Forintblog

A jelenlegi hitelválság, korábbi becenevei után – másodrendű jelzáloghitel válság, banki stresszhelyzet – szép lassan eléri végső állomását, a gazdasági recessziót. Mindeközben a bankokhoz hasonlóan Gyurcsány is menekül a legrosszabb elől a végső hitelezői forrásokhoz. 25 milliárd dolláros hitelkeret Magyarországnak. Eddig stimm.

Meghökkentő hírt közölt egy gazdasági napilap ma reggel, egyben választ adva arra a rejtélyre, hogy miért nem volt jelen tegnap Veres János pénzügyminiszter a nagy jelentőségű IMF-EU-Világbank segélycsomag részleteinek ismertetésekor. "Grandiózus kínai tervek esetleges magyarországi megvalósításáról tárgyal Kínában Veres János. Mint a Világgazdaság megtudta, a pénzügyminiszter azért utazott kedden az ázsiai országba, hogy egy összességében kétszázmilliárd dollár értékű, két nagyobb elemből álló projektről folytasson megbeszéléseket." Hát 200 milliárd dollárért bárhová, bármikor érdemes elmenni, de aki kicsit érzi a nagyságrendek jelentőségét, rögtön gyanút foghat.

Most épp 12 pontban foglalta össze Gyurcsány Ferenc a jövő gazdaságpolitikáját. A pénzügyi válság kellős közepén nem éppen a szép jövőről szól az új csomag, lássuk hát, min van okunk örvendezni és min kell keseregni újfent!

Jövőre már nem az államháztartási egyensúlyteremtés, hanem az egyensúly megtartása, illetve enyhe további deficitcsökkentés a cél a költségvetési tervezés során; emellett a gazdasági növekedési dinamika gyorsítása a fő prioritás - mondta tegnap Veres János pénzügyminiszter. Találják ki, hogy ennek megfelelően mely három területen emelkednek a kiadások!

Ha valamely felzárkózó európai ország gyors euróbevezetésben gondolkodik, semmiképpen se a magyarokról és a lengyelekről vegye a példát. Míg mi a gazdasági fundamentumok miatt tűztünk ki többször is hiteltelen (túl korai) céldátumot, addig a lengyeleknél az első komolyabbnak tűnő időpont kommunikációs bakikon vérezhet el.

Hálás kötelezettségünknek teszünk eleget, amikor jelezzük: a Figyelő gazdasági hetilap legfrissebb számában hosszasan foglalkozik a szakblogokkal és egyben 16 blogot ajánl az olvasóknak. Ez persze még semmi, de az egyik épp a Forintblog, és nekünk jólesik a figyelem. Köszönjük, és igyekezni fogunk!

Már megint egy pikírt bejegyzést vagyunk kénytelenek írni, de hát ezt nem lehet kihagyni. Mert bizony, bizony ám! Találtunk valakit, aki Megegyezne! Nagy szó ez a politikai csatározásoktól terhes közéletben. Végre a konstruktív tennivágyás világlik elő a civilszféra egyik szegletéből! Lássuk hát a hírt!

Távol álljon tőlünk, hogy népszerűtlen politikusok szapulásával szerezzünk olcsó népszerűséget, de mindenképpen érdemes megemlékezni a mai adócsomag kapcsán arról, hogy mi a fenétől is csökken majd az adóterhelés kishazánkban. A tervekből az szűrődik ki, hogy 3-4 év alatt 1000-1200 milliárd forintos adócsökkentés következne be, a GDP-arányos adóterhelés 4 százalékponttal, 35-37%-ra csökkenne. Ennek forrása a gazdaság folyamatos fehéredéséből származna, amit a szigorú ellenőrzés és az adócsökkentés biztosítana. Gondoljunk csak bele: biztosan rendben van ez így?

