HTML

Forintblog

"A pénz a hatodik érzék. Muszáj, hogy legyen az embernek, különben nem tudja a másik ötöt sem igazán használni." – W. S. Maugham

Portfolio Blogger

Hírek

Linkblog

2009.12.02. 11:20 on the other hand

Oszkó nagyon komoly tartalékai

Nem különbözik a kormány és a jegybank véleménye a jövő évi költségvetésről - mondja Oszkó Péter. Egy fenét nem, már elnézést. Tulajdonképpen akár örülhetnénk is, mert az utóbbi időben már kifejezetten idegesítők voltak a jegybank és a kormány látványosan összehangolt prognózisai, végre egy kis disszonancia a nagy harmóniában. Ám amit Oszkó mond, az egy kicsit sem megnyugtató.

Kezdjük az elején: Oszkó szerint a  költségetési hiány jövőre 3,8 százalékos lesz, a jegybank szerint alapesetben 4,3. Tegye fel a kezét, aki szerint ez nem különbözik! Innentől kezdve elindul egy jó kis csörte a tartalékok értelmezéséről, aminek azért olyan sok értelme nincs. A pénzügyminiszter szerint "nagyon komoly tartalékok" vannak, mintegy 206 milliárd forint értékben. De a jegybank szerint ebből úgy 150 milliárdot nem szabad elkölteni, hogy a hiány teljesüljön. Semmi baj, nyugtat Oszkó, mert a tartalék nagy része (kb. épp 150 milliárd forint) tényleg nem elkölthető, pont erre a kockázatra van félretéve. Épp csak a végkövetkeztetés marad le: tehát a 2010-es költségvetési évben néhány 10 milliárd forint van bármiféle váratlan kiadásokra, a többit már "megette" az élet. Egyébként 2010 választási év, ha ez mond valakinek valamit. Sosem szokott váratlan kiadás előfordulni. Most sem fogadnék rá nagy tétekben, hogy áprilisra ebből a "nagyon komoly tartalékból" már egy fillér sem lesz meg. (Esetleg valaki?)

Nem ez az egyetlen probléma. A pénzügyminiszter azt is mondja, hogy óriási hiba lenne az állami vállalatoknál az elmúlt években felhalmozódott adósságok "adófizetői pénzből" való konszolidációja. Oszkó állításával ellentétben természetesen itt is van különbség a jegybank és a minisztérium álláspontja között, hiszen az MNB stábja szerint a felhalmozódott adósság mérete miatt, a működőképesség biztosítása érdekében szükség van az adósságkonszolidációra, még ha nem is feltétlenül egy év alatt. (A teljes konszolidáció nagyjából a Fidesz által emlegetett 7 százalékos költségvetési hiányt jelentené jövőre.)

Bár Oszkónak látszólag igaza van, amikor az adófizetők pénzét félti, valójában azonban ezer sebből vérzik az érvelése. Képzeljünk el például egy olyan vasúti társaságot, amelyik néhány év alatt 220 milliárd forintos adósságot halmoz fel, majd utána (minden különösebb intézkedés nélkül) olyan fordulat következik be a gazdálkodásában, hogy nem egyszerűen nullszaldós, hanem a korábbi adósságállományát látványosan csökkenteni képes szervezetté alakul át. Vagy mondjuk ugyanezt az utópiát álmodjuk meg a BKV-re is. Bruhaha, ugyebár.

Egyébként ha komoly szándékai lennének a kormánynak a közlekedési társaságokkal, akkor bizonyára nem azon trükkköznének, hogy a költségvetési körbe tartozó MÁV Start veszteségét az államháztartás statisztikai körén kívül eső MÁV Zrt-nél mutassák ki, hanem megpróbálnának lépni valamit. Csak hát az nem lépés, hogy azt mondjuk, "tarthatatlan a folyamatos adósságátvállalás gyakorlata, ezért nem csináljuk". Ezt a szöveget ugyanis már több pénzügyminisztertől és államtitkártól hallhattuk- mindegyik konszolidált végül, nem is csoda.

Oszkó magyarázkodása nyilván csak azt a célt szolgálja, hogy elhárítsa a Fidesz kritikáit a 2010-es büdzsével kapcsolatban. A jövő kormánypártja meg rághatja a kefét, mert könnyen lehet, hogy ezúttal az IMF-fennhatóság miatt nem is tudja elszámolni a nagy adósságokat. Arcvesztés nélkül nehéz a 3,8 százalékos megállapodásból 7 százalékosat csinálni.

