HTML

Forintblog

"A pénz a hatodik érzék. Muszáj, hogy legyen az embernek, különben nem tudja a másik ötöt sem igazán használni." – W. S. Maugham

Portfolio Blogger

Hírek

Linkblog

2010.06.09. 14:24 mentális cukorka

Negyedelik is, meg nem is Simor fizetését

A tegnapi „első akcióterv” bejelentésekor elhangzott, az állami köztisztviselők bérét havi bruttó 2 millió forintban maximalizálják, beleértve a jegybankot is.

Orbán a beszéd bevezetőjében ismét „offshore-lovagozott” egy kicsit: „az a körülmény, hogy milliók kényszerültek a puszta létfenntartás érdekében kijátszani az adórendszert, alapot adott egy szűk csoportnak arra, hogy az adómegkerülésből önálló üzletágat építsen ki. Ez lett az offshore-lovagok világa, akik beették magukat az állam bőre alá is, és nem átallanak sok százmilliós offshore-os jövedelem után sem jó néhány millió forintnyit fölvenni az adófizetők forintjaiból”

Ezután Orbán a 29 pontos akcióterv 19. pontjaként bejelentette a 2 millió forintos bérlimitet a közszférára és a jegybankra, vagyis a közvetetten és közvetlenül már többször leoffshorelovagozott Simor András jegybankelnökre vonatkozóan is.

Simor bruttó havi bére körülbelül 8 millió forint volt eddig, így a kétmilliós limit éppen negyedeli az MNB elnökének fizetését. Kézzel foghatóbb módon kifejezve: eddig a bruttó 8 millióból nettó 4,2 millió forintot vihetett haza, ezután, ha kiszámítjuk a jelenlegi SZJA-tábla szerint kevesebb, mint 1 milliót fog megkapni.

„Az első milliárd felett már minden fillér számít.”

A fizetés negyedelése azért durva dolog, még ha milliókról van is szó. Simor legalább a 16 százalékos egykulcsos adóval jól fog járni, ahogy általában mindazok, akik elég sokat keresnek ahhoz, hogy eddig átcsúsztak a 32%-os felső szja-sávba. Simor jövőbeli (maximális) bérével számolva kijön, 430 ezer forintot ad neki vissza a 16%-os adókulcs, a nettó bére így legalább nem negyedelődik, „csak” a korábbi 35%-ára esik vissza.

Az még kérdéses, hogy mi lesz az alelnök, a monetáris tanács és a felügyelő bizottság tagjai fizetésével. A hatályban lévő törvény szerint mindegyikük fizetése Simorétól függ, ez kérem az MNB kollektív tehervállalása:

"Az MNB elnökét akadályoztatása esetén helyettesítő általános hatáskörű alelnök MNB-től származó keresete az elnök keresetének 80%-a.

MNB további alelnökének MNB-től származó keresete az elnök keresetének 70%-a

A monetáris tanács további tagjainak MNB-től származó keresete az elnök keresetének 35%-a.

A felügyelő bizottság elnökének tiszteletdíja az MNB elnöke MNB-től származó keresetének 15%-a.

A felügyelő bizottság további tagjainak tiszteletdíja az MNB elnöke MNB-től származó keresetének 10%-a.”

A monetáris tanács tagjai az eddigi max. 2,8 millió forint helyett 700 ezer forintot, a lépcsőfok legkisebbikén álló felügyelőbizottsági tagok „rongyos” 200 ezer forintot kaphatnak ezután.

 

116 komment · 2 trackback

Címkék: politika költségvetés jegybank portfolioblogger


A bejegyzés trackback címe:

https://forint.blog.hu/api/trackback/id/tr342068944

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zajos ünneplés? 2010.06.10. 13:48:43

Szentesi Zöldi László azt bírta írni a Magyar Hírlapban egy jó kis Népszava ekézés kapcsán, hogy Orbán huszonkilenc pontját Európában zajosan ünnepelték. Valóban? Nekem valahogy más jött le a HVG tegnapi összeállításából: A Financial Times arról í...

Trackback: Bürokráciacsökkentés Fidesz-módra 2010.06.09. 15:08:31

A Fidesz nagy komolyan bejelentette, hogy megfelezte "a politikai vezetők számát". Már akkor írtuk, hogy semmi alapja nincs annak, hogy a Bajnai-kormány szakállamtitkárait politikai vezetőknek nevezték, az Orbán-kormány helyettes államtitkára...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsitva 2010.06.09. 14:51:51

Cipruson adózó cég hogyan lehet offshore Magyarországon vagy bárhol az EU-ban?
Egyáltalán az EU-n belül hogyan lehet valami offshore?
A fizetés maximalizálással egyetértek.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.06.09. 14:58:18

Érdekes lesz nézni, hogy Simor marad-e, vagy ennek hatására veszi a kalapját.

sárkányfő 2010.06.09. 15:00:44

unom már... erről miért hallgat mindenki:

www.hirszerzo.hu/cikk.offshore_ceghalo_a_fidesz_allamtitkaranak_irodaja_korul.152903.html

"Az amerikai, liechtensteini, Seychelles-szigeteki cégek alapítói, tulajdonosai között a Gál és Társa Ügyvédi Iroda alkalmazottait, esetenként Gál András Levente közvetlen családtagjait is megtaláljuk."

tölgyes 2010.06.09. 15:00:51

@zsitva: Ez a kérdés már eldőlt.

Vkat118 2010.06.09. 15:03:14

@agyvihar: Egy felsővezetőnek aprópénz a fizetés, össz. jövedelmének jó ha 20%-át kiteszi.

sárkányfő 2010.06.09. 15:04:16

A fizuhoz meg annyit, hogy állam csúcsvezetői egytől egyig sokszoros milliomosok. Nem a fizuért csinálják, az nekik aprópénz.

Egy bankelnöktől el is várom mondjuk, hogy kő gazdag legyen, mint ahogy a fitness-edzőm se legyen 200 kilós zsírlabda.

ZöldMarci 2010.06.09. 15:07:04

@ó jaj: Mert a nem fideszes offshore ROSSZ.
A fideszes offshore meg JÓ.

A Helyi Téma tulajdonos Vitézy is offshore-ol, de az se zavarja a Fideszt.

