HTML

Forintblog

"A pénz a hatodik érzék. Muszáj, hogy legyen az embernek, különben nem tudja a másik ötöt sem igazán használni." – W. S. Maugham

Portfolio Blogger

Hírek

Linkblog

2010.02.26. 15:58 daddy7

A bazinagy görög válság

Hatalmas szerencsémre sikerült elkerülnöm a szerdai görög sztrájkot, ami a beszámolók szerint egész Athént megbénította, a sztrájk indulásakor ugyanis én már vígan kompoztam Kréta felé.

Úgy gondoltam, hogy ha már erre járok megpróbálom úgy szemlélni az eseményeket, embereket, helyeket, mint akiket/amiket óriási válság sújt. Azon voltam, hogy megtaláljam az erre utaló jeleket, levettem a rózsaszín szemüveget, kerestem a drámát, és ugye Magyarországról érkezve van erre esély:

  • - elvégre egy jó éve még mi voltunk a rettegett fertőző gazdaság és
  • - bár már stabilizálódtunk és kilábalunk, az egyes egyének csak most érezhetik saját bőrükön a válság hatásait

A görögországi tartózkodásom első óráiban így személyesen nem tapasztalhattam meg a görög válság egyértelmű jeleit, pár érdekes dologra azért így is bukkantam. Ezekből egy valamire rájöttem: ezek a görögök nagyon önérzetes emberek (és ez már akkor feltűnhetett volna, amikor a görög miniszterelnök egész Európát és a spekulánsokat vonta felelősségre, ahelyett, hogy a saját háza táján nézne körül). A nemzetközi sajtóban megfigyelt elég kemény üzengetések a német Focus magazin hétfői címlapsztorijával kezdődtek. A görög illetékesek első reakcióként a – Milói Vénuszt (a leghíresebb görög szobrot) provokatívan ábrázoló - képet és az írást populistának, sértőek és méltatlannak nevezték, a helyi híradókban mindenhol ezzel foglalkoztak, láthatóan felháborodtak a német magazin címlapján.


Finom fricska a németektől

Persze a görögöket sem kell félteni, az Eleftheros Typos nevű konzervatív napilap horogkereszttel ábrázolta a berlini Győzelem Oszlopán lévő Viktória istennőt.

Közben a görög közszereplők sem riadnak vissza attól, hogy a múlt „bűneit” vessék a németek szemére. A görög miniszterelnök-helyettes egészen Görögország második világháborús náci megszállását nevezte a görög problémák forrásának.

Miért húzta elő Görögország a náci kártyát? Nehezen lehet szerintem ezt megválaszolni, célja talán a figyelem és a felelősség egyidejű elterelése lehetett. A sajtó ugyanis – hacsak rövid ideig is, de – nem a fájdalmas megszorító intézkedésekkel foglalkozik ezekben a napokban és a fővárost megbénító tüntetőknek egyúttal „új bűnöst” tud mutatni a görög kormány: Európa legerősebb gazdaságát, Németországot. A görög kabinet ugyan nyer egy kis időt, ám ezzel a hozzáállással kockáztatja az esetleges európai pénzügyi mentőcsomagot. Egy biztos: a náci kártya előhúzása nem tesz jót az európai szolidaritásnak, az ellenszenv ugyanis egyre inkább fokozódhat a görögökkel szemben.

12 komment

Címkék: politika gazdaság görögország eurózóna nácizás portfolioblogger


A bejegyzés trackback címe:

https://forint.blog.hu/api/trackback/id/tr201792548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nickita 2010.02.26. 16:27:27

a görögöknél az évet két részre osztják. van az idegenforgalmi szezon, majd ennek végeztével következik a sztrájkszezon. most éppen ez utóbbiban vagyunk.

This_is_Sparta (törölt) 2010.02.26. 16:50:16

A görögök még a magyaroknál is nagyobb sportot űznek az adóelkerülésből és a minimálbéren történő bejelentésből. A sírásban-rívásban azonban egyáltalán nem rosszabbak nálunk.

A németek hibáztatása legalább akkora baromság a részükről, mint ha mi a törökökre fognánk a magyar gazdaság problémáit!