E szempontból viszont megértem Oszkót, tényleg. Miért harcoljon ő a Fidesz helyett az IMF-fel, amikor a piszkos munka elvégzéséért egy jó szót sem kapott, csak néhány demagóg kritikát? A Fidesz először még az IMF-et is elhajtotta, annyira nem fogta, mi történik az országban, most meg alkudozzon velük az ő javukra?

29 komment

Címkék: költségvetés oszkó portfolioblogger


A bejegyzés trackback címe:

https://forint.blog.hu/api/trackback/id/tr971568093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kevercs 2009.12.02. 11:42:59

A politika az Oszkónál is politika. Majd
hülye lesz a "nagyreményű fidesz-t"
megvédeni. Védjék meg magukat, ha tudják !

is 2009.12.02. 11:45:49

"Bruhaha, ugyebár."

Hát igen. Amíg még csak elképzelni se tudjuk, hogy létezik az állami konszolidációtól eltérő út, addig természetesen neki sem állunk ezt megteremteni. Bruhaha, ugyebár. Az a hülye, aki egyáltalán felveti, hogy el kellene mozdulni ebbe az irányba. Bruhaha, ugyebár. És csúsztassunk az 'azonnal' szó beszúrásával, hiszen érezzük, anélkül minket néznének hülyének, de hátha így nem veszi észre senki. Bruhaha, ugyebár. Sajnos azonban Oszkó nem mondta, hogy azonnal, innentől az egész logika megbukott. Ugyebár.

De csak tessék propagálni az állami konszolidációs utat, az ragasztja be Magyarországot a jó kis szocializmus posványába. A MÁV maradjon ugyanolyan. dehogyis csökkentse a hiányát, dehogyis szorítsuk rá, dehogyis tagadjuk meg tőle a jó kis konszolidációt. Ugyebár.

Bruhaha?

Gerendás János · http://prokontra.blog.hu 2009.12.02. 11:45:57

Valahogy meg kell nyerni (legalábbis kommunikációs színtéren) azt a bizonyos versenyt...
prokontra.blog.hu/2009/12/01/a_gyozelem_keseru_ize

is 2009.12.02. 11:51:13

@Gerendás János: nem akarlak letörni, de a posztod kb. 1 éve lett volna aktuális, és akkoriban vagy tucatnyian ezt már megírták. kicsit pontosabb, alaposabb adatokkal.

@poszt: ja, még azt az adatot tegyük hozzá, hogy 2009-re a felhasznált tartalék 30 milliárd volt, az a 'néhány 10 milliárd' pedg 56, azaz majdnem a kétszerese. pedig jövőre már nem lesz ekkora kaki (90%-os valószínűséggel). miért is nem elég az idei felhasznált tartalék kétszerese? mire kell?

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2009.12.02. 12:30:17

@is: pontosan most miről is beszélsz? Mit állítasz? Mert nekem nem jött le. Belekötöttél a bruhahába, meg aza azonnalba, meg hogy János posztja elavult. De mit állítassz? Szerinted a 3,8% reális ezek szerint? Másrészt. Milyen alapon feltételezed, hogy Oszkó komolyan "nem akar konyszolidélni". Mert szerintem ez csak a szokásos pénzügyminiszter duma.

on the other hand 2009.12.02. 14:28:11

"is" a meghasonlott, de még mindig lelkes baloldali elkötelezett, akinek egyszerűen fájdalom keletkezik a lelkében, amikor valaki a baloldalt bírálni meri. Persze az, hogy mennyire releváns Oszkó felvetése, miszerint nem szabad átvállalni az állami tulajdonú vállalatok veszteségét (csak mert épp egy önkényes statisztikai lehatárolás költségvetési körön kívül helyezte őket), az nem érdekes. Annyiszor hallottam már kormányzati politikusoktól, hogy bizisten nem vállaljuk át - mindig átvállalták. és ha nem vállalják át, akkor nyilván csődbe mennek ezek az állami szörnyek. De hát "is"-nek mindenről ugyanaz jut az eszébe, ezt már megszoktuk :)