Roy 2010.06.09. 15:07:41

Ezzel minden gazdag jól jár. Sokkal több marad a zsebükben.

apc 2010.06.09. 15:08:56

@agyvihar: Ha esetleg lemondana, szívesen elvállalnám, majd egy kicsit összehúzzuk magunkat, így talán egy millából is megélnénk.

Roy 2010.06.09. 15:10:10

@ó jaj: Én nem várom el. Éljen meg a minimálbérből.

tlac 2010.06.09. 15:16:30

@agyvihar: mint tudjuk a versenyszférában a többszörösét megkeresné..

pereszke 2010.06.09. 15:16:59

@Roy: szerintem meg az ilyen demagog idiotak szavanak olyan demagog idiotakra mint ovi

soseleszekelső 2010.06.09. 15:25:00

Hülyeség a 2 milliós plafon.
Persze sok pénz egy átlagos ember szemével, de a versenyszférában egy nagyvállalat vezetője ennél sokkal többet keres.

És mi a cél? Hogy jó szakemberek kerüljenek az állami vállalatok élére, vagy az, hogy olyanok, akik a) bénák b) úgyis mellélopják amennyit még igazságosnak gondolnak.

Meg kéne fizetni ezeket az embereket és cserébe teljesítményt elvárni.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.06.09. 15:27:09

Nem tudom. Jegybankelnöknek lenni egy megtiszteltetés, egy olyan állás, mely később "kamatozik", mivel egy volt jegybankelnököt szívesen látnak a kereskedelmi bankok is (jóval magasabb fizetésért). Szerintem egy jegybankelnök bírja ki a maga kis öt évét azzal a rongyos kétmillával :-) tekintse úgy a kieső jövedelmet, mint egy befektetést a későbbi karrierbe :-) (Az egyetemistákat is hasonlóval szédítik.)

Azt sem hinném, hogy jegybankelnökhiányban szenvednénk a későbbiekben. Mindig találunk legalább egy tisztességben megőszült közgázprofesszort, aki ennyiért örömmel elvállalja. :-)

ladislaus 2010.06.09. 15:27:23

demagog itt mindenki...

Kalamona 2010.06.09. 15:28:11

Kétszer is elolvastam mindent. De! nem igazán tudom miről is van szó:(, mert O.V. húsz évvel ezelőtti kis (büntetőjogász)egyetemistaként ossza az észt avagy Simor, mint közgazdász, mert mindegyik az adóforintjainkon gazdagodott meg.

Egyik kutya, másik eb... nem fognak marakodni, hanem a mi hátunkon verik el a Kállai-kettőst:(

Magóg napján (törölt) 2010.06.09. 15:35:17

Ez a jegybanki rendszer egy híg fos.

Régen a király garantálta a zsét és nem kellett ilyen vízfejű majmokba málnákat ölni.

pakesz (törölt) 2010.06.09. 15:35:27

maximalizalni kellene akkor Morvai Krisztikenek is az OSSZES jovedelmet
ugy szumma szummarum, amit EP kepviselokent meg amit orszaggyulesi kepviselokent meg amit a buzik vedelmevel markol fel

holnaPinap 2010.06.09. 15:38:49

ez Simor Trianonja :)

Jó Estét 2010.06.09. 15:42:06

Ez elmeletben marhajol hangzik, DE egy jo szakember nem fogja ezt havi 2 millioert csinalni, szoval vagy nem vallalja el (es akkor kapunk valami koklert, aki a havi 6 millas sporolasnak a sokszorosat okozza karkent az orszagnak), vagy ha elvallalja megtalalja a modjat, hogy kiegeszitse a fizeteset, szoval semmire nem megyunk vele. azert bizonyos cegeknel ezt felulvizsgalnam, vagy a ceg (nem az MNB) teljesitmenyehez kotnem, szla amig veszteseges a MAV es nyereseges az FHB akkor ne keressenek ugyanannyit a vezetok. En eskuszom megszavaznek havi 10 millas fizetest annak az embernek aki kepes lenne rendbereakni a BKV-t es a MAV-ot...

Jó Estét 2010.06.09. 15:44:25

@soseleszekelső: na nagyjabol enis ezt irtam le, csak kis faziskesessel :D

Kalamona 2010.06.09. 15:45:01

@pakesz: azt itthonról nem lehet.
Most majd megy a ...-né, Ildikó is, a Fidesz -től.
Talán azt lehetne, hogy nem a pénzéhes "szak"embereket küldje ki minden párt.

én úgy látom, hogy tudatosan lökik ki magukból a nemkívánatos személyeket, pl.: Szájer, dr. Kovács és a többi nimand, ergo, ott nem pofázhatnak, és amíg kint vannak, addig itthon nem csinálhatnak kárt.

avanivi 2010.06.09. 15:48:43

@Slaydo: Én is ezt akartam írni !
Amit nem kapnak meg havi fizetésként, azt prémiumként fogják megkapni.
Ahogy ovi előadta , az undorító volt.Addig nem nyugszik, mig ki nem piszkálja Simort.

Anyád a baráthal 2010.06.09. 15:49:13

@pakesz: Nem mintha meg akarnám védeni, de miért is fáj pont ez neked?

Egyébként ez csak egy hangulatjavító intézkedés, ami nem azoknak szól, akik szeretnek belegondolni a miértekbe, meg a miazértelmekbe.

Kalamona 2010.06.09. 15:52:17

@Jó Estét: Valahol egyet értek a véleményeddel, de azt szerintem már a munkaszerződés aláírásakor tisztázni kéne, hogy mit, miért és mennyiért csinál.
Sztem qvajó ötlet: kinevezlek kétmilláért, osztán rajtad a világszeme: ha nem teljesítesz akkor elvonok, ha igen, akkor kaphatsz még húsz millát.

a kiskereskedelemben és a szolgáltatásoknál ez így műkdik, de még a napszámosoknál is, évtizedek óta

mesekukac 2010.06.09. 15:53:13

nem vagyok munkaügyi jogász, de a munkaszerződésben megállapított bért szerintem nem lehet egy ilyen tollvonással lecsökkentetni... szerintem egy ilyen munkaügyi pert megnyerne Simor...

parttalan 2010.06.09. 15:53:34

Such György rádióelnök 8 millás fizuját is negyedeli az Orbán-kormány? Hmm??

pakesz (törölt) 2010.06.09. 15:56:39

@Anyád a baráthal: nekem az faj hogy Simornak van, pedig o SZAKEMBER
a sok kocsog bunko geci politikus, akik csak selejtek(egyet ideztem fennebb) azoknal kellene 2 millaban maximalizalni, ne alljanak csak meg Simornal

pakesz (törölt) 2010.06.09. 15:57:49

@pakesz: szoval az faj, hogy a Simor fizetesehez hozzanyultak a sok bunko tokkelutott hangember penzehez meg nem

Kalamona 2010.06.09. 15:59:45

@mesekukac: én sem!
Ezért azt gondolom, hogy Simor a büdös életben ezekkel nem fog pereskedni.
Nemzetközi szaktekintélyét nem fogja megkockáztatni egy perrel.
Ő nem az itt kapott fizetéséből él.

