HTML

Forintblog

"A pénz a hatodik érzék. Muszáj, hogy legyen az embernek, különben nem tudja a másik ötöt sem igazán használni." – W. S. Maugham

Portfolio Blogger

Hírek

Linkblog

2009.06.04. 08:50 on the other hand

Jó a cucc, mi?

Sok érdekes anyagot olvashatunk mostanában, a kampányidőszak mindig kedvez azoknak, akik jó humorral próbálják átvészelni a politika által okozott megpróbáltatásokat. Ilyenkor előbújnak a nagy pártok (okkal rejtegetett) új ötletei, és a futóbolondok is kimerészkednek rejtekhelyükről. 

 

Mivel mostanában divat a bonyolult kérdésekre egyszerű választ adni, virágkorukat élik a szélsőséges javaslatok. Szerencsére ezek egy része olyan blődség, hogy egy pillanatra sem vehető komolyan (bár ebben az országban vigyázni kell az ilyen megállapításokkal), így aztán nyugodtan hátradőlhetünk és jót derülhetünk.

13 komment

Címkék: politika választás unió gazdasagpolitika portfolioblogger


2009.04.28. 16:48 easymoney

Milliárdos bankjegyet néhány dollárért

Most, hogy a zimbabwei dollár már nem hivatalos fizetőeszköze a dél-afrikai országnak, mindössze néhány dollárra és egy internet elérhetőséggel rendelkező számítógépre van szükségünk ahhoz, hogy néhány perc alatt több milliárd (zimbabwei) dolláros bankjegy(ek)re tegyünk szert.

A zimbabwei hatóságok azt követően döntöttek úgy, hogy legalább egy évre bojkottálják saját fizetőeszközüket, miután már tehetetlennek érezték magukat az elképesztő méreteket öltő (januárban 230 millió százalékos infláció) leküzdésében. Akkor egy amerikai dollár 37 millió zimbabwei dollárt ért és 100 milliárdos bankjegyek is voltak forgalomban.
 
Jelenleg az eBayen 10, 20, 50, és 100 milliárd dolláros zimbabwei bankjegyeket is kínálnak eladásra, utóbbit fix áron 20 dollárért (mai árfolyamon számolva 4555 forintért) vehetjük meg. Akinek licitálni támadna kedve, az ennél olcsóbban is hozzájuthat a 14 nullával ellátott bankjegyhez.
 

8 komment


2009.04.27. 12:58 on the other hand

A szakértői off-shore kormány

Van itt ez az új kormány. Tudják, az, amelyik szakértői. Tehát nem foglalkozik a politikai népszerűség hajhászásával, kizárólag az előtte lévő egy év fontos, ám társadalmilag nem igazán támogatott lépéseinek meghozatalára koncentrál.

Mi következik ebből? Egyrészt (1) szakértői imidzsét felhasználva visszaállítja a gazdaságpolitika hitelességét, (2) szakmai alapon meghozott döntéseit nem puhítja fel, (3) nem sumákol, (4) nem ígérkezik el a jövőre nézve.

Vannak persze, akik tamáskodnak, és azt mondják, hogy ez a kormány ugyanúgy politikai képződmény, mitől is lenne más, mint az elődei. De mi nem hiszünk az ilyen rosszindulattal kevert szűklátókörűségnek.

 

5 komment

Címkék: válság adó gazdasagpolitika makrogazdaság portfolioblogger


2009.04.20. 13:44 easymoney

Közgazdászokkal tömte ki kormányát Bajnai

Míg világviszonylatban a politikai tisztségek csaknem egyötödét jogászok töltik be, addig a frissen megalakult Bajnai-kormány tagjai közül mindössze kettő rendelkezik jogi végzettséggel. Az újonnan kinevezett miniszterek közül a legtöbben (6-an) a közgazdászok vannak, őket a mérnökök követik (5 fővel). A statisztika persze nem teljes körű, tekintettel arra, hogy Vahl Tamás helyett még nevezett meg új gazdasági minisztert Bajnai.

A The Economist nevű brit hetilap összesítése szerint a politikusok végzettségi toplistáját a jogászok vezetik megelőzve mind a mérnököket, mind a közgazdászokat. Ez alapvetően az olyan demokratikus berendezkedésű országokra jellemző, mint amilyen Németország, Franciaország vagy az Egyesült Államok. Kivételek természetesen szép számmal vannak. Míg Magyarországon a közgazdászok, addig Kínában a mérnökök, Egyiptomban az akadémikusok, Brazíliában pedig az orvosok dominálják a politikai elitet – derül ki abból az 5000 politikusra kiterjedő összesítésből, amelyet az International Who’s Who weblap segítségével készített az Economist.