Fittipaldi 2009.12.02. 15:21:37

szerintem egyszerű politikai fogás a 3.8%. Oszkó is tudja, hogy nem tartható, csak szelet akar vetni az mszp vitorlájába: amikor 4-5-6% lesz, akkor majd az mszp mutogathat, hogy lám ők 3.8-at terveztek, csak a fidesz miatt nőtt meg a hiány. Ez látszik abból is, hogy már a jegybank szerint is 4.3 lesz.

szamarhegy 2009.12.02. 15:45:01

Az IMF meg az EuroII csatlakozás már nem is befolyásolhatta Oszkót, csak a piti belpolitikai játékok, meg az MSZP vitorlája miatt tartja a 3,8-at foggal-körömmel....

Gerendás János · http://prokontra.blog.hu 2009.12.02. 15:48:21

@szamarhegy: nem arról van szó, hogy a hiányt magát tartja foggal-körömmel, intézkedésekkel, hanem ragaszkodik egy jövőbe mutató, teljesen képtelen hiánycélhoz!
nagy különbség!!

on the other hand 2009.12.02. 15:52:02

@Fittipaldi: részben igaz amit írsz, sztem. O.P. simán hihet a 3.8%-ban, csak ehhez a választási évben különösen szokatlan gazdálkodás kell. Végül is akár bízhat is magában, hiszen áprilisig ő lesz, ha van benne ez iránt ambíció, akkor hajrá. A jegybank szerint élére állítva minden forintot össze is jöhet.

Ami félreértés, az a 4 és a 7 százalék között van. Azt soha senki nem csinálta eddig meg, hogy a választás előtt megvallja négy év bűnét, és bekönyveli a ktgv-be a finanszírozásra szoruló állami vállalatokat. SOHA. SENKI. de tényleg. Az unió felé jelentendő ESA-egyenlegben nem is kell, ha nincs szándéka a bekonszolidálásra. És neki nincs. Ebben tulképp nincs semmi különleges, nyilván ha szakértői kormány tagjának vallja magát, akkor talán elvárható lenne, hogy ezen a kérdésen dolgozzon valamicskén az IMF-fel.

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.12.02. 15:52:31

Kíváncsi leszek én arra a költségvetésre, amit majd a Fidesz fog meglobogtatni, na akkor lesz ám nagy bruhhhahhha!

Janovszki Zsolt 2009.12.02. 16:01:48

"Egyébként ha komoly szándékai lennének a kormánynak a közlekedési társaságokkal, "
Voltak és vannak. Csak akkor jön Gaskó, és a társadalom (ie.: az utazóközönség) nem pofánbassza egy szívlapáttal, hogy mennyem már azannyába, mit képzel, ingyenélő szarházi, aki miatt még vannak olyan szárnyvonalak, ahol minden ember közlekedtetése nagyjából egy ötszázasba van az adófizetőknek naponta (persze csak ha vesz jegyet) hanem a kormányra fogja, hogy tehetetlen, nincsenek komoly szándékai. Helyben vagyunk...

on the other hand 2009.12.02. 16:08:33

@Janovszki Zsolt: nem olyan magától értetődő a megoldás, ez így elég egyszerűen hangzik.

azért van a kormány, hogy az ilyen rókafogta csuka helyzetet megoldjon. lett volna rá 8 éve. Tatchernek sikerült, pedig ott sem állt mellette a lakosság. övé az örökkévalóság, a magyar kormányé pedig... hááát...

Janovszki Zsolt 2009.12.02. 16:15:03

@Fittipaldi:
hmmm.
www.mkkt.hu/tanacstagok
Erről az intézményről akkora kuss van, hogy csak na. Pedig nem hülyékből áll ám, check it. Csak ugye az nem fér bele a retorikába, hogy bizony ez a csapat sem tartja megalapozatlannak a költségvetést. A 7 % úgy jön ki, hogy a jelenlegi adócsökkentett, és 1200 MRD-dal megvágott költségvetéshez képest a Fidesz radikális adócsökkentést ígér, amire semmilyen fedezet nincs. Amúgy meg van különbség a 3.8 és a 4.3 között, egész pontosan 13 %, ez bizonyos értelmezési kérdésekből adódó, szakmai véleménykülönbség az alapja. DE a 3.8 meg a 7 között 84 % van, ami szakmai kérdések megítéséséből egyszerűen nem jön össze. Ez politika, a szín tiszta jelzőt inkább mellőzném :)
Zs

Bruno 2009.12.02. 16:18:48

@on the other hand:

Az angoloknak azért sikerült, mert végigvittek egy kőkemény neoliberális gazdaságpolitikát és közben lesz.rták a sztrájkokat (bányász, nyomda) a szakszervezeteket és álltalában mindenkit.