Emlékezz Bokrosra! itthon ki akarták csinálni, oszt Ámerika meghajlik a tudása előtt...:)

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.06.09. 16:00:36

@mesekukac: azt hiszem a munkaszerzôdés csak a bértáblára utalást tartalmazza, így a bértábla változtatásával automatikusan változik a fizetése. Legalábbis fapados köztisztviselôknél így megy...

dean23 2010.06.09. 16:02:48

Minél kevesebbet keresnek, annál könnyebb lesz őket megkenni! Nem mintha eddig ez olyan nehéz feladat lett volna! :)

united skates 2010.06.09. 16:05:25

úgy szeretem ezt a "jó szakembert meg kell fizetni"-dumát. :)

ha nem tud pár évet "kihúzni" fostos havi 1-2 millával befektetésként, akkor hajrá, viszlát, sok sikert a magánszférában.

de mekkora szakemberek vannak a mávnál meg a bkv-nál is! azta! a szakmai hírnevüktől hangos a szaksajtó. az mnb-nél meg akkora a '89 előtti hozzáértés, hogy majd' kidől a fala!

a 4-es metró projekt maga az élő szakmai építőmérnöki csoda, és évről évre veretesebben ragyog, ezért is megy föl a projekt ára is évente 50-100 milliárddal!
ja kérem a jó munkát, szakembert meg kell fizetni, még ha évente 5 Duna-híd is az ára!

a máv? az angolok itt utazgatnak le-föl a kalkutta-járatainkon, próbálják ellesni, hogy ezek a csibész magyar igazgatók hogy csinálják ilyen jól a szakmát?! tudnak valamit, mert elképesztő jók.

az az egyetlen mázlink, hogy ezek a szakemberek egymás cégeinek igazgatótanácsába is beülnek, így mindegyik ért egy kicsit a másik szakmájához is, meg is lehet nézni, micsoda sikertörtének az összes állami cég!
ha az egyiket elszólítja a kötelesség Ciprusra vagy a minisztériumba vagy oda-vissza, hát mindjárt át tudja venni a másik szakemberúr a helyét kérem!

fizetni, fizetni, fizetni, ez a jó szakemberség titka!

(tényleg ki kell ezeknek halniuk, hogy eltűnjenek?)

Kivancsi 2010.06.09. 16:06:49

@zsitva: Akkor elmondom hogy lesz a Ciprusi adazos offshore-s!!!

Ugy, hogy a Ciprusi cegnel tortenik egy 10% adofizetes...
Ugye az volt az EU kerese (mikor Ciprus csatlakozott), hogy a cegadot emeljek eloirasos minimumra azaz 5% rol 10% ra..

Cipruson nem foglalkoznek ezek utan, hogy az EU-bol pl Mo-rol az EU-ba Ciprusra erkezo lovi val mi lesz?
Megkapjak a 10%-t es KUSSOLNAK..

Ciprusi ceg meg tolja tovabb a lovi-t az offshore cegbe kajman szigetek stb fele..

Igy kb 25% koltseggel kapod zsebbe a lovi-t..
(cegfentartasok 2db ciprus+kajman, bankkoltsegek, 10% ciprus ado, kajmanszigeti ado 5%)

Szoval igy jatszak meg a nagy EU-s cegek..
Cipruson keresztul mossak ki a let...

hellsing 2010.06.09. 16:10:33

Szerintem hüjeség és parasztvakítás a fizetés-negyedelés. Ha az MNB elnöke jól dolgozik, százmilliárdokat spórolhat meg (vagy termelhet) az államnak. Ha így van, kapja meg a pénzt, amit kér. Ha nem, akkor ki kell rúgni. Ugyanez áll az állami vállalatok vezetőire is.

Kivancsi 2010.06.09. 16:13:14

Egyetertek a 2M-es plafonnal...

szarok a szovegre, hogy majd versenyszferaban tobbet kapnak es elmennek...

Igenam de a neveben benne van 'VERSENY' majd mikor a sok allami ceget elhagyo okostojas ott tolakszik a versenyszferaban es tudasahoz merten fizetik meg...
akkor majd lesz csodalkozas!!!
- lehet hogy meloja se lesz mert senkinek nem kell a piacon a tudasa...
marha ha van neki???
- kozel sem biztos mindenkit megdobnak annyi lovival
- Lehet hogy a versenyszveraban DOLGOZNI es BIZONYITANI is kell!!!
Mert eddig csak szart csinaltak!!!
Elbaszni tudtak a dolgokat a nagy lovi-kat meg felmarkolni!!!

Ez ervenyes minden lehutore!!!
Tisztelet a kivetelnek..

stoppos76 2010.06.09. 16:14:29

Gondolom ezt a megoldást okoskodták ki, mivel senki nem támogatta az igyekezetüket, hogy Simortól megszabadulhassanak.

Két milláért még én sem vállalnám el, az egy vicc.

Megfigyelo 2010.06.09. 16:16:31

El tudom kepzelni, hogy az EKB-nak lesz egy-ket keresetlen szava az ugyben. amitr tanacsos lesz odafigyelni...

hellsing 2010.06.09. 16:19:13

És még valami: a parasztvakítás-dolog vonatkozik az offshore-lovagokra is. Bárhol utána lehet nézni, hogy évi 100$-ért lehet bérelni mondvacsinált tulajokat és ügyvezetőket az offshore cégek alapítóinál, így ha valaki nem akarja, soha nem derül ki, hogy van egy offshore cége.
Sok adóparadicsomban nem is számít nyilvános adatnak a cég tulajának és vezetőinek kiléte, azt csak egy nemzetközi bírósági eljárás keretei között és konkrét kérdésre adja ki a helyi adóhatóság/cégbíróság. Nem elég felhívni a seychelles-i adóiroda telefonos kisasszonyát, hogy XY-nak van-e az országban bejegyzett offshore cége.

soseleszekelső 2010.06.09. 16:19:24

@Kivancsi:

Nem az a lényeg, hogy ne menjen el a szar szakember a versenyszférába.