Jobban szeretjük a kilencesre, mint a nullára végződő árakat, vagyis szívesebben veszünk meg egy olyan terméket ami 99 forintba kerül, mint ami 100 forintba. Eddig azt gondoltuk, hogy ebben csak a boltosok hisznek, a legfrissebb felmérések azonban rámutatnak arra, hogy ez tényleg így van…

A vendégeket egy nyugat-franciaországi kisvárosban, Brittanyban tesztelték. A felmérés készítőinek választása egy olyan étteremre esett, amelynek étlapján csupán néhány fajta étel szerepel. A teszt során azt vizsgálták, hogy mi történik akkor, ha megváltoztatják annak a pizzának az árát, amelyik eddig a vendégek körében csupán a második legnépszerűbb volt.

A politikus megemeli a nyugdíjakat, az állami dolgozók fizetését, az agrártámogatásokat - és a nép örül. A politikus utakat épít, csatornáz és közösségi házakat húz fel - a nép örül. Sőt, az istenadtát az sem zavarja, ha politikai állásból kicsit több van a kelleténél, vagy itt-ott pazarlóbb az állam, elvégre nem nagyon tudni, hogy ennek mennyi az ára egy emberre vetítve. Pedig ára az van: magas infláció, magas adók, elszabaduló költségvetési hiány, növekvő államadósság, hosszabb távon alacsonyabb gazdasági növekedés. Az ezzel szembeni érzéketlenséget, illetve aszimmetrikus hozzállást (örülni a rövid távú előnyöknek, és nem hozzákötni a hosszú távú kellemetlenségeket) nevezik a közgazdászok költségvetési (fiskális) illúziónak. De vajon milyen erős ez a hatás az egyes országokban? Minden országban ugyanúgy lehet becsapni az embereket, illetve ugyanolyan érzéketlenség mutatkozik a közügyek iránt, vagy vannak különbségek? Hát persze hogy vannak.

Egy év alatt majdnem megduplázódott a napraforgóból előállított étolaj magyarországi bolti ára, így minden más terméknél és szolgáltatásnál messze nagyobb mértékben drágult az élelmiszerfajta. Az okok messziről indultak, de minden magyar család pénztárcáját érintik.

Tavaly júliusban még 270 forint körüli összegért lehetett kapni egy liter napraforgó étolajat Magyarországon, míg egy évre rá 530 forint feletti átlagárat közölt a statisztikai hivatal az e heti jelentésében. Amint az alábbi ábra jól mutatja, az árrobbanás éppen az elmúlt egy évben indult meg, és egyelőre nem látszik a vége.

A kínai gazdaság kapcsán mindenki a potenciált látja a maga 10%-os éves GDP növekedésével, mely a részvénypiac esetében is egy egyértelmű hosszú távú emelkedő trendet vetít előre. Azt viszont már régóta tudjuk akár a jelenlegi tőzsdei visszaesés láttán, vagy a szintén nem túl régen történt 2000-es dotcom lufi kipukkanása kapcsán, hogy a fák nem nőnek az égig. Az egykori Japán csodát nem is említve. A kínai gazdaság sexepilje egyben a legnagyobb kihívása is. A növekedés ára kezdetben a nyugati vállalatok kiszervezésének környezetszennyező hatása, míg mára a kínai társadalom élvezve a gazdasági sikerek gyümölcsét a belső fogyasztás, a motorizáció és a belső piacra összpontosító iparágak környezetszennyezése is csatlakozott a sorhoz.

Ha számokban nem is vesszük észre, hogy hol nem konzervatívak a kínai gazdaság teljesítményével kapcsolatos piaci várakozások, a pekingi olimpia kapcsán a fél világ szeme előtt hever a tényező, amivel nem kalkulál többé kevésbe senki sem.

Az elmúlt évek az energiárak és a nyersanyagárak szakadatlan emelkedésétől voltak hangosak. Ezzel párhuzamosan egyetlen befektetési elemzőház által adott globális befektetési stratégia sem tudta kikerülni, hogy minimálisan margó mellett meg ne jegyezze, hogy az ázsiai és a közelkeleti országok kummulálódó fizetési mérleg többlete teljesen más pénzügyi erőre predesztinálja őket jelenleg, mint korábban bármikor.

