12. 04:59:58

@ne most: Melyik befeketető? Aki pénzt és munkalehetőséget hoz ide, vagy aki állampapírokkal bűvézkedik? Az előbbi le se szarja a bűvészkedőket. Nem úgy dönt, ahogy a spekulánsok és messze nem az ő indokaik alapján.

Link Elek 2010.12.12. 06:13:25

eddig nem ertettem, hogy Kina miert nem teszi konvertibilisse a yuan-t. most mar ertem. szabadon akar jatszani mind a kamattal, mind az arfolyammal.
teszi is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.12. 07:06:17

@Lacdelo: Á!

Talán majd a 2020-as években lesz euró, ha lesz még a 2020-as években euró.

2006-ban kellett volna, lehetett volna bevezetni, ha akarták volna és tettek volna érte addig.

De inkább csak egyre távolabb kerül tőle az ország.

Másrészt az euró már nem is annyira vonzó pénz, mivel kiderült, hogy az eurózóna tele van gagyi országokkal, Görögország, Írország.

Az euró jó ötlet, igen jó ötlet, de elég rosszul lett megvalósítva.

Jó és helyes feltételeket fogalmaznak meg a felvételhez, de ha már felvettek egy országot, akkor utána teheti, amit akar.

Ha az eurózóna kitalálóinak elég esze lett volna, akkor a tagországoktól a felvétel után is megkövetelik folyamatosan a felvételhez szükséges feltételek betartását.
Amelyik nem hajlandó azt megbüntetni, végső esetben kirúgni a zónából.

Gagyi országokkal nem lehet erős pénzt fenntartani.

Pedig az eurónak jó esélye lett volna rá, hogy a világ legnagyobb presztizsű valutája legyen, de ezzel a módszerrel nem fog menni.

Bevezetése óta már elveszítette értékének tizenvalahány százalékát.

Studt 2010.12.12. 07:10:19

mit csodálkoztok?---a NEMZETI HAZUG LOPóS GONOSZ TÖRPE ,még azt is laprol olvassa, hogy: " jó napot kívánok kedves barátaim!!!!!"

Hülye mint a segg---ezt írták le neki a "kamatról" és Ő csak mondja , mondja a hülyeségeket---a magyar Nép elég hülye hogy beveszi--megérdemli ez a barom nép!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.12. 07:11:04

@Hari R. Seldon:

A fizika meg a közgazdaságtan között azért akad némi különbség.

A fizika természettudomány, nem az emberektől függ, a közgazdaságról ez egyáltalán nem mondható el. A gravitáció mértékét senki nem vitatja, de az egyik közgazdász ezt mondja, a másik meg azt, az csupán vélemények halmaza.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.12. 07:21:45

@xxyati:

A pénznek elvileg nem csak a csereeszköz funkciója lenne, hanem
értékmérő és értékőrző funkciója is.

Ezt a két funkcióját már nem képes ellátni, mert a pénz értékét folyamatosan rontják, extra bevételhez juttatva ezzel az államokat.

Az országoknak az adóbevételeikből kellene megélniük és nem hitelből, nem pénzrontásból.

Egy Keynes nevű közgazdasági terrorista találta ki ezt az eszement közgazdasági rendszert, ami most van. A politikusoknak meg nagyon tetszik, mert az a lényege, hogy ha jól megy a szekér, akkor költsenek sok pénzt hitelből, mintha háború lenne, ha meg rosszul megy a szekér, akkor költsenek még sokkal többet, még több semmiből teremtett hitelből "élénkítsék" a gazdaságot.

A hosszú távú következményekkel meg nem kell törődni, mert egyrészt hosszú távon úgyis mind halottak vagyunk, másrészt meg 4 évente úgyis választás lesz.

Komoly tudomány az ilyen közgazdaságtan, tényleg.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.12. 07:24:45

@Noxin:

Ha van többletforrás, akkor azt mindig az államadósság csökkentésére a legérdemesebb fordítani.

belekotty 2010.12.12. 07:25:45

Uraim, uraim!

Nézzétek a jó oldalát! Nekem van pár vérfideszes isemrősöm, már azok is szégyenkeznek. A magyar demokrácia kétpólusú volt a választások elött. Most mindenki megtapasztalhatta milyen a kétharmad, főképp egy Orbán kezében.
Vélhetően többpólusú lesz a magyar politika a következő választáson.
De addig lesz itt balhé, államcsőd, minden.
Hogy a nyári Orbán-Matolcsy tervekből nem lett semmi, abból kiderült hogy ezek nagyon kis fiúk a nagypolitika poronján. Nyárom még 7 százalékos hiányról és gazdaság élénkítésről beszéltek, úgy látszik tartottak nekik egy kis gazdasági gyorstalpaló az Eu hatalmasai.
Vagy lehet Orbán újabb világnézeti váltása (ja az nincs, csak az amit éppen a hatalomért mondani kell) miatt esetleg elolvasta Marx tőkéjét? A seggnyaló meg beleolvasott mert otthagyta az asztalon?

belekotty 2010.12.12. 07:32:32

@Akitlosz: Igy van. És hogy ne legyen infláció, a bankok ezt a jelzáloghitelezéssel teremtik elő.
Ismerős fogatókönyv, a banknak van 1000 dollárja. Hát ad hitelt egy akkori túlértékelt ingatlanra 1000 dollárt és bejegyez rá 1200 dollárt, mert ugye a kamatok. Majd ezt fedezetnek, virtuális pénznek használva, kér valahonnan újabb ezer dollárt - mostanában Kínától - és ismét kihelyez 1000 dollárt úgy hogy van újabb 1200 dollár jelzáloga valahol és 1100 dollár adóssága a banközzi piacon.
Csak ha a jelzálog lufi kipukkad, akkor az egész piramis összeomlik.
Ráadásul az ingatlanok hirtelen alulértékeltsége miatt még a jó hitelek is kétessé válnak.
Ráadásul a gazdasági mélyrepülés miatt még esetleg az sem tud fizetni aki egy normálisan teljesítő gazdaságban ezt gond nélkül tudná.

belekotty 2010.12.12. 07:36:11

De az egész alapvetően abból származik, ha egy társadalom többet használ fel, mint amit megtermel.
Fejlett világ ikerdeficit, Kínát meg tudjuk. na akkor lesz nagy gáz, amikor a fejlett világ nem lesz kína felvető piaca mind árura, meg hitelezésre, Kína meg a belső piacait élénkíti és a kínai ember is jól akar élni, miközben 30 év múlva lesz 500-600 millió idős emberük nyugdíj nélkül.

