A 2007-ben kirobbant jelzáloghitelezési válság hatalmas lyukat ütött az amerikai bankrendszerbe. A Fed számos eszközt bevetett a probléma enyhítése érdekében, de mindenki bízott, hogy a két amerikai jelzáloghitelezési óriás, a Freddie Mac és a Fannie Mae majd segít, ha máson nem is, a kereskedelmi bankok mérlegproblémáin. A két hitelintézet árfolyama jól tükrözi, hogy meglehet: a probléma őket is túlnövi, legalábbis állami segítség nélkül. A februári kormányzati intézkedés után újból a zsebébe kell nyúlnia az amerikai államigazgatásnak, hogy a fogyasztók terhein segítve szabjanak gátat az országos lakásárverezési folyamatnak és természetesen a bankok, illetve a Freddie Mac és a Fannie Mae további veszteségeinek és tőkeproblémájának.

A szenátus 2008. július 26-án nyújtott be egy 300 millliárd dollár nagyságrendű segélycsomagot, melyet George W. Bush várhatóan napokon belül alá fog írni. A csomag hozzávetőlegesen háromszor akkora, mint a februári volt. Míg a februári adag alanyi jogon járt, addig a mostani folyósításának számos feltétele lesz. Köztük az is, hogy a csak azon jelzáloghitellel rendelkező lakosok jogosultak, akiknek a bankja 2005. január és 2007. júniusa között folyósította a hitelösszeget. Ezzel implicite a döntéshozó testület kijelenti, hogy ezen időszak közötti banki hitelezési politika vezetett el idáig, és az akkor és azóta az ellenőrző hatóságoknak és irányító testületek élén regnáló vezetők vállát nyomják az okozott nemzetgazdasági károk (Uram bocsá' globális károk). Persze a sor eleje a bankok vezetőit illeti meg. Mindezeken túl, látva, hogy a Freddie Mac és a Fannie Mae sem bírja nagyon tovább cérnával a stresszhelyzet nagyságát állami szerepvállalás nélkül lassan nem csoda, hogy a default swap piaci szereplők elkezdtek fogadni az elképzelhetetlenre, hogy az USA lehet, hogy csődöt jelent a feltornyosuló hitelterhekre.