A lassan több, mint egy éve tartó pénzügyi krízis avagy ha úgy tetszik pénzügyi stresszhelyzet közepette is folyamatos ezen országok pénzügyi alapjai révén történő vállalatfelvásárlás, illetve számottevő befolyásszerzés. Ez jól jellemzi, hogy a rekord magas fizetési mérlegtöbblet, pénzügyi transzferként mekkora tőkeallokációs szerephez jutatta ezen feltörekvő országokat. A kérdés mindössze az, hogy a feltörekvő országok rekord magas devizatartaléka és tőkeexportáló képessége versus az USA hatalmas hiánya az új globális egyensúlyi állapot-e vagy sem? Avagy a jelenlegi állapot csak egy átmeneti időszak vagy inkább csak egy illúzió, melyet a commodity ciklus hanyatlása és a mean reversion majd a helyére tesz, rendezve többek között az alap pénzpiaci eszközök - dollár, renmimbi, euró -egymáshoz viszonyított árát is.  

Keveset lehet még tudni a kormányzat jövő évi adóelképzeléseiről, amit mégis, abban nincs sok köszönet. A korábbi merev elutasítás után úgy tűnik, a szocialisták rászánják magukat némi átalakításra, ám bátorságból és lobbi-ellenállásból nincs elég ahhoz, hogy értelmes dolgot hozzanak ki.

A 2007-ben kirobbant jelzáloghitelezési válság hatalmas lyukat ütött az amerikai bankrendszerbe. A Fed számos eszközt bevetett a probléma enyhítése érdekében, de mindenki bízott, hogy a két amerikai jelzáloghitelezési óriás, a Freddie Mac és a Fannie Mae majd segít, ha máson nem is, a kereskedelmi bankok mérlegproblémáin. A két hitelintézet árfolyama jól tükrözi, hogy meglehet: a probléma őket is túlnövi, legalábbis állami segítség nélkül. A februári kormányzati intézkedés után újból a zsebébe kell nyúlnia az amerikai államigazgatásnak, hogy a fogyasztók terhein segítve szabjanak gátat az országos lakásárverezési folyamatnak és természetesen a bankok, illetve a Freddie Mac és a Fannie Mae további veszteségeinek és tőkeproblémájának.

A szenátus 2008. július 26-án nyújtott be egy 300 millliárd dollár nagyságrendű segélycsomagot, melyet George W. Bush várhatóan napokon belül alá fog írni. A csomag hozzávetőlegesen háromszor akkora, mint a februári volt. Míg a februári adag alanyi jogon járt, addig a mostani folyósításának számos feltétele lesz. Köztük az is, hogy a csak azon jelzáloghitellel rendelkező lakosok jogosultak, akiknek a bankja 2005. január és 2007. júniusa között folyósította a hitelösszeget. Ezzel implicite a döntéshozó testület kijelenti, hogy ezen időszak közötti banki hitelezési politika vezetett el idáig, és az akkor és azóta az ellenőrző hatóságoknak és irányító testületek élén regnáló vezetők vállát nyomják az okozott nemzetgazdasági károk (Uram bocsá' globális károk). Persze a sor eleje a bankok vezetőit illeti meg. Mindezeken túl, látva, hogy a Freddie Mac és a Fannie Mae sem bírja nagyon tovább cérnával a stresszhelyzet nagyságát állami szerepvállalás nélkül lassan nem csoda, hogy a default swap piaci szereplők elkezdtek fogadni az elképzelhetetlenre, hogy az USA lehet, hogy csődöt jelent a feltornyosuló hitelterhekre.   

Az élelmiszerek drágulása eddig érezhetően a szegény országok lakóit sújtotta, most azonban úgy tűnik, hogy az amerikai fogyasztóknak is jóval magasabb árakkal kell számolniuk. A legfrissebb adatok szerint egy év alatt a liszt ára több mint 21, a sajté pedig közel 15 százalékkal emelkedett az USA-ban. Jelenleg egy kiló szeletelt sajtért átlagosan 18 dollár (2610 forint – 144.5-ös mai dollár/forint középárfolyammal számolva), míg egy kiló lisztért 1.5 dollárt (217 forintot) kell fizetniük az amerikaiaknak. Ezt a többletköltséget pedig már a vendéglátósok sem tudják lenyelni, bár jól tudják, hogy az áremelés miatt számos ügyfelet veszíthetnek el. Egy amerikai étterem az alábbi felhívással próbálja vendégei bizalmát megőrizni.