öcsi55 2010.12.12. 07:43:47

@belekotty: elvtárs!
A te barátaid,soha nem voltak vérfideszesek,ha most szégyenlik magukat!Azok épp olyanok mint te vagy.Végre van egy ember aki ezt az országot,a pocsolyából kiemeli.
Viktort majd nyolc év múlva kritizáld.Addig meg gondolkodjál ell,hogy az elmúlt évek szoc-lib politikusai mit műveltek,hogy ide jutottunk.

Id. Lencsés István 2010.12.12. 08:14:45

Ez a legnagyobb baj, hogy senki nem mer szólni neki. A háta mögött mondják szerintem az igazságot.

Nálunk inkább ez utóbbi a jellemző, de tökmindegy, mert akárhogy is forgatjuk, az az elképzelés, hogy a kormány összevissza mozgatja a kamatokat, de közben az árfolyam változatlan marad voluntarista álom csupán. Vagyis amikor Orbán azt kéri a jegybanktól, hogy úgy csökkentse a kamatokat, hogy közben stabilan maradjon az árfolyam, akkor azzal csak a hozzá nem értését bizonyítja. Ami még nem is lenne baj, de hogy a környezetében nincs egyetlen olyan ember sem, aki ezt hitelesen el tudná neki magyarázni, az elég ijesztő.

Id. Lencsés István 2010.12.12. 08:16:57

@öcsi55: Orbánék sem voltak mindig fideszesek, martonyi sem, pozsgai sem matolcsy sem. Smitt pál 2014 tavaszán átjelentkezik majd a Jobbikhoz, vagy az LMP-hez, vagy az Mszp-hez.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2010.12.12. 08:28:51

Azért az durva, hogy ma már pultos, vagy pizzasütő sem lehetsz egy vidéki kocsmában, ha nincs hozzá végzettséged, pedig mindkét szakma kb. egy nap alatt megtanulható . Ellenben miniszterelnök, vagy államfő bárki lehet.

Miért nem kötelező egy államelnöknek jogi végzettség, egy miniszterelnöknek meg közgáz? Plusz egy vezetői gyorstalpaló diplomáciából és történelemből.

öcsi55 2010.12.12. 08:31:45

@hunocska: idézném Markos György zseniális mesemodó paródióját.
Hány éves vagy herceg? huszonnyolc? És még hiszel a mesékben???
Azt azért ne írd,hogy Viktor is komcsi volt! Legyen egy szép vasárnapod.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.12. 08:37:29

@Akitlosz: Az anyag és energia megmaradás törvényei ugyanazok. A közgazdaságtan alapjait senki se vitatja.
Csak a laikusnak tűnhet vélemények halmazának. A törvények jellege a fizikához hasonló.

A fent említett törvény Heisenberg-féle határozatlansági reláció mintájára analóg.

Ha az forint árfolyamot szabályozod, akkor a forint kereslet és kínálat lesz ADOTTSÁG (külső paraméter) és ezen keresztül az alapkamat.

Ha az alapkamatot szabályozod, akkor az árfolyam lesz VÁLTOZÓ.

Mindkettőt egyszerre nem tudod szabályozni nyitott gazdaság esetén, de még zárt esetben is komoly problémákkal kell szembenézned, hogy megtaláld az egyensúlyt.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.12. 08:43:00

@Kiszámoló: Nem a végzettségen van a lényeg. A miniszterelnöknek ott a gazdasági minisztere és a pénzügyminisztere, aki ÉRT hozzá. Jelen esetben NEM ért hozzá. Ha hülye a kormány SZAKEMBER csapata, akkor cseszhetjük az egészet.

belekotty 2010.12.12. 08:52:15

@öcsi55: Világos, az lehet csak vérfideszes aki ennek a sok baromságnak tapsol. :-))
Nem érdekel a visszamutogatás, nem érdekel hogy majd 8 év múlva. Rákosiék is ezt mondták. A napi baromságok érdekelnek. Schmitt Nyali közleégéselnöksége, a visszamenőleges jogalkotás, a rendőrség és ügyészség kézivezérlése, az AB kiiktatása, stb.
No meg hogy nyáron más gazdaság politika lett meghirdetve, mint amit most kapkodva csinálnak.
A bizonytalanság miatt senki sem fog adózni normálisan, mindenki kimenekíti a pénzét, senki sem fog beruházni. A gazdaságnak annyi. Orbán szerintem nem párnák között fog meghalni, mert be fog lázadni a nép.

belekotty 2010.12.12. 09:04:17

@öcsi55: "elmúlt évek szoc-lib politikusai mit műveltek,hogy ide jutottunk. "
- Ugyanazt, csak kisebb mértékben mint tették Görögországban, Írországban, Izlandon, stb.
Hitelekből csináltak "jóléti" államot. Valaki kiszámolta az egyik blogon, hogy a 8 év jóléti intézkedései, kb 8 ezer milliárdba kerültek. Ehhez még 1000 milliárd amit elloptak. Ha mindez nincs és lenyesegetik a bürokráciát, kurva jól állnánk.
De a 300 forintról lehetett akkor népszavazni, meg Ab elé vinni, a manyupok államosításáról nem, meg már az AB sem nyúlhat bele ezekbe a törvényekbe. Tisztára Fehéroroszország.
Ha ezeknek te tapsolsz, akkor visszakellene menned a szobádba és nem a nővérpult gépét használni netezéshez, amit a pszcihiátrián egy betegnek nem szabadna.

Id. Lencsés István 2010.12.12. 09:08:06

@öcsi55: Kedves Öcsi!