Hanem az, hogy a jó szakember átjöjjön a versenyszférából. Ezt akadályozza a 2M plafon.

soseleszekelső 2010.06.09. 16:21:25

@united skates:
A mostani vezetőket nem azért fizetik / fizették meg (tisztelet a kivételnek), mert olyan jók, hanem mert bevállalták a mutyit. (Láttam tegnap vhol egy listát, BKV vezér a legmagasabb bérűek közt volt)

Ehelyett kéne jókat és tisztességeseket hozni, és jól megfizetni. Ha nincs eredmény, akkor meg leváltani.

Oppenheimer 2010.06.09. 16:21:27

@zsitva: bazdmeg, ne ciprusban adózzanak, hanem itthon. tökmindegy, hogy eu tagország-e vagy sem.

yafet 2010.06.09. 16:26:31

Simor búcsúzóul majd ad 1-2 Kósa féle interjút és összeshortolja az adómentes végkielégítést.

Vagy csak poénból bedönti a forintot :)

Kivancsi 2010.06.09. 16:29:53

@soseleszekelső:
Nem tudom mi a jo megoldas???

De ami eddig volt ez nem mukodik...
Vagyonokert ott ultek a hulyek, loptak, csaltak, mutyiztak...
Most majd mennek a privatba :):)

Az okos nem jott ide ha megfizettek ha nem... (pl BKV, MAV)

Ha nem akar jonni senki az a lesz a kovetkezo problema...
majd megoldjak :):)

hazug fidesznyik (törölt) 2010.06.09. 16:37:52

@mesekukac: "munkaszerződésben megállapított bért szerintem nem lehet egy ilyen tollvonással lecsökkentetni..."

Ha valamit megszavaz a parlament kétharmaddal,az nem "tollvonás", hanem törvény. Érted, bringás?
Majd módosítják a szerződését. Ennyi. Viszlát.

trashr5 2010.06.09. 16:59:11

Nagyon látványos döntés.Lesz majd hejehuja.Aztán a népek rájönnek lassan,hogy ez a mai magyar szociálpolitika.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.06.09. 17:01:58

@soseleszekelső: "Nem az a lényeg, hogy ne menjen el a szar szakember a versenyszférába.

Hanem az, hogy a jó szakember átjöjjön a versenyszférából. Ezt akadályozza a 2M plafon."

Szerintem MNB elnöknek lenni presztízskérdés is, és karrier szempontjából sem utolsó, még kétmillióért sem.

Valami olyasmihez tudnám hasonlítani a szituációt, mintha a Tankcsapda basszusgitárosát (Lukács) hívnák a Metallicához basszusozni egy koncertre, de azzal a feltétellel, hogy kevesebb pénzt kap, mint egy Tankcsapda koncerten. Szerintem így is örömmel vállalná :-)

combo 2010.06.09. 17:05:35

Járai idején már megtanulhattuk (2002-2007), hogy milyen az, amikor a jegybank és a PM egymást anyázza. Segítek, a végeredmény: évente százmilliárdokban mérhető kár amiatt, hogy a PM és a jegybank két ellentétes irányba akarta húzni a szekeret.

Most is ilyen harmonikus kapcsolatra (és a külföld hahotázó röhögésére) számíthatunk? Szánalmas ez az ország, komolyan. Most vagy váltsák le Simort, vagy a háttérben kérjenek tőle bocsánatot és működjenek szorosan együtt...

énis 2010.06.09. 17:06:43

@ó jaj: az MNB-ről beszélgetünk, nem pedig valamelyik suttyó CIB és tsairól..
nem mindegy

almodhi 2010.06.09. 17:09:42

@Magóg napján: És a király nem csak a fizetést negyedelte...

nyikk 2010.06.09. 17:17:53

Aki kevesli a 2millert havonta,annak javaslom,nézzen utána, hogy mennyiért gályázik havonta a FED és a DeutscheBahn vezére.Utána lehet számolgatni.

soseleszekelső 2010.06.09. 17:28:10

@Droli:
Egy koncertre persze.
De otthagyná-e a Tankcsapdát öt évre kevesebb pénzért?

TataTata 2010.06.09. 17:33:51

@mesekukac: Ne viccelj, az MNB-elnökére nem az MT vonatkozik....

Kurt Sz Earp 2010.06.09. 17:39:50

@yafet: bedönti a forintot?
Volt már ilyen: 2009. január. Utána ezt is "kommunikációs hibának" nevezték.

A kormányváltás után nem győzték mosdatni a médialakájok, mondván, hogy utólag könnyű okosnak lenni. Ha így áll a dolog, Kósa is felmenthető:)

Megfigyelo 2010.06.09. 17:58:39

A Nemzeti Bank jogilag reszvenytarsasag, es nem tartozik azon cegek koze, amelyre a kormanynak barmilyen kozvetlen rahatasa lehetne. Ezt kulonos sullyal rogziti a Liszaboni Szerzodes is.
Torvennyel persze lehet csokkenteni az MNB vezetok fizeteset, de az vagy alkotmanyellenesnek fog bizonyulni, es/vagy nemzetkozi szerzodesbe fog utkozni. Persze hallottuk, hogy Orbannak sem az EU, sem az IMF nem fonoke, de aztan kiderult, hogy talan megis egy kicsit...

kisa 2010.06.09. 17:58:46

szerintem azért kicsit furcsán fogja kivenni magát, ha mondjuk az MNB elnöke elmegy mondjuk Németországba vagy bármely eu-s országba a "testvérintézethez", és kiderül, hogy portás többet keres, mint ő.
Pont olyan lesz, amikor majd egy környezetvédelmi vagy egészségügyi konferencián a sok miniszter között Magyarhont egy államtitkár fogja képviselni.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.09. 18:11:48

nagy huzas ez a 2 millios plafon...

ki lesz az a baromarcu, aki ezek utan hajlando elmenni jegybankelnoknek, amikor ennek tobbszoroset megkleresi a versenyszferaban kisebb felelosseggel?

az, aki nem ert hozza, mashova nem kell, vagy pedig a partpenztar feltoltesehez kell a jegybankelnoki szemhunyas es kifizetik maskeppen.

azt mindenki felejtse el, hogy majd a dicsosegert fog barki profi elvallalni egy ilyen melot:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.09. 18:18:50

@Droli: az irracionalizmusabol elo muveszt ne keverd a raciaonalitasabol elo kozgazdasszal.

o nem fog elmenni, hogy aztan arra recskazhasson otthon, hogy hubazdmeg, a nemzeti bankot vezetem!

szannyi 2010.06.09. 18:24:56

@kisa: akkor nézz utána, mennyit keres a FED elnöke, és ehhez képest mennyit Simor...

Pistie 2010.06.09. 18:27:09

Ha már fizetés csökkentés. Mi a búbánatos francért nem maximalizálják a politikusok fizetését?? Valaki mondjuk elnök 1-2 bizottságban, meg amúgy is képviselő, itt-ott felügyelő, szép kis summát zsebre tesz, akár olyat is, ami veri a Simorét.

Arról nem is beszélve, hogy pl. Bajnai 1 forintért vállalta a miniszterelnökséget, és bár abszolút nem múlik sok ezen, az új kormánynak még egy ilyen gesztusra sem fussa.

Pistie 2010.06.09. 18:28:31

@szannyi: a fed elnökét + Simort összehasonlító cikkből kimaradt egy apróság. Simor nettó keres 8 millát a fed elnöke meg bruttó annyit. És most Simor nettó fog 2 millát, ami bruttó már gyak. a fele lesz a fed elnökének. Pedig hazai viszonylatban ugyanolyan, ha nem fontosabb, amit csinál.

kulup 2010.06.09. 18:31:23

Nem úgy van ez, hogy nem csökkentik a fizetését, csak a 2 millió feletti részre 98 százalékos adót vetnek ki ?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.09. 18:35:11

@Pistie: azert nem kerlek szepen, mert az nem egy szimbolikus, legyek altal bekopott loszart nem ero intezkedes, hogy az irigy plebs elegedette vigyorogjon a porkoltpecsetes polojaban ket lobanyai homalyos kozott, hogy "latod annyuk, a geci burzsujt is milyen jol megszopatta a viktor, de megerte raszavazni".

mert ugye a plebs nem fogja fel, hogy ez osszesen 30 embert erint, azaz a koltsegvetes szempontjabol ez egeszen pontosan lofasz es esrtifeny. igy vioszont orban ket legyet ut egy csapasra, a partkassza feltoltesenek utjaban allo simort kigolyozza es a kegyet gyakorol a pornepnek.

na ezert nem a politikusok fizeteset csokkentik:-)

kisa 2010.06.09. 18:38:28

@Pistie,@szannyi: a cikk:
gazdasag.ma.hu/tart/cikk/c/0/12516/1/gazdasag/Simor_tobbet_keres_mint_a_Fed_elnoke

A bruttó fizetések csökkenő összegű sorrendjében az osztrákok állnak a második helyen 8794 euróval, a harmadikak németek, 7009 euróval.

Őket követik a britek 6823, az írek 6705, a hollandok 6467, a görögök 6054, a belgák 5884, a dánok 5652, a luxemburgiak 5316, a franciák 5232, a svédek 4985, a finnek 4970, a portugálok 4024, a spanyolok 3177, a szlovének 2155, a lengyelek 2075, a csehek 1300, a szlovákok 888, majd a magyarok következnek.

kisa 2010.06.09. 18:39:39

@kisa: A felsorolás az ep-képviselők fizuja...

Fenehorizont 667 2010.06.09. 18:49:15

@agyvihar: muhaha. a fizetése kb az a pénz, amit a mellényzsebében hord.

szannyi 2010.06.09. 18:54:15

@Pistie: "nettó keres 8 millát a fed elnöke meg bruttó annyit"

Valóban? Mennyi a FED elnök nettója?
Hiteles adtat...

Pszt! 2010.06.09. 19:29:59

Engem nem Simor fizetése izgat, hanem az hogy miért fogok 6-7 ezer ft-tal több adót fizetni a bruttó 150 ezer forintos fizetésemből. Kb ennyivel jövök ki rosszabbul, ha a szuperbruttót és az adójóváírást eltörlik. Köszönjük viktor!

szannyi 2010.06.09. 19:35:17

@Pistie:
Hogy lesz az állítólagos 8M bruttóból, az összehasonlító cikkben szereplő
2,43M, az USA-ban?

Lepényhal 2010.06.09. 19:39:17

A "ki fog ennyiért dolgozni" kérdés szerintem ráér, ha Simor elhúz a francba. De ezt akkor se fogja megtenni, haha egy fillér fizetést se kap, kitömik az ő zsebét azok, akiknek az az érdeke, hogy ilyenek töltsék be a fontos pozíciókat.

kisa 2010.06.09. 19:41:44

@Lepényhal: Milyenek? A Járai, az nem "ilyenek"? Mi a gond (szakmai érveket várok) Simorral, azon kívül, hogy nincs benne torokmanduláig OV seggében?

Lepényhal 2010.06.09. 19:44:52

@kisa: elnézést ha nem veszem át a stílusodat, nem prüdantériából, csak a trágár szavak közt nehezebb kihámozni a mondanivalót. A hétvége megmutatta, hogy az árfolyam pontosan egy olyan gazdasági tényező, amely zsarolhatóvá teszi a kormányt.

Walter_Dornberger · www.jagger.hu 2010.06.09. 19:55:13

Igy van ez jól és nem másképp!
És ha egy rohadt szót is pisszen a simor elvtárs még elosztani kettővel a fizetését!

El is lehet menni az országból , ha nem tetszik, szaragyú!

pamut 2010.06.09. 19:55:59

@Lepényhal: Érdekes a gondolkodásod. Ha valamit a hétvége megmutatott, az az, hogy dilettánsok nyilatkoznak össze vissza a Fidesz részéről, akik több kárt okoznak az országnak egy hét alatt, mint Simor 3 év alatt. Ezek a tények, a többi feltételezés.
Amúgy azt kitalálni, hogy Simor zsarolási célzattal bedöntené a Ft-ot, azon túl, hogy merő agyrém, hisztérikus téboly, ezen túl hazaárulással lenne egyenlő. És ugyan miért is tenné?
És miért nem lehet tiszteletben tartani a független jegybank független elnökét?
De most komolyan, egy ekkora, szó szerint világraszóló baki után ha valakivel szemben jogos bizalmatlanság merülhet fel, az a Fidesz, és nem Simor. Kicsit csöndben kéne lenni. Meg elnézést kérni a devizahitelesektől. Hallatni arany.