"A globális tej és  búzahiány miatt sajt illetve lisztáraink negyven éve nem látott magasságba emelkedtek.

Éveken keresztül nem változtattuk a rántott sajt árát, a jelenlegi körülmények azonban a továbbiakban ezt nem teszik lehetővé. A minőséget ronthatnánk ugyan, de elkötelezettséget vállaltunk arra, hogy fogyasztóink számára a lehető legjobb sajtot és lisztet kínáljuk."
 

Gyurcsány Ferenc szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer jó kompromisszum, mivel a költségvetésnek az lenne a jó, ha az infláció alapján, míg a nyugdíjasoknak az, ha a nettó bérnövekedés alapján számolnák ki a nyugdíjakat. Így marad a kettő közötti svájci indexálás.

Ezt a kikezdhetetlen logikájú és igen frappáns gondolatot terjesszük ki a világ egyéb dolgaira is! A költségvetésnek az lenne jó, ha a bevételei fedeznék a kiadásait, de mindenki másnak inkább az lenne a jó, ha rá többet költene az állam, mint amennyije van. Úgyhogy jó kompromisszum, ha kicsivel mindenkire többet költünk, aztán szépen lassan csődbe megyünk.

A költségvetésnek az lenne a jó, ha mindenki fizetne bele egy kicsit, de mindenki másnak inkább az tetszene, ha őneki pont nem kellene ennyit sem. Így aztán jó kompromisszum, ha sokakat hagyunk meglógni, a többiek meg fizetnek - jó sokat.

A költségvetésnek az lenne a jó, ha csak az igazán rászorultaknak adna segélyt rövid ideig. Az embereknek meg az, ha az állam ingyen eltartaná őket örökké. Ezért aztán jó kompromisszum, ha sokakat tart el az állam jó sokáig.

Ha így nézem, kezdem érteni Magyarország elmúlt éveit. És még mondja valaki, hogy mi magyarok nem vagyunk képesek a kompromisszumra.

Éleztük már a nyelvünket a minap a Fidesz áfacsökkentési adóötletén, de akkor még lehetett azon az alapon felmentést adni az ellenzéki pártnak, hogy csak a demagógiaparti újabb kötelező táncát láthatjuk. Azt azonban álmunkban sem gondoltuk volna, hogy az inflációkövető nyugdíjemelés értelmes ötletét ellensúlyozó osztogatósdi valójában "egy nagy mozaik kicsi része". Úgy tűnik, ebben az országban nincs egyetlen olyan párt sem, amelyik értelmes adópolitikát tudna folytatni.

Matolcsy György, a Fidesz egyik meghatározó gazdaságpolitikusa szerint a politikának fel kell hagynia azzal, hogy a döntéseket alapvetően szociális szempontok határozzák meg. Majd ezután közli, hogy a szociálpolitika kevés a szociális kérdések megoldására, és egy részüket az adók körébe rendeli. És ez még csak az általános elvekben lévő enyhe zűrzavar, ami azonban a Népszabadságnak adott interjú részleteit illeti - na az ott a masszív káosz.

Miközben a héten elhárult az utolsó akadály is a jövő januári pénzcsere előtt Szlovákiában, több olyan lépésről is megjelent sajtójelentés, ami a kommunizmus idejére emlékeztet. Robert Fico miniszterelnök azt akarja elérni, hogy az infláció alacsonyan maradjon az eurobevezetést közvetlenül megelőző és követő időszakban úgy, hogy a kiszolgáltatottnak jelzett lakosságot megvédi a multik kénye-kedvétől és a pénzcseréhez gyaníthatóan köthető burkolt áremelésektől. Eközben azonban igen rossz üzenetet közvetít a szlovák piacgazdaságról, és eltántoríthat egyes külföldi beruházókat.
 
Mivel július 8-án meghatározták a korona/euro rögzített árfolyamát (30.126), augusztus elejétől kötelező a szlovák boltosoknak a kettős árcédula. No de milyen összeg kerüljön rá?

Bokros Lajos felszólalásaiban rendre él azzal a fordulattal, miszerint ki kell venni a politikusok homokozójából a nyugdíjkérdést. Ebben bizonyára igaza van, ami azonban mára már a napnál is világosabb, hogy a politikusok kedvenc játéka nem a nyugdíj, hanem az adó. Most éppen Orbán Viktor és csapata bizonyítja, hogy az adórendszer alapkérdéseiről sincs fogalma, vagy ha mégis, akkor is nagy ívben tesz rá.

A benzin jövedéki adójának, illetve az alapvető élelmiszerek és a távfűtés általános forgalmi adójának 20%-ról 5%-ra csökkentését javasolja a Fidesz. Az erről szóló beszámolókat olvasva alighanem sokaknak ment fel a vérnyomása.

Tegyük félre most egy pillanatra a politikai megfontolásokat! Nyilván lehet érteni, hogy miután a szocialista párt ráugrott Orbán értelmes felvetésére (a nyugdíjemelés inflációhoz történő rögzítéséről), bizonyítani kellett, hogy a Fidesz elnöke is van olyan demagóg, mint Gyurcsány. És ez sikerült is. Nézzük a kitűnő adócsökkentési ötletet!

Szájer József Fideszes politikus szerint Brüsszel ugyan elutasította a gázolaj jövedéki adójának a csökkentését, ugyanakkor a benzin esetében van kód ezen adónem mérséklésére. Az EU ugyanis ezer literenként 359 euróban maximálja a benzin jövedéki adóját, míg hazánkban ez 412 euró, vagyis 13 Ft-os mérséklés érhető el.

Szájer szerint erre azért lenne szükség, mert a benzin fogyasztás meghaladja a dízelét, s a költségvetés számára a magas üzemanyagárak egyébként is 30 mrd Ft-os extra ÁFA bevételt hoznak, amit a lakosság életének a könnyítésére kellene felhasználni.
 
Szájer József szavaival több problémánk is van, ezek közül csak a legfontosabbak:

Kis magyar piacgazdaságunk ahol csak tud, alkalmazkodik az abszurd adóterhekhez. Az alkalmazkodás természetesen elkerülést jelent, ám amikor ennek intézményesült formáival találkozunk, mindig könny szökik a szemünkbe, a magyar leleményesség újabb jelét látva a háttérben.

Májusi és júniusi prognózisában összesen mintegy 100 milliárd forinttal mérsékelte a Pénzügyminisztérium az első félévi összesített államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzését, miközben az egész éves deficitprognózis csak 25 milliárd forinttal csökkent. Első ránézésre indokolatlannak tűnik a PM óvatossága.

Miközben kedvezőek a havi államháztartási egyenlegadatok és szépen hozza lefelé a féléves deficitadatra vonatkozó előrejelzését a tárca, az éves hiányterv csak igen visszafogottan mérséklődik.

A kommunikáció alapján azért nem mérsékli érdemben az egész éves hiányprognózist a PM (most 1080 milliárd forint), mert számos EU-támogatás magyar költségvetési hozzájárulása és bizonyos útépítési kiadások a második félévre tolódnak, illetve az évközbeni kiegészítő közszféra béremelés (kb. összesen 25 mrd Ft) is csak az egész éves deficitadatot terheli. Mindez még könnyen érthető és elfogadható. Az azonban már kissé sántít, hogy a kiegészítő nyugdíjemelést (kb. 30 mrd Ft, ami már az első félévben felmerült) és a lakossági fogyasztásból származó áfa-bevételi bizonytalanságot is felhozzuk érvként az alig mérséklődő éves deficitadat kapcsán, hiszen az áfa-bevételek terv felett teljesülése rendre előkerül a vártnál kedvezőbb havi egyenleg adatok magyarázatánál. (Ráadásul a kiegészítő nyugdíj- és közszféra-béremelés segíthet a lakossági fogyasztásban.)