Orbán Viktor a régi rendszer által támogatott kiváló KISZ titkár volt, kollégiumi elhelyezést kapott, később Soros ösztöndíjat is. Társai Rogán, Kövér szintén alapszervezeti KISZ titkárok. Lehet nem feledte el gyökereit, lehet Pozsgai írányítását elfogadja, márpedig elfogadja. Vajon miért butította le a Fideszt, miért zavarta be a fiatalokat a diákhitelbe, vajon miért nem enged új tehetséges fiatalokat a vezetésbe, miért nyúl vissza MSZMP gyökerekhez. Pintér belügy, Martonyí külügy, Matolcsy gazdaság, Csányi háttér pénzügy, szponzor.

Gondolod, hogy Kövér elfeledte gyökereit?

Kövér László (Fidesz-MPP) - Országos lista

1959. december 29-én született Pápán (Veszprém megye).
Apai nagyapja asztalosmester volt, az 1930-as évektõl a
szociáldemokrata párt, késõbb az MSZMP tagja. Anyai
fölmenõi a középosztályhoz tartoztak, nagyapja taxizott.
Édesapja, Kövér László (1933-1993) lakatos, édesanyja,
Ábrahám Erzsébet (1939) nyugdíjas adminisztrátor.
Testvére, Szilárd (1964) jogász. 1987-ben nõsült,
felesége Bekk Mária néprajz-történelem szakos
középiskolai tanár. Három gyermekük született, Vajk
(1988), Botond (1989) és Csenge (1994).
Az általános és a középiskolát Pápán végezte, 1978-ban
érettségizett a Türr István Gimnáziumban. 1978-1979-ben
sorkatonai szolgálatot teljesített. 1986-ban az Eötvös
Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán
szerzett oklevelet. Az egyetem elvégzése után, 1986.
február-szeptember között az MSZMP KB Társadalomtudományi
Intézetének ifjúságkutató csoportjában dolgozott
tudományos segédmunkatársként, majd fél évig ismét katona
volt. 1987-1988-ban az MTA-Soros Alapítvány
ösztöndíjasaként a közép-európai társadalmi mozgalmakat
kutatta. 1984-tõl 1988-ig a Jogász Társadalomtudományi
Szakkollégium (1988-tól Bibó István Szakkollégium) -
melynek 1983-ban egyik alapító tagja - szeniora, illetve
nevelõtanára volt. 1984-ben a Századvég címû
társadalomelméleti folyóirat egyik alapító szerkesztõje.
1985-ben egyik szervezõje volt a Szarvason rendezett
országos szakkollégiumi találkozónak. Ugyanebben az évben
az Országos Tudományos Diákköri Konferencián elsõ díjat
kapott a Duna menti népek konföderációs elképzeléseirõl
írott Halhatatlan utópia címû dolgozatáért.
A KISZ-tõl való szervezeti elkülönülés gondolata
elõször a szakkollégisták 1985. évi szarvasi táborában
fogalmazódott meg. Elképzeléseiket 1988-ban sikerült
megvalósítani: egyike a Fiatal Demokraták Szövetségét
létrehozó harminchét fiatalnak, 1988. március 30-án a
Bibó István Szakkollégiumban a Fidesz megalakítását
eldöntõ tanácskozás vitavezetõje. 1988. októberben, a
Fidesz I. kongresszusán az országos választmány tagjává
választották, e tisztségében 1989. október 15-én, a
Fidesz II. kongresszusán megerõsítették. 1989. októbertõl
1990. júliusig, a lap függetlenné válásáig a Magyar
Narancs felelõs kiadója volt. 1989 nyarán a Fidesz
képviseletében a háromoldalú politikai egyeztetõ
tárgyalásokon tagja volt az Ellenzéki Kerekasztal
tárgyalócsoportjának. 1990. júniustól a Nemzetközi
Gyermekmentõ Szolgálat magyar egyesület vezetõségi tagja,
1994 végétõl elnöke.
Az 1990. évi országgyûlési választások második
fordulójában Veszprém megye 3. sz., Pápa központú
választókerületében a Fidesz és az SZDSZ közös
jelöltjeként országgyûlési képviselõvé választották.
1991. október 15-ig az önkormányzati, közigazgatási,
belbiztonsági és rendõrségi állandó bizottság, 1991.
október 15-tõl a mentelmi és összeférhetetlenségi (1992.
október 13-tól az átszervezett mentelmi,
összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló) különbizottság
tagja. 1990. december 4-tõl 1993. április 26-ig a
nemzetbiztonsági különbizottság elnöke volt,
megbízatásáról frakcióvezetõvé választása miatt mondott
le, ezután tagként dolgozott tovább a bizottságban. 1992.
februárban, a IV. kongresszuson újra a Fidesz Országos
Választmányának a tagjává, majd 1993. novemberben, az V.
kongresszuson alelnökké választották, e tisztében az ezt
követõ kongresszusok megerõsítették. Egyik kidolgozója a
párt mûködési szabályzatának, amely 1993 tavaszán többek
között föloldotta a felsõ korhatárt. Az 1994. évi
országgyûlési választásokon újra Veszprém megye 3. sz.,
Pápa központú választókerületében indult, az elsõ
fordulóban 13,36 százalékkal a negyedik helyen végzett.
Veszprém megyében listavezetõ volt, a parlamentbe pártja
országos listájának harmadik helyérõl került ismét be. Az
Országgyûlésben a nemzetbiztonsági állandó bizottságban
dolgozik. 1994. augusztus 30-tól 1995. szeptember 4-ig,
majd 1995. december 1-jétõl újra a mentelmi,
összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló állandó
bizottság tagja, a bizottságon belül részt vesz az
Európai Unióhoz való csatlakozással foglalkozó
albizottság munkájában.. 1995. szeptember 5-tõl november
30-ig tagja volt az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi
állandó bizottságnak is.
Hivatali címe: Képviselõi Irodaház, 458. szoba.

