"Nincs szükség a devizánk gyengítésére, és kamatemelésre sincs szükség... mert friss pénzt kell a gazdaságba pumpálni" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap. Ha ezt az ifjabb George Bush mondta volna, nyilván bekerült volna az aranyköpések gyűjteményébe, amivel annak idején szórakoztattuk egymást, továbbküldve a méretes ökörségek és vicces nyelvbotlások csokrát.
Orbán mondása a laikusok számára értelmezhető bölcsészkedő semmitmondásnak, de amint a jegybanki kamatpolitika bírálataként fogjuk fel, érdemes elgondolkodni azon, hogy az általános bullshiten kívül mit is jelent mindez. Azt tudjuk ugyan, hogy a miniszterelnök a közgazdaságtudományt legszívesebben bottal sem piszkálná, valahová az úri huncutság és az értelmetlen bohóckodás közé teszi a jelentőségét, de hát ettől még sajnos vannak olyan összefüggések, amik léteznek, függetlenül attól, hogy épp melyik diszciplína hajlandó foglalkozni felük.
Egy ilyen egyszerű összefüggés a lehetetlen hármasság, ami már a bevezető tankönyvekben is benne van. Ennek lényege: egy ország (1) a teljes tőkepiaci nyitottság, (2) a kamatok önálló meghatározása, rögzítése és (3) az önálló árfolyamszabályozás közül választva mindig csak kettő teljesülésben bízhat. (A kétharmadában, teccikérteni.) Anélkül, hogy mélyebben belemennénk, nézzük a mi esetünket! A teljes tőkepiaci nyitottság adott, ha erről le akarnánk mondani, akkor ki kellene lépnünk az EU-ból, és Észak-Koreát játszhatnánk Európában.
Innentől viszont két megoldás van:
(1) a gazdaságpolitika rögzíti a maga számára kívánatos kamatszintet, de akkor elviseli, hogy a külföldi befektetők hozamelvárásainak ingadozása a forint iránti keresletet mozgatja, és így az árfolyam akár hektikus pályát is leírhat.
(2) a gazdaságpolitika rögzíti a maga számára kívánatos árfolyamszintet, de hogy a külföldi kereslet ingadozása ne térítse el innen a kurzust, ahhoz a kamatpolitikát alárendeli az ország kockázati megítélésének, és úgy mozgatja azt, hogy a forintbefektetések iránti külső kereslet stabilan maradjon.
Nálunk inkább ez utóbbi a jellemző, de tökmindegy, mert akárhogy is forgatjuk, az az elképzelés, hogy a kormány összevissza mozgatja a kamatokat, de közben az árfolyam változatlan marad voluntarista álom csupán. Vagyis amikor Orbán azt kéri a jegybanktól, hogy úgy csökkentse a kamatokat, hogy közben stabilan maradjon az árfolyam, akkor azzal csak a hozzá nem értését bizonyítja. Ami még nem is lenne baj, de hogy a környezetében nincs egyetlen olyan ember sem, aki ezt hitelesen el tudná neki magyarázni, az elég ijesztő.
Van egy dolog, amit azért lehetne tenni az ügyben, hogy alacsonyabb kamatok mellett is stabil maradjon az árfolyam: nem szabad hagyni, hogy a külföldi befektetők kockázatérzékelése csak a globális hangulattól függjön. Például ha a kormányzat mérsékelné a gazdaságpolitikájának a kockázatát, akkor a külföld hozamelvárásai (kockázati felárai) is mérséklődnének. Ehhez viszont nem a jegybanknak kell üzengetni, hanem a saját háza táján kellene körülnéznie Orbánnak.
Az utolsó 100 komment: