Képzeljék magukat a következő helyzetbe! A cégemnél, ahol dolgozok, a szakszervezet kiharcol számomra egy vaskos kis összeget. Aztán egyszer csak jön a főnök, és közli, hogy az egészből egy szó sem igaz. A szakszervezeti vezetőm ugyanis arra ígérte meg a fizetéskiegészítést, hogy a hátsó fatelepet eladta a tulajdonos, és ebből nekem is jár.

Tegyük fel, hogy a cégemnél dolgozók munkakultúrája, nem rekedt meg a mélysötét szocializmusban, hanem egy paraszthajszállal kiemelkedett onnan. Mit tennék ilyenkor? Irtózatos szentségelés közepette ordítom le a szakszervezeti vezetőm fejét, hogy mit hülyít engem ilyen ökörséggel, nyilvánvaló, hogy a cégtulajdon eladása a cégtulajdonost illeti meg, aligha ígérhetett ilyet komolyan.

Tegyük fel, hogy a fent említett paraszthajszál hiányzik, és imádom a többletteljesítmény nélküli potyapénzt, az erköcsileg engem meg nem illető juttatásokat. Ez esetben irtózatos szentségelés közepette ordítom le a szakszervezeti vezetőm fejét, hogy miért nem foglaltatta ezt írásba, mert az nyilvánvaló, hogy szóbeli ígéretre nem lehet alapozni. Egyvalamit nem tennék: biztos nem sztrájkolnék a szakszervezeti vezetőm kedvéért egy olyan célért, amit nem érhetek el.

Fordítsunk egyet a dolgon, és képzeljük magunkat egy cégtulajdonos helyébe! Azt látom, hogy a szakszervezetis azon veszekszik, hogy mennyit tömjek az én pénzemből mások zsebébe. Hát ez még talán még bosszantóbb.

Főleg úgy, hogy ez a megközelítés egyáltalán nem képzeletbeli. Ugyanis mi adófizetők valóban tekinthetjük magunkat a MÁV tulajdonosainak. Egy szervezetileg és morálisan szétrohadt cég, aminek tízmilliárdokban mérhető a vesztesége, és amit ezen felül is tízmillárdokkal támogat évente az adófizetők köre, ráadásul az általam választott politikusok felügyelik - az a cég a miénk. És amikor nem csak egyszerűen azt látom, hogy ennek a cégnek a szolgáltatásait nem tudom igénybe venni, hanem hogy a zsebemből akar még több pénzt kicincálni, akkor csak egy dolgot tehetek: felszólítom a politikusaimat, hogy tegyenek már végre rendet, mert ha nem képesek rá, akkor ez az ő alkalmasságukat kérdőjelezi meg.

Az államtól (különféle becslések szerint) éppen 16-30 milliárd forintot követel a szakszervezet. Ezt a deficites állam nevében én fizetném ki, és persze a többi uszkve 4 millió adófizető társam. Úgyhogy rögzítsük, mielőtt még valakiben felmerülne ennek az ellenkezője: nem akarjuk ezt kifizetni. Nem azért, mert irigyek vagyunk, hanem úgymond "elvből". Mert elegünk van a tartott markokból, az adónkból nyújtott szolgáltatások színvonalából, a sumákoló politikusokból és a hazai közmorálból.