Lezárva: 1996. december 20.

v-olga 2010.12.12. 09:11:51

@belekotty: Orbán régen sohasem volt komcsi. Most viselkedik pont úgy...
A jóléti államot is éppen ő kezdi visszaállítani. Amit Bajnai elkezdett lebontani, azt építi vissza. Gyes, ingyenes tankönyv mindenkinek, elvette az alacsony keresetűek fizetését, most a lopott nyugdíjakból elkezdi kipótolni. Elvette mert Matolcsy arra sem volt képes, hogy egy gazdasági hatástanulmány számoltasson. Kétbalkezes jobbkéz.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.12.12. 09:12:06

Ahhoz képest, hogy egyfolytában azt hallottuk, felkészültek a kormányzásra... Teljes tényleg a káosz. Az a legszebb amikor szemellenzős fidesznyikek azt nyomatják, hogy nem tudták, hogy milyen állapotok vannak... Ott sem voltak? Bár az igaz, talán többet kellett volna bejárni a narancskomcsi elvtársaknak a munkahelyükre, meg megkérdezni a költségvetési tanács elnökét, akit évek óta Varga Mihálynak hívtak, hogy wazze Miska, mesélj!? Amikor csak ötletelés és fosztogatás van, azért, hogy osztogatni lehessen a haveroknak, ide 10, oda 20 milliárd? Miközben éves szinten 500 milliárdról mondanak le a 16% miatt? Nem mondod, hogy azt majd a gazdaságban forgatják vissza azok, akik profitálnak belőle... Közben a nemzetközi piacokat lehet nem szeretni, meg vitatni a kompetenciájukat, de ha nem tudunk alkalmazkodni a világhoz, akkor lenyomnak pillanatok alatt bennünket és jönnek majd az elvtársak ezzel a szar dumával, hogy gazdasági szabadságharcot folytatunk... Elmebetegek. Egyébként fidesztrollok figyelmébe ajánlom, hogy ezt a szar dumát Viki haverotok csak itt nyomatja, külföldön valami más szöveget ad le... Tetszettek azt hallani, amikor fényezték Bajnait ott? Pedig igen... Idehaza meg szidták. Mert ha külföldön előadná a szabadságharcos szart, kiröhögnék és max. valamelyik államtitkárral beszélgethetne. Komolyan, ezekkel a képességekkel ezeket az embereket egy normális céghez középvezetőnek sem vennék fel. Diplomáciai és gazdasági érzékük Kínában lehet, hogy elmegy, de Európában??? A cocik baromságai után ezek baromságai már sok az országnak, márciusig teljesen beborítják az országot ezek a szerencsétlenek. Oszt szívni fogunk mind, ők meg legfeljebb a rohadt mocskos kapitalista tőkére fognak mindent. Mint az '50-es években futott komcsi elődjeik.

red shield rapresentative 2010.12.12. 09:16:59

@hunocska: Érdekes ez a Kövér életút ismertetés. Tudomásom szerint csak a nagyon megbízható embereket hívták vissza ilyen végzettséggel tartalékos szolgálatra. A Katonai Biztonsági Hivatal jogelődje, megbízhatónak tarthatta.
Kimondottan megfelel a korabeli MSZMP káderutánpótlási elképzelésének. Megtalálta segítséggel az érvényesülés felé az utat. Valaki kellett, hogy támogassa, semmit nem adtak ingyen, elkötelezettnek kellett lenni.
Pozsgai persze kereste a fiatalságot. Máig is Acélos ember.

öcsi55 2010.12.12. 09:23:43

@belekotty: az élet nem egy győzelmi menet!

A szoc-libek műveltek,csak zseniális gazemberek is!

Id. Lencsés István 2010.12.12. 09:29:57

@belekotty: Isten hat nap alatt teremtette meg a világot, vagy hét nap alatt. Vitáznak erről, állítólag a 7. nap volt és ma is az. Pihenőnap.

Orbán Viktor 9 hónap alatt teremtett gy gyermeket, mondjuk rá az asszony nagyob áldozatot hozott, mert Viktor csak, legyünk nagylelkűek 60 percet dolgozott a projekten. Az igazsághoz tartozik 5 x 60 percet. Még egynapos munka sem volt.

Viktor 2011 január 11-én lép a 9. hónapba, de nincs semmi látható eredmény.

Viktor 2010 április 11-én teljes készenlétben volt állítólag, de sem 6 nap után, sem 7 nap után eredményt nem tudott felmutatni. Tehát Viktor bizony nem Isten.

Várjuk a szülést, nem lesz koraszülés az biztos, nem tudjuk vetélés lesz-e, drukkoljunk ne legyen!

Id. Lencsés István 2010.12.12. 09:31:47

@öcsi55: Most pont Kövér Lacit bíráltad. A pápai szdsz támogatta!

Shawher 2010.12.12. 09:42:45

@MAGYAR KATONA:
Előbb előfelvételis volt 11 hónapig aztán letöltötte a maradékot, ugyanis akkor 18 hónap volt a kötelező.
Persze komcsizni eccerűbb, mint utánajárni.

csaklesekminta 2010.12.12. 09:57:06

Hamarosan ismét levelet kapnak a nyugdíjasok. Ők majd eldöntik helyes-e az irány, vagy sem. Biztosan nem téveszti meg őket semmiféle közgazdasági, pénzügyi szakember.
Ah! Milyen figyelmes önzetlen ez a levél.

Mylady 2010.12.12. 10:02:53

Nem kell félni, legfeljebb betiltja a közgazdaságtant is, ha nem úgy működik, ahogy szeretné...

red shield rapresentative 2010.12.12. 10:04:18

@Shawher: Hát igen, de sorkatonai szolgálat után csak a legmegbízhatóbbak mehettek külföldre (feledési időszak)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.12.12. 10:11:24

1. Tökéletesen igaz, amit a blog a kamatszint alakulása és az FX árfolyam közötti összefüggésről ír, bár kissé bő lére van eresztve. ( mondjuk rövidebb lenne, ha a kamatparitás képletét írta volna fel a szerző ).

2. Matolcsi ( meg a többi ) tényleg egy nagy farok. Heim, Varga meg Járai ( tud vonalon Pálinkás ) valóban értenek a dolgokhoz, hiba volt nem őket megbízni. A fidesz káderpolitikája több mint aggasztó.

