Bokros Lajos felszólalásaiban rendre él azzal a fordulattal, miszerint ki kell venni a politikusok homokozójából a nyugdíjkérdést. Ebben bizonyára igaza van, ami azonban mára már a napnál is világosabb, hogy a politikusok kedvenc játéka nem a nyugdíj, hanem az adó. Most éppen Orbán Viktor és csapata bizonyítja, hogy az adórendszer alapkérdéseiről sincs fogalma, vagy ha mégis, akkor is nagy ívben tesz rá.

A benzin jövedéki adójának, illetve az alapvető élelmiszerek és a távfűtés általános forgalmi adójának 20%-ról 5%-ra csökkentését javasolja a Fidesz. Az erről szóló beszámolókat olvasva alighanem sokaknak ment fel a vérnyomása.

Tegyük félre most egy pillanatra a politikai megfontolásokat! Nyilván lehet érteni, hogy miután a szocialista párt ráugrott Orbán értelmes felvetésére (a nyugdíjemelés inflációhoz történő rögzítéséről), bizonyítani kellett, hogy a Fidesz elnöke is van olyan demagóg, mint Gyurcsány. És ez sikerült is. Nézzük a kitűnő adócsökkentési ötletet!

Azt tudjuk, hogy az adórendszerünkkel ezer baj van, átalakításra szorul, ez pedig forrásokat emészt fel. Történetesen a fogyasztást terhelő adók mértékével pont nincs különösebb baj. Vagyis amikor valaki áfa-csökkentést kíván ahelyett, hogy a munkát terhelő elvonások borzalmai között tenne rendet, dilettáns és cinikus politikusnak tűnik, függetlenül attól, hogy 2006 elején húzta ezt meg (Gyurcsány), akár most lépne hasonlót (Orbán).

„Új korszakba lépett a világgazdaság, amelynek lesznek fájdalmas következményei... Az ilyenfajta védekezéshez erős gazdaságra és cselekvőképes kormányra van szükség... Aki időt nyer, az életet nyer, azonnal cselekedni kell” – indokolt a Fidesz elnöke nagyjából a régi május elsejei szocialista szlogenek szintjén ragadva. Tegyünk is fel gyorsan néhány kérdést: Mi van, ha tovább emelkednek az árak? További adócsökkentésekkel kell megállítani? Pontosan meddig? Na és mi van, ha az árak váratlanul korrigálnak? (Manapság szokás elfelejteni, hogy néhány éve Európa még az eladhatatlan élelmiszerben fuldoklott és agresszív kínálatszűkítő lépéseket vezetett be.) Akkor majd visszaemeljük az adókat? Sőt, extratámogatást adunk a gazdáknak, mert az „erős gazdaság és a cselekvőképes kormány” megvédi az áreséstől a rászorulókat? De gyorsan ám, mert aki időt nyer, életet nyer!

Az ötlet amúgy nem csupán elvi szinten küszködik kihívásokkal, a megvalósítás is bravúros. Varga Mihály nem egy alkalommal ecsetelte (helyesen), hogy a 2006-os áfacsökkentés milyen nevetséges eredményekkel járt. Hát akkor legalább tanulni kellene belőle, ha már hasonló ötletek forognak a fejekben. A piaci árak ugyanis egyáltalán nem esnek az áfa-csökkentés mértékével. A kiskereskedők a bruttó árakból alig engednek ilyenkor, vagyis az adómérséklés haszonélvezői alapvetően ők lennének. Nagyjából azt várhatjuk, hogy egy ilyen lépésnek mindössze negyede lenne érzékelhető a fogyasztók pénztárcája számára. Durva becslést alkalmazva úgy számolhatunk, hogy a Fidesz ötlete nagyjából 300 milliárd forinttal rövidíti meg az államkasszát, és ebből 80 milliárd jut el a háztartásokhoz. Hát ennél azért láttunk már hatékonyabb gazdaságpolitikai lépéseket „erős gazdaságokban, cselekvőképes kormányoktól”. Igaz, ott nem biztos, hogy kiesik a politikus szájából ilyen okosság: „egy dolgot tudunk, hogy az áfacsökkentés mérsékli az inflációt, tehát jó a nemzetgazdaságnak".

Adódik az egyszerű párhuzam: volt már egyszer olyan, hogy megállítottuk a határon az olajárak emelkedését, bele is rokkantunk. Úgy látszik, a kapitalista rendszerben is tovább élnek a szocialista reflexek, minket csak egy dolog tölt el reménykedéssel: ha szocialista pártra akarunk szavazni, van belőle mindjárt legalább kettő. Végső soron ez is egyfajta pluralizmus.