Kíváncsi leszek, hogy Gaskó (aki már legalább államtitkárnak hiszi magát) mit szól majd egy nagyméretű támogatáscsökkentéshez.

ampelmann 2009.12.02. 16:28:38

kimaradt egy "v" az elso bekezdes elso sorában a koltsegvetes szobol!!!

OmegA404 (törölt) 2009.12.02. 16:30:20

Talán Oszko tudja legjobban, hogy kik a legnagyobb állami csecsszopók a gazdaságban, persze beléjük nem rughat hiszen az ügyfelei.

A nyudíjas meg nem komázza a gázgránátot inkább csndben éhenhal otthon.

belekotty 2009.12.02. 16:42:59

Én attól félek amikor úgy 2010 végén az emberek rájönnek hogy Viktor sem kolbászból fonja a kerítést. Mi van ha elkezdődik egy 2006-os szerű őrjöngés? Na jó 2006-ban Viki keze benne volt a futball huligánok felbátorításában, lásd Fradi meccsen való megjelenése. De lesz itt még vircsaft ha kiderül hamis messiást vártak.

ampelmann 2009.12.02. 16:46:52

@is: igazad van... 90%-os valoszinuseggel nem lesz ekkora kaki. Inkabb nagyobb lesz szerinted is???

ampelmann 2009.12.02. 16:51:26

@belekotty: Ez elegge nagy sutasag amit OV-rol irsz, foleg a mostani ktg vetes kapcsan! hogy jon ide ez? jah, hogy mar elkezdodott a kampany es kenjuk a szart masra is???
aki benyeli hogy itt az orszag 3-4 even belul drasztikusan javulhat az teved. Drasztikusan lehet csokkenteni a kiadasokat, es a lenyulasokat, kerdes erre ki mer vallalkozni. Ahhoz minimum egy Horthy kellene... De o meg fasiszta naci, tudom tudom...

Nah off lett sorry.

Oszko adott egy szep magyarazatot az elqrt ktgvetésre. Mosakodjon a kovetkezo kormany, es ha NE ADJ ISTEN maradnanak es a hiany 7%-ra menne akkor is OVra fogjak mert nem szavazta meg es az ordogot is a falra festette...

Aladár69 2009.12.02. 17:15:45

@on the other hand: ugyan nem én lettem megszólítva, de engedtessék meg egy gondolat a meghasonlott baloldali elkötelezettekről: a baloldal mindig állta a kritikát, akár belülről jött, akár kívülről. Ezzel szemben a jobb oldalon csak az lehetett, amit a VEZÉR mond. Ez igaz a párttársakra és a sajtóra egyaránt.
A meghasonlott baloldalnak nem fáj a kritika, ha az jogos. Azt azonban mindenkinél jobban utálja, ha a másik fél alaptalan mocskolódásba kezd. Ennyi.

Ami az utóbbi 8 év kormányzását illeti, arra valóban nem lehet büszke a baloldal. Leszámítva a Bajnai kormány ténykedését, ide értve elsősorban Oszkó Péter munkáját.

@belekotty: én is kíváncsi leszek a következő négy évre, hányan fognak majd csalódni a Fideszben. Sajnos a propagandagépezetük az átkos rendszert idézi, amelynek a nép nagy része rendesen bedől.

ampelmann 2009.12.02. 17:25:16

@Aladár69: senki nem mondja jobbrol hogy kanaan lesz es kolbaszos kerites meg csapbol tej meg lárifári... (jah, ez nem jobbos duma...)

Oszko Bajnaival semmit nem csinalt csak elgancsolta a kovetkezo kormanyt, de nem is ez a nagy baj hanem hogy nekunk fog fajni!!! Megjobban!!! Ez az IMF hitel is, mindig a valsagra fogjuk, de felesleges mert mar az allamadosagunk a valsag elott csunyan alakult az elmult 2 ciklus alatt... Szoval ne jojunk OV-val mert nem az o dolguk. Jobb nem leirni a nevet mert csak remegni kezt sok ember ujja a billentyuzeten...

on the other hand 2009.12.02. 17:42:55

@Aladár69:
"Ami az utóbbi 8 év kormányzását illeti, arra valóban nem lehet büszke a baloldal."

Már elnézést, de ez egy nagyon csúnya understatement. én általában nem szeretem az erős mondatokat (ld. a nevemet is pl.), mert mindig sarkítottnak érzem azokat, de az egy nagyon erős tény, hogy az elmúlt nyolc évben ezt az országot tönkretették. nyakig eladósodott, az államcsőd szélére sodródott, nulla felzárkózást felmutató, drasztikusan visszaesett növekedési potenciálú gazdaságot hagy hátra a szocialista kormányzat. Erre a "nem lehet büszke" szöveg igen igen gyenge. Ez a magyar gazdaságtörténet egyik legsötétebb korszaka, ami csak azért nem tűnik egészen koromfeketének, mert mellékerül egy világválság nagy fekete pacája, és így egy halvány árnyalattal eltér a feketétől.

on the other hand 2009.12.02. 17:53:01

@Aladár69: ja, a baloldaliságról, jobboldaliságról:

mivel én nem vagyok elkötelezett (nem érdem, csak tény), ezért nyugodtan mondhatom: amit írtam, azt arra a jelensége írtam, amikor valaki a pártpreferenciái miatt nem az értékválasztásával érvel, hanem a formális logika szabályait hágja át. úgy hívjuk ezt, hogy biased, ugye.

a másik: nekem aztán tényleg tökmindegy, hogy jön-e fidesz vagy se, kétharmad vagy feles többség stb. azt viszont komikusnak találom, ha a baloldal hívei öt év lapítás, és a kritikagyakorlás teljes hiánya után hirtelen előállnak, és felfedezik jó előre, hogy milyen xar is lesz a Fidesz. Én speciel nem tudom, milyen xar lesz, de sokan szemlátomást jóval magabiztosabbak (vagy csak előítéletesebbek jobbra-balra?) nálam. de hogy most már tisztán látszik, hogy ez a 8 év rémálom volt, az tuti. ennek fényében pedig borzasztó hiteltelen ez a néhány hete szemlátomást nagyon megindult hirtelen kirohanás a fidesz jövendőbeli gazdpolitkája ellen. hogy csődbe viszi az országot? nézzünk már körbe, könyörgöm.

Aladár69 2009.12.02. 18:23:50

@on the other hand: hol láttál te bármilyen utalást a Fidesz jövendő gazdaságpolitikájáról? Egy homályos katyvasz az egész, nem több. "egymillió munkahelyet teremtünk tíz év alatt" ez a gazdaságpolitika? ez csak dobálózás üres szavakkal, tartalom nélkül.
Ne érts félre, nem csak ez alapján ítélem el a Fideszt. Nálam már lejáratták magukat 1998-2002 között. Úgy, ahogy néhány szocialista és liberális politikus is az elmúlt években. DE: számomra még mindig a kevésbé rossz alternatíva, ha a jelenlegi kormány maradna, mint ha a Fityesz kezdené újra azt, amit 8 éve abbahagyott.

Gerendás János · http://prokontra.blog.hu 2009.12.02. 18:36:59

@Aladár69: azért ne komolytalankodjuk el a dolgokat... 2002-ig a régió élvonalába tartoztunk, csökkent az államadósság, viszonylag kiszámítható költségvetési politika volt. Elég feltűnő a különbség az utóbbi 8 évvel szemben...
Elfogadom, politikailag sok bírálható dolgot csináltak, de könyörgöm, legalább a számokkal legyünk tisztában, ha véleményt mondunk... kissé komolytalanná teszik egyesek így magukat...
abban egyetértek, hogy egyelőre nem látszik mi vár ránk, mit fognak tenni, de hogy ennél a béna kacsánál jobb, mint ami most van, az szinte biztos... jön megint fél év semmittevés...

szamarhegy 2009.12.02. 18:55:03

@Gerendás János: Ja, ez világos, de nem a Fidesz bosszantása és nem is az ujjából szopta a 3,8-at, a Fidesz sem tehet mást, mint hogy ragaszkodni fog egy hasonlóan lehetetlen számhoz (lásd lettek). +2%-os növekedés mellett 6-7-os hiányok röpködtek, most -6-7% mellett kell tartani ezt a 4% alatti hiányt, brutális feladat, nem 3/4-éves (Bajnai-Oszkó) feladat, jövőre folytatni kell a megszorításokat, ha nem is ilyen mértékben. Elhiszem, hogy nem repesnek Orbánék, de kényszerpálya van és nekem mindegy, hogy milyen váltott csapat csinálja, de egyensúlyban (kifelé stabilitást mutatva) kell tartani a bevétel-kiadás oldalt.