Apropó, hazafias és alkotmányos kötelessége lenne Orbánnak együttműködni a mindenkori jegybank elnökével, elkezdhetné. Ez a haza érdeke. Meg ha már NER-ezik itt összevissza, akkor nem csak szavakban kéne együttműködni. Talán még tanulhatnának is tőle...

Lepényhal 2010.06.09. 20:04:06

@pamut: nem volt itt semmiféle világraszóló baki, csak szerettétek volna. A devizahitelesektől kérjenek elnézést azok, akik rájuk sózták a devizahiteleket. A hazaárulózás meg kb. annyira hiteles tőled, mint Schiffertől a FIDESZ "leeszdéeszezése".

pamut 2010.06.09. 20:19:33

@Lepényhal:

Te normális vagy?

Nem volt kötelező felvenni senkinek sem a hitelt, és a mai napig jobban jártak vele, mint ha Ft-hitelt vettek volna fel. Ezzel együtt persze rosszabb nekik mint múlt héten, mert az Eur most is 9 Ft-tal drágább, mint egy hete.

És mi nem hiteles tőlem? Észnél vagy? Senkit nem hazaárúlóztam le, azt írtam, ha képes vagy felfogni, hogy ha valaki direkt lerontaná a Ft-ot, azaz direkt kárt okozna az országnak, az hazaárulással érne fel. Vagy nem? Szerinted az mi lenne?

A baki mértékét illetően meg ne hazudd már el azt ami most történt pár napja...

www.fn.hu/makro/20100607/leminositettek_kormanyt/

"Kontárok Budapesten, ostoba művelet, összeomló gazdaságpolitika, Orbán vert kutyaként távozott – nem kíméli az angolszász gazdasági sajtó és a szlovák liberális lap az új kormányt és vezetőjét."

Van több is, hozzak még pár linket?

Fittipaldi 2010.06.09. 20:34:05

pffffffff, ez a poszt kurva gyenge.
Minek égeted magad mentális cukorka?

Egyrészt a 16% kulcs csak januártól lesz, de Simor fizetését már idén negyedelik. Ezért idén a 2 millát a mostani kulcsok szerint adózza le.
Másrészt valószínűtlen, hogy Simor fél év múlva is az MNB elnöke lesz, jövőre ezért nem fog rá vonatkozni ez a szabály.
Harmadrészt a poszt végén említett százalékokat is nyilvánvalóan megváltoztatják majd, addig fölösleges is kiszámolni, hogy mennyit fog például egy felügyelőbizottsági tag kapni.

Lepényhal 2010.06.09. 20:34:47

@pamut:
"Te normális vagy?"
Ilyet bárki mondhat, ez nem érv, hanem indulat.
"Nem volt kötelező felvenni senkinek sem a hitelt, és a mai napig jobban jártak vele, mint ha Ft-hitelt vettek volna fel."
Én nem így tudom, devizahiteles ismerőseim régóta panaszkodnak, hogy megszívták. Tényleg nem volt kötelező, de az átlagemberek nem értenek a pénzügyekhez. Akikkel nem ez a helyzet, azoknak pedig tudnia kellett, hogy ennek a mérlege nem csak pozitív lehet.
"A baki mértékét illetően meg ne hazudd már el azt ami most történt pár napja..."
Nem pár napja történt. Ha az új kormány megmondja a valós helyzetet, akkor ribillióztok, hogy "a piac érzékenyen reagál". Ha nem mondja meg, akkor bizonyítottnak vélitek, hogy az elmúlt nyolc év sikerkormányzás volt.
Azt pedig, hogy külföldön hogyan írnak rólunk, jól megalapozták a Paul Lendvai féle jóakaróink.

nyikk 2010.06.09. 20:38:30

@Pistie:

A Simor 8 millája bruttó.....

pakesz (törölt) 2010.06.09. 20:44:19

@Kurt Sz Earp: "A kormányváltás után nem győzték mosdatni a médialakájok, mondván, hogy utólag könnyű okosnak lenni. Ha így áll a dolog, Kósa is felmenthető:)"

a kosa mentheto ja, de aznap tovabbi 4 oran keresztul pufoltek mind a forintot mind a magyar tozsdet, addig az Orban nem tudott volna odaallni hogy bocsi ez egy debreczeni paraszt nem tudja mit beszel.
Orban a hibas az a lenyeg :)

pamut 2010.06.09. 20:46:59

@Lepényhal:
Vagy te hazudsz, vagy a devizahiteles haverjaid. Nézz már fel _most_ egy hitelkalkulációs oldalra, mennyi különbség van egy ft és egy frankhitel között. Még ma is jobb a franhitel, persze csak ha holnap nem szólal meg kósa vagy szijjártó.

Az pedig, hogy hülyék is vesznek fel hitelt, annak semmi köze ahhoz, hogy kósáék elbarmolták. Nekem meg pláne semmi közöm hozzájuk, mégis drágult ma a benzin 4 ft-tal a ft-gyengülés miatt.
Különben is micsoda hülye érv már az, hogy ha kósa bedönti a ft-ot, akkor a devizások a hibások?

"Nem pár napja történt." - Hazudsz. Nincs egy hete.

A valós helyzet: a hiány tartható. Ezt Varga Mihály mondta. Hazudik talán?

És nem kéne már Lendvaira kenni, hogy 7%-ot gyengített a fidesz két nap alatt a ft-on... lol.

Narancsbögrés vagy, miért írsz hülyeségeket?

Kurt Sz Earp 2010.06.09. 20:49:43

@pamut: @pakesz:
"dilettánsok nyilatkoznak össze vissza a Fidesz részéről, akik több kárt okoznak az országnak egy hét alatt, mint Simor 3 év alatt"

Simor pontosan ezt csinálta: 2009. januárjában. Utána ezt is "kommunikációs hibának" nevezték.