Ők költötték el a lóvét, hát most fizessék is vissza. Ha pedig nem tetszik, be lehet ismét vezetni a drahmát!

NEmáááá 2010.02.26. 17:14:19

és Sunáznám ! eheheeeeeee

kuki123 2010.02.26. 17:39:52

@NEmáááá: Ne máááá...kemény lesz nagyon :D

más:
most akkor mi is benyújthatjuk a számlát a ruszkiknak az ország szétlövetésért majd szétrablásáért ....:/
vagy a németeknek a szétlövetésért és minden ami volt vittek?

esetleg az amcsiknak az a sok ledobott bombáért?

az aranyvonatról már nem is beszélve...

szóval a görögük most kurva nagy szraban vannak az EU nem fog segíteni pont azért nem mert
1. nekik sincs
2. akkor bárki megcsinálja újra...

valószínűleg kirakják az Euro zónából...ez a legjobb megoldás

is 2010.02.26. 18:32:19

na most kellene elővenni a 2008 őszi beszólásokat, meg hogy az IMF rabszolgái vagyunk. most talán látható, hogy ez nem rabszolgaság, hanem az egyetlen kivezető út a bajból, ha már beleástuk magunkat. és minket még ütöttek is a spekulánsok, a örögök meg maguktól csinálták.

memti 2010.02.26. 19:26:36

kaptak azért a görögök is a spekiktől, nélkülük semmi sem kerülne az őt megillető helyre

smartdrive 2010.02.26. 19:30:00

ajándékot most nem hoztak?

antal.daniel · http://antaldaniel.blog.hu/ 2010.02.26. 21:15:23

A nácizás ugyanaz a hárítási mechanizmus, mint amikor a magyarok a külföldi befektetőkre fogják azt, hogy miért költenek többet mint ami van, vagy miért nem dolgoznak többet.

Görögország politikai rendszere és gazdasága is sok hasonlóságot mutat a magyarországival, a válság egyik oka az elképesztően rossz állami vállalatok sora.

netreader 2010.02.27. 13:18:42

A gorogok reszerol nem szerencses lepes jelenleg az EU-val barmilyen konfrontalodas, ez igaz.

DE.
1. A gorogok nem naciztak - ez csak a magyarorszagi sajtoban elterjedt tevedes (elsosorban a portfolio.hu bulvarreszlege nezte ezt be). A gorogok a II. VH-us karok megteriteset kerik a nemetektol. Tessek elolvasni az eredeti nyilatkozatokat. Nem neveztek naciknak a nemeteket (a nacizas ugyanis ezt jelentene).
2. A II. VH-t kovetoen Gorogorszag karat (reszben nepirtasert, reszben anyagi pusztitasert) kb. 70 mrd USD-ben hataroztak meg. Ehhez kepest Nemetorszagtol kaptak egyszeri 115m markat a 60-as evek kornyeken, a tema azota nyitott - mas, nagyobb orszagokkal Nemetorszag ennel jobban elszamolt. Folyamatos pereskedes megy, kulonosen a nemet ujraegyesites ota, ugyanis a gorogok nem tekintik lezartnak az ugyet. (pl. 2000, 2004 es 2008-ban is voltak errol hiradasok)
Na, ehhez kepzeljetek hozza a beinto Venusz megjeleniteset egy nemet lapban...
Szoval nem most talaltak ki a gorogok a "haritast". Csak pechjukre
nemzetkozi szinten most lett felkapva a sztori...

netreader 2010.02.27. 13:27:21

Ja, es kedves posztiro, az "egesz Athen-t megbenitotta a sztrajk" moge linkeltel egy cikket. Ebben viszont nem szerepel Athen megbenulasa, hanem pont az ellenkezoje (20.000 tunteto a belvarosban) - idezd be ide legyszi', hogy melyik angol mondatot kellene ugy erteni, hogy a gorog fovaros megbenult... (Csak mert rettenetesen zavar, hogy gazdasagi ujsagokban bulvar- es szovegertesi problemakbol eredo tevhirek jelennek meg...)