Janovszki Zsolt 2009.12.03. 12:00:39

@Gerendás János:
Igazat írsz, de nem értek egyet. Orbánék gyakorlatilag semmit nem költöttek fejlesztésre, és így lett csökkenő adósság. Vállalkozóként ez a leszakadás politikája, nem konzervatív, hanem beszari politika. Medgyessy és Gyurcsány elvetette a sulykot, túl sokat költöttek, ki erre (bérfelzárkóztatás), ki arra (autópályák). Ez nem baloldali, hanem hazárdőr politika. Mivel bebaszott a válság, kellett ugye egy megoldást találni, akit a külföld elhisz. Termékfejlesztésnél szoktunk definiálni un. Customer Satisfaction Criteriákat (CSC). Ha az megvan, akkor done, jó munkát végzett a team. Egyik ilyen volt az új kormány felé, hogy 320 forintról 270-280-ra nyomja le az euró árfolyamot, mert az már senkinek sem volt jó. Akárki akárhogyan csavarja a szót (pont erre jók a CSC-k) egyszerűen eldönthető, hogy done, vagy postponed, vagy failed. Baker ez done. Volt az is, hogy induljon újra a államháztartási hiány külföldi finanszírozása, az IMF-EU helyett. A legutóbbi két IMF részletet nem hívtuk le. DONE. Nagybetűvel. Ezek voltak a mission critical issue-k. Ezek teljesítése mindenképpen elismerést ér, politikai hovatartozástól függetlenül. Vannak dolgok, amit másként lehetett-kellett volna csinálni. DE EZEK CSAK PRIORITÁS LISTÁK, NEM MISSION CRITICAL ISSUEK. Ennyi.
Zs

Oszkó Péter 2009.12.18. 10:34:22

Ha tisztességesen végig akarjuk számolni a tartalékokat, abból kiderül, hogy az idén elköltött mintegy 35 milliárdnyi általános tartalékhoz képest van jövőre 57 milliárd általános tartalék, és ezen felül még a nem kiadási célú, hanem kockázatokat fedező tartalékok, mint a stabilitási és a kamatkockázati tartalék összesen 206 milliárdos összegben. Tehát az idei felhasználás és a jövő évi összes tartalék között 170 milliárd a különbség. Az egyébként ténylegesen elköltésre szánt általános tartalék is lényegesen több, mint az idén, tehát elég nehezen érhető a cikkírónak a választási évre és a "mindössze" néhány tízmilliárdos tartalékra tett megjegyzése. Hogy a jegybank pedig miért döntött úgy, hogy minden eddigi gyakorlatot és józan megfontolást felrúgva az el nem költhető tartalékok felhasználását veszi alapesetnek és ahhoz számítja a költségvetési hiányt, arról az ő véleményüket kell megkérdezni. Persze nehéz lesz rendet tenni ebben a kérdésben, amikor mindenki az adatok ellenőrzése nélkül olyasmiket ír le, mint amit a Portfolio a legutóbbi cikkében, miszerint a kórházak 6 milliárdos kiegészítő támogatása vagy a BKV hitelmegújításához szükséges garanciamegújítás is a tartalékokat terhelné, miközben nyilvánvalóan nem, a kórházak kiegészítő támogatása is például értelemszerűen beépült a gyógyító-megelőző kassza előirányzatába. Nem tudjuk elégszer felajánlani, hogy bárki kérdezzen bátran, mielőtt nyilvánvalóan hibás, hamis állításokat publikálna és terjesztene.

Az állami vállalatok konszolidálásának kérdéséről pedig elég részletesen leírtam a véleményemet itt: vg.hu/velemeny/elemzes/allami-es-onkormanyzati-cegek-adossaga-onsorsrontas-299220

Üdv:

Oszkó Péter
süti beállítások módosítása