A kormányváltás után nem győzték mosdatni a médialakájok, mondván, hogy utólag könnyű okosnak lenni. Ha így áll a dolog, Kósa is felmenthető:)

Dezső bá 2010.06.09. 21:02:29

@pamut: "És miért nem lehet tiszteletben tartani a független jegybank független elnökét?"

Lejárt lemez. Erről már mindent leírtak. Pl.
index.hu/gazdasag/kipukkadtlufi/2010/04/30/lovagi_torna_orban_vs_simor/

Lepényhal 2010.06.09. 21:04:19

@pamut: Varga Mihály azért mondta amit mondott, mert hisztériát keltettetek. Szakszerűen: "megnyugtatta a piacokat". Ezt leírtam az előbb. Ez nem bizonyít semmit, tudod te azt nagyon jól. Ami most van, az az előző kormány áldásos tevékenységének a jelen helyzetre gyakorolt hatása. Árfolyamingadozások mindig is voltak, és mindig is lesznek, ahogy olyan gerinctelenek is, akik mások kárát igyekeznek a maguk hasznára fordítani. Ezt teszik most az előző kormány és holdudvarának maradékai, akik olyan hiteltelenek már, hogy a parlamentben nincs szavuk. Nem kell a púder, eljátszottátok a bizalmat.

naívkiscsaj 2010.06.09. 21:21:19

gyerekek, tényleg nem értem. Pedig bankos vagyok. Engem nem érdekel, ki mennyit keres becsületes munkával, amíg én megélek. De ha valaki becstelen munkával akar keresni, az engem lop meg. Miért fáj, ha valaki jól keres, ha egy lottó 5össel ennél sokkal jobban lehet keresni? Persze, senki ne lopja haza az én pénzemet. De csak nekem tűnik úgy, hogy egy sarló, kalapács akar a háttérben vízjelként megjelenni?

geszvat 2010.06.09. 21:24:02

1. Érdemes korrigálni a Ft gyengülését a többi regionális valuta gyengülésével, nem "tisztán" Kósa érdeme. Tehát jelenleg 9 Ft mínusz a korrekciós tényező az, amit rá lehet kenni. A 272->281,5 Ft még egészében is eltörpül a 240->314-hez képest, amit a szoclibek által eladósított ország élt át 2008 őszén. Igen, egészen addig, amíg ki nem könyörögtünk egy IMF+EU csomagot a csőd elkerülésére.
2. Nem normális dolog, ha a nemzetközi spekuláció így reagál egy lényeges kormányfunkcióval nem rendelkező debreceni pártpolitikus helyi elszólására. Zokniagyú hülyék azt hitték, hogy a Vice President az országé, nem tudták, hogy csak egy párté.

geszvat 2010.06.09. 21:25:21

1. Érdemes korrigálni a Ft gyengülését a többi regionális valuta gyengülésével, nem "tisztán" Kósa érdeme. Tehát jelenleg 9 Ft mínusz a korrekciós tényező az, amit rá lehet kenni. A 272->281,5 Ft még egészében is eltörpül a 240->314-hez képest, amit a szoclibek által eladósított ország élt át 2008 őszén. Igen, egészen addig, amíg ki nem könyörögtünk egy IMF+EU csomagot a csőd elkerülésére.
2. Nem normális dolog, ha a nemzetközi spekuláció így reagál egy lényeges kormányfunkcióval nem rendelkező debreceni pártpolitikus helyi elszólására. Zokniagyú hülyék azt hitték, hogy a Vice President az országé, nem tudták, hogy csak egy párté.

tölgyes 2010.06.09. 21:27:14

A negyedelés már most bekövetkezik.. míg a 16% legkorábban 2011. januárjától!

tölgyes 2010.06.09. 21:37:26

@geszvat: Önnek igaza van!.Itt egy világjelenség kilengésének voltunk tanúi. Jól mutatja ezt az arany árának alkulása ezekben a napokban.
1. jun. 3án egy unicia arany ára dollárban 1208 dollár volt.. ez az ár rekord szintre 1250 dollár fölé emelkedett
2. Hasomló tendencia látszott az arany euró viszonylatban is. Itt még erőteljesebben. 06.03-án 1 kg arany 31.909 euró volt.. ez emelkedett fel 33.500 euró fölé.. vagyis néhány nap leforgása alatt 1600 euróval nőtt az arany ára!!!.. ha jól számolom akkor ez 340.000 forintos növekedés négy nap alatt, amiben volt egy hétvége is...

pamut 2010.06.09. 21:48:34

@Lepényhal: jól van. Varga hazudik, az ország a csőd szélén áll, 14% a hiányunk mint a görögöknek, és holnap itt a kurva nagy összeomlás.

Barom.

stefan75 2010.06.09. 22:05:26

@mesekukac: A jegybankelnöknek nem munkaszerződése van, hanem kinevezése. Ebből adódóan lehet úgy ügyeskedni, hogy menet közben kitoljanak vele, csak épp nem etikus.

Ha pl. olyan hitelei vannak, amikhez szüksége volt a mostani fizetésére, akkor most kénytelen lesz felállni.

Aztán majd helyére ültetnek egy pártkatonát (pl. Járai), és nagyvonalúan elsiklanak az összeférhetetlenségek fölött.

Csak majd ne legyünk nagyon meglepve, ha hirtelen nagyot zuhan a forint. Esetleg akkorát, hogy az ország jámborabbik fele is kimegy az utcára.

gyárfásvezető 2010.06.09. 22:40:40

@stefan75: "Aztán majd helyére ültetnek egy pártkatonát."