31 komment

Címkék: gazdasagpolitika portfolioblogger


2009.04.14. 09:25 on the other hand

És akkor most jön a "szakértői" kormány?

Sokszor elmondták már, hogy a "szakértői kormány" kifejezésnek nincs értelme. Legfeljebb az SZDSZ szerint, de hát azt meg tudjuk, hogy ők ötpercenként mást gondolnak a feltételekről, a határidőkről, a szakértőiségről és a világról. Szerintem nem is kell, hogy egy kormány szakértői legyen. Szerencsére a most alakuló sem az.

 

100 komment · 5 trackback

Címkék: politika válság gazdasagpolitika


2009.04.10. 14:25 on the other hand

Szili Katalin Föld körüli vitorlásútja

"Szili Katalin olyan kormányt szeretne, amelynek lépései nyomán csak minimális mértékben csökken a foglalkoztatás, amely tesz a társadalmi különbségek csökkentéséért, megteremti a pénzügyi stabilitást, és állami beavatkozással élénkíti a gazdaságot. Azt is kezdeményezte, hogy - a kiadáscsökkentés mellett - a kormány tekintse át a bevételek növelésének lehetőségeit is."

Szép új világ, sóhajtom a tévé előtt, és már a szemem előtt is lebeg, ahogy a mindentudó gazdasági csomagunk úgy csökkenti a költségvetési hiányt (egyensúlyt teremt), hogy közben növeli a költségvetési hiányt (élénkít), és mindezközben úgy emeli az adókat (növeli a bevételeket), hogy közben csökkenti az adókat (élénkít).

 

5 komment

Címkék: politika válság költségvetés gazdasagpolitika portfolioblogger


2009.04.01. 17:50 easymoney

Figyelem! – Indul a fodrászturizmus

A régiós devizák gyengülése miatt már nem csak vásárolni éri meg jobban nálunk vagy valamelyik szomszédos országban a nyugat-európaiaknak, hanem például hajat vágatni is.

20 komment

Címkék: gazdaság árfolyam portfolioblogger


2009.03.26. 16:55 daddy7

Így választunk mi

Magyarország lázas miniszterelnök-keresésben van. És ezenközben megmutatja, hogy a kis hazai demokratikus pocsolyában alig több, mint ócska bábszínház az, amit a politikai elitünk művel.

 

44 komment

Címkék: politika választás válság gazdasagpolitika portfolioblogger


2009.03.25. 07:40 daddy7

Nem akarok miniszterelnök lenni!

"Khm...  Hölgyeim és Uraim, bejelentést szeretnék tenni. Kovács János vagyok, de ez nem is annyira érdekes. Azt azonban mindenképpen szeretném elmondani, hogy engem nem kerestek meg, és ha megkeresnének sem vállalnám a miniszterelnök-jelöltséget. Kérem, ne mosolyogjanak. Nekem ez fontos. Ma már, amikor akárki lehet miniszterelnök-jelölt, életbevágó, hogy ezt tisztázzam."

 

21 komment · 3 trackback

Címkék: politika válság gazdasagpolitika portfolioblogger


2009.03.12. 15:25 noagent

Ócsó autó kéne a magyarnak

Csak kezdeményezések vannak, de mai sajtóhírek alapján keményen beindult a lobbi, hogy dotálják az autóvásárlásokat. Magyarországnak persze nincsenek olyan lehetőségei az anyagi támogatásra, mint Németországnak, ám a szakma és a kormányzat az Európában bevezetett dotációt közelítő összeggel azért be tudna szállni egy-egy autócserébe – mondta el Gamblini Gábor a Napinak. Európában 300-750 ezer közötti összeggel dobják meg az új autót vásárlókat.



75 komment

Címkék: autó válság gazdasagpolitika portfolioblogger


2009.03.10. 17:00 noagent

Milyen autóval járjanak a miniszterek? – Van olcsóbb!