3. Az országkockázati felárról írtakkal végképp nem értek egyet.
Miért nőtt a CDS spread ? ( modulo az eurozóna ). Azért mert a kormány elhajtotta az IMFet.
Mit akart az IMF ? Egyfelől a kiadáscsökkentést ( ez jó ) másfelől a bevételnövelést ( vagyis ADÓEMELÉST , ez marhaság ), harmadfelől meg azt, hogy mindezek terheit a lakosság és ne a vállalatok viseljék.
Ez utóbbi a legkevésbé jó. Ha van egy országunk, amelynek nincs jövedelemtermelő képessége, és ott a lakosságot sanyargatják, az elfogadható, mert ugye ahol nincs ... Magyarországgal nem ez a helyzet. A kormány onnan vesz el, ahol van, és ez az IMFnek ( és a hitelezőknek ) nem tetszik.

Mindenesetre el lehet gondolkodni, hogy az IMF által szorgalmazott rend mikor vezet oda, hogy az ország versenyképes lesz. Ezt próbálják megvalósítani már 15 éve, az eredmény látható. Az eredmény annak is köszönhető, hogy a lakosság pofátlan és nagyarányú tőkekivonást nem tolerál, ha ez az életszinvonala rovására megy. ha meg nem megy, akkor hitelekből kell a hiányt fedezni, amely az ismert eredménnyel járt.

4. Ami még tetszik, az az SZJA csökkentés. Egész egyszerűen nem megy, hogy ugyanazok az SZJA kulcsok legyenek, mint p.l. Belgiumban, de már a belga jövedelem harmadától. Ez megöli a kreativitást és azokat az értékeket amelyektől az ország helyzete javulna.

Ami baromira nem tetszik, az a kiadáscsökkentés elbliccelése, és életképtelen struktúrák finanszírozása.

5. Az mnypről. Az mnyp gleichschaltolása valóban nem szép, és ez joggal csökkenti a bizalmat. Azonban arra jó, hogy az ország olcsón jut forráshoz ( na ja, ezt Rákosi is igy gondolta ). A kormány most a cégeket nyúzza, de azért hiba azt gondolni, hogy a lakosságra nem kerül sor. Szerintem ez még mindig jobb dolog, mint az SZJA megemelése, vagy az ingatlanadó.

Ami nem tetszik az az, hogy az igy elszedett pénz egy részét a kormány szociális kiadósokra ( pláne az előnyugdijak kifizetésére ) fordítja. Na ezen kellene felháborodni.

5. Ami pedig a választási lehetőségeket illeti : inkább egy fidesz, mint egy mszp. Láttuk, hogy az mszp hogyan áll hozzá a középosztályhoz ("Aki 6 MHUF nél többet keres, az gazdag"). Azt is láttuk, hogyan áll hozzá a megszoritásokhoz : az ingatlaladót ugyanazon a napon fogadtatta el, amikor a Simorra szabott offshore amnesztiát meghosszabbította.

red shield rapresentative 2010.12.12. 10:12:20

@csaklesekminta: Adnák oda a devizahiteleseknek a pénzt!

Három hír!

1. Szíjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a közjogi méltóságok valamennyi háztartásba el kívánják juttatni levelüket, amelyben a magyar emberek csatlakozását kérik az Ajka mellett történt szerencsétlenség megsegítésére kialakult széles körű összefogáshoz.
Jól tudjuk, hogy a háztartások száma Magyarországon 3 millió 800 ezer (10 Ft a színes másolás, 2 Ft a boríték/db, postaköltség 80 Ft)

Háztartások száma 3 millió 800 ezer Levelezés értéke:3 800 000 háztartás x 2 Ft boríték költség = 7 600 000Ft x 10Ft színes másolat = 76 000 000Ft x (3 800 000 háztartáshoz a Magyar Posta 80 Ft-ért viszi el a levelet =304 000 000Ft
7 600 000Ft boríték
76 000 000Ft levél nyomtatása, papírral együtt, grafikai tervezést nem számolok.
304 000 000Ft Posta költség
Összesen: 387 600 000Ft-ba került az orbáni, schmitti levél.. Ezt ugye valaki fizette, de kicsoda?

2. A miniszterelnök levelet ír a nyugdíjasoknak a jövő héten. index.hu/belfold/2010/12/11/a_miniszterelnok_levelet_ir_a_nyugdijasoknak/
Nyugdíjasok száma 2010. augusztus: 2 millió 980 ezer Levelezés értéke: 2 980 000 nyugdíjas x 2 Ft boríték költség = 5 960 000Ft x 10Ft színes másolat = 59 600 000Ft x ( 2 980 000 nyugdíjashoz a Magyar Posta 80 Ft-ért viszi el a levelet = 238 400 000Ft
5 960 000 boríték
59 600 000 levél nyomtatása, papírral együtt, grafikai tervezést nem számolok.
238 400 000Ft Posta költség
Összesen: 303 960 000Ft-ba került az orbáni levél.. Ezt ugye valaki fizette, de kicsoda? Nem kis összeg!
691 560 000Ft. Ez egy úri huncutság eddig!

3. Nincs vége! Hamarosan levelet kapnak a kormánytól a magán-nyugdíjpénztári tagok is. Őket Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott az év végén vagy a jövő év elején tájékoztatja arról, hogy "maradhatnak a kölcsönös felelősségvállalásra épülő rendszeren kívül, vagy visszajöhetnek a biztonságot nyújtó állami nyugdíjrendszerbe." Ma a nyugdíjak biztonságát csak az állami rendszerben lehet garantálni - tette hozzá Szíjártó.

Selmeczi Gabriella levele belekerül 3 090 000 MNYP tag x 10 Ft levél x 2 Ft boríték x 80 Ft Posta = 3 090 000 Mnyp tag x 2 Ft/boríték = 6 180 000Ft + 30 900 000 levél/10Ft + 247 200 000Ft postaköltség
6 180 000 boríték
30 900 000 levél nyomtatása, papírral együtt, grafikai tervezést nem számolok.
247 200 000Ft Posta költség. Ez összesen: 284 280 000Ft.