Simor nem pártkatona?

pakesz (törölt) 2010.06.10. 01:43:52

@Kurt Sz Earp: igen ez igaz, hogy Simor is elkovetett egy olyan hibat
de itt a Csutortoki Vesz Kosa nyilatkozata utan volt 4 oraja Viktorkanak hogy odaalljon hogy hat bocsi fijjug hat ez belfoldre ment, semmi komoly
4 hosszu oraja volt, es masnap az agyhalott Szijjartot odaengedtek a benzineshordoval a tuz kozelebe

Kurt Sz Earp 2010.06.10. 06:38:59

@pakesz: 4 órája? Csak?
Simornak, és az MNB-nek mennyi időre volt szüksége, hogy belásson egy nyilvánvaló szakmai (nem politikai) hibát? Érdemes utánanézni, mikor jelentek meg az első beismerő nyilatkozatok. Simor akkoriban még a "nincsingyenebéd" gondolatától kábultan pöffeszkedett.
Súlyosbító körülmény, hogy a legkritikusabb időszakban (március 2-6.) egyszerűen eltűnt. Az is előfordult, hogy Karvalits nyilatkozott helyette.

eljárfelette 2010.06.10. 09:23:42

Jön még kutyából szalonna...

mentális cukorka 2010.06.10. 09:31:20

@Fittipaldi: a poszt nem foglalkozik azzal, hogy Simor lesz-e jövőre a jegybankelnök, és azt sem tudhatjuk, hogy megváltoztatják-e a montagok és fbtagokra vonatkozó százalékokat, persze valószínű, de most ez van.
Azzal számoltunk, ami _adott_.

pakesz (törölt) 2010.06.10. 10:10:48

@Kurt Sz Earp: figyuzz
szoval ha neked HITED van, hat ragaszkodj hozza, szeresd becezgesd, nem akarok a lelkedbe gazolni ok?
Simor egy GAZ offshore lovag aki meg a minimalbert sem erdemelne meg de az osszes fideszes az aranyember

Kurt Sz Earp 2010.06.10. 12:18:11

@pakesz: TÉNYEKRŐL van szó, nem hitről. :)))

Kurt Sz Earp 2010.06.10. 13:36:41

@pakesz: a minimálbér jó ötlet!
De még az is túlzás: közmunkára kell kizavarni a teljes Monetáris Tanácsot, a Szabadság térre.
Ültessenek virágot, gereblyézzenek, szedjék össze a szemetet.
Így minden érintett jól jár: az ország, a Szabadság tér - és ők is.

tszelnok 2010.06.10. 14:24:40

Dobjuk már össze azt a hiányzó havi 6 millát Simornak. Ha 100.000 fő beszáll, akkor az csak 60 Ft/hó fejenként.

Sőt, Simor kitehetne egy PayPal donate gombot valami weblapra, a küldött pénz meg rötön mehetne az offshore számlára. Így több maradna belőle.

pakesz (törölt) 2010.06.11. 02:08:43

@Kurt Sz Earp: meg egyszer
Simor elkovetett egy hibat, amikor az ajro az 12 Ft -ot ugrott
akkor utana nem volt vezeto cikk hogy akkor csodbe megy Magyarorszag, meg nem esett a tozsde az EGESZ VILAGBAN
most megvolt
Simornak nincsen fonoke, nem ohajtom en mentegetni de akkor ki allt volna oda helyette? Gyurcsany? hiszen a jegybank fuggetlen
szoval elcseszte akkro Simor ez teny
de sokkal durvabban sokkal orbitalisabban csinaltak ezt a fijjug most, raadasul nekik ott volt a Simor peldaja is :)

meg egyszer, Orbannak a Kosa nyilatkozat utan oda kellett volna allni es szolni hogy fiuk ez baromsagokat beszelt, erre nem hogy ez nem tortent hanem a Szijjartot kikuldtek egy benzineshordoval

Kurt Sz Earp 2010.06.11. 09:53:30

@pakesz: :D
De bizony az volt, MÉG akkor is, egészen a Bajnai-kormány megalakulásáig. 2008. október 22-én járt Magyarországon a CNBC. Érdemes felidézni! Miért volt szükség az IMF-hitelre?

"Ki állt volna oda helyette?" Miért?
Ilyen könnyen félreállítható?:)))
Senki. Tegye a dolgát, ne beszéljen ostobaságokat.

Annál durvább nincs, hogy a jegybankelnök válság idején üdülni megy...

pakesz (törölt) 2010.06.11. 13:28:13

@Kurt Sz Earp: tudomasom szerint 2 eve tarta valsag, most akkor ne menjen el sosem udulni?
nooooomalis vagy?

Kurt Sz Earp 2010.06.11. 16:52:17

@pakesz: óriási különbség van az alvás és a között, amit Simor csinált.
Nem akármikor, hanem a forintválság csúcsán tűnt el...
nooooomalis?

pakesz (törölt) 2010.06.14. 01:16:57

@Kurt Sz Earp: mikor ?
melyik csucsan?
tudnal pontos idopontot es linket adni?

en egy olyanra emlekszem amikor 3 napos hetvege jott hetfoi szunnappal, na ott eppen o emelte meg vagy 200 bazisponttal az alapkamatot, amiert nagyon sok fideszkozgazdasz tamadta is

de nem gond mivel tamadjak nem, csak allandoan tartsak tamadas alatt, es elobb-utobb valamit talalnak amit mar nem is erdemes cafolni

Kurt Sz Earp 2010.06.14. 06:13:29

@pakesz: Igen: A csúcsán. Egy volt.
Nézz utána: MNB árfolyam, sajtó.

pakesz (törölt) 2010.06.14. 20:10:17

@Kurt Sz Earp: ugyes vagy gratula!
tenyleg azon a heten szabin volt Cipruson, es penteken haza is jott a 3 napos unnep elott, hogy megemelje az alapkamatot 300 bazisponttal, mivel a kovetkezo hetfon nalunk szunnap volt, es nem votl a jegybanknak eselye beavatkozni

csak tudod megszakitotta a nyaralasat :)

amit meg te sugalltal hogy hat nyaralgatott a legnagyobb forintvalsag idejen ez teljesegeben nem igaz, mivel HAZAJOTT
nem gond, csak tudod a magadfajtak ezt a "nem fejtettuk ki az igazsag midnen reszletet"(= hazudott) nagyon csunyan felemlegetik, es ugyanakkor a sajat maguk haza tajan nem annyira kotik ezek az aprosagok :)))

Kurt Sz Earp 2010.06.16. 20:34:50

@pakesz: te viszont nem vagy ügyes.

Milyen kamatemelés? Milyen ünnep?2009. március 6.
"Miközben zuhan a forint, Simor András üdülni ment. A jegybank elnöke évi rendes szabadságát tölti március 2. és 6. között – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB)."

HAZUDSZ: szó sem volt "nyaralgatásról".

Simor mióta emelheti az alapkamatot? Az alapkamatról a Monetáris Tanács dönt.

Remélem, nem gondolod komolyan, hogy Én fogok leereszkedni a te szintedre. :)))
süti beállítások módosítása