Örülhet az adófizető, mert Molnár Csaba Audija nem 800, hanem csak 400 ezer forintjába kerül. Fantasztikus. Eközben a miniszterelnök sajtótájékoztaton oktatja ki a 800 ezer forintot firtató újságírót. A miniszter autójának van egy másik olvasata is. Felmerül a kérdés, hogy az államcsőd szélén, rendkívül nehéz gazdasági helyzetben mennyire indokolható egy luxusautó. Szerintem semennyire, ha megnézzük, hogy fele ennyiért milyen autókat lehet bérelni. Ha egy szocialista miniszter, államtitkár, vagy egy pártfunkcionális nem éri be egy havi kétszázas autóval, pofátlanság a részéről, ha választói szemébe mer nézni. Sok választó örülne, ha havi kétszázas autóval furikázna.

 

71 komment

Címkék: politika gazdaság gyurcsány autó


2009.03.05. 17:10 on the other hand

Még nem mindenki vette észre, hogy válság van

Nem szeretek kommunistázni. Ősi román szokás - csak hogy ne legyünk pc-k. A kezembe akadt közlemény elolvasása után azonban úgy tolult az agyamba a vér, hogy egyszerűen nem jutott eszembe más. Az utóbbi időben az a csalfa remény van bennem, hogy az emberek talán kezdik észrevenni: nagy a baj, és fontos, hogy erős lépések szülessenek ennek kezelésére. A hangsúly a második részen lenne, vagyis ennek elfogadásán. Ehhez képest megdöbbentő, amikor az látszik, hogy egyesek még azt sem tudják, melyik műsort nézik.

 

14 komment

Címkék: válság szakszervezet gazdasagpolitika


2009.02.16. 16:10 on the other hand

Gyurcsány, Orbán és nyugdíjasok

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma bejelentette: a mai nyugdíjemelési szabályok eltörlésére készül, helyette inflációkövető, illetve ahhoz nagyon közeli indexálást vezetne be. Ennek kapcsán érdemes felidézni felelős politikusaink megszólalásait. 

  

64 komment


2009.02.13. 08:10 easymoney

Hol a legolcsóbb a BigMac? – Most megtudhatod!

A gyorséttermek szerelmesei számára valószínűleg nem újdonság, hogy külföldön általában az itthonitól eltérő áron szerezhetik be kedvenc szendvicsüket. A legnépszerűbb gyorséttermi szendvicsek közé tartozó Big Mac árai országonként igen jelentős eltéréseket mutatnak: míg Svájcban 5.75 dollárt is elkérnek érte, addig Malajziában már 1.75 dollárért (január 19-i devizaárfolyamokkal számolva) megkaphatjuk az óriásszendvicset. Itthon 680 forintba, azaz 3.21 dollárba (január 19-én az MNB hivatalos középárfolyama szerint egy dollár 211.5 forintot ért), míg a hamburger hazájának számító Amerikában ennél kicsivel többe, 3.54 dollárba kerül egy Big Mac.


31 komment

Címkék: gazdaság élelmiszer


2009.02.10. 09:00 on the other hand

Gödör helyett szakadékba?

Az utóbbi időben elkezdődött a politikában és a közírók körében az a furcsa "izmozás", hogy ki tehet inkább a válságról, illetve kinél van a megoldás kulcsa: a kormánynál vagy a jegybanknál. Ennek a borzasztó egysíkú gondolkodásnak szép példája a Népszabadságban hétfőn megjelent írás, amit a szocialista párt egyik platformjának vezetője követett el. Végül is a szerző nem tesz mást, mint szépen, akkurátusan megmagyarázza, miért jó, ha árfolyamválságba vezetjük az országot.

23 komment

Címkék: válság költségvetés kamat jegybank gazdagság gazdasagpolitika


2009.02.09. 16:20 easymoney

Saját pénzzel a válság ellen!

Míg az egyik bicskei polgármesterjelölt helyipénz terve mindössze álom maradt, addig a thaiföldi Santi Suk falu (a tartomány névadó településének) lakói egy évtizeddel az ázsiai válság után ismét úgy döntöttek, hogy saját fizetőeszközt (merit) vezetnek be. A forgalomba került bankjegyeken vízibivalyokat és buddhista templomokat ábrázoló gyerekrajzok szerepelnek. A santi sukiak fizetőeszköze egyelőre nem hivatalos, ehhez ugyanis a pénzügyminisztérium jóváhagyása kell.

7 komment

Címkék: pénz gazdasagpolitika


2009.01.21. 16:32 on the other hand

Így bizottságoztok ti

Miközben ez a post íródik, még (nagy médiaérdeklődés mellett) javában zajlik a parlamenti bizottsági ülés a kilyukadt idei költségvetés témájában. Akinek volt már szerencséje ilyenhez, tudhatja, hogy a paródiához erősen közelítő színvonalú rendezvények ezek, most sem hazudtolják meg magukat a politikusaink. 

7 komment

Címkék: költségvetés gazdasagpolitika


2009.01.07. 15:00 on the other hand

Hány napig fűthetünk még gázzal? Számoljunk!

Az elmúlt napokban (órákban) megtudhattuk, hogy igazából halvány sejtelme sincs senkinek, mennyi időre elegendő a gáztartalékunk. A rendkívüli helyzet, illetve a gyenge felkészültség miatt nagyon sok a bizonytalansági tényező, mi azért mégis elkezdtünk számolni.



150 komment · 1 trackback

Címkék: gáz


2008.12.30. 09:16 on the other hand

Mit csináljunk a szlovák koronánkkal?

Január 1-től Szlovákia belép az eurózónába, és hivatalos fizetőeszköze az euró lesz. Adódik hát a kérdés: mit csináljon az, akinek itthon szlovák koronája van? Adunk néhány tippet.

14 komment


2008.12.22. 17:05 on the other hand

Még hogy árokásás? Ha mutyiról van szó, rögtön feláll a nagykoalíció

Elkeserítő tanulságai vannak annak a megható összeborulásnak, amit az amúgy minden percben egymásnak eső politikusaink produkáltak óriási sumákolás közepette. A vagyonosodási vizsgálatokkal eddig tetten ért, a tagi kölcsönnel machináló adócsalóktól a 2009-es adócsomag a normál mértékűnél jóval kisebb, 61-80 helyett csak 10 százalékos teher megfizetését várja el. Mindehhez - biztos ami biztos - a negyedére csökkentik a vagyonosodási vizsgálatok számát. És miközben a Fidesz - globális válság ide vagy oda, jó magyar ellenzéki szokáshoz hűen - az idén az élőfába is belekötött, hogy-hogynem a Veres János pénzügyminiszternek az ügyhöz csatolt módosítását úgy megszavazta, mint a szél. KDNP és MDF dettó.

48 komment


2008.12.15. 12:39 on the other hand

Sztrájkolna Ön MÁV-dolgozóként?

Képzeljék magukat a következő helyzetbe! A cégemnél, ahol dolgozok, a szakszervezet kiharcol számomra egy vaskos kis összeget. Aztán egyszer csak jön a főnök, és közli, hogy az egészből egy szó sem igaz. A szakszervezeti vezetőm ugyanis arra ígérte meg a fizetéskiegészítést, hogy a hátsó fatelepet eladta a tulajdonos, és ebből nekem is jár.

Tegyük fel, hogy a cégemnél dolgozók munkakultúrája, nem rekedt meg a mélysötét szocializmusban, hanem egy paraszthajszállal kiemelkedett onnan. Mit tennék ilyenkor? Irtózatos szentségelés közepette ordítom le a szakszervezeti vezetőm fejét, hogy mit hülyít engem ilyen ökörséggel, nyilvánvaló, hogy a cégtulajdon eladása a cégtulajdonost illeti meg, aligha ígérhetett ilyet komolyan.

Tegyük fel, hogy a fent említett paraszthajszál hiányzik, és imádom a többletteljesítmény nélküli potyapénzt, az erköcsileg engem meg nem illető juttatásokat. Ez esetben irtózatos szentségelés közepette ordítom le a szakszervezeti vezetőm fejét, hogy miért nem foglaltatta ezt írásba, mert az nyilvánvaló, hogy szóbeli ígéretre nem lehet alapozni. Egyvalamit nem tennék: biztos nem sztrájkolnék a szakszervezeti vezetőm kedvéért egy olyan célért, amit nem érhetek el.

163 komment

Címkék: máv adó gazdasagpolitika


2008.12.08. 12:17 buksz

Hülyének néz a BKV!

Óriási ötlettel állt elő a BKV: lehessen sms-ben is jegyet vásárolni. Vagy WAP-on keresztül. Hurrá! Megint egy több milliárd forintos, ámde teljesen felesleges beruházás. Pénzkidobás. Vagy éppen lenyúlás?



91 komment

Címkék: politika gazdaság bkv pénz költségvetés forint


2008.12.01. 14:15 on the other hand

Itt az SZDSZ-es álom - költségvetés adók nélkül

Kóka János hétfőn azt fogja javasolni az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának, hogy ne szavazzák meg a kormány által a jövő évre benyújtott adóterveket - szól a hír. Az ember meg leül, vakarja a fejét és nem érti. A költségvetést először igen, utána meg az adótörvényeket nem? Szép dolog az elvi politizálás, de azért nem baj, ha szorul bele némi logika is.

 

8 komment

Címkék: politika adó költségvetés gazdasagpolitika


2008.11.27. 11:30 whynot7

Menekíteném a pénzem, de hová?

Az elmúlt időszak eseményei nemcsak a részvényekben, hanem az állampapírokban rejlő lehetőségekre is felhívták a magánbefektetők figyelmét. Sokan az állam által garantált hozamot igérő értékpapírok mellett döntenek, de mégis mit érdemes tudni az állampapírok vásárlásakor.

Az állampapírok vásárlásakor elsősorban a hozam-árfolyam alakulására, valamint az időtávra érdemes fókuszálni. A megvásárolt állampapír biztos hozama felett akkor rendelkezhetünk, ha lejáratig megtartjuk az adott eszközt. Így természetszerűleg akkor járunk a legjobban, ha minél nagyobb hozam mellett vásároljuk meg az állampapírunkat. Fontos tudni továbbá azt is, hogy az állampapírok legfontosabb jelzőszáma a hozam, a másodlagos piacon naponta változik ennek szintje, és így az adott értékpapír árfolyama is. Az állampapírok esetében a hozam és az árfolyam negatív kapcsolatban állnak egymással, ugyanis a nagyobb hozam alacsonyabb árfolyammal jár együtt. Tehát az állampapír tulajdonos jól jár a hozameséssel, mivel az árfolyamemelkedéssel párosul, amiből aztán nyeresége származhat. A hozamok alakulása (és ezáltal az árfolyamok mozgása) azonban több tényező függvénye (jegybanki alapkamat, a másodlagos piac általános hangulata), ezekre akkor érdemes figyelnünk, ha nem akarjuk lejáratig megtartani az adott állampapírt.

Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság pénz


2008.11.18. 13:26 stoppard

Ki állja a cechet?

Az alábbi kis példabeszéd már körbejár egy ideje az angol nyelvű blogokon és fórumokon, és most, hogy helyettünk a nép ismeretlen gyermeke lefordította, kis erőfeszítéssel megoszthatjuk a közzel, mert szerintünk érdemes. A történet bárszék-közgazdaságtan (barstool economics) címen fut, és valamiért szegény David R. Kamerschennek, a Georgia Egyetem professzorának tulajdonítják az írást, pedig nem ő volt az elkövetője. De ettől még mókás.

 

Tételezzük föl, hogy 10 ember minden nap elmegy sörözni és összesen 100 dollárt fizetnek a végén. Ha úgy fizetnének a sörükért ahogy most adót fizetünk, valahogy így nézne ki:

Az első 4 ember ( a legszegényebbek) nem fizetnének semmit.
Az ötödik 1 dollárt fizetne.
A hatodik 3 dollárt fizetne.
A hetedik 7 dollárt fizetne.
A nyolcadik 12 dollárt fizetne.
A kilencedik 18 dollárt fizetne.
A tizedik (a leggazdagabb) 59 dollárt fizetne. 


Ebben maradtak, és a tíz ember minden nap boldogan sörözött egészen addig amíg a bár tulajdonosa kedvezményt nem adott nekik. "Mivel Ti régi, jó vásárlók vagytok mától olcsóbban adom nektek a sört 20 dollárral." Onnantól a sör a 10 ember számára csak 80 dollárba került. A csapat továbbra is ugyanúgy szeretett volna fizetni a sörért ahogyan adót fizettek, ami azt jelenti, az első 4 embert a változás nem érintette - Ők továbbra is ingyen ittak. De mi legyen a másik 6 emberrel - a fizető vendégekkel? Hogyan tudják elosztani a 20 dollár engedményt, hogy mindenki elégedett legyen?

65 komment

Címkék: adó gazdagság gazdasagpolitika


süti beállítások módosítása