1+2+3 levél együttesen: 975 840 000Ft

Kérdések:

1 Szabad-e FIDESZ PR leveleket írni állami költségen?
2. Esetleg azzal védekeznek, hogy nagy tételben olcsóbb, de csak azért lehet olcsóbb, mert mi fizetjük meg az olcsóságot.
3. Mondhatják, nem mindenhová küldték meg. Igen, de akkor mi alapján szelektáltak, milyen információkkal rendelkeznek az állampolgárokról.
4. Honnan vették a címlistát, fizettek érte, ha igen kinek, ha nem miért nem fizettek érte? Az mondják a Nyugdíjfolyósítótól!
5. Ki címezte a PR leveleket.

Surko 2010.12.12. 10:16:40

A probléma szerintem máshol van.
Az a hipotézis ugyanis, hogy alacsony kamatkörnyezetben ömlik a hitel a piacra és az majd növekedést generál csak a történet első bekezdése.

Egy olyan gazdaságban, ahol több a megtakarítás, mint a kihelyezett hitel, ez tényleg így is van. Ott ugyanis a hitelpiac kínálati, azaz a bankok a fölösleges forrásaikat egymással versengve, hitelkamatokban egymás alá kínálva próbálnak pénzt kihelyezni. (hitelt nyújtani)

Na de mi van egy olyan környezetben, ahol nincsenek fölös megtakarítások? Mint például Magyarországon, ahol több hitel van kihelyezve, mint a megtakarítások összessége?

Mint jelent ez? Azt, hogy a már korábbi hitelnyújtást is külföldi hitelekből finanszíroztuk. Jellemzően a külföldi kézben lévő hazai nagybankok anyabankjainak hiteleiből. Azaz a szorgos osztrák, olasz és német állampolgárok megtakarításait hiteleztük ki itthon.

Ez egészen addig hitelbőséget teremtett, ameddig jó befektetésnek (értsd: alacsony kockázat magas megtérüléssel) tűnt a magyar hitelnyújtás. Addig öntötték ide a külföldi tulajdonosok a pénzt.

Nos, mindez megváltozott. Itthon a kockázat megemelkedett, a profitokat meg egy idióta kormány extraadóval sújtja. Ki akarna ide pénzt hozni?

Mi történik ilyenkor? Idézzük újra elménkbe: nálunk kevesebb a megtakarítás, mint a kihelyezett hitel. Vagyis nincs mit kihitelezni, ha külföldről nem tolnak ide pénzt.

Azaz hiába viszi le a jegybank a kamatokat, attól még nem lendül fel a hitelezés. Egyszerűen azért, mert nincs miből, nincs mit kihelyezni.

Antall József szavaival élve: tetszettek volna takarékoskodni.

Surko 2010.12.12. 10:24:51

Az általam nagyra tartott Felcsúti Péter fogalmazta meg egyszer nagyon találóan:

"a jegybank nem alakítja a piacot, csak olvassa."

Vagyis attól nem lesz olcsóbb a hitel, hogy a jegybank leviszi az alapkamatot.

Hiszen ha az állampapírok piacán magas a kamatszint - mint ma, amikor 6% a 12 hónapos diszkont kincstárjegy (DKJ) hozama - akkor a jegybank teljesen mindegy, hogy hova állítja a kamatszintet, a piac majd megmondja, hogy mennyiért hajlandó kölcsönt adni.

Ha pedig az állam csak 6%-on kap forinthitelt 12 hónapra, akkor a jegybank állíthat 5,5%-os alapkamatot, attól még nem lesz valóban annyi a piaci forrásköltség.

Vagy valaki tényleg azt hiszi, hogy ha a jegybank holnaptól 3%-ra vinné le a forint alapkamatát, akkor hirtelen 3%-on lehetne hitelhez jutni???

Ugyan miért adnék kevesebb kamatért cserébe egy kereskedelmi banknak, ha adhatom a fölös pénzemet a magyar államnak alacsonyabb kockázat mellett 6%-on?

A kamatszintet nem az MNB, hanem a piac alakítja. A piac érzékenységére meg a kormánynak van ráhatása. Dilettantizmussal, meg habzószájú tőkeellenességgel nem lehet csökkenteni a kockázati felárakat...

Ezen gondolkodjatok el!

Surko 2010.12.12. 10:29:12

Egyébként még ha le is menne a kamatszint, akkor sem lenne hitelexpanzió, ha a külföld nem nyújt nekünk fedezetet hozzá.

Márpedig ők jelen környezetben igyekszenek messziről elkerülni, hogy növekedjen a magyar kitettségük.

Nem a kamatszint tehát a legfőbb driver, hanem a megtakarítás, a kihelyezhető pénztöbblet.

Nekünk ilyenünk nincs és egy ideig még nem is lesz.

Bár ki tudja? Lehet, hogy az államosított MNYP megtakarításokból feltőkésítik a takszövöket, netalán megvásárolják az MKB-t, aztán majd rajtuk meg az MFB-n keresztül hitelezik ki a nyugdíjvagyont.

Dracon 2010.12.12. 10:38:31

@öcsi55:
Élvtárs.
viktor patkány nem volt komcsi, a komcsik nelvelték ilyenné élükön pozsgaival (amúgy ha valaki KISZ titkár volt mint a viktor meg arogánstóni akkor tán valami közük volt a kommunizmushoz)
No de eltértünk a témától, viktor nem volt komcsi viktor komcsi MA IS.

Amúgy meg le kellene már szokni arról hogy mi volt 8 évig, szar volt mindenki tudja ezért el lett a maszop küldve a retkesbe.
DE viktor patkány regnálása alatt egy dolgot már is elért. Sokan megbánták azt hogy elküldték a maszopot! A viktor a forradalmi hevületében mindenkinek kolbászt igért a kerités léc helyére, most ezek a szegény megvezettek azt látják hogy meglesz a kolbász de azt nekik kell megvenni és odaadni azoknak akiket viktorka jobban komál mint őket.

Szóval ülj le és hallgass

moncayo 2010.12.12. 10:41:00

@MAGYAR KATONA: Én hasznosítom ezeket a levélpapirokat. Kicsit kemények, de ha már a saját adómból van, csak felhasználom. Nem is beszélve a közbe érzett élvezettről. Ha a következőt megkapom, használat után visszaküldöm a feladónak. Ha csak 100 ezren ezt csinálnák a Sándor Palota új neve Illatos Palota lenne.

Dracon 2010.12.12. 10:49:51

@moncayo:
Ja jül ötlet különösen azután hogy a viktor patkány ki akarja kérni a cimzettek véleményét.
Csak szegény ügyviteli dolgozót sajnálom mikor tonna számra kapja az ilyen véleményeket.

szemtanú 2010.12.12. 10:57:26

Nekem, laikusnak az jön le a közgazdaságtanból, hogy bizonyos körülmények bizonyos összefüggéseket alkotnak, mások másfajtát. Magyarul nem egzakt tudomány, rengeteg az ismeretlen befolyásoló tényező.
Kérdésem a tisztelt szakértő urakhoz és elvtársakhoz, akik annyira büszkék itt a szakértelmükre: Ha annyira egyszerű összefüggések és megoldások léteznek mint Ti azt állítjátok, akkor miért vannak az általános pénzügyi válságok - egyre gyakrabban - , vagy csupa hozzá nemértő van pozícióban az USÁ-ban meg szerte a világon?

red shield rapresentative 2010.12.12. 11:13:54

@moncayo: @Dracon: Szerintem ebben úri huncutság van megint. Orbán, hogy olvasná el a válaszleveleket, vagy repülget, vagy vacsorázik, Pápánál van, Platinát fogad. Éppen kiteszi a szűrét valamelyik kormányfő. Most meg nagyokat piálnak majd a borokból, melyet a mi pénzünkből vesznek Tokajban 5000Ft+ÁFA/liter. Ki jár jól?

Szerintem ezek megvették az Ápiszt, vagy Piértet. Valami üzletet sejetek e mögött.

csaklesekminta 2010.12.12. 11:39:07

Olvashatja ezeket a hozzászólásokat valaki "felsőbb" körökből? Netán teljesen felesleges, hiszen az új médiahatóság diszkréten rendet tesz, önkontrollara szorít, így 2-3 év múlva mindenki önként fényez majd?

Id. Lencsés István 2010.12.12. 11:44:49

Nagyon olvasmányos az alábbi közlés:

"A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) honlapján elérhetőek az állami vezetők javadalmazására vonatkozó adatok, eszerint Orbán Viktor miniszterelnöknek havi bruttó 1 507 400 forint illetmény jár május óta, ehhez jön még kiegészítésként az országgyűlési képviselői tiszteletdíja, ami bruttó 231 900 forint. A jelenlegi szja szabályok szerint a kormányfő nettó bére havi 905 553 forint, ami jövőre a családi adózás miatt 1 189 193forintra emelkedhet, mivel a miniszterelnöknek 5 gyermeke van, de a legidősebbek 20 és 18 évesek, ezért velük nem számoltunk. Orbán Viktoréknál a családi kasszájában tehát a jövő évtől havi 283 ezer forinttal több maradhat."

Havi 283 000Ft. Elgondolkodtató ennyi plusz jövedelem 3 gyermek után.
(Gondolom a focista gyerek nem kerül pénzbe, mert bentlakásos az Akadémián, és persze kalória pénzt és zsebpénzt, ösztöndíjat is kap Széles Gáboréktól, meg a kormánytól, meg mit tudom én kitől)

Orbán Viktor nem csinálja rosszul, ennyi plusz jövedelemből, csak ami a gyermekek után jár, plusz jövedelem hangsúlyozom nem elhanyagolható. Óriási érzékről tesz tanúbizonyságot.

Tudjuk egy gyermek nemzéséhez 1-120 perc elégséges.

Így írható az is, ha időtakarékosan oldja meg a nemző, akkor egy 5 perces időráfordítással lehet keresni 120 hónap alatt vagy 30 000 000Ft-ot. Ez az összeg nőhet, mert infláció, több kereset, esetleg nemcsak a miniszterelnöki fizetés, hanem egyéb befutó összeg.

Na, szóval ez nem rossz!

Ellentétben a fentiekkel van ellen példa is, amikor semmilyen kedvezmény sincs, a családi összbevétel 100 000Ft alatt van.

58múltam 2010.12.12. 11:59:20

@hunocska: Ne legyünk primitíven populisták...

Surko 2010.12.12. 12:15:07

Csak egy rosszabb dolog van annál, ha beteszi a lábát a külföldi karvalytőke,

ha nem teszi be...

:))

Goompah 2010.12.12. 12:24:35

@Hari R. Seldon:

"Bölcsész (inkább jogászt kellene írnom mert sértő lehet a bölcsészekre) megközelítéssel akár olyan törvényt is hozhatunk, hogy holnaptól a gravitációs állandó nem 9,81 m/s^2, hanem 10 (mer' ez kerek szám). "

Hááát, ezt a kommentet te valóban bölcsész (vagy jogász) megközelítéssel írtad, a gravitációs állandó értéke ui. egészen más:

hu.wikipedia.org/wiki/Gravit%C3%A1ci%C3%B3s_%C3%A1lland%C3%B3

Te a földfelszíni gravitációra (gravitációs gyorsulásra) gondolsz, annak az értéke 9.81m/s^2 .

Bocs, ha a lelkivilágodba tapostam. :)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.12.12. 12:31:59

@Dracon: "Sokan megbánták azt hogy elküldték a maszopot!"

Na, ha ez így van, akkor EZ AZ IGAZÁN IJESZTŐ. (nwm pedig az mnyp, az AB, meg a hasonlók.)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.12. 13:12:57

@hunocska: Érdekes teória.

Tekintve, hogy ezt az egész hét fogalmat csak az ókori Egyiptomban találták fel jóléti intézkedésként.

Ha jól emlékszem II. Ramszesz rendelte el, hogy hat nap munka után a hetedik nap a pihenésé legyen több ezer talentum kiesést okozva ezzel az államkincstárnak. Megtehette, jól ment nekik.

Csak nem pont akkoriban éldegélt arrafelé valami zsidó féle törzs, akik beépítették egyiptomi életük alatt tanultakat a vallási tanaikba?

Micsoda véletlen!

Goompah 2010.12.12. 13:30:39

@Akitlosz: Kein Wunder, daß er das nicht weiß, er is von Dummköpfen umgeben.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.12. 14:18:58

@Goompah: A lényeg, hogy tudod miről beszéltem és a mértékegységből mindenki rájött.
Tematikailag jobban illik ide a G (gravitációs álladó), de RETORIKAILAG jobb a kis g (ami földfelszínen állandó). mert arról van egy szemléletes képe az olvasónak.

(szakmailag korrekt volt a hozzászólásod)

Goompah 2010.12.12. 14:24:37

@Hari R. Seldon: Kicsit arrogáns volt a kommentem, ne haragudj. A mondandóddal egyébként egyetértettem.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.12. 14:27:28

@Goompah: Teljesen igazad volt. Legalább mi ne írjunk hülyeséget.

Dracon 2010.12.12. 15:30:57

@Scaramella va alla guerra:
"Na, ha ez így van, akkor EZ AZ IGAZÁN IJESZTŐ. (nwm pedig az mnyp, az AB, meg a hasonlók.)"

No igen szerintem ez az ami miatt fel kellene akasztani a bandát. Annál nagyobb bűn hogy visszakivánják gyurcsánybandát nincs.

De tegyük hozzá azt hogy a kommunistáknál (zorbánbanda) a szocialisták (gyurcsánybanda) jobb választás főleg úgy hogy ilyen kommunista húzásokat - a múltuk miatt - nem mernek a szocik meglépni.

öcsi55 2010.12.12. 16:41:02

@Dracon: sztár vagy babám!
Baráti társaságomban az győz,aki a legnagyobb baromságokat kapja.
Tehát: a pezsgő az enyém ma. Megkérlek, ha tudsz még többet írjál!

Shawher 2010.12.12. 18:17:55

@MAGYAR KATONA: Ez attól függött, milyen egységnél volt katona az illető. rakétásoknál ez 12 év is volt egy időben

valaki76 (törölt) 2010.12.13. 22:48:20

@Surko:

„Azaz a szorgos osztrák, olasz és német állampolgárok megtakarításait hiteleztük ki itthon”

te itt multiplikált hitelpénzről, „circulating credit” beszélsz

amikor a „szorgos osztrák, olasz és német állampolgárok megtakarításai” MÖGÖTT a külföldi bank hitelt helyezett ki lényegében a semmiből pénz teremtett

és miután ezt nem otthon tette, lényegében

inflációt exportált.

„Addig öntötték ide a külföldi tulajdonosok a pénzt.”

A semmiből teremtett pénzt

A privilegizált helyzetben lévő részleges tartalékolású bankok jegybankok által koordinált csoportjai nem hitelközvetítéssel, hanem fedezet nélküli pénzteremtéssel

Jövedelem és vagyon-újraelosztással foglalkoznak.

„Vagyis nincs mit kihitelezni, ha külföldről nem tolnak ide pénzt.”

Valódi pénzt eddig se toltak ide, inflációt exportáltak

Something for nothing

Ez a modern pénzrendszer mottója

Egyéb kulcsszavak:
- bankjegy-kibocsátási monopólium
- monopoljövedelem
- jövedelem és vagyon-újraelosztás
- nemzeti és nemzetközi kartellizálás
- privilégium

„attól még nem lendül fel a hitelezés. Egyszerűen azért, mert nincs miből, nincs mit kihelyezni.”

Az a baj, hogy nyugaton is pontosan ez a helyzet a mesterségesen generált inflációs boom nem tőkefelhalmozásról, hanem tőkefogyasztásról szólt.

valaki76 (törölt) 2010.12.13. 22:49:23

A semmiből teremtett fedezet nélküli pénzt

így pontos, ezt öntötték ide.

valaki76 (törölt) 2010.12.13. 22:53:10

@Surko:

„A kamatszintet nem az MNB, hanem a piac alakítja. A piac érzékenységére meg a kormánynak van ráhatása.”

A masszívan manipulált piac.

A bankrendszer esetében a piaci ármechanizmus már csak nyomokban van meg.

Nagyon távol került már ez a szektor az ún. kapitalista termelési módtól.

Ami a bankrendszerben van az nem kapitalizmus, hanem bismarck-i értelemben vett szocializmus.

valaki76 (törölt) 2010.12.13. 22:55:26

@Surko:

A fedezet nélküli pénzre épülő hitelexpanzió törvényszerűen összeomlással végződik, persze vannak akik nagyon sokat nyernek vele.

valaki76 (törölt) 2010.12.13. 22:57:44

a fenti gondolat elsősorban a modern bankrendszerre vonatkozott, ők élnek főállásban pénzteremtésből. Kezd eldurvulni a show.

Egyre vadabb és érdekesebb az előadás:) A nyersanyag és nemesfémárak pedig szárnyalnak ebben a naaagy deflációban:)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.12.13. 23:18:30

@valaki76: téged kivágtak a közgázról és ezért kompenzálsz?

valaki76 (törölt) 2010.12.13. 23:45:11

@mcs:

Mit kompenzálnék? Tényleg szórakoztató a nemzetközi show:) Különösen 2008 óta:)

Várom a további fejleményeket.

Pl.

zirp (zero interest rate policy)
+
QE3
QE4
QE5
QE6
QEx
Stb.

Sokat kell még lazítani:)

És nem csak nálunk.

szurkemacska 2011.11.06. 10:38:09

@Lacdelo: Te még nem tudod, hogy nálunk soha sem lesz Euró? Hogy a bevezetés érdekében tett erőfeszítések csak ártanak az országnak? Miért nem olvastok a mezei tankönyveken kívül alternatív irodalmat, alternatív közgazdászok tollából is, és ha véletlenül mégis olvastok ilyet, akkor talán érdemes lenne feltenni magatokban a kérdést: nem lehet, hogy neki van igaza? Ez a bányaló effektus, legyen szó bármelyik irányzatról is, nem visz előre. Hát nem látod?! Nem látod.